Még csak a harmadik fejezetet kezdtük el. S ebből is az elejét vettük végig.
--Pontosabban elolvastuk végig, megláttuk, mi minden lesz ebben a fejezetben, rálátást nyertünk a lelkületre s arra, hogy mi született ebből s a mennyei csodából, és egy pár mondatban betekintést nyertünk (immár a 4. fejezet elejéről), hogy "mi lett ebből az egészből"... 🙂
--S utána vissza az első versekhez - Acs 3,1-5. 🙂
--A legvégén még egy HF is született, egy tanulmányozást kértem mindenkitől: nézd meg, MID VAN, mit kaptál, mivel rendelkezel. (Szabadon megnézheted, úgy is, hogy mi vesz körül, mire "jutottál el" az életedben, mit tudsz - vagy tudnál - hasznosítani mások javára, és úgy is, hogy mit kaptál a MENNYBŐL, mivel áldott meg az Úr Jézus a megváltás útján, MIVEL RENDELKEZEL, amit vagy használsz, vagy nem használsz, de a TIÉD.) Nem lesz kicsi házi feladat, ha komolyan veszed... és hasznodra lesz. 🙂
Itt vannak a jegyzetek:
Apcs 3:1 Péter és János pedig együtt mentek fel a templomba az imádkozás (proszeükhé) órájára, kilencre.
1./ Együtt – szeretem azt, amikor az Úr Jézus testvéreket ÖSSZEKAPCSOL.
--Mimódon mehetnének együtt ketten egy úton, ha meg nem egyeznek.
--A megegyezésben nagy erő van.
--Az Úr áldást ad rá. (Mt 18,18-20. Az Úr OTT VAN. Úgy, ahogy másutt nem emeli ki. Ő ugyan ott is ott van, „mindenhol jelen van”, ahogy az Acs 17,28-ban mondja, ami nem speciálisan hívő emberekre vonatkozik – de itt nagyon SPECIÁLISAN emeli ki: „ott vagyok köztük”. Ahogy a tanítványok MUNKÁLKODÓ közösségére is mondja: Mk 16,20 – „együtt” munkálván velük. Ill: Mt 28,20 – íme én tiveletek vagyok minden napon.)
--Az ilyen „megegyezés” (szövetség) ERŐT ad, sokkal többet kibír az ember így, „együtt”. Ahogy az Dávid életében is sokat számított, hogy Jonathánnal szövetségben volt (1Sám 18,1-3.). Vagy Jonathán is szövetségesként számíthatott fegyverhordozójára, amikor az 1Sám 14-ben nekimentek a filiszteusok előörsének. De ugyanígy volt jelentősége Dávid életében, ameddig élt, Sámuel háttértámogatásának (1Sám 19.), vagy Elízeus számára Illés társaságának (2Kir 2,2.) és viszont is, mert az Úr így erősítette meg a Hóreben, amikor előtte már-már feladta Illés – 1Kir 19,16. – s így állt mellette Elízeus, egész életében – 2Kir 3,11: Elízeus volt, aki „vizet töltött Illés kezére” – vagyis szolgált neki, segítette őt, erőtlenségében kiegészítette). Barnabás és Saulus így indult az első missziói útra (Acs 13).
--Amikor a Wesley-féle ébredés történetét látjuk, egy „megegyezést” látunk kezdetben, a „Holy Club”-ot, Oxfordban, az egyetemisták között. Innen is származik a methodista elnevezés (ami nem volt épp felemelő kifejezés, inkább gúnynév... „módszeresek” – ahogy őket irigyeik, kritikusaik, ellenfeleik, ellenségeik nevezték). Szinte egy időben tértek meg a későbbi ébredési vezetők, és együtt kezdte őket használni az Úr. Később lettek elválasztódások, de az alapkiindulásban nagyon nagy jelentősége volt a „megegyezésnek”, s annak, hogy ők KITARTOTTAK egymás mellett. Szövetségben voltak egymással.
Apcs 3:1 Péter és János pedig együtt mentek fel a templomba az imádkozás (proszeükhé) órájára, kilencre.
2./ A Templomba mentek fel – ahogy beszéltünk róla, NEM adták fel az összegyülekezés helyét, teljesen természetesként vették, hogy ők az Urat, Izráel Istenét imádják, ők ott vannak, ahol az imádat helye van, amit Isten erre jelölt ki.
a./ Bár áldozatot már nem mutattak be, a templom kárpitja már kettészakadt (utólag biztosan kicserélték), ami azt jelezte, hogy itt, az Újszövetségben már KÖZVETLENÜL lehet Istennel találkozni, nem kell közbenjárókat, papokat, lévitákat igénybe venni, de OTT MARADTAK, Izráel közösségében, fizikailag, helyileg is jelen maradtak.
b./ Nem nézték le azokat, akik áldozat hozatalára jöttek fel Jeruzsálembe. Viszont jelenlétükkel – pl. több ezer ember együtt imádkozik Salamon oszlopcsarnokában – mindenképpen jelzést adtak az embereknek arról, hogy Isten országa jelen van, és az Úrhoz most már MÁS ÚT vezet az Újszövetség idején... 🙂
--Jn 14,6 – ez az „út” egy személyes jellegű közeledést jelent Istenhez, mint Atyához. Az Úr Jézus SZEMÉLYES követésre hív, és a megváltás útját teszi oda az emberek elé.
--Acs 9,2-ben Saulus is „ez út követői” ellen kért felhatalmazást a damaszkuszi zsinagógához a Főpaptól, hogy őket elfoghassa és Jeruzsálembe vihesse.
--Acs 19,9 – amikor három hónapja hirdette már az Igét Efézusban Pál, az ottani zsinagógában, „némelyek megkeményítették magukat”, és nem hittek „gonoszul szólva az /Úrnak/ útjáról a sokaság előtt” Pál a tanítványokat különválasztotta és Tirannus iskolájában tanította őket naponként. Itt is „útnak” mondta az Acs az Úr Jézus tanítványainak életét, életvitelét, Jézus követését. És ugyanígy: Acs 19,23 – egy nagy háborúságról (tarakhosz – kavarodás, zűrzavar, felfordulás, nyugtalanság, stb.) ír, ami az „Úr útjáért” (szó szerint: „az útért” – vagyis: az „út miatt”) tört ki.
--Acs 24,14 – „...én aszerint az út szerint, melyet felekezetnek (haireszisz – irányzat, szakadás, eretnekség – értsd: Acs 25,4-ben Tertullus ügyvéd/rétor dögvészes, kártékony embernek mondja Pált, aki a mindenhol „sztászisz”-t, vagyis meghasonlást, lázadást támasztó „nazarénus szekta” /eretnekség, pártoskodás, szakadás/ vezetője) mondanak, úgy szolgálok (latreuó) az én atyáim (Ábrahám, Izsák, Jákób) Istenének, mint aki hiszek MINDAZOKBAN, amik a törvényben és a prófétákban (a teljes Ószövetségben) meg vannak írva.” Tehát Pál apostol, Félix előtt, a római prokurátor (helytartó) előtt, az ellene irányuló bírósági perben, a vádbeszéddel szemben, ÚTNAK nevezte a tanítványi életet, az Úr Jézus követését, amit amúgy „szektának” (eretnekségnek, szakadásnak) mondott Tertullus.
--Szóval, a tanítványok KÉPVISELTÉK az „Úr útját” ott, bent, a Templomban, ahová rendszeresen jött Izráel egész népe.
--JELEN voltak, nem zárkóztak el, LEHETETT látni őket, lehetett velük találkozni, lehetett vitát is folytatni velük. A „só kikerült a sótartóból”. A „hegyen épített város” nem volt eltitkolható – s ők sem akarták eltitkolni azt. (Mt 5,12-16.) 🙂
Apcs 3:1 Péter és János pedig együtt mentek fel a templomba az imádkozás (proszeükhé) órájára, kilencre.
3./ VOLT az „imádkozásnak egy fix órája” (vagyis simán lehetett több is, de ez biztos, hogy volt, és még az időpontot is tudjuk: du. 3-kor találkoztak erre a célra). 🙂
--Felmerül a kérdés néhányakban: nem elég, ha csak magunkban imádkozunk? Az Úr Jézus nem azt mondta, hogy ne álljunk ki az „utcasarokra”, és ne imádkozzunk „fennhangon” és „sok beszéddel”? Ne hívjuk fel magunkra a figyelmet, és ne állítsuk be ilyen módon magunkat valami „nagy szentnek”? Inkább ajtó mögött, a „belső szobában” imádkozzanak a tanítványok – mondta nekik az Úr Jézus (Mt 6,5-6.) Ne „sok beszéddel” imádkozzanak – akkor ez az imádkozás „órája”, ha ez konkrétan azt is jelenti, hogy „legalább egy órát” imádkoznak együtt (ahogy egyébként az Úr Jézus a Gecsemánéban mondta a tanítványoknak – konkrétan Péternek: „Így nem bírtatok vigyázni velem egy óráig sem?”) – nem „sok beszéddel” fog együtt járni?
--Azt hiszem, a LELKÜLETRŐL van itt (Mt 6,5-6.) szó, és nem arról, hogy „darabra mennyi legyen az imaidő”, vagy, hogy „fizikailag hol valósuljon meg az imádság”.
--A „belső szoba” arról beszél, hogy LEGYEN „titkos kapcsolatod” is az Úr Jézussal, ne csak annyi, amennyit mindenki lát belőled. De, ha pl. börtönben volt Pál apostol, a „belső szobájába” hogyan tudott bemenni (láncok közt, pl. rabtartójával összekapcsolva, mint Péter is várt kivégzésére az Acs 12-ben)? Egyetlen egy módon: lelkében. Visszahúzódva, odafigyelve az Úr Jézusra, „gondolatban”. Ezt persze zavarhatták mások, próbálhatták neki megtiltani, akadályozhatták benne, mint Sztálin börtöneiben, vagy Rákosi alatt, vagy sok más helyzetben is... de az Úr Jézus OTT VOLT az Övéivel, és ezt a LEGBENSŐ „titkos kapcsolatot” végső soron nem lehet elvenni az embertől... megnehezíteni lehet, megkínozni és megölni lehet az embereket... de elvenni: nem.
4./ Mi történik az „imádság óráján”?
--Ők ismerték, mit jelent az imádság. A 10 nap alatt „kitartottak egy akaraton az imádságban és könyörgésben”. Aki TESZI, az tudja, mit jelent. Nem csak kérést, de azt is. Hálaadást, s ami ebből fakad, dicsőítést, imádatot is. És lerögzítést, áldás-mondást, megkötözést, feloldást, vagyis szellemi harcot. Ezt mind. És ez azt jelenti, hogy TETTET jelent az imádság, tevőleges CSELEKVÉST, a világ folyamatainak „formálását”, vagyis olyan RÁHATÁST, amitől ez a világ más lesz. Nem azonnal, lehet, és néha nagyon sok „befektetéssel”, nagyon sok harc árán, odaszánással, meg-megismételt imádsággal, folyamatban levő imádsággal, egymásba kapcsolódó imádságokkal – de ELVÉGZŐDNEK a dolgok, és az Úr cselekszik, és megvalósul, amit kérünk, és amit megértettünk az Urunktól.
--Aki bekapcsolódik, megváltozik. Isten ismeretére jutunk, és tud hozzánk szólni, tud formálni bennünket, belülről, és meg tudja tanítani egy-egy helyzetben mi a teendő, mihez hogyan álljunk hozzá, mit cselekedjünk. Mert vannak módok, vannak bizonyos tennivalók, egy-egy helyzetben, de ezt Ő tudja megmutatni, és egy idő után olyanná formál, hogy megértjük Őt, és azt, amit Ő, ott, akkor, akar tenni, vagyis, amibe nekünk bele kell kapcsolódnunk.
--Az imádság NEM unalmas. Nem „rutin-szerű”, előre „belátható” cselekvés... vannak ilyen részei is, talán – pl. hogy HÁLAADÁSSAL fogunk neki, és megtiszteljük ezzel az Urunkat. Vagy, hogy vannak kérések, amik ismétlődnek. De közben MÉGIS, ahogy kérünk, FIGYELÜNK az Urunkra, és Ő tudja mutatni a részleteket, a megközelítés módjait, és mindazt, amit Ő fontosnak tart.
--Egyre inkább „együtt-munkálkodókká” növekszünk ebben – ahogy az Úr Jézus is beszélt erről „barátainak”: Jn 15,14-16. Az imádság és a maradandó gyümölcs összekapcsolódik. 🙂
Apcs 3:1 Péter és János pedig együtt mentek fel a templomba az imádkozás (proszeükhé) órájára, kilencre.
Apcs 3:2 És hoztak (basztadzó – cipel, hordoz... elhordoz, eltűr) egy embert, aki az ő anyjának méhétől fogva sánta volt, akit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, amelyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát azoktól, akik bemennek a templomba.
1./ Az, hogy „hozták”, jelzi ennek az embernek az egészségi állapotát.
--Kiszolgáltatott volt. Hiába parancsoltak volna rá, vagy kérlelték volna, hogy álljon a lábára, NEM TUDOTT lábra állni. Aki már volt beteg, tudja, mit jelent, amikor az embernek NINCS EREJE, amikor nem lustaságból, vagy akaratosságból, de KÉPTELEN megtenni valamit. (Pl. műtét után még felülni is fájdalommal járt, és alig bírt az ember fent lenni...) 🙂
--A beteg állapot kiszolgáltatottsággal, napi gyengeséggel, fájdalommal jár, és az ember átéli, hogy ez egy MÁSIK állapot. Ha vannak körülötte, akik megértik őt, együtt éreznek vele és segítenek neki, kicsit könnyebb. De, ha kárhoztatják őt ezért, vagy éreztetik vele, hogy ő most „már” terhet jelent, akkor nagyon nehéz helyzet.
--A társadalom „minőségét” jelenti, hogy hogy bánik betegeivel, időseivel, kiszolgáltatottjaival. Gondoskodik-e róluk, vagy sem, esetleg el akarja őket tenni az útból, mint Hitler tette a fogyatékosokkal. Az Úr a Törvényben az irgalmassági szabályokban megemlékezik a kiszolgáltatottakról. Betegekről is, szegényekről is, özvegyekről, árvákról is. Izráel népe közt azt AKARTA, hogy legyen gondoskodás róluk.
--A betegek megértése, a betegeken való segítség, olyan, mintha az Úr Jézus lenne ott általad. Ő mindig megindult a betegeken. És meggyógyította őket. Ha te tudod, tegyél meg mindent a gyógyulásukért (imádság, bölcsesség, tanács, segítség, fel nem adó módon), de annyit legalábbis, hogy OTT VAGY vele, meglátogatod („mikor beteg voltam, meglátogattatok engem” – mintha Jézust látogatnád meg – Mt 25 – a juhok tulajdonsága, nem a kecskéké, akik esetleg lenézik a beteget, kárhoztatják, hogy „miért lett beteg”, vagy kemény szívvel megfeledkeznek róla „testük elő elrejtik magukat” – Ézs 58.) 🙂
--Amit teszel a betegekért, az Úr Jézusért teszed, és NEKI teszed.
--Az irgalmasság néha nem tűnik „népszerűnek”, néha nagyon lenézik azt, de a menny másként látja. A szerzetesség egy része is így indult el az egyháztörténelemben – beginák... 🙂
--Ezt a beteg embert is azért hozták a Templom elé, hogy ITT KÉRJEN az emberektől „alamizsnát” (eleémoszüné – részvét, szánalom, könyörületesség, irgalmasság – ezt jelenti első jelentésében, de ugyanígy a jótékonyságot, adományt is). Sokan úgy értelmezik, hogy a „legkisebb értékű pénz odaadása” – „alamizsnálkodás”. De ez NEM ezt jelenti. Hanem azt, hogy MEGINDUL a szíved, és ADSZ, amennyit tudsz, vagy ott, abban a helyzetben, amennyi lehetséges, vagy bölcsnek tűnik.
--Ez az alamizsna-kérés ebben a korban a „szociális gondoskodáshoz” is hozzátartozott. Meg egy kényszerű helyzetből is fakadt, „hozzá kellett járulnia a betegnek is az eltartásához”. A kiszolgáltatottság nyomorúsága.
Apcs 3:3 Ez amikor látta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, kért őtőlük alamizsnát. 4 Péter pedig mikor szemeit reá vetette (atenidzó – figyelmesen /rá/néz, tekintetét rajta tartja, rámered, mereven /rá/néz) Jánossal egyben, mondta: Nézz mi reánk! 5 Az annak okáért figyelmezett (epekhó – figyel, odafigyel, figyelmét valamin tartja) reájuk, remélve (proszdokaó – úgy gondolta, várta, számított rá), hogy valamit kap (lambanó) tőlük.
1./ Milyen izgalmas helyzet!
--A kérés megszokott volt. A helyzetet – hogy valaki épp belép a Templomba – ki kellett használni. Mellette mentek el. Megszólította őket.
--De itt egy egészen más helyzet kezdett kialakulni, mint ami megszokott volt.
--Péter „rávetette szemeit”... az „atenidzó” egy speciális kifejezés. Nagyon nagy figyelmet, vagy „rámeredést” jelent.
--Lk 4,20 – ez a feszült figyelmet, a várakozást is jelentette, mint amikor az Úr Jézus a názáreti zsinagógában felolvasta az Ézs 61 szabadító Igéit. „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, 19 hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.” (Lk 4,18-19.) 🙂
--Lk 22,56 – vagy, ahogy Péterre nézett az a szolgálólány, aki felismerte a főpap udvarán a tűz mellett, hogy ő is Jézussal volt.
--Acs 1,10 – vagy, ahogy a tanítványok az égbe néztek, amikor az Úr Jézus felemeltetett előttük az Olajfák hegyén.
--Acs 6,15 – de Istvánra is így néztek a Főtanácsban levők, mert olyannak látták az arcát, mint egy angyalét. (Ez persze nem hatotta meg őket, főként, ahogy a szavait hallották. De letagadhatatlan volt.)
--Acs 7,55 – István azonban, a beszéde végén, „betekintést nyert a mennybe”, ahogy az Ige mondja, és kijelentést hozott – „Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatták őellene. 55 Mivel pedig teljes volt Szent Lélekkel, a mennybe függesztve szemeit (atenidzó) látta Istennek dicsőségét, és Jézust állni az Istennek jobbja felől. 56 És mondta: Íme látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állni. 57 Felkiáltva pedig nagy fennszóval, füleiket bédugták, és egy akarattal reá rohantak...” (Acs 7,54-57.) 🙂
--Acs 10,4 – Cornelius is így nézett az angyalra, aki megjelent neki: „ráfüggesztette szemeit”, ahogy Károli fordítja. Váratlan volt a megjelenés, szokatlan és természetfeletti. Az ember így néz az ilyesmire.
--Acs 11,6 – Péter is valahogy így számol be a látomásáról a mennyből leeresztett edényekkel kapcsolatban: „melyre szememet rávetve megnéztem és láttam...” (sok bbrrrr volt az edényben... és mégis elhangzott: „kelj fel, öljed és egyél”) – üzenet volt ez, amit Péter megértett, s kellett hozzá ez a megrázkódtatás. 🙂
--Acs 13,9 – egy másik helyzetben mást is jelent ez a tekintet, Saulus, ki Pál is, így nézett rá Barjézusra, erre az okkult emberre, aki el akarta fordítani a hittől Sergius Paulus tiszttartót (prokonzult). S kimondta a lerögzítést, a leleplező és az ítéletet hordozó szavakat. S amit mondott, meg is történt.
--Acs 14,9 – Pál „ráfüggesztette szemeit” a Listrában őt hallgató sántára, s „látta, hogy van hite, hogy meggyógyul” – s ennek alapján mondta: „Állj fel lábaidra, egyenesen!” S az azonnal „felszökött” (hallomai – felugrott, ugrál, szökdécsel) és járt. Ez ugyanaz a tekintet, amivel az Acs 3-ban találkoztunk. A természetfeletti meglátása, a hit meglátása, annak megérzése, (megértése), hogy az Úr itt most akar cselekedni. Ezt előzte meg ez a látás (atenidzó), és követte a SZÓ, és a CSELEKVÉS... „felemelte jobb kezénél fogva”. S jött a gyógyulás. Ott, az Acs 3-ban ezt olvassuk. Itt, az Acs 14-ben, nem olvassuk, hogy felrántotta, de az ember felkelt és szökdécselt és járkált. 🙂
--Acs 23,1 – amikor a Főtanács elé állt az apostol, és nagy jelentőséggel készült szólni, ugyanígy nézett rájuk – atenidzó – s lerögzítette, hogy ő teljes jó lelkiismerettel szolgált Istennek mind addig a napig.
Apcs 3:3 Ez amikor látta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, kért őtőlük alamizsnát. 4 Péter pedig mikor szemeit reá vetette (atenidzó – figyelmesen /rá/néz, tekintetét rajta tartja, rámered, mereven /rá/néz) Jánossal egyben, mondta: Nézz mi reánk! 5 Az annak okáért figyelmezett (epekhó – figyel, odafigyel, figyelmét valamin tartja) reájuk, remélve (proszdokaó – úgy gondolta, várta, számított rá), hogy valamit kap (lambanó) tőlük.
2./ János és Péter megérezték, ez most MÁS helyzet. „Együtt” néztek így rá... „szün”: vagyis, mindketten tették. Péter szólalt meg, de együtt voltak ebben a helyzetben. Egy akaraton. Mint „szolgálati egységben”.
--Sokat számít, ahogy együtt tudsz lelkigondozni, igét hirdetni, bizonyságot tenni, vagy szabadító szolgálatban részt venni valakivel. És sokat számít, ahogy a gyógyulásért is együtt imádkoztok vagy cselekszetek.
3./ A beteg ember még mindig abban reménykedett, hogy „valamit kap tőlük” – vagyis, adakozást várt.
--Van ilyen helyzet. Az Úr TÖBBET készít, mint amit a másik ember vár.
--A legtöbb evangélizációs helyzet ilyen. Nem csak meghallgatást kap, nem csak együttérzést, hanem JÖVŐT, lehetőséget, alternatívát, hogy dönthessen. Megmentést az Úr Jézustól.
--Ahogy ez az ember is – gyógyulást és megmenekülést.
--Ne jöjj zavarba attól, hogy „mást várnak tőled” az emberek, te tedd meg, ami rajtad áll. Amiért ott vagy. Amire a te Urad indít téged. Végezd el, mert ez a te részed. Az ember pedig majd elfogadja, alkalmazkodik hozzá, örülni fog neki – a JÖVŐ az övé, amit az Úr elkészített neki. Ne hagyd magad belenyomni abba, hogy „én nem így gondoltam”... vagy, hogy „én azt gondoltam, hogy”... (mint Naámás gondolta a 2Kir6-ban, Elízeus ajtaja előtt... „én azt gondoltam, hogy” – és képes lett volna lemaradni arról, amit az Úr készített el neki, a gyógyulásról).
--Te vagy a „meghatározó” helyzetben, NÁLAD van ott a jövő, az érték, a mennyei kincs, a megváltás üzenete – ne jöjj zavarba tőle, hogy „mást várnának tőled”. 🙂
Apcs 3:6 Péter pedig mondta: Ezüstöm és aranyam nincsen nekem. Hanem amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj! 7 És őt jobbkezénél fogva felemelte, és azonnal megerősödtek az ő lábai és bokái.