Elmeséltem, amit hallottam fiatal megtértként a megtisztító munkáról. És azt, amit olvastam a keménység összetöréséről az életünkben. A Jn 12,24-26 volt az illusztráció. Ahogy az Ige érti azt, hogy önmagunk érdekei, érzései, vágyai helyett, ezeket háttérbe szorítva, azt választjuk, amire az Úr Jézus hív, indít bennünket. Ezt jelenti, hogy "gyűlöli a maga lelkét" - nem önostorozásról, nem önkárhoztatásról, nem önmagunk lebecsmérléséről és nem is önmagunk bántásáról van itt szó, hanem arról, hogy KÜLÖNBSÉGET teszünk, és TUDATOSAN azt VÁLASZTJUK, ami az Úr előtt helyes, ami Neki kedves.
Utána elmeséltem életem első nagy összetörési tapasztalatát, 1980 elejéről. S említettem, hogy ez eltartott nálam több hullámban, 1,5 éven át. Az alatt végezte el az Úr azt a sok mindent, ami nélkül nem lehettünk volna boldog kapcsolatban jövendőbelimmel. Kellett, hogy átmenjek ezeken a tapasztalatokon - amik, bár akkor nagyon rosszul estek, de valójában életem legfontosabb alapjaihoz vezettek, az Úr Jézus megismeréséhez, és ahhoz a szabadsághoz, amit az jelent, hogy Ő az első, és Ő a legfontosabb. (A Jeremiás siralmai 3. fejezet is kifejezte ezt, és végigkísérte, ahogy el is olvastam most, és összekapcsoltam akkori tapasztalataimmal.)
Ez az összetörés életet hozott, és átformálódást.
Utána jött Ábrahám tapasztalata az 1Móz 22-ből. Mintha ott lettünk volna vele... 