Egyik nap házasságterápiás előadáson voltunk a férjemmel. Sok gondolatot gerjesztett bennem az előadó. Az egyiket leirom mert igen tanulságos. Hiszen sokat segíthet, a házassági konfliktusmegoldásokban. Tehát az a feltevés, hogy az ismerkedési szakaszban mindenki a legjobb arcát igyekszik bemutatni. Szerintem jogosan. És amikor megtörtént a révbe jutás, már nem kell küzdeni a másikért, akkor ez az arc elkopik és helyette valami egészen más jön elő, mintha egy másik ember lenne a társam. Mi a feltételezés? Tehát álarcot viselt és most látom az igazi énjét. Becsapva érezhetem magam ettől a felismeréstől és haragosnak. Ez rontja a kapcsolatunkat, és törvényszerűen a válás szélére sodorhat. Pedig van egy jó hírem.
Nem feltétlenül így van.
Amikor a bemutatkozás, az ismerkedés szakaszában vagyunk, akkor erre koncentrálunk. Ez a fő cél, hogy a másikat megnyerjük, hogy a miénk legyen, hogy a kapcsolatunk révbe jusson. Ezért ebbe fektetjük minden figyelmünket, a legapróbb részletekre ügyelünk és igyekszünk minden hibát elkerülni. És ez sikeressé teszi a kapcsolatunkat. De, amikor megvan! Amikor már nem kell érte küzdeni, akkor jönnek a dolgos hétköznapok. Jönnek a feladatok, új célok, amiket el kell érni, új kihívások, új akadályok, amiket meg kell ugrani. Erre fogunk koncentrálni és a társunktól azt várjuk el, hogy ezt tolerálja, és mellettünk álljon. Már nem fektetünk annyi energiát a társunk meghódításába, vagy megtartásába, nem ügyelünk annyira, hogy ne csússzon be hiba a kapcsolatunkba. Ténynek vesszük, hogy ő mellettünk van. Úgy érezzük, a másik is tudja milyen megterhelés alatt vagyunk, és együtt dolgozik az én problémámon azzal, hogy nem igényli annyira az odafigyelést, törődést. És itt bejön a csapda. Mert nem biztos, hogy a másik ezt így gondolja. Elhanyagoltnak, eldobottnak, már nem elég érdekesnek érezheti magát. Jön a sérelem, és megbántottság, harag és elvárás, kárhoztatás és összehasonlítgatások. Szóval elindul a kapcsolatunkat fúró furdancs, a gonosz kis suttogó. Amitől nem tudunk szabadulni, mert a mi fejünkbe fészkelte be magát. Akár hova megyünk, ez velünk jön és meg akarja keseríteni a boldog hétköznapjainkat.
Ezek sokan vannak, és állandóan beszélnek, de
Zsolt 55, 19 „Megszabadítja lelkemet békességre a rám támadó hadtól, mert sokan vannak ellenem”
Tehát van megoldás:
- Tudnunk kell, az élet gondjai minden romantikát ki akarnak pusztítani az életünkből. Ez ellen tudatosan lehet tenni. Tudatosan be kell csempészni a legnagyobb terhek alatt is a dicséretet, kedves szavakat, romantikus gesztusokat, a hibákért a bocsánatkérést.
Példabeszédek 12, 24 „A férfiúnak elméjében való gyötrelem megalázza azt; a jó szó pedig megvidámítja azt.”
- Tudnunk kell, hogy a másik ugyanaz, mint akit megismertünk, csak most épp másik életszakaszban van. Ebben a helyzetben reménység és tűrés kell a szívünkben egyszerre. Remélem, visszaáll a régi figyelem, és türelmes vagyok, amíg a másik erre rátalál.
Róma 8, 24-25 „Mert reménységben tartattunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is [azt]? Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk.”