Egy nagyon különleges Apcsel Bibliaiskolában volt részünk. Az Acs 9 elejét vettük át. Saulus üldöző munkája és indulata kapcsán sok a mai napig jellemző helyzetet, folyamatot és viselkedést tudtunk átnézni - az agymosás, az ideológiai "feljogosítás" és vallási félrevezetettség sajátosságait és következményeit.
A mai bibliaiskolai áttekintésünk a következő jegyzet alapján történt:
Apcs 9:1 Saulus pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenve a főpaphoz, 2 Kért őtőle leveleket (episztolé) Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, akik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe.
Hol is találkoztunk utoljára Saulussal?
Az előző fejezet elején, István, az első vértanú kivégzését követően:
Apcs 8:1 Saulus pedig szintén javallta az ő megöletését. És támadt azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és mindnyájan eloszlottak Júdeának és Samáriának tájaira, az apostolokat kivéve.
Apcs 8:2 Istvánt pedig eltakarították kegyes férfiak, és nagy sírást tettek őrajta.
Apcs 8:3 Saulus pedig pusztította az anyaszentegyházat, házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elővonszolva, tömlöcbe vetette.
Apcs 8:4 Amazok annak okáért eloszolva, széjjeljártak, hirdetve az Igét.
1./ Amikor az indulat elkap.
Amikor a „jogosnak hitt” indulat kap el.
Amikor hatalmadban áll, hogy szabadon engedett indulatoddal másoknak árts.
Amikor mindez még nem elég, hanem szélesíteni akarod a kört, ahol indulatodat szabadjára engedheted.
És Saulus KAPÓRA JÖTT a jeruzsálemi vallási vezetőknek.
2./ Ha a felelősséget nézzük, ez megoszlik a vallási vezetők és Saulus közt. Mindenki benne volt a keresztényüldözésben.
--Ez ma is így történik. A „tényleges kivitelezők” a vezetőkre tudnak hivatkozni, „tőlük kaptuk a felhatalmazást”, a vezetők pedig azokra, akik a gonosztetteket végrehajtják: „mi nem voltunk ott”.
--A „parancsra tettem” kifogás a Nürnbergi per egyik fő motívuma volt. A felelősséget mindenki áthárította, s ezzel mintegy „szabadnak tudta magát”.
--Valójában ki-ki a saját tetteiért felel. A vezetők kétszeresen, mert a saját döntéseik MÁSOKAT is felszabadítanak a gonoszságra. (Vagy késztetnek a helyes tettekre – a döntés jellegétől függően.)
3./ Az Úr Jézus világosan megmondta:
„Ezeket beszéltem nektek, hogy meg ne botránkozzatok. 2 A gyülekezetekből (aposzünagógosz) kirekesztenek (poieo) titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl (apokteino) titeket, mind azt hiszi (dokeó), hogy istenti (Theosz) tiszteletet (latreia) cselekszik (poieó). 3 És ezeket AZÉRT cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem. (Bár talán beszélnek Róla.) 4 Ezeket pedig azért beszéltem nektek, hogy amikor eljön az az idő, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam nektek. De ezeket kezdettől fogva nem mondottam nektek, mivelhogy veletek voltam.” (Jn 16,1-4.) 🙂
Ez az utolsó időkre biztos, hogy áll.
--De korábban is jellemző volt – az „első időkben” biztosan, vagyis, amikor az Evangélium útjára indult.
--És a missziói időszakokban is, a misszióval elért területeken. Pl. Bonifácius mártírhalála Fríz földön, miután a germán törzsek közül sokakat az Úr Jézushoz vezetett. (754 június 5)
--De sajnos a későbbiekben az „uralkodó vallás” nevében is hasonló „munkák” végződtek az evangéliumi keresztények ellenében – pl. a valdensek ellenében (13-14. század, sőt később is), vagy ahogy a bogumilokat, illetve később a reformált egyházak képviselőit is támadták.
A félrevezetés totális.
Miközben ISTEN népét üldözik, úgy vélik, hogy ISTEN-TISZTELETET végeznek.
--Az ördög teljes porhintése.
--Kell, persze hozzá az elhallgattatott lelkiismeret is – ahogy Saulusnak mondja az Úr Jézus: „nehéz neked az ösztöke ellen rúgódoznod”. (Én ezt úgy értem, hogy Saulust az Úr újra és újra szólította – Igéje által is, ahogy meg-megértette /vagy legalábbis sejtetni engedte vele, hogy ezek MOSTANRÓL szólnak/, és közvetlen szava által is, ahogy biztatta, hogy ne keményítse meg szívét, keresse az Urat ebben a témakörben... – de, ahogy Saulus mindig ellenállt, a lelkiismerete is szólt, hogy ez „nem jó”, de Saulus nem akarta hallani... no, ez így EGYÜTT, „ösztöke” volt, ami „döfte” belülről, a lelkében, érzésvilágában komoly fájdalmat okozva...)
Az IDEOLÓGIA nagy segítség.
--A vallás megsértése és ezzel „Isten sérelme”, az embereknek elegendő feljogosítást ad arra, hogy a „megsértőt” akár halállal is büntessék. Ennek gátat csak a fennálló rend, az állami rend, az állampolgárokat védelmező jogszabályi rend szabhat (gondolj a muszlim országokra vagy a hindu államra – az ottani keresztényeket sokszor csak az állami rend, a jogszabályok „védik”, de néha még ezek sem... a körülöttük élők „sérelmeivel” szemben).
--Ha ez nem szab gátat, vagy épp kifejezetten serkenti is ezeket a cselekedeteket, jutalmazással, az elkövetők abban a „bizonyosságban” fogják gonosz tetteiket véghez vinni, hogy „dicséretet nyernek értük”. Itt, a földön, és majd Isten színe előtt is. (Gondolj arra, hogy a szélsőséges imámok által feltüzelt terroristák képesek saját magukat is felrobbantva pusztítást végezni, s közben „biztosak” abban, hogy a „túlvilágon” méltó jutalmukat elnyerik. Közben persze nekik is el kell hallgattatniuk lelkiismeretüket – amit már lehet, hogy JÓVAL KORÁBBAN elhallgattattak, amikor „alapozást” nyertek a Koránból illetve a vallási tanításaikból hasonló szélsőséges oktatók útján, vagy amikor kifejezetten erre, vagy ilyen szörnytettekre képezték ki őket. Biztos vagyok benne, hogy a BOSSZÚ és a rasszizmus /vallási felsőbbrendűségi tudat/ is ott dolgozik minden ilyen helyzetben az esetleges anyagi megfontolások mellett.)
--Minél szélesebb körre hat ki az ilyen vallási vezetőség hatalma, tekintélye, s minél többen kapnak – vagy éreznek – ilyen feljogosítást, annál szélesebb körre terjed ki a keresztényüldözés... és annál „biztosabbak” az „igazukban” azok, akik részt vesznek ebben a „munkában” („felszabadító”, vagy „honfoglaló” munkában).
--Ez az ideológiai, vallási felfegyverzés, feljogosítás, az eszkaláció, a szélesedő keresztényüldözés eszköze. (Mintha a mai napokról beszélnénk, világszerte, egy erősödő vallási nyomás és ateista – neopogány – nyomás idején. A kereszténységnek jelenleg ez a helyzete szerte Nyugat-Európában.)
4./ Az apostol saját maga így emlékszik vissza ezekre a „korai időkre”:
„Én bizonyára elvégeztem (dokeó) magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges (enantiosz) dolgot kell cselekednem (prasszó – foglalkozik vmivel). (Ez tehát egy megszilárdult döntés volt. Egy tudatos „átállás” a Jézus-ellenes magatartásra.) 10 Amit meg is cselekedtem (poieó) Jeruzsálemben: és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást (exousia) megnyerve. Sőt mikor megölettettek, szavazatommal (pszéphosz – szavazó kő, számoló kavics) hozzájárultam. 11 És minden zsinagógában gyakorta büntetve őket, káromlásra kényszerítettem (anagkadzó), és felettébb (perisszoósz) dühösködve (emmainomai – dühöng, felbőszül, tombol, őrjöng vmi vki miatt vmi vki ellen) ellenük, kergettem (diókó – zaklat, háborgat, üldöz) mind az idegen városokig is.” (Acs 26,9-11.) 🙂
--Volt ebben valami SZISZTEMATIKUS jelleg, valami nagyon tudatos RENDSZEREZETTSÉG.
Megkapta a felhatalmazást, („levelet” – Acs 9 – és „felhatalmazást” – Acs 26), elment, ha kellett, más városokba is, hogy minél többeket kerítsen kézre, juttasson börtönbe, és kényszerítsen Jézus megtagadására.
Ez egy KÜLDETÉS volt az életében, legalábbis ÍGY ÉLTE MEG. 🙂
--Saulus jelleme ilyen rendszerezett jellegű volt. Kapott egy lehetőséget, és élt is vele. A tőle telhető legjobban végezte el a munkát.
--Nem tudta visszatartani sem együttérzés, sem könyörgés az áldozatok szájáról.
--A megkeményített szív mögött ott a vallási doktrína, a vallási érvelés és a vallási ideológia. Ez felszabadította arra, hogy tegye, amit csak megtehet, olyan létszámot elérve, amennyit csak elérhet. (Hitler, Goebbels és sok náci ideológus UGYANÍGY szabadította rá a zsidó emberekre az „elvhű” nemzetiszocialistákat, akik ugyanígy, az ideológia nevében, és feljogosítása mellett, kegyelem nélkül, együttérzés nélkül, minden könyörgés ellenében, mint állatokat kezelték a zsidó embereket, s irtották őket, mintha kártevők lennének. Az ördög állt e folyamat mögött, ahogy a keresztényüldözés mögött is az ördög áll. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert HAZUGSÁG a lénye lényege... hazugság atyja. Jn 8,44.)
--Így beszélt az apostol erről a korszakról a Gal 1-ben:
„Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való. 12 Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által. 13 Mert hallottátok, mint forgolódtam (anasztrofé – életvitel folytatása, életvezetés, magatartás, viselkedés) én egykor a zsidóságban, hogy én felette (hüperbolé) igen háborgattam (diókó – üldöz, kerget, zaklat, nem hagyja élni a másikat) az Isten anyaszentegyházát, és pusztítottam (portheó – pusztít, rombol, feldúl, tönkretesz, károsít, bajba juttat) azt. 14 És felülmúltam (prokoptó – előrehalad, fejlődik, gyarapodik) a zsidóságban nemzetembeli sok kortársamat, szerfelett (perisszóterosz) rajongván atyai hagyományaimért (paradoszisz).” (Gal 1,11-14.) 🙂
Ami egyértelmű, hogy az „ideológia”, a „vallási hagyományokért” való „rajongása” mindent felülírt benne. Ez volt a MEGHATÁROZÓ. S ez megfelelő „indoklást” jelentett számára, hogy teljessé tegye az üldözés munkáját... nem törődve a fájdalommal, amit okozott.
Apcs 9:1 Saulus pedig még fenyegetéstől (apeilé – fenyegetés, fenyegetőzés) és öldökléstől (fonosz – gyilkosság, emberölés) lihegve (empneó – bosszúért liheg, amúgy ráfúj, rálehel, lélegzik) az Úrnak tanítványai ellen, elmenve a főpaphoz, 2 Kért őtőle leveleket (episztolé) Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, akik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva (deó – bilincsben, megkötözve) vigye Jeruzsálembe.
5./ Saulus lelki állapotáról ez a „kiborultság” ad jellemzést.
De emellett ott a rendszerezettség, a szisztematikusság is, ami azt jelenti, hogy egy nagyon erős SZENVEDÉLY vette birtokba.
Ez a szenvedély az ideológiából (a vallási „hagyományokból”, előírásokból és büszkeségből) származott.
Teljes feljogosítást jelentett ez mindenki ellen, aki rátörne erre a „vallásra”, vagy annak „tisztaságára”.
Az „eretnekek” nem kapnak „jogot” a védekezésre, úgy kell velük elbánni, mint „kártevőkkel”, akik „veszélyesek” a vallásra, „deviáns”, sőt, „társadalmon kívüli” egyedek, akikkel „le kell számolni”.
No, ez volt a SZENVEDÉLY célkeresztjében.
Erről beszélt ez a lelkiállapot, amit itt az Acs 9 elején olvasunk: „fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úr tanítványai ellen” elment a főpaphoz, hogy MÉG SZÉLESEBBRE tágíthassa az üldözés körét.
Kik ellen irányul ez az üldözés?
a./ Az Úr (Jézus) tanítványai (mathétész) ellen,
b./ „ez út követői” ellen.
Emberek ellen.
Igazából, ha mi magunknak be akarjuk azonosítani, akkor olyan emberek ellen, akik:
aa./ Az Úr Jézust készek voltak elfogadni Megváltójukként és követni, mint Feltámadott Urukat.
bb./ Akik a Mk 8,34-38 szerint megtagadták magukat, felvették a keresztet és követték Őt.
És valójában „csak embereket” üldözött-e Saulus?
Ez mindjárt kiderül, ahogy olvassuk tovább az Igét:
Apcs 9:3 És amint ment, (az) történt, hogy közeledett Damaszkuszhoz, és nagy hirtelenséggel fény sugározta (periasztraptó) őt körül a mennyből.
Apcs 9:4 És ő leesve (piptó) a földre, hallott szózatot (fóné), mely ezt mondta neki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
Apcs 9:5 És mondta: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig mondta: Én vagyok Jézus, Akit te kergetsz. Nehéz neked az ösztöke (kentron – amivel szúrni lehet, fulánk) ellen rugódoznod (laktidzó).
Apcs 9:6 Remegve (tremó) és ámulva (thambeó – elképeszt, megdöbbent, csodálkozik) mondta: Uram, mit akarsz (theló), hogy cselekedjem (poieó)? Az Úr pedig [mondta] neki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják neked, mit kell cselekedned.
Apcs 9:7 A vele utazó férfiak pedig némán (eneosz) álltak, hallva ugyan a szót (fóné), de senkit sem látva (theóreó).
Apcs 9:8 Felkelt azonban Saulus a földről. De mikor felnyitotta szemeit, senkit sem látott, azért kézen fogva vezették be őt Damaszkuszba.
Apcs 9:9 És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott.
Kit üldözött valójában Saulus?
Vajon mit jelenthetett ez az ő életében, a hétköznapjaiban?
Vajon hogyan jelentkezhet ez ma egy-egy ember életében?
Hogyan kell egy ilyen helyzetben gondolkodnunk? Mire indíthat ez bennünket?
Miután erről gondolkodtunk, NÉZZÜK MEG most még egyszer, szereplők és cselekmény szerint ezt a történetet: ki, hol, mikor, mit tesz, és mi történik? Kire hogyan hat ez, és mit vált ki belőle. Mi lesz a következő lépése, illetve, milyen következmények lesznek?
Apcs 9:3 És amint ment, (az) történt, hogy közeledett (eggidzó) Damaszkuszhoz, és nagy hirtelenséggel fény sugározta (periasztraptó) őt körül a mennyből.
Apcs 9:4 És ő leesve (piptó) a földre, hallott szózatot (fóné), mely ezt mondta neki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
Apcs 9:5 És mondta: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig mondta: Én vagyok Jézus, Akit te kergetsz. Nehéz neked az ösztöke (kentron – amivel szúrni lehet, fulánk) ellen rugódoznod (laktidzó).
Apcs 9:6 Remegve (tremó) és ámulva (thambeó – elképeszt, megdöbbent, csodálkozik) mondta: Uram, mit akarsz (theló), hogy cselekedjem (poieó)? Az Úr pedig [mondta] neki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják neked, mit kell cselekedned.
Apcs 9:7 A vele utazó férfiak pedig némán (eneosz) álltak, hallva ugyan a szót (fóné), de senkit sem látva (theóreó).
Apcs 9:8 Felkelt azonban Saulus a földről. De mikor felnyitotta szemeit, senkit sem látott, azért kézen fogva vezették be őt Damaszkuszba.
Apcs 9:9 És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott.
Mikor és hol történt ez?
--Kr u 35 körül lehetett (Saulus az Úr Jézus kortársa volt).
--A Damaszkuszba vezető úton.
Ez egy nagyobb, kereskedelmi úthálózat része volt, ami összekötötte Mezopotámiát Egyiptommal. Ismert és forgalmas, fontos kereskedelmi út volt ez a Jeruzsálem és Damaszkusz közötti szakasz is, zarándok út is volt, egyidejűleg. De még katonai szempontból is fontos volt, a légiók felvonulási útvonala, ha szükséges volt.
--Maga a történet EGÉSZEN KÖZEL történt Damaszkuszhoz.
A személyek:
Jézus, aki láthatatlan volt mindenki számára. Saulus, aki vezetője volt ennek a hivatalos csoportnak. A kísérői, akik „csak néztek”, és végül bekísérték őt Damaszkuszba.
Amit látni és amit hallani lehetett:
--Látni a fényt csak Saulus látta.
--Hallani a hangot (fóné – ez nagy hangot is jelent, de szavakat is jelenthet, zaj, zúgás, robaj is ezzel a kifejezéssel szerepel, dübörgés, lárma... de hangszer hangja is, zengése) hallották, de NEM ÉRTETTÉK, ami itt elhangzott.
Az Acs 22,9-ben így számol be Pál apostol erről:
„Akik pedig velem voltak, a világosságot ugyan látták, és megrémültek. De Annak szavát (fóné), Aki velem szólt, nem hallották.”
Ebből arra lehet következtetni, hogy HALLOTTAK valami hatalmas dörejt, zúgást, vagy csattanást, de AZT, amit Saulus hallott, azt CSAK Ő hallotta... mármint az Úr Jézus SZAVÁT.
Saulus pedig saját anyanyelvén hallotta az Úr Jézust szólni – sőt, az Acs 26-ban kicsit többet is olvasunk róla, mit mondott neki az Úr:
Acs 26,14. Mikor pedig mi mindnyájan leestünk a földre, hallottam szózatot (fóné), mely én hozzám szólt és ezt mondta zsidó (hebraisz) nyelven (dialektosz) – Saul, Saul, mit kergetsz engem? Nehéz neked az ösztön (ösztöke - kentron) ellen rugódoznod.
Apcs 26:15 Én pedig mondtam: Kicsoda vagy, Uram? És az mondta: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz.
Apcs 26:16 De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg neked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok neked jelenni;
Apcs 26:17 Megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, akik közé most küldelek,
Apcs 26:18 Hogy megnyissad szemeiket, hogy sötétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az énbennem való hit által.
Apcs 26:19 Azért, Agrippa király, nem lettem engedetlen a mennyei látás iránt.