A hírek és azok kezelése. Hogyan őrizd meg a lelkedet. Az alázatosság jelentősége. A békesség kötele és az egység megőrzése. Kulcskérdések egész életünkre nézve.
Apcs 11:1 Meghallották (akouó) azonban az apostolok és a Júdeában levő atyafiak, hogy a pogányok is bevették (dekhomai) az Istennek beszédét (ho logosz -ou).
1./ Az ember sok mindent hall.
a./ Mai világunk a hírek világa. Emberek, cégek élnek a hírekből, hogy eljuttassák hozzád. Mindent megtesznek, hogy az ingerküszöbödet áttörjék. Érdekessé teszik, megfélemlítővé, bulvárrá, érzékekre hatnak, hogy a híreiket „egyed”.
--Az embernek ki kell fejlesztenie, mit hall meg, mit nem, mire adja oda figyelmét (fülét, idejét), s mitől őrzi magát.
--Mit, MIKOR hallgat, néz, mikor nem. (Pl. a mannát mikor kellett felszedni? Amíg a nap még nem kelt fel. A hírek nekem a napkeltét jelentik, vagyis ELŐTTE kell az Úrral találkoznom. És ami fontos, tervezés, imádság, kikérése a napnak, ELŐTTE kell megtegyem.)
--Miről beszél, s miről nem... illetve miről, mikor... mert LEURALHATJÁK a hírek a napjait, kapcsolatait, érzelmeit, fantáziáját, elvehetik alkotókészségét, ihletét, figyelmét, idejét, erejét, s megfoszthatják őt a tennivalóitól is.
--Óvatosan a hírekkel... 🙂
b./ A hírek különféle módon, helyzetből fakadóan érik el az embereket.
--Van, aki kifejezetten kíváncsi. Fülel. Keresi, figyeli, hallgatja a híreket.
--Van, akihez „hivatalból” jutnak el a hírek. „Hallania ’KELL’ őket” ... pl. Palántában Olgi, vagy más, „hivatalból” kell tájékoztasson, sok rossz hírről is.
--Van, akit egyszerűen csak „tájékoztatnak”, pl. szomszédok, stb. ilyenkor sok pletyka is eléri, ha hagyja ezt az ember, tehát elérné az embert. (Egyébként egy kicsit azon is múlik, MIRŐL beszélnek veled az emberek, hogy korábban mire hogyan reagáltál, miről gondolják – tapasztalatból – hogy VEVŐ vagy rá... szóval, egy kicsit tudod ezt formálni azzal, ahogy viszonyulsz, ahogy válaszolsz, ahogy tereled a beszélgetést, ahogy jelzed, hogy „ebből nem kérsz”, stb. Persze kinél-kinél másként, más erősséggel kell a jelzéseket leadnod, mert nem mindenki veszi észre „magát”, vagyis, hogy a híreket hogy adja tovább, vagy miket ad tovább... néhol erőteljesebben kell a leállítást megtenned...).
--De bárhogy is, mindenképpen KELL valamit kezdened a hírekkel.
c./ És kezdesz is.
--Van, amin felháborodsz.
--Van, amit nyugtázol, és megnyugszol benne.
--Van, ami kérdéssel vagy bizonytalansággal tölt el.
--Van, ami szervezési, vagy másként „válasz-helyzetbe” hoz téged – valamit kezdened kell velük. (Pl. 260329-én reggel hív a Katasztrófavédelem hogy Szemesen le kellett vágják a lakatot, mert egy nagy faág bezuhant a kertünkbe... esett az eső, hideg volt, másként terveztük a napot unokáinkkal – de le kellett menni... át kellett szervezni mindent... mire odalent kiderült, hogy a szomszéd kertjébe esett be mindez.)
--De akárhogy, a hírek valamit kiváltanak benned.
2./ Mit hallottak a Jeruzsálemben lakó testvérek és az apostolok?
--Azt, hogy a „pogányok” befogadták az Igét.
--Azt, hogy Péter és társai „bementek” a pogányokhoz, sőt, együtt is ettek velük.
a./ Vajon melyik lesz számodra meghatározó?
--Mivel mit kezdesz?
--Békességben megvárod, hogy meglásd, megértsd, amit Isten akar tenni, vagy „kiakadsz” és „számonkérésre váltasz”?
b./ Min fog múlni, hogy milyen hír mit vált ki benned?
--Ahogy gondolkodsz, ami a szívedben van, ami kialakult benned eddigre... a hírekre igazából a „bensőd” reagál. Amit fontosnak tartasz, amiket értéknek tekintesz, amik átjárnak, amik benned laknak... 🙂
--Ezt te magad is, TUDATOSAN is megfigyelheted, sőt, valamilyen szinten talán tudod formálni is magadban, (vagyis az Úr Jézussal, vagyis keresheted Ővele együtt, hogy JOBBAN bírd a híreket, jobban tudj reagálni rájuk, pl. ne legyenek olyan „hirtelen reakcióid”, vagy pl. ne legyenek „harag-reakcióid”...).
c./ Van néhány dolog, amit megtehetsz, vagy amiben „gyakorlatoztathatod magad” ezen a téren... 🙂
aa./ A teljes rábízás, az Úr Jézus megismerése alapján.
--A bizalom az ígéretek alapján, és ezeknek az ígéreteknek az „előengedése”... 🙂
--Amikor amúgy „testből” (Gal 5,16-17.: érzelmekből, a megszokásból, a hirtelen „lelki” – pszichés – reakciókból) MÁS fakadna... de te ODAKÖTÖD magad a JÓHOZ, a mennyeihez, az Úr szavához, ahhoz, amit EDDIG már MEGISMERTÉL Őbelőle.
--Odakötöd magad, és „megfogod” a hirtelen elsőre megjelenő félelem- (pánik) reakciókat.
bb./ Az, hogy „megfogod”, azt jelenti, hogy:
--Kívül NEM adod oda pl. a szájadat, az arcizmaidat (mimika) arra, hogy ez az „elsődleges reakció” jelenjen meg rajtad.
--NEM mondod ki, ami a szádra tolulna (pl. „Jaj, jaj, édes uram, mit cselekedjünk!?” – mint Géházi mondta Dótánnál, amikor az arámokat meglátta, akik körülvették a várost, ami más szóval ezt jelentette: „Jaj, jaj, most mi lesz”?
--Vagy mint a tanítványok a viharban, míg az Úr Jézus aludt a hajó aljában: „Mester, Mester! Elveszünk!”... míg az Úr Jézus felkelt és megdorgálta a szelet és a vizeket, s végül azt mondta: „Hol van a ti hitetek?”. Lk 8,25. A HIT – a bizalom – azt jelentette volna ebben a helyzetben, hogy az első reakciókat ÜTKÖZTETIK az Isten-ismeretükkel, az Igékkel, amiket már megértettek, amik már DOLGOZNAK bennük, amik már az ő sajátjaikká lettek.)
--Ez a „zár” a szájadon MEGŐRIZ attól, hogy ezek az „első reakciók” elsodorjanak magukkal.
--Könnyebben hatalmadban tudod tartani, ha NEM adod oda a szavaidat, mert azok tovább sodorhatnának téged magukkal... (ld. Jakab 3-ban: a hajónak viszonylag milyen kicsi a kormánylapátja... az egészet irányba állítja... ill. kicsiny tűz mekkora erdőt felgyújt...)
--Zsolt 141,3 – tégy Uram závárt az én számra. Őriztessed az én ajkaim nyílását.
--Péld 25,28 – mint a megromlott és kerítés nélkül való város, olyan a férfi, akinek nincsen birodalma az ő lelkén.
cc./ Ha már valamit kell mondani, az JÓ legyen... előre vezető, jó irányba állító.
--„Jó lesz...” – ez a reménység szava.
--A reménység sisakja a fejeden (bensődben a reménységgel teli hozzáállás és a SZÓ, ami kijön is, reménység alatt áll). Ez megőriz a csapásoktól, az értelmed, gondolataid elveszítéséhez – „elveszted a fejedet” – egy-egy helyzetben.
--Ha mondasz valamit, pl. „dicsőség az Úrnak!”. Amiben ott van, hogy MINDENKÉPPEN az Úré lesz ez a helyzet (is). Őt fogja megdicsőíteni.
--Vagy: „de jó!”... vagy „ez jó”... NEM pedig a kétségbeesés, vagy a harag szava.
--Vagy egy Igevers, ami átjár: „Azoknak pedig, akik az Istent szeretik, minden javukra van – minden összedolgozik a javukra...”
--Szeretem, amikor egy-egy ÚJABB „szót” kapok, értek meg, s teszek el magamnak, „későbbi használatra”. Pl. most a hétvégén (260327-e körül) a 2Krón 25,9-ből: „Az Isten neked annál sokkal többet is adahat.” (Ld. az istentisztelet elején a biztatást 260328-án.) Nem szabad az „anyagi veszteségeken” izgulni, ha Őt választjuk és Vele járunk.) 🙂
dd./ Azt is jelenti, hogy TUDATOSAN hálát adsz a „mindenekben hálaadással”... ez BIZALOMBÓL fakad, és abból, hogy szereted az Urat, és TUDOD, hogy Ő ott van, és szeret téged... 🙂
--Köszönöm, Uram... dicsőség legyen Neked, Uram, köszönöm, hogy kezedben van minden, köszönöm, hogy jöhetek Hozzád most, köszönöm, hogy jó lesz, hogy Ura vagy ennek is. 🙂
--Ez egyáltalán NEM egy „vallási elvárás” (törvény – „a jó keresztény”, vagy másként, karizmatikussabb megfogalmazással: „a szellemi keresztény” hálát ad mindenben), hanem tudatos VÁLASZTÁS benned.
--Mert MEGTEHETED, mert fel vagy rá szabadítva, hiszen a HIT ott dolgozik benned, és újjászülettél, és ez az ÚJ ÉLET is dolgozik, reagál, és szól, és bekapcsol a MENNY reakcióiba... pl. megnyugtatásába (nem lesz baj... jó lesz... íme én tiveletek vagyok minden nap – ma is, most is – a világ végezetéig).
--Ez a bensőd – újjászületett lényed – reakciója arra, amit átélsz, ami történik körülötted vagy veled. Mert benned már az Úr Jézus élete lakik: „Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert ’nem test és vér’ jelentette meg neked ezt.”
--Más szóval: FELETTE van a reakciód, a válaszod, annak, ami amúgy belőled, a régi természetedből, „úgy természetesen” fakadna... (Mt 16,17. Kol 3,17 – és mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Őáltala... Ef 5,20 – hálákat adván mindenkor, mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának... 1Thess 5,18 – mindenben hálákat adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok.)
ee./ És végül JÖSSZ a kegyelem királyi székéhez, BIZODALOMMAL JÁRULSZ, és irgalmasságot nyersz és kegyelmet találsz alkalmas időben való segítségül (Zsid 4,16.).
--Ténylegesen „jössz”, vagyis „járulsz” – szavaiddal, benső hozzáállásoddal... és ténylegesen meg is nyered mindezt. 🙂
Nézzük, mi történt itt az első század meghatározó keresztény köreiben... 🙂
Apcs 11:1 Meghallották (akouó) azonban az apostolok és a Júdeában levő atyafiak, hogy a pogányok is bevették (dekhomai) az Istennek beszédét (ho logosz -ou).
1./ „Bevették – befogadták” az Igét.
Dekhomai – befogad, elfogad, fogad, vesz, átvesz, magához vesz, fölvesz, elfogad, tudomásul vesz, helyesel, felfog, megért, szívesen lát, magára vállal.
--Széles és gazdag jelentésű kifejezés.
--Ha ezt mind összerakod az Igével kapcsolatban, akkor egy olyan KÉSZSÉGES és odaadó hozzáállást látsz, aminek kapcsán az Ige bejut a szívbe, s bent, munkát tud végezni: mert SZÍVESEN FOGADJÁK.
2./ Ez, hogy „az apostolok és a Júdeában levő testvérek” egy „magasra felemelt minőségről” beszél. Az ottani értékítélet meghatározza az egész kereszténység jövőjét. Ha ők meg vannak győzve valamiről, akkor az „jó”, de, ha onnan kétkedés, vagy neheztelés jön, akkor ez „elbizonytalanítja” a dolgokat.
--A Júdeában élő testvérek és az apostolok olyan tekintélyt jelentettek a többiek szemében, ami „biztosította” a „kereszténység egységét”. Amire ők „igent” mondtak, az mindenhol átment, s amire nemet, az megállította a folyamatokat.
a./ Az emberek szeretik a „tekintély-adta biztonságot”. Abban a korban legalábbis így volt.
--Bár minden korban vannak lázadó, megkérdőjelező megközelítések, de a tekintéy segíti az „egységes” és biztonságos cselekvést. (A mai világunk ennek ellene mondani látszik – de, ha közelről megnézzük a dolgokat, még a „legnagyobb lázadók” is megkeresik maguknak a „tekintélyt”, akihez igazítani tudják gondolataikat... legyen az pl. Trockij, vagy CheGuevara, vagy Fidel. Lehet, hogy lázadásukban „minden tekintélyt” kimozdítanak a helyükből, de SAJÁT KÖREIKBEN ők is megtalálják a tekintélyt, akihez tudnak igazodni... ha másban nem, akkor abban, hogy a „leginkább lázadót” követik.)
--Az Egyházban is ott volt ez – az egyháztörténelem évszázadaiban ugyanígy megjelent.
--Az első időszakban Jeruzsálem, majd felsorakozott hozzá Antiochia, Efézus, majd Alexandria és Róma.
--Végül Róma és Konstantinápoly közt jutott törésre a tekintély-kérdés, Róma győzelmével (az oszmán törökök közrejátszása mentén – Konstantinápoly elfoglalásával, amit azóta is Isztambulnak hívnak).
--Később, a reformáció után Wittemberg és Genf közt később pedig még több tekintélyi központ közt oszlott meg az elfogadás, sok esetben teológiákra (mint egy-egy helyen működő intézményekre) irányuló szemekkel.
--Ma pedig főként személyekhez kapcsolódik a „protestáns” illetve a „szabadegyházi” világban. Róma pedig még mindig középpontban van a katolikus gondolkodásban.
b./ Szóval, ha a tekintélyi központban „meghallják”, mi történt, miben vettünk részt, mit képviselünk, KULCSKÉRDÉS lesz, hogy fognak hozzáállni. Ez nem csak a mi „személyes megítélésünket” fogja érinteni, hanem a „további folyamatokat” – mi mehet tovább a megkezdett pályán, és mi nem.
--Tehát nagyon fontos lesz, HOGYAN fogadják a hírt Jeruzsálemben.
Apcs 11:2 Mikor azért felment (anabainó) Péter Jeruzsálembe, vetekedtek (diakrinó) ő vele a zsidóságból valók.
Apcs 11:3 Mondván: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
1./ Ez az „anabainó” (felmegy, feljön, fellép, felemelkedik felszáll, stb. felmászik fára, stb.) kifejezi ezt a „tekintélyi” jelleget, amiről az előbb beszéltünk.
--Egy zsidó ember számára „felmenni Jeruzsálembe” mindig egy beteljesedést jelent, a múlttal, az egész történelemmel való kapcsolatot, Dávid királyt, a „hősi múltat”, Salamon templomát (a biztos dolgokat).
--Még akkor is, ha ebben a korban Jeruzsálemben már a római helyőrség – Antiochia erőd – magasodott a Templom mellett, és ha az ország már régóta nem volt független.
2./ Péter is „anabainó”-val „ment fel” Jeruzsálembe, az apostoli közösséghez, az ottani „régóta Jézussal járó” testvérekhez...
a./ Jóllehet ő az „apostolok közé” tartozott, sőt, ő volt, akinek az Úr mondta a feltámadása után, hogy „legeltesd” az én bárányaimat, és „őrizd” az én juhocskáimat.
--És jóllehet ő volt, aki az első fejezetben felvetette, hogy egészítsék ki a 11-et 12-re és így választották meg Mátyást.
--Majd a második fejezetben is ő volt, aki előállt a tizeneggyel, s hirdette az Igét, Pünkösd napján.
--S ő volt, aki az Ékes kapuban találkozott a sántával és az Úr gyógyításával, s miközben a meggyógyult sánta táncolt és ugrált, és úgy örvendezett az Úrnak és gyógyulásának, ő lett, aki hirdette az Igét az összeverődő sokaságnak.
--Őt fogták el kétszer is, és állították Jánossal, illetve többed magával a Főtanács elé, s ő volt, aki ennek során BÁTRAN kiállt az Úr Jézus mellett: „és nincsen senkiben másban üdvösség, mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk”.
--Ezt követően őt látjuk, amint Anániás és Szafira bűne kapcsán mond ki határozott ítéletet, majd pedig az ő árnyékára hozzák ki a betegeket, hogy azok meggyógyuljanak. Meg is gyógyulnak.
--Ő mondta ki egy újabb elfogatás kapcsán: „Istennek kell inkább engedni, mint az embereknek”, és „nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokról ne szóljunk”, s őt verték meg többed magával az Úrért. Látjuk, hogy itt bizony már a régi vallási hatalom és az új mozgalom közti „tekintélyi kérdés” merül fel... ez az „Istennek kell inkább engedni, mint embereknek” azt erősíti meg, hogy a felismert igazság, a megnyert elhívás olyan súllyal esik latba, ami áthúzza az akadályozni akaró tényezőket (a korábbi „megértést” és „berendezkedést”, amihez „vallási elvárások” tartoznak). S ez bizony sérelmes lehet a régi vallási hatalomnak... sérelmes is.
--Amikor Jeruzsálemből „le kellett menni” Samáriába, megnézni az ottani ébredést, megítélni, hogy „minden rendben van-e”, akkor is Péter és János mentek le, és végül az imádságukra ott is kitöltetett a Szentlélek.
--A kilencedik fejezetben látjuk őt, amint Éneás és Dorkás kapcsán mennyei nyitottsággal és hatalommal működik, s ezt - mint az árnyékára végbement gyógyulásokat is – mindenki számon tartja, és Péterről mindenki úgy gondolja, hogy ő a „tekintély megtestesítője”.
b./ És mégis... Péter mégis úgy megy fel Jeruzsálembe, hogy „számon lehet kérni”, hogy „kész elszámolni” tetteivel, és kész „magyarázatot adni” a többieknek, hogy így azután ők is „megnyugodhassanak” és a misszió munkája tovább mehessen a maga mennyei útján.
--Nem pökhendi, nem „kéri ki magának”, hogy őt ugyan „miért kérik számon”, hiszen ő az, akinek az Úr maga mondta, hogy „legeltessen és őrizzen”.
--Nem enged a felülről kezelő indulatnak, s bár TUDJA magáról, mindezeket (amiket az előbb néztünk meg, hogy mi mindenben volt része, s az Úr mennyire fontosnak látta, hogy ő elöl járjon és vigye a dolgokat felelősséggel), de mindez összekapcsolódik benne a mennyei alázattal, amit ő maga is leír az 1Pét 5-ben:
1Pét 5:1 A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese;
1Pét 5:2 Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal;
1Pét 5:3 Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.
1Pét 5:4 És mikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőségnek hervadatlan koronáját.
1Pét 5:5 Hasonlatosképpen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
1Pét 5:6 Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
c./ Izgalmas kérdés ez az alázatosság-kérdés. Egyfelől, a felelősség miatt, a tekintély miatt, meg lehet a kísértés a visszaélésre. (Pl. a „rút nyerészkedésre”, illetve az „uralkodásra”.)
--De az, amit az Ige itt elénk tesz: a „példakép” a nyáj előtt, egész életünkre mércét állít fel előttünk.
--Egyetlen igazi „Főpásztor” van, és ez Jézus. Az emberi tekintélyek NEM érnek fel Ővele, s ez az alázatosság alapját jelenti. Az alázatosság engedelmességben látszik meg, abban, hogy KÉSZ az ember alárendelni magát a másiknak – vagyis sem büszkélkedés, sem versengés, sem „kivagyiság” nem vezetheti arra, hogy semmibe vegye a másikat.
--Az „ifjabbak” engedelmeskednek a véneknek.
--A „vén” jelleg tapasztalatban, bölcsességben való elől járást is jelenthet. Ez pedig „irányba állít” – az Ige ezt erősíti meg. A KÖZÖS célt tartjuk szemünk előtt, hogy JÓ legyen a Krisztus Testének működése, a misszió – a mennyei terv – megvalósuljon, és ENNEK rendeljük alá az életünket és az egymással való kapcsolatainkat is.
--S egyidejűleg itt van a „mindnyájan pedig egymásnak engedelmeskedve” FELÖLTJÜK az alázatosságot – útmutatás. (Ez az „egkomboomai” – felövezésről, ruhafelvételről is beszél. Vagyis az alázatosságot ÍGY VESSZÜK FEL, magunkra, így öltözzük fel, így leszünk alázatosakká. Néha nem olyan „magától értetődő” jelleggel, hanem TUDATOSAN, önmagunkat megalázva, a régi természetet, a lázadó ádámi jelleget „halálba adva”, Krisztussal „együtt megfeszíttetve” VÁLASZTJUK az alázatosságot. Gal 2,20.)
d./ Ha belegondolsz, egy későbbi időszakban Antiochiában Péter apostol UGYANÍGY kellett „alárendelje magát” annak az intésnek, amit Pál apostol mondott ki, amikor a Jeruzsálemben működő gyülekezet és annak vezetői látogatásakor, FÉLELEMBŐL elkülönítette magát a pogány hátterű testvérektől, s innentől már nem evett velük együtt. (Gal 2.)
--No, ezt Pál apostol, függetlenül a tekintélyi kérdésektől, nem engedte el szó nélkül, mert LÁTTA a veszélyét annak, hogy ez kifut a testvérek közé, és MINTÁT jelenthet a belső meghasonláshoz, a pogány és zsidó hátterű testvérek közti szétváláshoz.
--Felemelte szavát, és Péter el kellett fogadja mindezt... jóllehet ő „korábban” volt már megtért, sőt, „ő saját maga már az Úr Jézus követője volt” amikor az Úr még személyesen itt járt a földön. Jóllehet ő a „jeruzsálemi apostolokhoz” tartozott. S mégis, kész volt „alárendelni” magát, s betölteni az Igéből a „mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel” alapelvet (1Pét 5,5.). 🙂
Szóval, Péter „felmegy” Jeruzsálembe, és vitatkoznak vele a „zsidóságból valók”.
Apcs 11:2 Mikor azért felment (anabainó) Péter Jeruzsálembe, vetekedtek (diakrinó) ő vele a zsidóságból valók.
Apcs 11:3 Mondván: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
3./ Amikor „felment”, vitával találta szemben magát.
a./ A „diakrinó” ezt jelenti: elválaszt, megkülönböztet, különbséget tesz (ez önmagában klassz), eldönt, ítél, megítél (ez is szükséges), a mediális alakban: kételkedik, bizonytalankodik, habozik, tétovázik, és passzív alakban: vitázik, vitatkozik, ellentmond, meghasonlik, harcba száll.
--Látjuk, hogy széles jelentésű kifejezés.
--Kulcskérdés, milyen összefüggésben, HOGYAN jelenik meg – mit is jelent ténylegesen:
b./ Hát, igen.
--Számon kérték Pétert, egy nekik fontos témakörben, amiről Péter is úgy vélekedett korábban, hogy „soha, semmi tisztátalan nem ment be a számon”.
Vagyis, amit a vallásuk tisztátalannak mondott, abban NEM vehettek részt. És bizony, itt, ebben a korban, a pogányokkal való együtt evés, idetartozott. Egyszerűen TILOS volt belépni is egy pogány családhoz.
--A „pogányok” – a „körülmetéletlenek” (hé akrobüsztia -asz) – egy másik „kasztot” jelentettek, bár ez a kifejezés a hindu területekre jellemző. De „érinthetetlenek” voltak, csak „elnézték nekik”, hogy élnek, hogy léteznek, viszont nem voltak „teljes értékű” emberek. Fő jellemzőjük ez a „körülmetéletlenségük” volt, vagyis, hogy „nem a mi kutyáink almából” származtak, „idegenek”, akiktől „jó óvakodni”, mert „beszennyeznek” vallási értelemben.
c./ Az, hogy „együtt ettél velük”, ha lehet, még nagyobb súllyal esett latba, mint, hogy pusztán bement hozzájuk.
--A közös étkezésnek sokkal nagyobb jelentősége volt az ókori keleten, mint amit ma tulajdonítunk neki – Jel 3,20.
--Bár Péter is kihangsúlyozta, amikor Corneliusnál ott találta az ismerősök nagy csapatát: „ti tudjátok, hogy zsidó embernek ’tilalmas’ pogányokhoz menni”... de, miután az Úr megmutatta neki, hogy az Ő SZEMÉBEN ezek a „pogányok” teljes értékű EMBEREK, akikért a megváltás ugyanúgy végbe ment, már NEM tartotta vissza magát... sem attól, hogy belépjen, sem attól, hogy letelepedjen velük enni.
--Talán emlékszel arra, milyen botránkozást váltott ki a vallási vezetők – véleményhordozók – között az, hogy az Úr Jézus „bűnösökkel” vállalt közösséget, pl. a vámszedőkhöz ment be enni, az ő asztaltársaságukkal evett együtt. S a tanítványok is megdöbbentek, hogy a „samáriaiaknál” ezzel az asszonnyal beszélgetett az Úr Jézus. (Mt 8. Lk 19. Jn 4.) Az Úr Jézus pedig „rehabilitálta” őket, pl. Zákeust – „mivelhogy ő is Ábrahám fia”, vagy a samáriaiakat azzal, hogy ott maradt közöttük még két napig.
Apcs 11:2 Mikor azért felment (anabainó) Péter Jeruzsálembe, vetekedtek (diakrinó) ő vele a zsidóságból valók.
Apcs 11:3 Mondván: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
Apcs 11:4 Elkezdvén (arkhomai) pedig Péter, megmagyarázta (ektithémi) nekik rendre (kathexész), mondván...
4./ A számonkérésre Péter NEM visszavágással felel. Hanem elkezdi megmagyarázni a MEGÉRTÉST, amire eljutott.
--Így megy tovább az Isten országában az Úr munkája.
--Ő megmutat valamit, te – alázatosan (és értelmesen) – elmondod, elmagyarázod, és utána megjelenik a MEGÉRTÉS a többiekben is. Ha a szív jó, ha készség van az alázatosságra, ha készek „egymásnak is alárendelni magukat”, egymásnak „engedelmeskedve”.
a./ Szóval, VITATKOZÁSNAK – számonkérésnek – INDUL ez a „beszélgetés”, de NEM az lesz belőle, mint ebben a világban általában, hanem MEGÉRTÉS, és továbblépés.
b./ Mi a titka?
aa./ Az, hogy alázatos vagy, és készen állsz tisztelettel elmondani, amiben „számon kérnek téged”.
--Nem viaskodsz, nem hepciáskodsz, nem kéred ki magadnak.
--A JÓ JÖVŐT tartod szemed előtt, és azt, hogy a „Főpásztornak” mindannyian alá vagytok rendelve, s így te sem vagy „különb”, hanem a többiekkel is készen állsz EGYÜTT működni, KÖZÖSSÉGBEN lenni és maradni, az EGYSÉGET tartva szemed előtt.
bb./ A másik oldalról is kell a készség, a nyitottság, hogy ELFOGADJÁK azt, amit Isten cselekszik, s amit Ő meggyőző erővel bemutat.
--Ha megy a viaskodás, és még „Isten sem győzheti meg őket”, akkor NEM lesz egység és nem lesz előre lépés.
--Tamás azt mondta: „hacsak a sebeibe nem teszem bele a kezemet”, SEMMIKÉPPEN el nem hiszem... de végül, KÉSZEN állt elfogadni a számára hihetetlent, megbotránkoztatót, és megalázta magát a „Főpásztor” előtt.
cc./ Szóval, az alázatosság mindkét oldalról – ez a válasz a helyzetekre. Ez a helyes hozzáállás, megközelítés. Ebből lesz élet, ebből lesz továbblépés. ----------------------
Apcs 11:4 Elkezdvén (arkhomai) pedig Péter, megmagyarázta (ektithémi) nekik rendre (kathexész), mondván...
Hú, hát ez nem egyszerű.
1./ Amikor számon kérnek, HIGGADTSÁGRA van szükséged.
--Ez az alázatosságból is fakad, amit „felöltesz magadra” (1Pét 5,5.) és a SZERETETBŐL, aminek RÉSZE az alázatosság is, (1Kor 13.), s az igazán FONTOS dolgok megértéséből, ahogy az „egység működik” a Krisztus testében:
--„Teljes alázatossággal, szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, igyekezvén megtartani a Lélek (Szent Szellem) EGYSÉGÉT a békességnek kötelében...” – vagyis, az egység a békesség kötelének szálaitól fog FÜGGNI... ha VAN teljes alázatosság, szelídség és hosszútűrés, ha VAN elszenvedésre kész szeretet, akkor LESZ egység, vagyis az az egység, amit a Szentlélek MÁR MEGADOTT, ami ott van – mert „egy a Test és egy a Lélek”, vagyis „élből, alapból” VAN egység – az MEG tud maradni, vagy egy ilyen „vitahelyzetben” ismét LÉTRE tud jönni, vagyis, MEG TUD NYILVÁNULNI.
--De ehhez KULCSKÉRDÉS a békesség kötele... vagyis annak szálai – hogy ezek OTT vannak benned, és ott tudnak DOLGOZNI benned, egy ilyen kihívó helyzetben. 🙂
2./ Ezt – egy ilyen vitahelyzetben is – EL KELL KEZDENI, neki kell állni.
--TÜRELEMMEL „elmagyarázni”, megmagyarázni azt, ami történt.
VILÁGOSSÁ tenni az indítékokat és a TÉNYEKET, hogy a többiek is megérthessék.
a./ Mondjuk, „valakinek általában MINDIG el kell kezdenie”, hogy a sérelmek boncolgatása és visszavágások helyett a higgadtságot és türelmet választja és bölcsességet kérve SEGÍT a másiknak megérteni, mi történt.
b./ Néha a dolgok annyira össze vannak gubancolódva, hogy már ahhoz is kell, ÖNMAGÁBAN is bölcsesség, hogy „szétszálazzuk” őket.
--Az emberek a sok összekavarodás miatt, az indulatok miatt, a „jogos méltatlankodás” hozzáállása miatt, egyszerűen EGY AZ EGYBEN kidobnák azt, ami „nem fér bele” az elgondolásaikba, ami „túl van” a komfortérzetükön.
--Ezt TUDNOD kell, amikor oldani akarod a helyzetet (ez a bölcsesség, hogy bele tudsz illeszkedni abba, ami a másik embert indítja, áthatja, és ÚGY tudsz FOGALMAZNI, és úgy tudod ÖSSZERAKNI a mondanivalódat, hogy be tudja fogadni, minden indulata, elégedetlenkedése, haragja ellenére).
--A „szétszálazás” néha sok TÜRELMET igényel, és olyan aprólékos megközelítést, ami túl van az emberek pillanatnyi elvárásain és haragján.
--De csak így tudod rendbe tenni a dolgokat.