Ez itt még az előző videó folytatása a tanítványképzéssel kapcsolatban. Ez itt az én bizonyságtételem hozzá.
g./ Megértettem, hogy ez volt a terv az én életemmel is.
--Amikor a katonaságnál voltam, a „Forradalmi Ezred” laktanyájában, Kalocsán, 1977/78-ban, Sípos Bercitől, a kiképző tizedesemtől kaptam egy kis könyvecskét a nagy „raktárából”, amit lakattal lezárt katonaszekrényében őrizgetett sok más, az országunkba becsempészett evangéliumi könyv között: William MacDonald: Az igazi tanítványság c. írását. Ez a könyvecske világosan lerögzítette, mit jelent tanítványként élni Jézussal. Mennyiben más ez, mint a „hétköznapi gondolkodásban élő kép a kereszténységről”. Mit jelent az odaadásban, mit jelent a teljes odaszánásban és mennyire Jézussal ÖSSZEKAPCSOLT élet. Szóval, az Ige mértéke világosan benne volt. Ahogy ezt végigolvastam, pl. az őrtoronyban, erre nagyon határozottan emlékszem, s én ekkor még messze nem voltam megtérve, de eldőlt bennem – s ezt így fogalmaztam meg magamnak – „ha én egyszer megtérek, akkor tanítvány akarok lenni”. Amikor 1978 októberétől kezdve egyre intenzívebben éreztem a „húzást”, ahogy az Úr Jézus döntés elé állított engem, (hallottam a bizonyságtételeket, az igehirdetést, láttam az odaadott és Jézusért égő életeket, s dalaik és imádságaik teljesen új légkört mutattak be nekem), TUDTAM, hogy itt az EGÉSZ életemről van szó. Odaadom-e Neki, vagy visszatartom Tőle, és megyek tovább az addigi utamon, s élek, ahogy addig, előtte. (Mert, ha odaadom Neki, azzal valójában az egész életem meg fog változni. A döntéseim alapja, az életvitelem, a kapcsolataim, hogy mikor mit teszek, minden... s így is lett.) Vagyis a tanítványi élet volt előttem, s ez szorosan összekapcsolódott a megtérés üzenetével. A bűneimtől készen vagyok-e megválni – (ha Ő megszabadít, mert ezt világosan éreztem, hogy nekem erre van szükségem, enélkül soha nem tudok megváltozni) – és készen vagyok-e teljesen Őreá hangolódva, Vele élni. Reggeltől-estig, és az év minden időszakában, minden közegben, bármilyen helyzetben. Vele, százszázalékos elkötelezettséggel.
--S amikor megéreztem, hogy Ő „kész engem elengedni”, ha nem akarom Őt választani (mint a gazdag ifjúval is tette – vagy, mint Elízeusnál is olvassuk – Mk 10,21-23: „megkedvelte őt... elment búsan... milyen nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van” ill. 1Kir 19,19-20: „menj, térj vissza, mert mit cselekedtem tenéked”...), de akkor LE FOGOK MARADNI arról, hogy Őt megismerjem, és arról, amit Ő tervezett az életemmel – ekkor azt mondtam, NEM... nem akarok a magam útján járni, kérlek, szabadíts meg, és végezd el bennem, hogy Neked tudjam adni az életemet. S megtette... 1979 január utolsó napjaiban az Övé lett az életem. S azóta is.
--Megértettem, hogy ennél kevesebbel NEM szabad megelégedni, mint, hogy tanítványként éljen az ember Ővele... 🙂
Innentől folytatódik a mai üzenettel a jegyzet:
Apcs 9:10 Volt pedig egy tanítvány Damaszkuszban, névszerint Ananiás (Hananiasz – Chananjáhu – héber eredetű tulajdonnév: az Úr kedvezett, könyörült, nagylelkűen adott), és mondta annak az Úr látásban (horama – horamatosz) – Ananiás! Az pedig mondta: Ímhol vagyok Uram!
5./ Az Apcsel teli van látással, megszólítással, prófétai szóval, angyali megjelenéssel... lehet, hogy ez egy korai időszak volt, de nem mondhatod, hogy ennek „immár vége”, mert erre NINCS sehol Igei utalás.
a./ Ma is megszólíthat az Úr.
--Ifjaik látásokat látnak, véneik álmokat álmodnak. (Acs 2 – Jóel 2.) 🙂
--Az Úr ma is több féle képpen tud szólni. Látás útján is. Angyal megjelenése útján is. Prófétai biztatás, megszólítás útján. De benső megszólítás – a Lélek szava (Filep, amikor meglátja a szekeret) útján is. És ez ugyanolyan „érvényes”, és „természetfeletti”, mint az előzőek.
--Néha egészen „természetes” már, ahogy Ő szól, vagyis, hogy Ő SZÓLNI FOG, egy-egy helyzetben, szinte már „előre tudod”, vagy ez már „beleilleszkedik” a hétköznapjaidba.
--S ez jó.
--Ez is hozzátartozik a „precíziós műszerhez”, az együttmunkálkodásban való növekedéshez, az Úr ismeretében – megismerésében – való növekedéshez.
b./ Ugyanakkor, igaza van azoknak is, akik óvnak az öncélúságtól, a versengéstől, a becsapástól és összekeveréstől, ezen a téren (is).
--Igen, amikor „sportot űzünk” abból, hogy „ki kapott több látomást”, vagy egyáltalán, hogy valaki „kap-e látomást”, vagy sem... akkor óriási hibát követünk el.
--A látomás SOHASEM azért van, hogy „te valakivé legyél mások szemében”, hogy rád „irigykedjenek”, vagy te „tekintélyt szerezzél mások előtt”, hanem MINDIG funkciója van. Valami továbblendítést, vezetést, vagy megerősítést, intést, figyelmeztetést ad.
--Valóban természetfeletti beavatkozás, az Isten országának „betörése” e jelen, fizikai, háromdimenziós világba – ami „izgalmas”, az embert „megállítja”, sőt, örömmel és várakozással tölti el (amellett, hogy pl. Kornélius századosnál is látjuk, meg is rettenti a látomás – ho horama -horamatosz).
--De az ördög is tudja ezt, hogy az embereknek ez milyen izgalmat jelent, sőt, vannak, akik „mindent megtennének”, hogy részesüljenek benne, mert ezzel lesznek „valakikké”, vagy így nyernek „szellemi izgalmat” az életükben – és gondoskodik róla, hogy lehessen is részük ilyesmiben... 🙂
--Persze ez nem csak a mai világban van így (mint a jósok, varázslók is részesülnek hasonlókban, a spiritiszták is, és sok ezoterikus – hiszen ezekkel az ördög ilyen nyelven beszél, és ezzel „fizet” nekik, így „vezeti” őket, hogy az ő utcájában maradjanak)... hanem a régebbiben is. Nagyon is:
Így szól az Úr Isten: Jaj a bolond (nábál) prófétáknak (nábi), akik az önnön lelkük (ruah) után (ahar) mennek, mert semmit sem láttak (rá’áh). (Ez 13,3.)
--Különbség van aközött, hogy az Úr szólt, és adott látást, és aközött, hogy valaki a „saját lelkéből (szelleméből)” szól, az után indul, ami „saját magából” fakad, és NEM lát az Úrtól semmit.
--Ez teljesen más.
--De közben azt az embert, aki ezt teszi, becsapja. Teljesen félre tudja vezetni.
Ez 13:4 Mint rókák (súál) a romok (háröbáh – horbá) közt, olyanokká lettek prófétáid, oh Izrael!
--Ott sompolyognak, keresik a prédát, ami „nekik jó”, ami az ő szükségleteiket betölti, de NEM törődnek azzal, hogy „rommá lesz minden”... emberi életek, társadalom, környezetük, azok, akiknek SZÜKSÉGÜK lenne az Úrra, az Ő szavára, megmentő üzenetére és arra, hogy képviseljék Őt előttük.
--Romok vannak körülöttük, de ők nem törődnek ezzel.
--A romok részint abból is származnak, hogy ezek a hamis próféták („bolondok”) NEM töltötték be küldetésüket, vagyis a prófétai küldetést.
Ez 13:5 Nem hágtatok fel (áláh) a törésekhez (perec), nem falaztatok (gádar) falat (gádér) Izrael háza körül, hogy megállhassatok (ámad) a harcban (milöhámáh – milhámá) az Úrnak napján.
--Nem harcoltak az ellenség ellen – és itt a bűnről, a megtévesztésről, az ördögi munkákról van szó.
--Nem építkeztek imádságban, közbenjárásban, az emberek tanításában, biztatásában a jóra – s amikor az ellenség el akarta ragadni őket (hamis tanításaival, ideológiáival, vallásával, kultuszával, sodrásával, beetetésével), akkor ki tudta őket rabolni, meg tudta őket fosztani az Úrtól, a Vele való élettől, a Hozzá való hűségtől.
--Ez jellemző a hamis – bolond – prófétákra, NEM törődnek azzal, ami VALÓSÁGGAL le kellene kösse figyelmüket, harci kedvüket, tettvágyukat, értelmüket, szervezői vagy ösztönzői képességeiket.
--NEM tudja őket bevonni az Úr abba, amiben látni akarná, ami a népéért való imádság, gondolkodás és aktivitás.
--Ezzel szemben üresjáratokban voltak.
Ez 13:6 Hívságot (sávö – sáv – üresség, értéktelenség, hiábavalóság, hazugság, valótlanság pl. beszédé) láttak (házáh) s hazug (kázáb – hazugság, hamisság, valótlanság, becsapás, megtévesztő dolog, illúzió) jövendölgetést (miqösám – mikszám – jövendölés, jóslás, jövendőmondás), kik ezt mondják: Mondta (nö’um – kijelentés, kinyilatkoztatás, üzenet) az Úr! Holott az Úr nem bocsátotta (sálah) őket, és még várják (jáhal – vár, kivár, várakozik, várakozásban van, remél), hogy betelik (qúm) beszédük (dábár).
--Ez a becsapás – a hamis látások útján – olyan mértékű lehet, hogy „még várják is, hogy betelik beszédük”. Holott NEM az Úr szólt, ez egyértelmű. De előttük nem egyértelmű... 🙂
Ez 13:7 Avagy nem hiábavaló (sáv) látást (mahazeh – látomás, extatikus állapotban) láttatok-e (házáh), és nem hazug (kázáb) jövendölgetést (miqösám – mikszám) szóltatok-e (dábár)? – amikor ezt mondtátok (ámar)... Mondta (nö’um) az Úr! Holott én nem szólottam (ámar)!
c./ Mi tud akkor eligazítani? Mitől lehetünk biztosak abban, hogy egy látomás, álom, mennyei vezetés, prófécia az Úrtól van?
1.--Az Ő lényétől. Ahogy megismered Őt (nem csak hallasz Róla, nem csak elméletileg „tudod”, hogy milyen Ő, hanem ahogy JÁRSZ Vele, és megismered, milyen Ő valójában).
2.--Az Igétől – az Igén nem fog túlnyúlni, nem lesz vele ellentétben, nem kell „erőltetve keresni” hozzá az Ige magyarázatait vagy „igazolását”. Egyszerűen az Ige összesimul vele, vagyis fordítva, az Istentől való látomás, prófécia, összesimul az Igével. S itt is az Ige „ismeretéről” van szó, ahogy Ő kibomlik, „összeáll”, és így ad egy látást, rálátást, lelkületet.
3.--A gyümölcséből. Az Úrtól való látomás sohasem öncélú, hanem ÖSSZEFÜGG az életünkkel, mások javára (vagy a te javadra) van, JÓ LESZ belőle, előre visz, ad valami útmutatást, valami megerősítést, vagy intést, ami formálni fog. Jó gyümölcsöket terem benned, másokban, illetve általad, általuk.
4.--S végül a Krisztus Teste működéséből. „A prófétalelkek engednek a prófétáknak.” (1Kor 14,29-32.) Ez kicsit más összefüggésben szerepel itt, hiszen az istentiszteleti próféciákról van szó, de az alapelv ugyanaz: NEM „uralkodik” a Szent Szellem, a prófétálás Szelleme azon, aki mondja a próféciát. És mivel emberek vagyunk, BELEKEVEREDHET valami rossz dolog is, emberi, vagy épp ördögi is esetleg abba, amit kimond egy prófétáló ember, ezért szükség van a MEGÍTÉLÉSRE (diakrinó) is. Úgy az istentiszteleti prófétálás során, mint a „hétköznapi”, a saját életünkben megjelenő prófétai eligazítás során. „A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg.” (1Kor 14,29.) Aki próféciákat szokott kapni, akinek prófétai „jellege van”, (ilyen elhívásban van), RÁÉREZ, meg tudja ítélni, nem csúszott-e be valami emberi, és SEGÍTENI tud ezzel a megítéléssel, hogy biztonságban legyen, aki próféciát (látomást) kap.
Úgyhogy ha kapsz, keress valakit, akivel meg tudod osztani, aki tapasztalt, bátor, hűséges (tehát a jelleme is jó, kipróbált), s az Úr Jézussal jár, és beszéld meg vele. Így biztonságban lehetsz.
Apcs 9:11 Az Úr pedig [monda] neki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert íme imádkozik.
1./ Ó, ez egy KONKRÉT iránymutatás.
a./ Szerintem az értelmes prófécia is ilyen.
--Nem olyan „általánosság”, amit „amúgy is tudsz”, hanem valami választ jelent, vagy irányba állítást, aminek „értelme van”, vagy olyan biztatást, vagy vigasztalást, ami „betalál”, aminek VAN jelentősége.
--Az Úr Jézus aa./ ismeri a helyszíneket, bb./ LÁTJA Saulust, és látja a környezetét is, cc./ és ebbe illeszti bele az útmutatását. Nem hagy félreérthetőséget. Világos, egyértelmű a szava. 🙂
--Illésnek is így szól fenn az Úr hegyén, amikor megkérdezi tőle: „Mit csinálsz itt, Illés?”. Illés válasza után – miszerint azt csinálja, hogy „búsul” – világos útmutatást ad neki. Kit kell felkennie, ki lesz majd az utódja, hogyan fog végbemenni az ítélet, amit Ő megígért már korábban, s aminek feltételei most (sajnos) bekövetkeztek. (Mert, hogy még a Kármel-hegyi lángokra, s az utána való ítéletre sem tértek meg az emberek, a király sem, Jezabel sem, és még sokan mások...) Hazáel, Elízeus, nevek kerülnek elő, és jövőkép, amit az Úr megmutatott Illésnek. (1Kir 19.)
b./ Lehet, hogy NEM MINDIG történik ilyen világos előremutatás, vagy ilyen világos elküldés, de alapvetően – ALAPELVI szinten – „az én juhaim, hallják az én szómat”, az Úréi, a tanítványok jellemzője, hogy Vele kommunikálnak, kapcsolatban vannak. És Ő: tudja őket vezetni. (Jn 10,27.)
--Mint itt is, Anániást.
--És őt sem mindig ugyanígy, és nem mindig ennyire konkrétan... ez van itt feljegyezve, mert nagy horderejű volt, de Anániás sok más „hétköznapjában” az Úr nem feltétlenül szólt ugyanígy... attól persze még szólt... 🙂
c./ Van az Úrnak sokféle vezetése.
--És ez kicsit személyhez kötött jellegű is.
--Van, aki inkább kap látomásokat, vagy álmokat – és ezek megbízható vezetést jelentenek neki – és van, aki nem, vagy szinte sohasem kap ilyesmit, de az Úr mégis, egy fajta „belső bizonyosság” útján, vagy az Ő szavának „hallása” útján tudja őt vezetni. Van, aki „igei vezetést” kap, egyszerűen megérti az Igéket (persze te is megérted, és össze is áll benned az üzenet, és te is kapsz élő Igéket, biztatást, útmutatást az életedre nézve, de ő lehet, hogy máshogy is). Az Igék útján ad neki az Úr útmutatást, vagy segítséget döntéseiben.
--Az a jó, hogy ezek mind össze is kapcsolódhatnak egymással, és ha több is ott van az életedben, EGY IRÁNYBA fognak mutatni.
--Úgyhogy NE IZGULJ, ha nem kapsz látomásokat, nem kapsz „klasszikus értelemben vett próféciákat”... semmi baj, ez is mennyei, ha az Úr téged belső meggyőződés, bizonyosság, benső szó, vagy megelevenített Igék útján tud vezetni.
--Nem kell „rástartolni”, hogy „te is kapj látomásokat”, vagy próféciákat... de ugyanakkor az Ige biztat rá, hogy a próféciát „keresni kell” vagyis, késznek kell lenni rá, hogy kapj, hogy másokat biztass, bátoríts, megerősíts, akár istentiszteleti helyzetben, akár kiscsoportban, vagy személyes kapcsolatban is... (1Kor 14,39.)
--Kérheted, és várhatod, mert Ő akarja adni. De ez nem „egyféle módon” fog menni... nem „csak látomások” útján, vagy az Úr szavának „füledben hallása” útján... hanem több féle módon, beleilleszkedve abba, aki te vagy, ami „hozzád inkább passzol”, és ami a leghatékonyabb nálad, a te életedben. Az Úr jól látja ezt, és ezért NE IZGULJ, hogy nálad „nem pont úgy van”, mint másoknál, pedig „az tűnik ’trendinek’, mások által követettnek”.
--Légy szabad... akkor az Úr tud adni neked is mindent, amit Ő szeretne, és biztos, hogy fog tudni vezetni, indítani téged! 🙂
Apcs 9:11 Az Úr pedig [monda] neki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert íme imádkozik.
2./ Íme, imádkozik... 🙂
a./ Látjuk Saulust.
Vakon, harmadnapja, várakozásban az Úr SZAVA SZERINT (mikor és ki fog jönni, és mit fog mondani, mi lesz a teendőm), mit tesz? IMÁDKOZIK.
b./ Ez egy „cselekvés”? Az imádság: „cselekvés”?
--Igen. Ez tett. Ez valami, amit teszünk.
--Ez egy kapcsolódás. Megszólítás. Kérés, sőt, kérlelés. Visszakapcsolás – vagyis beszélgetés. Ez mindenképpen kommunikáció.
--Van, hogy várnod kell, mert nem „hallod” a választ, de a helyzeted azt, hogy akkor is szólsz, és kérsz, és vársz, és figyelsz... és BÍZOL a Mindenható Istenben, mert Tőle függsz, és EZT tudod tenni. Ez is „cselekvés”, ha mások esetleg kritizálnák is, vagy nem tekintenék „semminek”.
--De, ahogy Istennel kapcsolatban vagy, az imádság: „MUNKA”. Ez által – az imádság által – elvégződnek dolgok. Történnek, végbemennek dolgok, amik amúgy imádság NÉLKÜL, nem mennének végbe.
--Egy nap a mennyben fogjuk meglátni, milyen jelentősége van az imádságnak.
Ma a HIT által teszed, hogy 1Kor 15,58 – „nem hiábavaló a te munkád” – de egy nap meg fogod látni, hogy MILYEN HATALMAS jelentősége volt.
Lk 11,5-8.
Lk 18,1-11.
c./ Az Úr SZERETI, igényli, és segíti az imádkozást.
Igen, itt Saulus még nem ilyen „formáló” imádságban volt, valószínűleg ( 🙂 ), de később nagyon is ilyenbe került: Fil 1,9-10. Ef 1,17-22. Ef 3,14-21.
3./ Vajon mi lehetett Saulus imádságának a tartalma?
Mert, hogy az imádságnak VAN tartalma... Az imádság nem „üresjárat”, hanem értelmes dolog, van tartalma... 🙂
Vajon mi lehetett Saulus imádságának a tartalma?
a./ Biztos, hogy volt benne rácsodálkozás.
--A felismerés, hogy Jézus TÉNYLEG AZ, akinek mondták... hogy Ő a Messiás.
Ez nem egy perc volt. Egy újra és újra megjelenő csodálkozó felismerés.
És ebből fakadóan:
b./ Biztos, hogy volt benne HÁLAADÁS, hogy megszólította őt.
És rögtön, ehhez kapcsolódóan:
c./ Bűnbánat is, hogy eddig ellene állt annak, amit az Úr jelzett, mondott, vagy akart neki mondani.
--És bűnbánat a sok kemény cselekedet miatt, a kegyetlenségek miatt, a türelmetlen, kérlelhetetlen magatartás miatt, amivel sok-sok szenvedést okozott.
--Ez a bűnbánat lehet, hogy élete végéig elkísérte, ahogy újra és újra eszébe jutott, hiszen sokkal később írja is, hogy „nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Isten anyaszentegyházát”. De ettől természetesen még apostol, hiszen Isten kegyelme által az, ami... és az Ő kegyelme nem lett hiábavaló az ő életében (1Kor 15,9-10.) 🙂
d./ S talán kérdezés is – MOST, mit akarsz velem, Uram?
--Hol van, akit küldesz, hogy szóljon nekem?
--Itt az idő, vagy várnom kell még?
--Itt vagyok, Uram, kérlek, szólj, „hallja a Te szolgád”!
e./ S közben, ahogy lepörögtek előtte az Ószövetség Igéi, a Messiásról szóló fejezetek, versek, elkezdett összeállni a kép, s jött, újra csak jött a felismerés, a hálaadás, a bocsánatkérés, és a kérés, hogy szóljon az Úr.
Apcs 9:12 És látta [Saulus] látásban, hogy egy Ananiás nevű férfiú bement hozzá és kezét reá vetette (epitihémi), hogy lásson (anablepó).
1./ Ez a mennyei összekapcsolás.
a./ Az Úr szól látásban Anániáshoz – és b./ az Úr szól látásban Saulushoz is. S ha jól értem, MEGMUTATJA Anániásnak, hogy Saulushoz is szól. Előre lehet látni, mi fog történni: Anániás bemegy, ráteszi kezét Saulusra, hogy lásson.
A menny összekapcsolja a személyeket, összekapcsolja a végpontokat, összeköttetést teremt és hozza a megoldást.
2./ Ez nem szükségszerűen történik meg mindig így, ilyen módon.
Az összekapcsolás igen – de nem mindig így. Az Úr ELŐTTÜNK jár, előkészíti a dolgokat... de nem mindig látjuk előre.
(Utólag sokszor meglátjuk. Hálát adunk érte – pl. mint amikor Viki előkészítette a nyár során a Boldogságkeresők teljes programját, kompletten, elektronikusan, minden részletre kiterjedően. És, amikor szeptemberben kiírták a pályázatot, hogy kik mennének be az iskolákba a tizenévesekhez, egy héten belül kompletten be tudta adni az elsők között. Nem sokkal rá, már meg is kaptuk a regisztrációt. Utólag láttuk meg, mennyire IDŐZÍTETT dolog volt, amit Viki nagyon érzett, hogy elő kell készítenie a programot.)
3./ Amit látott Saulus, ha ezt ő is látta, BIZTATÁS volt neki:
a./ Hogy jön hozzá valaki,
b./ S hogy visszanyeri a látását.
c./ Vagyis: az Úr NEM felejtette el őt és a helyzetét.
Apcs 9:13 Felelt pedig Ananiás: Uram, sok embertől hallottam e férfiú felől, milyen sok bosszúsággal (kakosz) illette (poieó) a te szentjeidet (hagiosz) Jeruzsálemben.
Apcs 9:14 És itt [is] hatalma van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze (deó), akik a Te nevedet segítségül hívják (epikaleó).
1./ Ez az értelmi ellenvetés.
--A józan – emberi józanság szerinti – megközelítés.
Sokszor vagyunk így: az Úr indít valamire, de nekünk meg vannak az ellenérveink.
--Van, hogy ezek mentén valaki ellene áll az Úr szavának.
De boldog az az ember, aki MEGGYŐZHETŐ az Úr Jézustól.
--Isten NEM botránkozik meg azon, hogy VANNAK kérdéseid, vagy van ellenvetésed. (Pl. Mária rákérdezett: „Mimódon lesz ez, holott én férfit nem ismerek...” – Az Úr NEM tekintette hitetlenségnek, akadékoskodásnak. Az is igaz, hogy a szíve rendben volt – nem úgy, mint Zakariásé, aki ugyanúgy rákérdezett, de ott ellenvetés volt a szívben, és így az Úr jónak látta 9 hónapra elnémítani. Bár a kérdése szó szerint ugyanúgy hangzott: „Hogy lehet ez?”. Szóval, ha a szív rendben van, az én megértésem szerint, lehet kérdezni.)
2./ „Aki az Úr nevét segítségül hívja: megszabadul, megmenekül, üdvözül.” (Acs 2,21.)
--Ki is ez az Úr? Itt az Urával beszélget Anániás – s az Ő nevéről van szó. Ez az Úr: Jézus Krisztus.
--Szóval, eszerint LEHET Vele beszélgetni imádságban (szemben azzal, amit mondanak néhányan, hogy „nem lehet” Jézussal beszélni, hanem az Atyával kell, Jézus nevében).
--Szóval: Anániás az Úr Jézussal beszél és mi is beszélhetünk Vele. 🙂
Apcs 9:15 Mondta pedig neki az Úr: Eredj el, mert ő nekem választott (hé eklogé) edényem (szkeüosz), hogy hordozza (basztadzó) az én nevemet (onoma) a pogányok és királyok, és Izrael fiai előtt (enópion).
Apcs 9:16 Mert én megmutatom (hüpodeiknümi) neki, mennyit kell neki az én nevemért szenvedni (paszkhó).
1./ Annyira hálás vagyok az Úr Jézusnak, hogy Ő TÜRELMES.
--Neki van ideje, hogy meghallgasson minket.
--Ő teljesen jól tudja minden oldal gondolatát, de tudja a jövőt is, vagyis a tervezett jövőt. S tudja, mi minden mond ellene bennünk ennek. S meg tud rá nyerni, vagyis arra, hogy RÁ MERJÜK BÍZNI magunkat.
--Anániást is megnyerte. Egész addig, hogy maximálisan RÁBÍZZA magát az Úr Jézusra, ebben a mostani küldetésben is.
2./ „Választott edény...” 🙂
a./ Itt egy emberről van szó. Személyesen Saulusról.
--És egy küldetésről. Egy életútról. Egy olyan „sorsról”, ami „rá vár” – ha belekapcsolódik. (Nem kívüle, nem nélküle, nem ellenére. Erről volt szó a TÜRELEMNÉL – Ő megvárta, míg Saulus kérdez, és kész lesz az Ő akaratát megtenni.)
b./ Az „edény” – tartalmaz, hordoz valamit.
--Mi lesz, amit hordoz? A NÉV, méghozzá az Úr Jézus Krisztus szabadító neve.
--Mit jelent ez? Azt, hogy Saulus, ahová megy, mindenhová „VINNI” fogja az Úr Jézust, a megmentés üzenetét, ami az Ő nevével kapcsolatos („aki segítségül hívja az Ő nevét, az megmenekül”). KÉPVISELI Jézus Krisztust, a Megváltót, az Isten Fiát, az „URAT”, Aki előtt ott a damaszkuszi úton meghajolt, Akit URÁNAK fogadott el.
--Hová fogja vinni? Sokakhoz. Meg nem nevezett, de kategóriában széles sokaságra utaló „célközönséghez”. Pogányok (ez Izráel számára némiképpen botrány volt, később fogunk ezzel még a keresztény közegben is találkozni – kiborítja őket, hogy a „pogányokkal pl. együtt eszik”), királyok – s itt a méltóság, a pozíció a meghatározás, nem a származás, s végül Izráel fiai. Ez utóbbi is halálos küldetés.
c./ Mint elvégzett TÉNYRŐL beszél az Úr a küldetésről.
--Anániásnak a JÖVŐT mutatja be. Milyenné lesz ez a Saulus.
--Néha te is belelátsz a jövőbe – de nem mindig tudod megragadni azt, inkább kapsz egy meglátást, és elindulsz felé. Utána lépésről-lépésre bontakozik ez ki, ahogy haladsz előre az időben és cselekvésedben.
--Vannak „sarokpontok”, amikhez tudsz igazodni. S ami közben formálódik, összekapcsolódik ezekkel. Pl. egy-egy ember küldetését meglátod, megbeszélheted vele, imádkozhattok együtt, imádkozhatsz érte. De a kibontakozás lépésről-lépésre történik. Akkor is VAN jelentősége a nagy vonalakban való rálátásnak. Segít irányban maradni. „Fókuszálni” időnként.
Apcs 9:16 Mert én megmutatom (hüpodeiknümi) neki, mennyit kell neki az én nevemért szenvedni (paszkhó).
3./ „Mennyit KELL neki az én nevemért szenvedni...” 🙂
a./ Kell? Ez miért van?
--NEM „büntetésből”, az biztos.
--Egyszerűen TÖRVÉNYSZERŰ, hogy akik az Úr Jézus nevét segítségül hívják, és Vele hűségesen akarnak élni („kegyesen”), azok szenvedni is fognak. Nem keressük magunknak, sőt, ha történni kezdene is, megkérdezzük: „maradjunk-e, vagy menjünk”. De, ha „maradunk”, akkor számíthatunk a bántásra is – mint az első fejezetekben szó volt róla... amikor az „eszkalációról” beszéltünk.
b./ A szenvedés mögött az ellenség haragja és gonosz szervezései állnak. Nem pusztán emberi meg nem értés, hanem FELHERGELT gondolkodásmód, amikor „szinte vallásos cselekményként” látják, ha üldözik azokat, akik az Úr Jézus nevét segítségül hívják.
--Ez félrevezetés, teljes tévedésben tartás – ahogy Saulus is járt korábban. „Miért kergetsz engem?”. Valójában Jézust kergette, amikor az Ő tanítványait bántotta.
c./ Így akarja az ellenség BÉNÍTANI Isten országának evangéliumát, annak előretörését. Ha embereket üldöz, akkor a „hordozó edényeket” támadja, hogy NE hordozhassák tovább – más területekre is, más emberekhez is – az Ő nevét. Szóval a KETTŐ, az ördög haragja és az Evangélium késleltetése szorosan összetartozik.
Apcs 9:17 Elment azért Ananiás és bement a házba, és kezeit reá vetve, mondta: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, Aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, HOGY szemeid megnyíljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel.
Apcs 9:18 És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyerte látását. És felkelve, megkeresztelkedett.
Mi történt Saulussal?
a./ Visszajött a látása.
--Megkeresztelkedett – ezzel lerögzítette, „hová tartozik”.
--Valószínűleg betelt Szentlélekkel, hiszen Anániás EZÉRT is jött, és ezt ugyanakkor kimondta, amikor a látás visszanyerését elmondta neki.
b./ Volt, ami „történt vele”, és volt, amit ő maga tett meg.
--A látása? Visszajött.
--Szentlélekkel betelni – ezt is „átélte”.
--És a keresztség? Ez az ő döntése volt, MEGTETTE. Ez HOZZÁ TARTOZOTT ahhoz, hogy odaadta az életét az Úr Jézusnak. Logikus következmény. Eggyé lett Vele a keresztségben. (Róma 6,4.) 🙂
c./ Ez így van velünk is – van, amit átélünk, van, ami történik velünk, (bár magunkat ODAADJUK erre is, amikor a HIT által segítségül hívjuk az Úr Jézus nevét), s van, amit nekünk kell MEGTENNI. Pl. leszámolni valamivel, abbahagyni valamit, megtenni valamit, amiről érezzük, tudjuk, hogy az Úrtól van. (Ehhez is kapunk erőt, lendületet. De ez a mi döntésünk. Pl. visszavinni valamit, amit korábban elloptunk. Vagy elmenni valakihez, hogy elmondjuk, mi történt velünk, ha az Úr a szívünkre teszi.) 🙂
Apcs 9:19 És miután evett, megerősödött (eniszkhüó). Volt pedig Saulus a damaszkuszi tanítványokkal (mathétész -ou) néhány napig.
Apcs 9:20 És azonnal (eutheósz) prédikálta (kérüsszó) a zsinagógákban a Krisztust, hogy Ő az Isten Fia.
Apcs 9:21 Álmélkodtak (exisztémi – magukon kívül voltak...) pedig mindnyájan, akik hallották, és mondták: Nem ez-e az, aki pusztította (portheó) Jeruzsálemben azokat, akik ezt a nevet hívják segítségül (epikaleó), és ide is azért jött, hogy őket fogva (deó) vigye a főpapokhoz?
Apcs 9:22 Saulus pedig annál inkább erőt vett (endünamaó), és zavarba hozta (szügkheó, szügkhünó) a Damaszkuszban lakó zsidókat, bebizonyítva (szümbibadzó), hogy ez a Krisztus.
1./ Van jelentősége a fizikai megerősödésnek is. A lelkinek – a közösséginek – is.
--Az Úrtól nem idegen, hogy te megerősödj. A fizikai megerősödésnek is van jelentősége. Az Úr ezt is fontosnak látja. Benne van a tervben ez is.
--Nem véletlenül mondja itt az Ige. A böjt is kivette az erejét, de ez a találkozás, a fizikai és lelki, sőt, szellemi megrázkódtatás is. Az igehirdetéshez, a bizonyságtételhez pedig erejére is szüksége volt. Megerősödött. Az Úr látta ezt.
--A tanítványokkal való közösség is része volt a megerősödésnek. Ez a lelki (kapcsolati, megerősítő) és szellemi megerősödési rész. Amit megértett, tőlük ugyanúgy hallotta.