Testvéri közösség 2.

Hanem az igazságot követvén szeretetben,
mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban; 
A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén
az ő segedelmének minden kapcsaival,
minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti
a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.
Ef 4,15-16

 

Élet Jézus Krisztussal. 4. füzet 4. lecke második megbeszélés.
--Az elején jó alaposan átismételtük a 4. füzet megtanult igéit. És voltak közte olyan igék, amiket ismét megbeszéltünk.
Az Ef 4,15-16. a negyedik lecke igéje is ezek között volt. Nagyon alaposan átvettük ismét. A múltkor egy órán át, csak ezt az igeverset tanultuk, és közben megbeszéltük, jó alaposan. Most is. A múlt hetivel együtt, ez a mostani odahozza elénk a jelentését. (De lehet, hogy ugyanígy, jövő héten is megbeszéljük, s még az is kiegészíti majd az eddigi kettőt. Nagyon gazdag igevers.)
--Utána átismételtük az összes eddig megtanult igeverset. Nem volt rövid, mert kétszer tettük mindegyik igeverssel, és meg-megálltunk egy-egy kisebb megerősítésre.
--Azután, amikor ismét eljutottunk a 4. füzet 4. leckéjéhez, a közösség céljáról beszéltünk, azt követően, hogy átismételtük a múltkor áttekintett kérdéseket is. De nem volt hiábavaló semelyik átismétlés, vagy ismét történő átbeszélés. Nem rohantunk tovább, megbeszéltük a legnehezebb kérdéseket, témaköröket is, amik természetesen az emberi kapcsolatokról, azok ápolásáról, és rendben tartásáról szóltak. Ahogy a gyülekezetben történik ez. A Mt 5,22-24 és a Mt 18,15-18 is előkerült, s a gyakorlati alkalmazásukról beszéltünk.
--A közösség előnyeiről, arról, hogy miért csodálatos gyülekezethez tartozni... erről is beszéltünk, a három órára nyúlt bibliaiskolai találkozó végén.

Igen.
Ez a tapasztalat. Amikor elkezdjük ezekkel a füzetekkel, az első két füzetben még rövidebbek a leckék. Egy-egy alkalommal simán befejezünk egy-egy leckét. Megtanuljuk az igeverset, átismételjük a korábbiakat, megbeszélünk minden kérdést, gyakorlati tapasztalatokat is megosztunk egymással - ahogy a felépítő csoportban, vagy utógondozói csoportban a füzeteket feldolgozzuk - és még ez is, mindennel együtt, belefér kb. másfél órába. (Persze, ha a csoport létszáma nagyobb, vagy a füzet gyakorlati felhasználására többet mutatok ki - mert tanítványképzőket képzek, akik elkezdik másokkal majd a füzetek feldolgozását - akkor lehet, hogy kétórás lesz egy-egy foglalkozás, de ez már tényleg a maximum.)
Azonban, ahogy átlépünk a harmadik füzethez, a találkozások ideje - egy-egy lecke feldolgozásának ideje - megnövekedik. És itt, a negyedik füzetnél, már nem gondolkodom abban, hogy egy-egy leckét egy-egy találkozó alatt befejezünk. Úgyhogy, ez normális, hogy a feldolgozási idő növekszik. Hosszabbak is a leckék, és sok gyakorlati kérdés felmerül, amikről a jövő érdekében bölcs beszélgetni. De természetesen, mindent, amit mi itt átbeszélünk, egy-egy lecke feldolgozásakor, nem kell, hogy te is átbeszélj, a te foglalkozásaid során. Azért vesszük át itt, hogy ha kérdések merülnek fel, vagy benned lenne bármilyen területen bizonytalanság, legyenek válaszok, amiket meghallgattál, ahogy én gondolkodom ezekről... Szóval, ez háttér-feldolgozás, ami neked jelent segítséget, de nem biztos, hogy minden kérdést érinteni kell ilyen mélységben azokkal, akiket te fogsz építeni. Valószínűleg, ha frissen tértek meg, nem is ugyanezek a kérdések merülnek fel. Viszont, a régebben Jézussal járóknak vannak olyan kérdései - amiket itt megbeszélünk, általában - amikkel ők szembesülnek, amikre választ próbálnak keresni, amikben gyakorlati megoldásokra is szükségük van, vagy legalábbis megnyugtatásra, s amiket mi, itt, átbeszélünk egy-egy lecke kapcsán. Úgyhogy szabadon, amennyi éppen lehetséges, és amennyi éppen szükséges, ennyit veszünk bele egy-egy leckébe.  :)

 

 

 

Igék az elmélkedéshez és a tanulmányozáshoz:

1 Ján 3,1
1 Ján 3,11-21
Gal 6,1
Gal 6,6
Jak 5,16
Mt 5,22-24
Mt 18,15-35
Péld 27,17
Préd 4,9-10
Zsid 3,13
Zsid 10,24-25
Kol 1,18
1 Kor 12,14-27
Ef 4,2-3
ApCsel 2,42
Ef 4,11-13
1 Pét 5,1-5
Kol 4,3-4
1 Kor 9,11-14

A füzeteket megrendelhetitek a Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt webáruházban.