260608_Acs 12 - Rhodé.
S most jön az Újszövetség egyik legviccesebb jelenete – ami ugyanakkor a HIT korlátozottságáról is beszél.
--Imádkozol, de magad sem hiszed, hogy meghallgattatást nyerhetsz. Akár egész éjjel imádkozol, és mégis totál kételkedés van benned.
--Másutt is vannak vicces jelenetek a Bibliában: pl. a fáraó lánya neveli fel Mózest, aki majd népe szabadítójává lesz Egyiptommal szemben.
Máshol még hol látsz ilyesmit?
Apcs 12:13 És mikor Péter zörgetett a tornác ajtaján, egy Rhodé nevű szolgálóleány ment oda, hogy hallgatózzon.
Apcs 12:14 És megismerve a Péter szavát, örömében nem nyitotta meg a kaput, hanem befutva, hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt.
Apcs 12:15 Azok pedig mondták neki: Elment az eszed. Ő azonban erősítette, hogy úgy van. Azok pedig mondták: Az ő angyala az.
Szeretem a Bibliát, hogy REÁLIS.
1./ Nem kelt hamis illúziókat, nem „fényez” embereket, akik utólag „nagyok lettek” (pl. Péter – hiszen a leírás kb. 20 évvel későbbi... ez 44-ben történt, és az Apcselt Lukács az evangéliuma után írta, Pál halála előtt, max 64-ben... s Péter akkorára már nagyon jelentős személyiség volt nem csak Jeruzsálemben, hanem szerte a megszületett kereszténység minden vidékén... eddigre már vlsz első levele is meg volt, vagy akár mindkettő is).
--Pl. Péter az evangéliumok szerint megtagadta az Úr Jézust szenvedése időpontjában, méghozzá nem is egyszer, hanem háromszor. S az Úr Jézus ezt előre meg is mondta neki. Azután, hogy a „legsúlyosabb” mellett mást is lássunk magunk előtt: az Úr Jézust „kioktatta” – „nem eshetik meg veled ez” – Mt 16. Nem sokkal azután, hogy az Úr a kulcsok hatalmáról beszélt vele. De volt, hogy az Úr Jézust korrigálta, mondván: „ez a nagy sokaság szorít össze téged”... más szóval: „hogy lehet, hogy ilyen badarságokat kérdezel... ’ki érintett meg engem’... nem veszed észre, hogy mi a ’valóság’?... teljesen el vagy szállva” Lk 8,45.
--Pl. Dávid király nagy „hibázásait” is reálisan írja le – pl. bűnét Bethsabéval, illetve Absolonnal való bánásmódját, és még több ilyesmit.
--De ugyanígy Ábrahám is reális, valóságos személyként áll előttünk, minden hitbeli bátorságával, nagyságával és kitartásával együtt... amikor rá lehet venni, hogy Hágártól kísérelje meg elérni az ígéret beteljesülését, (1Móz 16,3.), vagy még korábban, amikor Sárát Egyiptomba lépve rávette, hogy hazudjon (1Móz 12,13.), vagy amikor mit sem okulva a korábbiakból, ugyanezt kérte tőle Gérárban, Abimélek király környezetében (1Móz 20,2.) Sajnos ezt a mintát követte később fia, Izsák is, amikor ugyanazon a helyen, ahol korábban édesapja is tette, ugyanazt kérte feleségétől: „mondd, hogy húgom vagy te”, nehogy bajom essen miattad. (1Móz 26,7.)
--Salamon királlyal kapcsolatban sem árul zsákbamacskát az Ige, pedig ő a Példabeszédek könyve nagy részének emberi szerzője (a Szentlélek meg tudta ragadni, és a korábbi ígéret szerint, olyan bölcsességgel ajándékozta meg, aminek csodájára jártak az emberek pl. Sába királynője is – 1Kir 10,4.). Salamont elfordították feleségei az Úrtól, illetve bedőlt a nagyság, a politikai egyezkedés és biztonságteremtés nagy álmának, s úgy házasodott – sokszorosan – hogy házasságaival vallási kompromisszumot is kötött. Ezzel vetett alapot a későbbi óriási elfordulásoknak, bálványozásoknak, Izráel minden területén. Birodalma így hasadt ketté, majd így került asszír s végül babiloni fogságba. (1Kir 11,1-11.)
--Jeremiás próféta is elkeseredett, nem akart hallgatni eleinte az Úrra, s később is nagyon neki búsult – kesergett is, rosszakat is mondott. (Jer 20,7-8... igaz, utána lerögzíti az igazságot is.)
--Mózesről is elmondja, milyen kétségbeeséseken, harcokon ment át... nem csak az egyiptomi katona megölésekor, s nem csak az elhívásakor, amikor az Úr is „megharagudott rá” a sok ellenvetése és kibúvási kísérlete miatt, hanem később, Izráel fiai között, amikor az Úr vezette őket a pusztában... és „vétkezett is szájával” (4Móz 20,1-13.) 5Móz 32,48-52: végülis Nébó hegyén halt meg, csak látva, de el nem foglalva az Ígéret földjét.)
--Jerubbaálról, aki Gedeon, ugyanígy leírja, hogy a mennyei dicsőség átélése után összegyűjtötte a zsákmányolt nemes fém egy részét, és bálványt készített belőle. Sajnos. (Bír 8,22-27.) Pedig milyen gyönyörű volt látni az Úr szabadítását korábbi engedelmessége kapcsán.
--És az az Isten embere, aki Júdából Bételbe jött Jeroboám király megintésére a bálványáldozat oltára előtt? Szólt, és meghasadt az oltár, kiömlött a hamu. S amikor a király el akarta fogatni, s kinyújtotta a kezét ellene, a kezét nem tudta visszavonni, megbénult az. Isten embere könyörgésére állt helyre csupán... s amikor a király meg akarta vendégelni megtisztelése jeléül, NEM állt kötélnek, mert az Úr mondta neki, hogy senkivel ne egyen ezen a helyen. S amikor a vén próféta becsapta, s visszahívta, hogy egyen nála kenyeret, jött az ítélet – s az oroszlán megölte hazafelé útján. (1Kir 13.)
--Áron „megvadította” Izráel népét, s amikor Mózes számon kérte az aranyborjú felől, valahogy így válaszolt (terelő és az igazság elől elrejtőzni akaró indítékkal) – „e borjú formáltatott”... 2Móz 32,21-25.
Biztos, hogy még kétszer ennyit fel lehetne sorolni Isten embereinek bukásaiból, hűtlenségeiből és kudarcaiból... mert a Biblia NEM hagy kétséget afelől, hogy mindannyian emberek voltak, s NEM félistenek. A bűneiket sem színezi át az Ige, és nem ad ezeknek más jelentőséget. A bűn, az bűn. A hibázás is hibázás. A helytelen döntés is helytelen döntés.
2./ Néha nem kapjuk meg a világos értékítéletet, s nekünk kell eldöntenünk, hogy valami helyes volt-e, vagy sem... de az Ige ekkor sem rejti el a kettős értékelésű tényeket.
--Pl. Joábbal kapcsolatban Dávid nem lépett fel erélyesebben, sőt, kifejezésre juttatta, hogy ki van neki – s testvéreinek – szolgáltatva... így halt meg végül több kiváló hadvezér is, és történt több visszaélés is a birodalomban, míg végül Dávid megelégelte ezt. De csak halála időszakában. (1Kir 2,5. 2Sám 3,37-39.)
--Absolont egyszerűen nem volt hajlandó fogadni, amikor pedig visszatért hozzá Jeruzsálembe. Nem bocsátott meg? Nem rendezte a kapcsolatát vele? Egyszerűen kiszolgáltatta magát a sodródásnak. (2Sám 14,23-33. 15,1.)
--Amikor Izsák szemei meghomályosodtak vénségére s amikor Rebekával teljesen másként látták az elsőszülöttségi kérdést, (Rebeka kijelentést kapott korábban születendő gyermekeivel kapcsolatban, amit úgy tűnik, Izsák nem vett figyelembe, mert „szája íze szerint való volt a vad”, amit Ézsau ejtett újra és újra... 1Móz 25,28... valahogy szimpátia alapján akart dönteni), akkor az anya úgy szereztette meg Jákób fiával az elsőszülöttségi áldást, hogy közben férjét totál félrevezette. Hazudott és hazugságra vette rá fiát is – 1Móz 27,17-20.
--Sok hasonlót fogsz találni.
Van, amikor az Ige nem mondja meg világosan, mi az értékítélet, de a következményekből (pl. Absolon lázadása) világosan következtethetünk arra, hogy helyes volt-e az eljárási mód. Néha nem ennyire világos az összefüggés, néha kifejezetten homályban marad. Nem baj. A lényeg, hogy az Ige REÁLIS, és ez egy áldás nekünk. Néha sok fejtöréshez is vezet – de jobb hozzá igazodni, s keresni a válaszokat, a megoldásokat, mintha az Ige átszínezné a dolgokat.
Apcs 12:13 És mikor Péter zörgetett a tornác ajtaján, egy Rhodé nevű szolgálóleány ment oda, hogy hallgatózzon.
Apcs 12:14 És megismerve a Péter szavát, örömében nem nyitotta meg a kaput, hanem befutva, hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt.
Apcs 12:15 Azok pedig mondták neki: Elment az eszed. Ő azonban erősítette, hogy úgy van. Azok pedig mondták: Az ő angyala az.
1./ Ó, milyen érdekes – ezek a testvérek, Péter halálhírét, angyalától vélték hallani. Ilyen szerepre korlátozták volna az angyalok jelenlét... pedig sok tapasztalatuk volt, legalábbis hallomásból.
a./ De úgy tűnik, vannak ilyen pillanatok. Talán velünk is... (biztosan vannak – s milyen jó az Úr, hogy
--aa./ megmutatja, hogy a bibliai testvéreknek is voltak ilyen pillanataik, és hogy
--bb./ megmutatja, hogy Ő ezt „be tudja kalkulálni”, és NEM csak az emberek „tökéletessége miatt” tud szabadítást véghez vinni, hanem akár viselkedésünk ELLENÉBEN is...)
b./ Mi történt itt?
Annak ellenére, hogy mi mindent éltek át korábban az Úrral, mi mindent hallottak első kézből az Úr csodáiról, itt – úgy tűnik – ezt a tüzet, a bizonyságtételeket, tapasztalatokat, elfedte valami „hamu”.
--aa./ Hm – az „elme hamuja” kizárja a csak HIT által elfogadhatókat... okosság, „megszokottság”, elvárhatóság, olyan megközelítések, amik mentén az, ami természetfeletti, CSODA-jellegű, az „irracionális”, és „irreális”, szinte AZ LESZ A BOLOND a mások szemében, aki hisz benne, aki tanúsítani akarja, vagy megnyerni rá a többiek „elgondolását”.
--bb./ Emlékezz vissza, Márta hitére a Jn 11-ből, Lázár halála kapcsán: „Uram, ’HA ITT LETTÉL VOLNA’, nem halt volna meg a testvérem”.
--Más szóval: VISSZAMENŐLEG, a múltra nézve, „volt hite”, hogy az Úr Jézus meg tudta volna gyógyítani a testvérét.
--De hirtelen, valami egészen különleges, természetfeletti módon, mennyei indításra, feltámadt benne a „felvillanó hit”: „De most is TUDOM, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.” (Jn 11,22.)
--Erre az Úr teljesen direkt módon rögzítette le neki a kijelentést (ígéretet). Személyesen, ott, akkor, radikális módon hallotta, ott, személyesen az Úr Jézustól, hogy „feltámad a te testvéred”.
--S ezt a kijelentést – talán maga sem tudta miért, de egy fajta „hárítással – el akarta tolni „elméjével”, vagyis „vallásos tudatával”, egy fajta „racionalizálási szándékkal” a JÖVŐBE... ahogy tanulta a zsinagógai iskolában: „tudom, hogy feltámad, a feltámadáskor”. (Az előbb a múltba, most a jövőbe...)
--Pedig az Úr Jézus NEM VÉLETLENÜL rögzítette le neki ezt a tényt: „feltámad, a te testvéred”. Nem „általános igazságokról” akart vele beszélni. NEM. Ő látta Márta feltámadó hitét, a hit „szikráját”, ami ott volt ebben a mondatban: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.” (Jn 11,22.)
--AKARTA, hogy Márta felvillanó hite, ez a szikra, ami hirtelen „megjelent benne” (mint a vérfolyásos asszonyban is megjelent a MEGGYŐZŐDÉS, egy nagyon benső, különlegesen megérintő módon: „ha csak a ruháját illetem is, meggyógyulok” – Mt 9,21. Mk 5,27-28.) MEGERŐSÍTÉST kapjon. Az Úr Jézus „akart tenni a tűzre”, hogy ez a szikra NE aludjon ki, hanem megerősödjön benne. Ezért mondta egyből: „feltámad a te testvéred”. De ez a mostani „elhárítás”, „racionalizálás” olyan volt, mint a hamu, ami elfedte a szikrát. Az, hogy „nem szokott így lenni”, vagy „nem akarok ’ismét’ csalódni”, vagy az, hogy „hát, azért ’ilyet’ nem várhatok az Úr Jézustól”, vagy valami hasonló, mint az „elme hamuja”, elkezdte eltakarni a felvillanó hitnek ezt a kis szikráját. Pedig, ezzel a HITTEL kell valamit kezdeni, mert ebből a HITBŐL fog majd fakadni a dicsőség meglátása. („Nem mondtam-e neked, hogyha hiszel, meglátod majd az Isten dicsőségét?” Jn 11,40.) Ezért az Úr még egyszer megerősíti az ígéretet, hogy „kikerülhetetlen” legyen. Lerögzíti a TÉNYT:
--„ÉN VAGYOK a feltámadás és az élet. Aki hisz énbennem, ha meghal is él. És aki csak él, és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,25-26.)
--Márta válasza a megerősített hitről beszél: „Igen, Uram, én HISZEM, hogy Te vagy a Krisztus, az Élő Isten Fia, Aki e világra jövendő volt.” (Jn 11,27.)
--Igent mondott. Odaadta magát a HITRE. Engedte, hogy a felvillanó hitből megerősödő hit legyen. Vagyis, akkor engedte... és utána? Kicsivel később figyelmezteti az Úr Jézust, hogy testvére testének, mivel már negyednapos halott, „szaga van”. Korrigálta az Úr Jézust, Aki abban a pillanatban készült ténylegesen kihívni meghalt testvérét a sírból. EZÉRT mondta, hogy „gördítsétek el a követ”. (Jn 11,39.)
--Nem tudta az Úr Jézus, hogy negyednapos? Nem tudta, hogy „van szaga”? Nem tudta, hogy ezt „nem illik”? De igen. Mindent tudott. Csakhogy, TUDOTT még valamit, amit Mártának is elmondott. Azt, hogy itt a feltámadás és az élet fog találkozni a halállal – és az ÉLET fog győzni. De ehhez azt is meg kellett tenni, ami a HIT cselekedete volt itt, most, ebben a helyzetben: a sír elől a követ el kellett gördíteni. AKKOR, amikor még nem hangzott el az életre keltő szó: „Lázár, jöjj ki!” – s ez tényleg a HIT cselekedete volt. Az Úr Jézustól, Aki parancsot adott a kő – előzetes – elgördítésére, s mindazoktól, akik ebben részt vettek. S Mártának? Igen, NEKI IS hitet kellett gyakorolnia, legalábbis HAGYNIA kellett, hogy az Úr Jézus elvégezze, amit ebben a helyzetben NEKI kellett megtennie. (NEM kérte, hogy Márta tegye meg ezt. Nem várt semmi ilyesmit, csak „egyszerűen azt”, hogy Márta BÍZZON Őbenne, és ne gördítsen akadályt a mennyei csoda elé. Higgyen. „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Isten dicsőségét?” (Jn 11,40.)
--De az „elme hamuja”, a „nem szoktuk”, vagy „nem illik”, vagy „mit szólnak majd”, vagy „nem így tanultuk”, vagy „a vallással ellentétben áll ez” ELLENE MOND a HIT szavának és cselekedetének. És Márta ennek engedett teret... a HITTEL szemben.
--cc./ Mit lehet tenni ilyenkor?
--aaa./ Ha Márta helyében vagy, ellene állsz „az elme hamujának”, és ELŐRE ENGEDED a szót a mennyből. Ahogy a vérfolyásos asszony tette: „ha ruhájának csak szegélyét megérintem is, meggyógyulok”. Ott volt benne ez a meggyőződés, és TERET ENGEDETT ennek, és „CSAK ezt látta maga előtt”. Adta magát erre... és cselekedett. NEM hagyta, hogy az „elme hamuja” – a „nem szoktuk”, vagy „mit szólnak majd az emberek”, vagy a „nem fogok-e megszégyenülni”, vagy a „mi lesz, ha nem történik semmi”, vagy „nekem a vallás szabályai szerint nem szabadna ilyet tennem” – bemenni a tömegbe, hozzáérni egy „tiszta emberhez” – nem hagyta, hogy az „elme hamuja” elfedje a felvillanó hit szikráját.
--Márta helyében azt mondom ki, újra és újra, amit az Úr mondott, és RAGASZKODOM HOZZÁ „körömszakadtig”: „Bizony hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földjén.” (Zsolt 27,13.) „Hittem, azért szóltam... (noha igen megaláztatott voltam)”. (Zsolt 116,10. 2Kor 4,13.)
--bbb./ Az Úr Jézus helyében pedig egyszerűen lerögzítem a TÉNYT, még egyszer, világossá teszem, hogy MIÉRT vagyok itt, és mi az, amit tenni kell és tenni is fogok.
--Ez a HIT nemes harca („ama nemes harcot megharcoltam” – 2Tim 4,6-8.) a hit „szép harca” (1Tim 6,12.)
--Ezt nem tudjuk kikerülni, ez a HITTEL vele jár, mert az ellenség mindent meg fog tenni, hogy ebben megakadályozzon. De ez jó. Ez megerősít. Tűzben megtisztított arannyá teszi a hitünket – 1Pét 1,7.
Apcs 12:13 És mikor Péter zörgetett a tornác ajtaján, egy Rhodé nevű szolgálóleány ment oda, hogy hallgatózzon.
Apcs 12:14 És megismerve a Péter szavát, örömében nem nyitotta meg a kaput, hanem befutva, hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt.
Apcs 12:15 Azok pedig mondták neki: Elment az eszed. Ő azonban erősítette, hogy úgy van. Azok pedig mondták: Az ő angyala az.
1./ Van olyan, hogy valaki „örömében” nem csinál meg valamit, amit pedig meg kellene tennie? Elfeledkezik a fontos dolgokról... igen. Előfordul. Még kisebb dolgokról is elfeledkezünk, néha más dolgok feledtetik el velünk őket. Milyen jó, hogy itt az öröm állapota, a felszabadult megkönnyebbülés feledtette el Rhodéval, hogy leginkább ki kellene nyitni a kaput.
--Imádság: „Uram, kérlek, mindig figyelmeztess, tegyél bölccsé és átlátóvá, hogy MINDIG megtegyem azt, amit nekem kell megtennem, és AKKOR tegyem meg, amikor nekem meg kell tennem. Köszönöm, hogy kipótlod az én gyengeségeimet, és a Te jó, kedves és tökéletes akaratodért tovább lendítesz a megfelelő időben. Köszönöm, hogy nem hagyod, hogy ne legyen meg a Te megmentő akaratod. Ámen.”
2./ Erre mi is számíthatunk sok keresztény közösségnél, egyes testvéreknél... hiszen a közgondolkodás sokszor inkább „ateista” (vagy „gyakorlati ateista”) megközelítésű, mint bibliai, az Igének hitelt adó, vagy az Igének a MI HÉTKÖZNAPJAINKBA való beilleszkedését KIZÁRÓ gondolkodású. S sokszor talán EZÉRT marad le az ember a tényleges CSODÁKRÓL, vagy ezért NEM veszi észre, amit az Úr akar cselekedni a hétköznapjainkban.
--Ritkább a HIT, mint a nem hit szerinti járás.
--De miért kellene inkább az „átlaghoz” tartoznunk, mint a HIT népéhez. „Nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem HITÉI, hogy életet nyerjünk.” (Zsid 10,39.)
3./ Ez a történet FIGYELMEZTETÉS, hogy ne járjunk így.
--Figyelemfelhívás, hogy VANNAK angyalok, VÉGZIK a munkájukat, VAN imameghallgatás, és imameghallgatásként VAN angyali beavatkozás, természetfeletti megnyilatkozás, CSODA, csak légy kész megérteni, elfogadni, „elképzelni” és BEFOGADNI az életedbe. Akkor talán TÖBBET fogod tapasztalni.
Apcs 12:16 Péter pedig szüntelen zörgetett: mikor azért felnyitották, meglátták őt és elálmélkodtak.
Apcs 12:17 Miután pedig kezével hallgatást intett nekik, elbeszélte nekik, mimódon hozta ki őt az Úr a tömlöcből. És mondta: Adjátok tudtára ezeket Jakabnak és az atyafiaknak. És kimenve elment más helyre.
1./ Az, hogy UTÁNA elment máshová, NEM „gyávaság” volt.
Ez itt, ebben a helyzetben:
a./ bölcsesség – a helyzet jó felismerése és a jó megoldás választása
b./ Szentlélek vezetése – Aki hosszú távra gondolkodik, a helyzeti (eseti) „hősieskedés” és „mártír-gondolkodás” helyett. MÉG SZÜKSÉGEM van Péterre, még sok feladata lesz, inkább rejtőzzön el, ne adja fel magát, és NE hozzon másokat se rossz helyzetbe.
2./ Ez is figyelmeztetés és TÖBB-SZEMPONTÚSÁG-ra való felhívás.
--Nézd meg, egy-egy helyzetben, mi a hosszú távú, mi a bölcs, mi a Szentlélek vezetése szerinti jó megoldás, még, ha lennének is, akik esetleg lenéznének téged ezzel kapcsolatban.
--NEM, nem az emberek elvárásai, vélekedései, „hősiességről”, vagy „mártír jellegről” való felfogásai számítanak, nem ezek fogják meghatározni Isten emberének döntéseit.
NEM. Hanem: a Szentlélek vezetése és a mennyei bölcsesség.
És NEM számít, ki mindenki mit mond és gondol, mivel vádol vagy mit okoskodik – NEM ők fogják az életedet hosszú távon „élni”, hanem TE éled azt, és TE VÉGZED EL az Úr munkáját, te fogsz együtt munkálkodni az Úrral a továbbiakban. Ezért neked MEG FOGJA MUTATNI, mi a bölcs, a helyes, és ezért NE add meg magad az elvárásrendszereknek és a divatáramlatoknak, a testvéri divatoknak és stílus-irányzatoknak. A MARADANDÓSÁG szempontja a Jn 15,16 alapján kulcsfontosságú.
--NEM azért szabadította meg Pétert az angyal, hogy most bolond módon áldozatul dobja magát Heródes haragjának.
Ehelyett a JÖVŐT tartotta szeme előtt az Úr, és Péter is erre hangolódik.
3./ Hol láttál még hasonlót az Apcsel-ben?
--Acs 9 – Pál enged a testvéreknek, és lebocsátják Damaszkusz kőfalán, hogy elkerüljék a terrorcselekményeket és a lesben állók gyilkos szándékát.
--Acs 22,25 – „szabad-e nektek római embert, akit el nem ítéltek megostorozni?”.
4./ NEM kell feleslegesen sem szenvedni, sem mártírhalált halni.
--Az első század után egy kicsit változott az ezzel kapcsolatos megközelítés. Szinte „sportot űztek” testvérek a mártír-halál-keresésből... de ez nem követendő minden helyzetben. Ott lehet, hogy a példaadás miatt volt jelentősége... ki tudja.
--De te saját magad kell kikérd, mikor, minek van ott az ideje. KÜZDJ, ameddig lehet, a helyzetek romlása ellen, az üldözések ellen (akár jogi úton is, és szervezetek segítségének elfogadásával, igénylésével), s az ellen, hogy rövidítsék jogaidat, pl. az evangélium hirdetésére, szabad vélemény nyilvánításodra és gyülekezési szabadságodra.
Apcs 12:18 Mikor pedig megvirradt, nem csekély háborúság (tarakhosz) támadt a vitézek között, mi történt hát Péterrel.
1./ Hát, azért tényleg nem hétköznapi, ami történt:
„ITT ALUDT közöttünk, hozzánk volt bilincselve, és eltűnt.”
„ITT ÁLLTUNK őrségben a cella előtt, nem aludtunk el, éberen figyeltünk, és MÉGIS eltűnt.”
„Hogy juthatott ki a nagy vaskapun? Az végig zárva volt, erről MI gondoskodtunk... senkinek NEM nyitottuk ki, és ennek ellenére hűlt helye lett.”
--Mi történhetett?
--Egymással vitatkozhattak. Egymást vádolhatták. Egymásnak magyarázhatták a helyzetet, igazolva, hogy ők bizony „ébren voltak”, és „semmi rendellenessel nem találkoztak”.
--Tényleg „viharzó hullámok támadhattak közöttük” – konfliktus, meg nem értés, vádaskodás, önfelmentés, önigazolás – ahogy a görög kifejezés sugallja a tengerre nézve. De mindez nem vezetett megoldásra, csak MÉG INKÁBB növelte a történtek CSODA-értékét.
2./ A mi Istenünk szeret ilyesféle „zűrzavart” támasztani a nem hívő emberek között... elgondolkodtatja őket, s némelyek ennek kapcsán megtérnek.
Apcs 12:19 Heródes pedig mikor előkérte őt és nem találta, kivallatva az őröket, parancsolta, hogy kivégeztessenek. És lemenve Júdeából Cézáreába, [ott] időzött.
Két számunkra érdekes részlet következik a szabadulást követően:
1./ Az őrök sorsa.
2./ Heródes iránya
1./ Az előző a klasszikus ókori mintát követi.
a./ Péter eltűnt. Fontos fogoly volt. A felelősöket számonkérik. A számonkérés vallatással kezdődik, (ami simán kínzást is jelenthetett) majd kivégzéssel folytatódik.
b./ Ami az Apcsel szempontjából fontos e tekintetben: hogy a történethez NEM fér kétség. Akik részt vettek benne – „elszenvedték azt” – mind tanúi, éltükben és holtukban egyaránt.
--Attól, hogy valami CSODA-JELLEGŰ, még ugyanakkor LEHET TÖRTÉNETI is. Vagyis: NEM kell a „mesék világába” száműzni, attól, hogy emberileg szokatlan, megmagyarázhatatlan, egyedi és megismételhetetlen.
--A mi Istenünk ilyen. Ő így cselekszik. BENNE a történelemben, de mégis, az emberi, társadalmi, fizikai és biológiai törvényszerűségeket MEGHALADVA, azokat adott esetben FELÜL ÍRVA cselekszik... s ez a CSODA, ami valóságos, történeti jellegű, de mégis, a szokásostól maximálisan eltérő, „természetfeletti” jellegű esemény.
c./ Ezek a katonák hallhattak is valamit, talán, Pétertől. Hiszen össze voltak láncolva vele. Ott töltöttek napokat a közvetlen környezetében.
--Pál apostol mellett az őrség és úgy általában, a „császári családi környezet” (oikosz) MEGISMERTE az Urat. Nem mindenki, de a lehetőség feltárult előttük. (Fil 4,22 – köszöntenek titeket minden szentek... mindeneknek felette pedig a „császár udvarából” valók. Fil 1,12-13. Pál arról számol be a gyülekezetnek, hogy „fogsága” (deszmosz – bilincset is jelent, de börtönt is) „híressé lett” (fanerosz – jól tudott, nyilvánvaló, egyértelmű, leplezetlen) „a testőrség egész házában” (praetorium – görögül: praitórion – ez a prokurátor, római helytartó épülete, de a testőrség főhadiszállását is jelenti)... és „mindenki más előtt is”. Szóval, a JELENLÉT egyúttal BEMUTATÁST is jelent, s még, ha nem is akarnák elsőre meghallgatni, az ÉLETE olyan bizonyítékot jelent az üzenete előtt, hogy előbb, vagy utóbb, mindenki tudni fog róla.
--Péter is így lehetett... ha volt elég idő hírének elterjedni. De, ha nem volt is, a közvetlen környezetét alkotó katonákkal bizony az Úr, „kénytelen-kelletlen”, s így ÉLŐBEN, közvetlen közelségben láthatták és hallhatták a megmentés üzenetét, az újjászületés erejét (a „feltámadás erejét” – Fil 3,10.).
--Ha így volt, akkor nem egyszerűen a pokol várta ezeket a katonákat. S ez jó. Az Úr gondoskodása személyre szabott és komplex. Egy kis időt ott töltött az Ő apostola, és az Ő ellenségeinek is meg lett a lehetősége arra, hogy megismerjék Őt.
--Gondolj így magadra:
NEM véletlen, hogy egy-egy helyzetet átélsz. Még, ha közvetlen környezeted talán ellenséges is veled egy-egy időszakban, vagy helyzetben. Nem véletlen, hogy ott vagy, nem véletlen, hogy te OTT IS hűségesen képviseled az Úr Jézust, mert ők ezt LÁTJÁK, tudomásul veszik, sőt, gondolkodnak is efelől, és áldást is jelent nekik: megtérhetnek.
2./ Heródes Júdeából – konkrétan Jeruzsálemből – Cézáreába helyezte tartózkodási helyét.
--A miért nincs leírva.
--Lehet, hogy nagy „fiaskó” volt nevezetes foglyának elvesztése az ő számára is.
--Ki tudja, milyen hírek kezdtek el szállongani... hiszen a fél város várta a másnapi kivégzést. S most nem, hogy a kivégzés marad el, de még Péter is teljesen eltűnt.
--Ez szégyen is lehet egy uralkodó számára, s lázadás is kitörhet, gyanakvásra is adhat lehetőséget ez a helyzet... s ezt a légkört nem mindenki bírja jól.
--Nem tudjuk, csak egyet tudunk: ÁTMENT Jeruzsálemből Cézáreába.
--Amiért ez fontos lehet: a RÓMAI történetírás számára is megmaradtak a tények. Lukács ezt a könyvet apológiának is szánta – szánhatta – ahogy a teológus kutatók feltételezik. S e tekintetben a császár számára lényeges lehet, hogy ez az uralkodó, akivel valamelyes kapcsolata fennállt, hol és hogyan végezte.
--Itt már Heródes további sorsáról lesz szó – s némi köztörténeti háttér és belekerül a beszámolóba.
Most egy másik szakasz következik.
Itt most két történeti kitekintéssel találkozunk...
Apcs 12:20 Heródes pedig ellenséges indulattal volt a tirusiak és sidoniak iránt. De azok egy akarattal eljöttek őhozzá, és Blástust, a király kamarását megnyerve, békességet kértek, mivelhogy az ő tartományuk a királyéból élelmeztetett.
Hétköznapi történet – kell találni egy pártfogót, aki közben jár értünk. Az, hogy a háttérben mi minden történik, kit hogyan kenyereznek le, milyen ajándékkal „nyerik meg” őt, hogy segítségükre legyen a király előtt kérésük tekintetében... ez rejtve marad. (A császár – aki a későbbiekben ezt olvassa majd – el tudja képzelni, ha kell.)
--Egy biztos: a történet megint történeti hűséggel szerepel itt. Lenyomozhatóan: névvel, városokkal, konkrét történeti – gazdasági – helyzettel... „az ő tartományuk a királyéból élelmeztetett”.
--Olyan „hétköznapi”, olyan jellemző, olyan „igazi történeti” részlet, ami ALÁTÁMASZTJA az EGÉSZ történet történetiségét – tehát NEM „mese”.
--Amúgy, ez így, ahogy leírásra került, leellenőrizhető. Szóval, ez is segíti az időben való elhelyezést és a történetiség valószínűsítését. Igazi történészi megközelítés (Lukács történészi bravúrjához tartozik ez a pici részlet is.)
--Lukács evangélista történészi szemléletéről lebilincselően ír: F.F.Bruce – Az Újszövetség megbízhatósága c. könyvében.