A samáriai asszonnyal való beszélgetés. Jn 4,1-42. 🙂
--Ó, ez nagyon izgalmas volt. Végigolvastuk, és átbeszéltük, közösen.
--Mit jelenthet ez a mi életünkben "kellett"... mit jelentett az Úr Jézusnál? Átmenni Samárián, ami nem volt vonzó, sőt, szinte mindig kerülendő volt a "hithű", és "tisztaságukra vigyázó" zsidó emberek számára. "Kellett?" - igen, akit "nem zavar" az emberekben dolgozó előítélet, aki nem "tömegvélekedéstől függő", hanem a szeretet hatja át, és a mennyei küldetés, annak vannak olyan utak, ahol ő simán járhat, fel sem merül benne, hogy ez "rossz lehetne"... mások nem értik. Nem baj. Az Atya fel tudja használni. "Kellett" - néha egyszerűen felmérjük, hogy ez JÓ, és JÓ LEHET az Úr kezében, ahogy LEHETŐSÉGET adunk arra, hogy találkozzanak Ővele, amint valami helyen "átmegyünk", vagy tartózkodunk... pl. Lidl pénztár előtt, sorban állva, vagy patikában, tömegközlekedésen, szomszédokkal való kapcsolatban, iskolában, szülői értekezleten, stb. 🙂
--Felmérjük, meglátjuk, megértjük, a mennyhez igazítva beazonosítjuk, hogy "ott kell legyünk" valahol, vagy "át kell menjünk" valahol, s így a mi Urunk elő tud hozni valami helyzetet, ahol Őt MEGISMERHETIK (általunk - is). 🙂
--Megláttuk, hogy az Úr Jézus "ember volt", aki el tudott fáradni (nagyon is), meg tudott szomjazni, és kiszolgáltatott tudott lenni.
--De egyet NEM tudott: nem vetette meg az embereket, nem versengett velük, nem nézte le őket, sem származás, sem bőrszín, sem nem, sem életkor alapján, semmi alapján.
--S erre ez az asszony felfigyelt. S amikor ezt szóvá is tette, az Úr Jézus azonnal a "lényegről" kezdett el beszélni. S a lényeg két dolog volt:
a./ A SZEMÉLY.
b./ Az ajándék.
--A személy Ő volt, a Messiás - és erre szépen, lépésről-lépésre elvezette ezt az asszonyt.
--Az ajándék az "élő víz" volt, ami NEM engedi, hogy szomjúsággal éljen az ember (persze lelki-szellemi értelemben), és ami "önműködő", állandóan "buzog", árad, és mindig - mivel a mennyből jön - a mennyhez kapcsol bennünket. Hozza a menny gondolatait, irányait, indításait, és mi odagyökerezünk, onnan kapjuk a forrást, és ezért mi magunkban is hordozzuk majd a forrást... forrássá leszünk. 🙂
--Amikor ez a drága asszony picit is megnyílik, az Úr Jézus "szembesíti" a VALÓSÁGGAL.
a./ Egyfelől azzal, hogy ő valójában miben van, milyen életet él ("megmondott nekem mindent, amit tettem") 🙂
b./ Másfelől azzal, hogy JÖN a Messiás, sőt, ITT is van már, és a Messiás a zsidók közül támad - más szóval: ha akar Vele találkozni, akkor ezt a tényt el kell fogadnia.
c./ Valóban NEM Jeruzsálem a kulcskérdés (és persze nem is Samária), hanem az, hogy az Atyával találkozzon az ember, de Ővele CSAK teljes őszinteségben - a VALÓSÁGGAL szembesülve - tud találkozni, úgy, ahogy Ő van, és ahogy mi vagyunk... és ez összekapcsolódik a "Szellemmel" is, hiszen a mennyei Szentlélek leleplezi a valóságot, segít megszabadulni a hazugságtól, önfelmentéstől, felelősségáthárítástól, kimagyarázástól, halogatástól és féligazságtól.
--Ahogy látod a "terelést" - azokat a témákat, amiket a samáriai asszony igyekszik behozni (pl. vallási, népi, nemzeti felsőbbrendűségi, vagy versengési kérdés - "Jákób, a mi atyánk..." - ill. hol is kell imádni Istent?) - látod azt is, hogy az Úr Jézus mennyire EGY IRÁNYBAN tartja a beszélgetést. Mindig ez a két fő hangsúly, két fő téma áll előtte:
a./ A személy (a Messiás, ill. az Atya)
b./ Az ajándék (az élő víz, ami "önműködő", és az Atyával való kapcsolat, ami a Szellem és az Igazság alapján működik).
--Ha megfigyeled, ez a drága asszony teljesen felszabadul a beszélgetés végére. Felismeri, hogy Jézus a Messiás (és már nem zavarja, hogy a "zsidók közül támad a Messiás - az üdvösség"), és egyszerűen a múltja már NEM tarthatja vissza, ezért erről is bátran tud beszélni azok között is, akik korábban megvetették: "mindent megmondott, amit tettem". 🙂
--Ez a felszabadítás a mi életükben is ott van, a bűnnel való szembesülés, a bűnbánat, a bűnbocsánat következtében. 🙂