Áprilisban lesz egy éve, hogy Kata kikérte magát a munkahelyéről, vidékre költözött daganatos betegséggel küzdő édesanyjához, és őt ápolja. Nehéz napokat élnek meg így együtt.
Ez nekünk általában nagyon fontos - amit csinálunk, ne legyen hiábavaló. Ne legyen üresjárat. Ne kelljen megbánnunk utólag, hogy mennyi mindent belefektettünk, mennyire de rá építettünk, s most csalódnunk kell... ezt nem akarjuk.
Sok minden tartozik az örökségemhez. (Persze a tiédhez is, hiszen valamennyiünket ugyanabba az örökségbe fogadott be az Úr Jézus, az egyszülött Fiú, az "elsőszülött".)
Szeretem Keresztelő János üzenetét. Azt mondja: ne ringasd magad hamis biztonságban. Ne csapd be magad.
Az Úr Jézus hozzáteszi: „Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják.“ (Mt 5,8.)
Ha TÉNYLEG az Úrral akarsz járni, őrizd meg magad a hamis biztonságtól, az önbecsapástól. A karizmatikus kereszténység is bőségesen szolgál hamis biztonság-alapokkal. Az evangéliumi is. És az un. történelmi egyházi is. Mindegyik. Mert az emberből magából fakad, hogy hamis biztonságba ringatja magát.
Ismered a kérlelést? Amikor mindent megteszel, hogy a másik megértse, amit most nem ért meg? Amikor annyira fontos neked ő, hogy félreteszel mindent, megalázod magad, és kérleled, mondod, ismét mondod, nagyon megalázva magadat, még egyszer mondod, mert szeretnéd, hogy megmeneküljön. Jobb legyen neki. Megszűnjön a háborúság, feloldódjon a konfliktus, beálljon a menny békessége, a shalom. A békesség Isten akarata.
Ezt a kérlelést látom az én mennyei Atyámnál. Ő ilyen.