A hit és a reménység együtt...
"Aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, aszerint, amint megmondatott: Így lesz a te magod." (Róma 4, 18.)
-- Ábrahám a saját elképzelhetetlenül nehéz helyzetében, ahol három hónap alatt a lehetetlennek kellett lehetségessé válnia, amire csak a természetfeletti beavatkozás, a csoda volt az egyetlen lehetősége, a "reménység ellenére reménykedve hitt"... az emberileg remélhető helyzet felett, annak ellenére, amit az emberek gondoltak vagy mondtak róla, MÉGIS, "csak-azért-is" HITT, de nem csak úgy, fogcsikorgatva, hanem reménységgel... másként: elméjét, gondolkodását, elképzeléseit, hétköznapi érzéseit is átjárva Isten ígéretétől...
-- Nem volt hajlandó véglegesnek venni azt, amit fizikailag tapasztalt, vagy ami "úgy tűnt", hogy megváltoztathatatlan, hiszen Isten megmondta, mi lesz... és ő erre adta oda magát. S amikor bele-beleütközött a "lehetetlenbe" (kudarc formájában), akkor dicsőséget adott Istennek, és nem adta oda gondolatait a hitetlenségnek... s így, a nehéz helyzetekben megerősödött a hit benne, s végül teljességre jutott, és megnyerte az ígéretet...
-- Ez az ő útja volt, Izsákért, a jövő "mag"-jáért, s a miénk, itt, ebben a 21., nagyon furcsa században, sok lehetetlenség közt, hasonlóan nehéz. Sokszor személyesen, családi, anyagi, és egyéb helyzeteinkben, de a misszióban szinte mindig (a Palántában legalábbis így vagyunk), a lehetetlenekkel küzdünk, vagyis "reménység ellenére" kell reménykedve hinnünk... az emberi elgondolások, emberi valószínűségek, az emberi "reménység" felett, annak ellenében kell mégis, "csak-azért-is" jelleggel, győznünk, a hit által.
-- Van módunk erősödni a reménységben... legyen ezért is dicsőség az Úr Jézusnak. Ámen.