A bizalom szerinti életvezetés...
A Megváltónkkal való kapcsolatunk alapja a Benne való bizalom
-- "Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted." (János 13, 7.)
-- És Péternek engednie kellett, különben "nem volt köze" az Úr Jézushoz
-- Mi is engedünk, lépésről-lépésre, és rábízzuk magunkat
-- Jövőnk tekintetében is, a pillanatnyi élethelyzetekben, a viselkedésünk tekintetében, a kapcsolataink kérdésében, döntéseinkben, hozzáállásunkban is.
-- Ő megmondhatja, mi a bölcs, mi a helyes, mi követendő - s mi nem.
-- Mi Őhozzá igazítjuk gondolkodásunkat, de szavainkat is és viselkedésünket. S ha elrontunk valamit, (s Ő szól, jelzi, hogy valami nem stimmelt), akkor megbánjuk, bocsánatot kérünk, újat kezdünk, és már Őhozzá igazítva próbáljuk tenni, amit teszünk... s ez így természetes a számunkra, ha Vele járunk.
"Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" - mondta az Úr Jézus (Máté 14, 27.) s Péter annyira befogadta ezt, hogy azt válaszolta: "Ha Te vagy, Uram, akkor parancsolj, hogy Hozzád mehessek a vizeken!" - és az Úr parancsolt: "Gyere!".
-- És Péter nekiindult. És ment is néhány lépést. Az más kérdés, hogy a bizalom hirtelen kiszaladt a szívéből (ahogy a víz mélysége eszébe jutott, s hirtelen tudatosult, hogy "mit is csinál éppen", a szélfúvásban, hullámzásban) - de még ekkor is felkiáltott, és az Urat hívta segítségül... meg is menekült.
Ma is bizalomból cselekszünk... "akár itt lakunk, akár elköltözünk, igyekezünk, hogy Neki kedvesek legyünk" (2Korinthus 5, 9.)
-- Rábíztuk magunkat, s tudjuk, hogy a jövőnk is közös, Őelőtte jelenünk majd meg, Ő fog velünk visszaemlékezni a földi napjainkra, s ez átjár bennünket.
-- Szeretjük Őt, és igyekszünk örömöt szerezni Neki... legyen meg az, amit Ő szeretne, az Ő akarata. Mint a mennyben, úgy itt, a földön is.
-- S ebben ott van, hogy hallgatunk Rá, és engedünk Neki... amit észreveszünk, amire felhívja figyelmünket, hogy mit kell tennünk, mi a bölcs, a helyes, egy-egy helyzetben, igyekszünk ÚGY tenni, ahogy Ő mutatja.
-- Miért? Mert "bizodalmunk pedig van" (2Korinthus 5, 8.) - nem az számít, hogy "e testben lakva távol vagyunk az Úrtól", hanem az, hogy tudjuk, hogy ha ez a földi sátorházunk elbomlik, van épületünk az Úrtól...
Néha indít, de úgy, hogy a szívünk a torkunkban dobog.
Néha imádkozunk, és nem tudjuk "hogyan lesz majd", csak egyet tudunk, hogy "amit mond, megtegyétek" (János 2, 5.) - és mi cselekszünk... bizalomból... tudva, hogy Ő jó, Ő nem csap be, Ő ismer bennünket, és Ő bölcs...
S ez nem rossz.
Egy nap visszaemlékezés lesz a mennyben, s látni fogjuk ezeket a pillanatokat, helyzeteket, folyamatokat... "látni fogjuk a hitet", amint akcióba lendült... és célba jutott.
-- S dicsőítjük majd a mi dicsőítendő Atyánkat, és a szívünk teli lesz hálával, hogy akkor, amikor tényleg "csak bizalomból" lehetett, mi engedtünk Neki...
Uram, köszönöm. Köszönöm, hogy "nem adod olcsón", és Nálad ott a hit harca, ott a hit ajtónyi nagy pajzsa, ott a hit általi megmenekülés, ami nélkül semmi nem lehetséges... ott a Te neved, ott az ígéret, hogy aki kér a Te nevedben, megadatik neki... ott vagy Te, és mi hozzád, személyesen Hozzád kapcsolódunk, és járunk Veled... a hit által, a bizalom alapján. Köszönöm. Köszönjük. Ámen.
2024. 03. 25