Raklapok...
Lehet, hogy meséltem már? Az 1980-as évek vége felé fűtőként dolgoztam, elsősorban a 24/72-es beosztás miatt.
-- Egy nap munka reggeltől másnap reggelig, három nap pihenő... amikor is indulhatott az "igazi munka"... az Úr nagyszerű ötleteivel, kapunyitásaival, s közben minden, ami még ott volt (két gyönyörű lányunk, szerelmemmel, akit megnyertem feleségemnek, s akivel soha nem tudtam betelni - azóta sem - a pici lakásunk a pici de gazdag kerttel)... s a megtérők, tanítvánnyá érők, megszabadulók, megváltozók gazdag magvetése és aratása.
1./ A 24 órás idők is teli voltak gazdagsággal. Egyedül egy diszpécseri helyiségben, 24 órán át néhányszor séta a kazánokhoz, (általában nem volt baj, sehol az öt szalag- illetve toronyházban), s végig az Úr jelenléte... gazdag idők, Isten barátsága.
-- Bementem reggel, az első ellenőrző séta után gyakoroltam az írógépen (ott tanultam meg vakon gépelni), Bibliaolvasás színekkel, jegyzeteléssel... volt, hogy bal kezem minden ujja benne a Bibliában, egyik oldalnál, a másiknál, jobb kézzel pedig jegyzetelés... ismered ezt? Boldogság és mennyei jelenlét.
-- Sokszor tudtam imádkozni. Ahogy megértettem valamit, már fel is pattantam, fel s alá járkáltam a pici helyiségben, és mondtam, mondtam az Úrnak... s figyeltem is Rá.
-- Tudod, ez még nem a mobilok világa volt, számítógépet is talán egyszer láttam életemben, szabad volt az ember ideje, ha bent voltam dolgozni, s minden feladatomat elláttam, gondolkodhattam, imádkozhattam és az Úr végezhetett mindent, amit szeretett volna, bennem, s általam is. (Igazából ma is teheti, és néha tudatosan félreteszem az elektronikus dolgokat...)
2./ A vágyam ebben az időszakban is az volt, hogy minél többekhez eljusson az Evangélium. Internet nélkül, maradt a személyesség... s ez nem rossz alternatíva.
-- Maradt ezen felül a könyv, a traktátus, a János evangéliuma... s imádságaim ezek körül is forogtak.
-- Tudod, a '80-as években sem volt országon belüli nyomtatás az ilyesféle anyagokra. Cenzúra volt, a fénymásolókat sem lehetett "szabadon használni", hanem csak kontroll alatt (anyukám, a munkahelyén, a Fővárosi Tanácsnál, mennyiszer állt oda dobogó szívvel a fénymásolóhoz, hogy énekes füzeteket, vagy bibliaiskolai anyagokat készítsen... nem bukott le, de nagy volt az izgalom... igaz, egy főnökének jelezte a dolgokat előre, hogy lelkiismerete tiszta legyen, de nem részletezte, hogy milyen anyagok is készülnek a szocialista Magyarország kommunista aktivitásának pénzén), s a nyomdával még inkább így volt. Mi nem tudtunk nyomtatni 89 előtt... de a 90-es évektől viszont egyre nagyobb ütemben
-- Igen, a nyolcvanas évek vége felé már oldódott sok minden, de azért, ha rendőrt láttál, inkább érezted a torkodban a szívedet, mint manapság. Még akkor is, ha "semmi rosszban nem sántikáltál". Egyszerűen ez volt a közlégkörben.
-- Azért, persze, lehetett csempészni, s ha nem buktak le az OM-es testvérek a határon, illetve, akik még hasonlóan bátrak voltak, akkor juthatott az ember klassz műanyag borítású, strapabíró Bibliához, továbbadható János evangéliumához, és könyvekhez is. Az Ó utcában legálisan meg is lehetett ezeket vásárolni. Vettem is mindig, ahogy csak bírtam. S adtam olyanoknak, akik másként Evangéliumhoz nem juthattak.
-- A vágyam az volt, hogy annyi, de annyi könyvet tudjak továbbadni, hogy ne is lássam be, ki mindenkinek jut belőle!
3./ Ismered David Wilkerson: Kés és kereszt c. könyvét?
-- Ez régen a "Kereszt az aszfaltdzsungelben" címmel jött be az országba - csempészek bátor lépései eredményeként - egy halvány zöldes borítóval, szinte kibírhatatlanul apró betűkkel nyomva.
-- Még talán 1982-ben jutottam hozzá először.
-- Én ekkoriban az ELTE ÁJTK-ra jártam, (joghallgató voltam), és emlékszem rá, az egyik kriminológiai vizsga után megajándékoztam tanáromat egy példánnyal. Megrázta őt, ahogy elolvasta. Azt mondta, hogy "igen"... kb. ennyit.
-- Mondom, kommunizmus volt itthon abban az időben, ha "fellazuló formában" is, és én pont abban a közegben tanulhattam, ahol ez a "fellazulás" éppen zajlott... Kéri Laci, Bihari Mihály, Kukorelli Endre, és kollégiumi estéket tartó hasonló gondolkodású társaik közepette. Ám az Evangélium, úgy, ahogy az tudott dolgozni, akkoriban is, azért "sok" volt nekik. De sebaj, én ettől még képviseltem, és diáknak, tanárnak, professzornak, mindenkinek adtam, hirdettem, boldogan.
4./ Valamikor 1988 körül épp a diszpécser szobámban járkáltam fel s alá, és imádkoztam... méghozzá pontosan könyvekért, hogy tudjak adni az embereknek, hogy legyen elegendő belőlük...
-- Amikor "Kés és kereszt" könyvekért imádkoztam, egyszercsak "megláttam" őket. Nem "nyílt látomásban", de belül, a lelkem mélyén, világosan előttem voltak. Ha akartam volna, talán meg is érintem őket. De nem akartam. Csak imádkoztam értük. Nagyon boldogan, és nagy tűzzel.
-- Kértem őket, és ott voltak előttem: nagy kockákat láttam ezekből a könyvekből. És le voltak nejlonozva. Soha az előtt még nem láttam raklapokat, nem láttam kinyomtatott könyveket lenejlonozva, raklapra szorítva, szállításhoz előkészítve... soha nem láttam még ilyet. Csak itt, az imádság közben. Amikor kértem, hogy sokat, nagyon sokat tudjak szétosztani. Hogy ne legyen korlátja annak, hogy mennyi mehet ki... legyen, legyen, legyen, legyen elegendő...
-- Évek teltek el. Nem is tudom, mennyi, amikor "élőben" is megláttam, és meg is értettem, hogy imádság közben mit mutatott meg nekem az Úr Jézus. Innentől már felmértem, hogy mit jelent ez: "raklap", hogyan érkeznek a megrendelt füzetek, könyvek... mára már valóság lett, amit akkor "csak láttam"...
5./ Kés és kereszt - tizenkétezret rendeltünk a pünkösdi testvérekkel összhangban még a Covid előtt, Nicky Cruz érkezésére készülve. Raklap számra álltak a raktárban - lenejlonozva. Gyönyörű volt rájuk nézni.
-- Kárpátalja pedagógusai, még a háború előtt kaptak belőle ajándékba. Ajándék csomagjaik gazdagok voltak. A finn szerző "Mit kell tudni a házasságról" c. könyve mellett, még nem is tudom, mi mindent készítettünk össze nekik. 3000 magyarul beszélő tanító... és eljutott hozzájuk.
-- Felvidék pedagógusai hasonlóképpen. S az Anyaországéi... mind a tizenkétezer gazdára talált. És még mi minden... elgondolni nem tudjuk. Mert a mi Istenünk gazdag Isten, és mi, nem attól függően vagyunk "gazdagok", hogy mennyi pénzünk van a számláinkon, hanem attól függően, hogy ismerjük-e Őt, és hogy világosan tudjuk-e, hogy milyen ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy mi örökösei legyünk Neki... itt, ezen a földön, és majd odaát, a mennyben. Miután egy gazdag, nagyon gazdag életet éltünk végig, az Ő dicsőségére!
Uram, köszönöm a raklapokat. Köszönöm a Képes Bibliákat, a Teljes Szentírásokat, az "Építs megbízható alapra" kiadványokat, és mindazt, amivel még elhalmoztál bennünket - pontosabban, elhalmoztad Magyarországot, az itteni gyerekeket, szülőket, pedagógusokat... sőt, kórházakat, kórházi dolgozókat, betegeket, gyógyulókat, családtagokat... gyönyörű, Urunk, gyönyörű, és köszönjük Neked.
Ragyog, Urunk, ragyog a Te világosságod a sötét éjszakában, és hatalmas cselekedeteidben gyönyörködünk - s abban még különösebben, hogy résztvevői lehetünk mindezeknek. Köszönjük! Ámen.
(Keresd a honlapon a PALÁNTA 33 részt... s kérd munkatársaimtól, küldjék el levélben is neked... www.palantamisszio. hu ill. palanta@palantamisszio.hu.)
2024. Május 15