Közel...
"Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által." (Efézus 2, 13.)
1./ "Most" - ez az Újszövetség, a mi mostani időnk, a megváltástól való időszak, személyesen, a te életedben, s az enyémben, amikor befogadtuk Őt, amikor Neki adtuk az életünket, amikor eljött a Vele való közösségünk ideje az életünkben.
2./ "a Krisztus Jézusban" - egy új helyzetről beszél ez. Korábban "Ádámban" voltunk, vagyis, úgy, ahogy megszülettünk, ahogy éltünk Jézus nélkül ebben a világban - minden ember, aki Jézus nélkül él - "Ádámban" voltunk, újjászületés előtti, újjászületés nélküli állapotban, "(hús)testben", ahogy a Római levél 7. fejezete és a Galata levél 5. fejezete beszél erről.
-- Ehhez nem kellett semmi "különlegesen gonoszat" tenni, hanem egyszerűen, ténykérdés volt, hogy ez a "státus" jellemző ránk. Itt volt az "állampolgárságunk", ide tartoztunk, ez volt ránk jellemző.
-- Ezen nem változtatott, hogy milyen vallásban éltünk, mennyire voltunk "vallásosak", vagy milyen jószándékaink voltak. Voltak. De a státusunk "Ádámban" volt, nem pedig újjászületett fiakként "Krisztusban".
-- De ez a "most" azt jelenti, hogy életünkben megtörtént az újjászületés, befogadtuk az Úr Jézust, Neki adtuk át az életünket, megtértünk, és ez egy új helyzetet hozott létre. Nem a mi különlegességünkből, "jó cselekedeteinkből" fakadóan, hanem egyszerűen az Ő megmentő jóindulata, jóságos megváltása - kegyelme - által. Ajándékból.
-- "Krisztus Jézusban" - mintha "beléptünk volna egy ország területére", mintha "ott kaptunk volna állampolgárságot", mintha egy "új életet kezdhettünk volna, mint befogadottak"... mert, hogy ez a valóság... ez történt, amikor újjászülettünk. És ez is ténykérdés. Az Ige így beszél róla.
-- Ezért kulcskérdés, hogy az Úr Jézusnak nem álltunk ellene (nem állunk ellene), hanem engedünk az Ő indításának, és ADJUK magunkat, mint az Ő meghívottjai - adtuk, amikor döntöttünk Mellette, és ADJUK most is, napról-napra, engedve az Ő indításának.
"Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által." (Efézus 2, 13.)
3./ "Akik egykor távol voltatok" - ez kettőt is jelent:
a./ Akik Izráel népétől "idegenül" születtek, nem közülük származtak, az "ígéret szövetségeitől távol voltak", mint "pogányok" élték az életüket.
--Ez itt, tehát az üdvtörténeti helyzetről beszél, az Izráelhez kapcsolódás helyzetéről - hiszen az Efézusi levél nagyrészt olyanokhoz íródott, akik ebben a helyzetben voltak, mielőtt megismerték az Úr Jézust. Pogány hátterű, Kisázsiában élő emberek.
--Ennek is van jelentősége, bár főként Izráel népének gondolkodásában hangsúlyos ez a fajta "idegenség". Legalábbis, ott, az ókorban, ebben a közegben, ahol ez a levél is született, ez volt jellemző. De az előítéletek és vallásos fensőbbrendűség megközelítése ellenében, az Úr pontosan itt, ezekben a versekben, az Efézusi levél második részében, lerögzíti, hogy EZ az elválasztás megszűnt, és Ő behozta és behozza a "pogányokat" is az örökségbe.
b./ Ez az "akik egykor távol voltatok" arról is beszél, amit az előbb említettem: "Ádámban", a magunk "normális állapotában", Jézus nélkül gondolkodó, Jézus nélkül élő, Jézus nélkül döntéseket hozó, életfolytató helyzetében, idegenek voltunk a mennyei "családtól", közösségtől, nem voltunk "odatartozók".
-- Ez az, amin változtatni akart az Úr Jézus.
-- Ezért jött el, hogy ne legyünk idegenek, távol levők, mintegy elválasztva a benső, mennyei közösségtől.
-- Nem akarta, nem akarja, nem ez a terve a számodra, hanem akarja, vonz, vonogat, szeret, és hív, hogy legyél Vele, az Ő közelségében.
-- Ez Neki sokba került, és erre hív téged... most is. (Ha már megismerted Őt, ha már engedtél Neki, akkor is, napról-napra erre hív, hogy Vele közösségben éljed az életedet.)
"Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által." (Efézus 2, 13.)
4./ "közelvalókká lettetek" - "eggüsz" - azt jelenti, hogy egészen közel... mellette, illetve, "időben közel". Mint, amikor a fügefáról beszél az Úr Jézus, az Ő visszajövetelével kapcsolatban, illetve az utolsó időkkel kapcsolatban, "egészen közel", szinte "összetartozóan közel"... látod a fügefát, ahogy hozza a termést, zöldell, s tudod, közel van a nyár. Ott van az ajtó előtt... s a Jelenések könyvében is így olvasod: "közel van az idő"...
-- Közel, időben és térben... közel, nem távol... ez lelki közelséget is jelent, odatartozást, közösséget, egy olyan (új) státust, amiben tudod, hogy ott vagy, oda vagy hívva, meghívva, hogy Vele közösségben légy, és így éld az életedet.
-- Ez felemelés, befogadás, helyreállítás, odavonzás, odakapcsolás.
-- Szeret, és mi adjuk magunkat, akarjuk, hogy legyen az Ő terve szerint, és készen állunk rá, hogy Vele éljük az életünket.
-- Napról-napra is, és a jövőnkre tekintettel is - van jövőnk, s ez össze van kapcsolva Ővele, az Ő közelségével, jelenlétével. Az Övéi vagyunk.
-- "Az én juhaim hallják az én szómat..." - ez az a közelség. Hallótávolság. Ő tud szólni. "És én ismerem őket és ők követnek engem..." - benső közelség. Ismeret, személyes ismerés és megismerés, és odaadás - követés, vagyis, bizalom, engedelmesség, Hozzá tartozás... a mindennapokban. "És én örök életet adok nekik és soha örökké el nem vesznek..." - ez az, amiben mi élünk... jelen és jövő egybekapcsolva, Jézussal.
-- Biztonság, ebben a mostani bizonytalan világban. Nem a rettenetes "klímakatasztrófa", nem a kiszolgáltatottság és magunkra maradottság... Nem, hanem akármiben, akármikor, akármilyen helyzetben is, Vele, Ővele együtt, elrejtettségben, közelségben...
-- Ez a mi életünk.
"Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által." (Efézus 2, 13.)
5./ "a Krisztus vére által..." - ez a megváltás.
-- Ezért jött el az Úr Jézust.
-- Ezt a közelséget fizette ki saját vérével, élete árán.
-- Ez volt a bűnnel való leszámolás, a világért való odaadás, Isten akarata, bekapcsolás a jövőbe, a közös jövőbe... a golgotai kereszt árán.
-- Ez az, amiért minden nap hálát adunk, amit felemelünk, amiért nem engedünk abból, hogy Ő az első, az utolsó, a kezdet és a vég... Benne indult el újra minden. Először is, és most is - az "utolsó Ádám" elhordozta az összes "Előtte levő Ádám" bűnét, és a "második ember, az Úr", egy új kezdetet hozott. Meghívott bennünket az új országba, az Ő királyságába, az "új teremtésbe", ami örökölni fogja a jövőt. (1Korinthus 15. "Gyertek én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, ami számotokra készíttetett a világ megalapítása óta..." Máté 25, 34.)
Uram, újra és újra megragad, átjár, amit Te tettél, és amit Te teszel most is, amibe hívsz, amire megragadsz, amit Te akarsz velünk. Újra és újra, újra és újra szólsz, megerősíted, és megint odavonsz Magadhoz.
Rád nézek, Aki szeretsz, még mielőtt az anyaméhben megformáltál volna, már ismertél, volt terved, és van most is... és hívsz, türelmesen, szeretettel, és újra és újra megnyersz, meggyőzöl, a Tiéd vagyok, és leszek is, és akarom, hogy mindenki, Uram, minden ember, fiatalok, idősebbek, gyerekek és felnőttek, megismerjenek Téged. És adják magukat.
Amit ebben tehetek, Uram, és azért, hogy akik már a Tiéid, örömmel legyenek a Tiéid, és keressenek Téged, és megkeressék, amit Te mondasz, amit Te szeretnél életükkel... Uram, ez a vágyam, és köszönöm, hogy most, ezekben az időkben is, a világ bizonytalansága közepette is, Te erre a biztos jövőre hívod az embereket. Legyen, Uram, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt, a földön is. Ámen.