Üzenet a keserűséggel küzdőknek (2) – Egy bizonyságtétel…
„Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Vigyázván (episzkopeó)arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek (pikria – düh, harag, méreg, bosszúság) bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon (enokhleó – nyugtalanít, háborgat, zaklat, kínoz, gyötör – még betegséget is jelent), és ez által sokan megfertőztettessenek (miainó – beszennyez, bemocskol).” (Zsidó 12, 14-15.)
Magdi mesélte el a tegnapi istentisztelet végén, (sajnos a közvetítésből kimaradt), hogy az egyik szomszédjuk - nevezzük Évának - minduntalan eteti a madarakat, akik pedig nagyon sok piszkot csinálnak, amit már eltakarítani sem lehet, hiszen állandóan teszik.
-- Ez Magdiban olyan haragot és állandó neheztelést váltott ki, hogy amikor megint meglátta, a dolmányos varjak, szarkák, galambok ürülékeit, maradékait és általában véve érzékelte a megsemmisíthetetlen jelenlétüket, mellette levő fiának kifakadt Éva ellen, méltatlankodott, haragudott, sőt, dühöngött, és valami nagyon csúnyát mondott rá.
-- Ezt a csúnyát nem idézte az istentiszteleten, csak ... (pont-pont-pont-tal jelezte), de lehetett érezni, hogy nagyon ronda volt. És tőle teljesen szokatlan, őt nem így ismerték meg házukban, ami tízemeletes társasház, ahol Magdi ügyel rá, hogy mindenkit az Úr felé terelgessen, ahol imádkozik is az emberekért, és nem akarja, hogy bárki megbotránkozzon "a hívőkben".
--Nos, amikor ez a kifakadás elhangzott, történetesen éppen Éva nyitott ablaka alatt álltak fiával. És Éva hallotta a haragvó, méltatlankodó kirobbanást. S vissza is szólt az ablakból, hogy hallotta... hm.
-- Magdinak egy szelíd fia van. Még kísérte őt egy darabig, s nem szólt rögtön, de egy idő után pár mondatot mondott arról, hogy édesanyját nem ilyennek ismeri. Azután ki-ki ment a maga útjára - a fiú is, Magdi is, az istentiszteletre.
-- Azaz, hogy ment volna, mert hirtelen olyan mértékig megfájdult a dereka, a lába, hogy le kellett ülnie egy padra. S ahogy ott ült, világos volt előtte, hogy ő innen nem mehet tovább, míg vissza nem fordul, és nem rendezi el Évával, amit mondott, ahogy beszélt, a haragot, a méltatlankodást, a panaszt és a ronda szavakat. S ahogy ez eldőlt benne, erőt kapott, fel tudott állni, és visszaindult a ház felé.
-- A kaputelefonban megkérte Évát, hogy jöjjön le, hogy ne a nyitott ablakból beszéljenek, nem kell hallania az egész háznak - s Éva megtette, lejött. S Magdi bocsánatot kért. Mondta, hogy a madarakkal kapcsolatban fenntartja, nem szabad ideszoktatni őket, és nem szabad, hogy az egész ház előtti részt beszennyezzék, de amit mondott, vagyis, ahogy mondta, a szavakat, a megbántást, a haragot, nagyon bánja, és bocsánatot kér Évától.
-- S akkor, olyan történt, amit Magdi nem gondolt volna Éva egész eddigi viselkedése alapján: Éva ránézett Magdira, szelid volt, és azt mondta, hogy Magdit az egész ház ismeri, és nem ilyennek ismeri, hanem egészen másnak (szinte azt sugallta, hogy Magdi hívő, hogy "szent" - persze nem ezt a szót használta), és természetesen megbocsát (!)... szóval beállt a békesség és visszaállt a szentség, ami nélkül senki sem látja meg az Urat.
-- Magdi így jött el az istentiszteletre, ahol azután erről is szólt az üzenet... milyen jó, hogy megtette, milyen jó, hogy megláthatja az Urat... milyen jó, hogy VAN mit követnünk, itt a békesség és itt van a szentség is. Ámen.
Ha csak ezt az üzenetet olvastad, az előbbit nem, javaslom, nézd vissza azt is!
Az is a keserűséggel küzdőknek szól, az (1)-es számú. Úgy teljesebb a kép.