Személyesen hozzá...
Tanulom, hogy újra és újra hozzá, személyesen hozzá hozzak mindent, és Őelőtte tárjak fel mindent.
-- Mindent, ami nyomaszt, mindent, ami kérdés, mindent, amit szeretnék, mindent, mindent, mindent. Mindig. A nap minden pontján.
-- Akármiben vagyok éppen, ahogy akadályba ütközöm, vagy eszembe jut valami, ami nincs megoldva, vagy ami félelemmel akar eltölteni, vagy bizonytalan, oda, Őhozzá, személyesen.
-- Egy pillanatra, odafigyelve Rá, mondom, feltárom Előtte... hálaadással, és az Ő Igéjével, amit eszembe juttat. Utána folytatom, amit éppen csináltam... bár néha ott kell maradjak Előtte, mert makacsul próbál nyomasztani, ami eszembe jutott - vagy rám támadt - és ez odavisz hozzá, mert egyedül Ő tud választ adni, megnyugtatni... Ő tudja eszembe juttatni a megoldást, vagy az Igét, amire támaszkodhatok ebben a helyzetben.
-- És ennek nincs vége. Minden nap. Minden helyzetben. És ez nem rossz, mert az életünk hamar elpörög, és a legjobb, amit tehetek, hogy Vele élem át napjaimat, és Őt ismerem meg élethelyzeteimben (persze a missziós helyzetekben, a Palánta munkáiban, a gyülekezet harci helyzeteiben). Ha csak a "saját" életünkről lenne szó, lehetne akár nevetni is mindenen, ami próbálna nyomasztani - de nevetni még akkor is lehet, ha a misszió, a széles kör harci helyzeteiről van szó, ha odahoztam Őhozzá, személyesen, és Ő megadta az Igét, a választ, a jövőt, vagy megmutatta a megoldást. A nevetés megmarad... csak harci nevetéssé válik, Őt megismerő, Őbenne bízó nevetéssé.
"De én mindenkor Veled vagyok, Te fogod az én jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem. Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem Te vagy, oh Isten, mindörökké!" (Zsoltárok 73, 23-26.)
"Kicsoda olyan Isten, mint Te, Aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert GYÖNYÖRKÖDIK az IRGALMASSÁGBAN! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk - eltapossa álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket! 20 Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben." (Míkeás 7, 18-20.)
"És könyörgött Jónás az Úrnak, az ő Istenének a halnak gyomrából... Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem Te hozzád, a Te szentséged templomába. Akik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat. De én hálaadó szóval áldozom Neked. Megadom, amit fogadtam. Az Úré a szabadítás." (Jónás 2, 2. 8-10.) :)
Folyt.köv