RÁM MOSOLYGOTT (2) – 2023. 02. 24
Képzeld el, drága Guszti ma is rám mosolygott.
-- A múltkor, emlékszel, írtam, hogy annyira rossz állapotban volt, hogy csukott szemmel, teljesen erőtlenül, csak a lélegzetért küzdött, felesége könnyek közt mesélte, hogy reggel tíz és délután négy között, szeme láttára romlott le férje állapota... ennyire, hogy már mozdulni sem tud.
-- S amikor odaléptem hozzá, résnyire nyitotta szemét, és bármi volt is, szája szögletében megjelent egy mosoly... s ez a mosoly... nem csak nekem szólt, vagyis nem elsősorban nekem, hanem - ahogy megértettem - Jézus Krisztusnak, Aki már megmentette őt, Akit befogadott, és ahogy engem meglátott, ez a tapasztalat megint ott volt benne, erősen, biztatóan.
-- Úgyhogy ezzel mentem el, megáldva őt, imádkozva az Úr csodájáért, hogy csak-azért-is kijöjjön a kórházból, egészségesen.
Nos, ma, két napra az előző találkozás után, Guszti nyitott szemmel fogadott, teli szájjal mosolygott, és még beszélni is tudtunk.
-- Persze, hogy megint megáldottam, imádkoztam érte, és kimondtam, vele együtt, hogy KIJÖN innen, és meggyógyul.
-- Csúnyán köhög, tüdőgyulladás - úgyhogy csoda kell, (de alapvetően, minden gyógyuláshoz csoda kell, ugye), viszont ezt most elkértük, s visszaemlékeztettem, hogy "magához hívott", mint a "gyülekezet egyik vénjét" (Jakab 5, 16) s én ennek alapján megkentem olajjal, gyógyulásra. Most ezt is megismételtük.
S képzeld el, ott volt mellette a lánya, férjével együtt. S rám mosolygott, ahogy bemutatkoztam, és azt mondta: ismer.
-- Hát, a gyermekük pont abba az iskolába jár (Csia Lajos Általános Iskola), ahol szerdánként már negyedik alkalommal dicsőíthetjük együtt a gyerekekkel az Úr Jézust, és ahol mindig van módom valami üzenetet átadni nekik... és kint volt a Corvin pláza előtti gyerekekkel tartott karácsonyi evangélizáción is, ott is hallotta az Evangéliumot, ahogy egyik fiú bevonásával ott elmondtam.
-- "Milyen kicsi a világ" - mondanák mások... én arra gondolok, hogy mennyire kedves az Úr Jézus, hogy ennyi oldalról keres meg egy férfit (Gusztira gondolok) és a családját... mennyi, de mennyi magvetés van egy ember életében, imádság formájában, hirdetett Ige, hallott és látott bizonyságtétel formájában, mire eljut oda, hogy befogadja az Úr Jézust. És utána is...
Uram, csodálatos vagy, és köszönöm, hogy nem hiábavaló a mi munkánk, pontosabban, a Te munkád, amiben mi részt vehetünk, nem hiábavaló, az Ige nem tér vissza üresen, hanem elvégzi, amit Te akarsz, amiért kiküldted, és sikeres (áldott, jó szerencsés) lesz ott, ahová küldted. Köszönöm Neked, Uram. Ámen.
Még hozzátartozik, hogy ebben a kórteremben fekszik Gyuri is, aki első érkezésünk alkalmával Attilának kifejtette, hogy ő zsidó, és alapvetően nem vallásos, és nem is érdeklik a vallási dolgok - de azért Attila megtalálta vele a hangot.
-- Mesélt neki Izráelről, ahol épp az előző héten járt, és Shalom-mal köszöntötte, beszélgettek a menóráról, és Isai törzsökéről (gyökeréről), az Úr Jézusról... s végül, a többedik találkozásnál, Gyuri is befogadta az Úr Jézust a szívébe.
-- S Attila ma is eljött hozzá, beszélgetett vele, imádkoztak együtt, megáldotta.
De egy harmadik férfi is feküdt a kórteremben. Ahogy kiléptem volna az ajtón, hirtelen, amint ránéztem, átjárt, hogy neki is szüksége lenne a Megváltóra.
-- Odaléptem hozzá, röviden bemutatkoztam, (őt Józsefnek hívják), és elmondtam, hogy a látogató szolgálat tagja vagyok, szívesen beszélgetek mindenkivel, aki itt van, ha szeretne, és ha gondolja, szívesen imádkozom is vele.
-- Ahogy szokott lenni sokszor, ez a tény, főként, hogy az imádságot is említettem, visszahőkölteti az embereket... József is pillanatnyi elbizonytalanodásról tett bizonyságot.
-- De azért, ahogy ott álltam az ágya mellett, rákérdeztem, hogy gyógyul-e, és hogy miből... mire azt mondta: nem, és hogy az orvosok csak széttárják a kezüket, nem tudják mi a baja.
-- Tüneteiről kérdeztem, és a fix pontokról - nem vagyok orvos, nem tudnék semmi gyógymódot mondani, de az embereknek jó, ha el tudják mondani, néha részletezik is, amin átmennek - amikkel találkozik... és megértően hallgattam mellette.
-- Közben jött a nővérke - a kedvencem erről az osztályról, aki mindig olyan kedves (bár a többiek is, általában ilyenek) - és pár szóban őt is bevontam József élethelyzetébe. Nem lettünk bölcsebbek.
-- S utána mondta még József a többi nehézséget is, hogy hetven éves, a nyugdíja nem sok, hogyan lesz meg így, és a félelmek következtek, egyik a másik után... én pedig egyre inkább tudtam, hogy itt nincs más, ha orvosi segítség nincs, ha kevés a pénz, bizonytalan a jövő, nincs más, csak Jézus... de József csak mondta, és én pedig vártam.
-- Amikor mennem kellett volna már, rátettem a kezére a kezemet, egy pillanatra ránéztem, majd minden bevezetés nélkül imádkozni kezdtem.
-- Elmondtam, ami ott volt köztünk, ami a beszélgetésből is előjött... elmondtam a helyzetet, elmondtam, hogy itt nincs más, csak Jézus, (persze Neki mondtam, az Úr Jézusnak, hogy itt nincs más, csak te, Uram, és a Te közelséged, a Te válaszod, a Te vigasztalásod, a Te megerősítésed, a Te gyógyításod, a Te reménységed, a Te jövőd), és imádkoztam József gyógyulásáért is. Az ereiért, a szédülés ellenében, és minden más ellenében, amit elmondott.
-- Nem röviden.
-- És úgy, hogy nem törődtem azzal, hogy Guszti ágyánál ott állnak szerettei, Gyuri fekszik ott nem messze, lehet, hogy épp benéz egy nővérke, vagy bárki jönne is be, csak Jézus volt ott, és Vele beszéltem, Józsefről, az emberi életről, arról, hogy Ő, az Úr Jézus mennyire közel tud lenni, és ezt a közelséget kértem József számára is.
Amikor áment mondtam, felnéztem és láttam ennek az erőteljes és szép arcú, jó kiállású (jelenleg erősen beteg) embernek a szemeit... a megilletődött, megérintett, hálás szemeit, aki nem is gondolta volna, hogy az imádságnak ilyen jelentősége is lehet.
-- És tudom, hogy most, ahogy eljöttem, Jézus ott maradt, és a lehetőség is, hogy imádkozhasson Hozzá, és az Ő közelsége is, az Ő megoldása is... az Ő csodája is...
-- Uram, köszönöm, hogy Te odajöttél, ott maradtál, és végzed - most is, Uram - végzed a Te munkádat, a megmentést, a felemelést, a kiemelést. Én ezt kérem, kértem és kérem most is. Köszönöm, hogy meg fogom látni a Te csodádat ismét. Ámen.
"A te bizonyságaid az én örökségem mindenha, mert szívemnek örömei azok." (Zsoltárok 119, 111.)