"Név" és indíték...
"Szerezzünk magunknak nevet..." (1Mózes 11, 4.)
-- Mielőtt megtértem, nagyon fontos volt nekem a "név". Pontosabban, hogy "ki mit gondol rólam". Mennyire vagyok "híres", és mennyire vagyok "ismert". Ha megjelenek valahol, "összenéznek-e" az emberek és hogy mit mondanak rólam.
-- Azután megtértem. És itt, ezen a téren is valami komoly változás indult el. "A régiek elmúltak, és íme újjá lett minden." (2Korinthus 5, 17.) Már nem az volt a fontos, hogy "mit gondolnak rólam", és hogy "mennyien ismernek engem", hanem az vált fontossá, hogy mennyien ismerik meg az Úr Jézust, és hogy mit gondolnak Jézusról. S ez a változás nem egy emberi elvárásból fakadt, (kívülről), hanem belül jelent meg, mintegy "magától értetődően".
-- S eljutottam odáig, hogy egyszerűen "nem érdekelt, mit gondolnak rólam", akár "bolondnak is tarthattak", ez sem volt fontos, mert annyira lényegessé vált, hogy az Úr Jézust szeressék meg, Őt ismerjék meg.
--S ez a változás bátorrá tett, és szabaddá. Akinek nem számít, mit gondolnak róla, az bátran tesz meg olyan dolgokat is, amikről mások azt gondolják, hogy az nagyon "gáz", vagy amikkel "kilóg a sorból".
--Ez a változás, mind a megtérésnek volt köszönhető. Más szóval, annak, hogy a középpontból kikerültem "én", és bekerült az Úr Jézus. Az Övé lett az életem 100%-ig, és az lett a fontos, amit Ő szeretne. Ő maga, és az Ő munkája. Ez volt a megtérésem lényege: "el az egótól, el attól, ami elválaszt Őtőle, és oda Hozzá, és ahhoz, ami Neki fontos". Az új élet Őt tette fontossá. Az Ő nevét.
"Szerezzünk magunknak nevet..." - mondták az emberek a Noé utáni generációban, és elkezdték építeni a tornyot, ami az eget ostromolja. (1Mózes 11, 4.)
-- Nekik más volt a fontos, mint az Úrnak. Ezért "együtt" akartak maradni, és egy fajta szövetségben az Úr akarata ellen lázadtak.
-- Ez a "név-szerzés" egy versengés volt, s egy emberi dicsőség-keresés. "Mindenki ismerjen meg bennünket", s lássa az építményt, ami a mi "nevünket hirdeti". Nem fogunk "elmúlni", mindenki "beszélni fog rólunk". Lesz "nevünk".
-- De az Úr nem erre hívta el az embert, hanem, hogy felfedezze a földet, eljusson a legtávolabbi pontokra is, és benépesítse azt. Ezért cselekedett. Beavatkozott. És a "nagy nevek" egymásnak fordultak. S beindult, ami mindig is jellemzi azóta az embereket, az emberek csoportjait, s a nagyobb csoportot is, a társadalmat. Beindult a pártoskodás, ellenségeskedés, szétválás, egymás ellen való dolgozás és a magányos életút, életirány és munka.
-- Az önzés a "név" terén, magányossá tesz. Szembefordít a másikkal, és versenytárssá teszi a másik embert. Az Úr nem ezt akarja.
-- Milyen érdekes, ahogy megtér az ember, s már Jézus neve, az Ő megbecsülése lesz neki igazán fontos, valami más is elindul. Az Úr kezd nevet szerezni neked. Elkezdenek tisztelni. Csodálkoznak rajtad, miért vagy más... de nem rosszul, hanem titokban talán már irigyelnek is téged. "Hogy lehet ez ilyen bátor... hogy lehet ennyire megerősödve a maga identitásában... hogy lehet, hogy olyasmit is megtesz, amit senki más nem?" És "neved" lesz... eleinte "furcsa", ezt mondják, majd "bátor", és "elkötelezett", s végül: "segítő... aki szeret... akihez lehet fordulni... aki mindig megért... aki nem fog kinevetni... akiben ott van, amire én is vágynék... Isten embere..." :)
-- Gondolsz rá, hogy amire olyan sokan futnak, az Úr megadja, egy másik alapon, egy másik időszakban? Még a börtönben is "neve" lesz annak, aki megismeri az Urat, és hűségesen él Ővele. Korábban a "karjaival" szerzett "nevet" magának, akár, mert annyi fekvőtámaszt tudott megcsinálni, akár, mert "kiverekedte magának" a "nevet". De miután már az Úr Jézus lett a fontos neki, egy új jellemző "lengi be" a személyiségét, és ez a "hűség", a "tisztaság", az "igazság" lesz, és "neve" lesz, egy új értelemben. "Aki Jézusé... aki mindig Jézusról beszél... akinek MÁS a fontos... aki megosztja másokkal azt, amije neki van..."
-- "Kívánatosabb a jó hírnév nagy gazdagságnál - ezüstnél és aranynál a kedvesség (Isten előtti kedvesség, az, hogy kedvet találtál Istennél, és az, hogy az emberek szívesen gondolnak rád, szívesen vannak veled, és örülnek, hogy "VAGY" - létezel - s bízni kezdenek benned) jobb." (Példabeszédek 22, 1.)
-- Gondolsz rá, hogy egy nap, az Úr Jézus egy különleges ajándékkal is meglep téged? "Nevet ad át neked", egy speciális nevet, amit Ő tud, és te tudsz, amivel Ő illet téged, ahogy Ő LÁT TÉGED... (Jelenések 2, 17.)
Hálás vagyok Neked, Uram, hogy felszabadítottál, és a Te nevedet írtad be a szívembe. Te lettél fontos nekem, és az, hogy Téged ismerjenek meg az emberek. S felszabadítottál az alól is, hogy féljek, mit gondolnak rólam. Bár meg-megkísért mégis ez, de újra és újra megerősítesz abban, hogy Te vagy a fontos, amit Te gondolsz, és ahogy Te vagy velem... és ezért, Uram, hálás vagyok, hogy felszabadultam az aggódás, a versengés, a nyomottság alól. Köszönöm, hogy értelmet és célt kaptam, egy újat, ami korábban nem volt. A Te országodat és igazságodat, be, a szívembe, mint mélységes vágyat. Köszönöm Neked. Ámen.