Ne félj!
Újra és újra látom: a félelem olyan erős tud lenni az emberek között, (egymásnak is mondják, és gerjesztik a másik emberben is), hogy készek elfelejtkezni a legfontosabbról, az Úr Jézus hívásáról, a küldetésről, és arról, amit most, ebben az időben tehetnek érte. De az Úr Jézus a szeretetről beszél az Igében, ami kiűzi a félelmet is.
"És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne. (Ez nem egy "általános" és "tolerancia" értelemben vett langyos "szeretet", amit mindenki érezhet, és ami közben mérhetetlen gyűlöletnek is helyet adhat az életében, ha valaki nem ért egyet vele, pl. politikai, migráns, szexuális orientáltsági kérdésben - nem. Itt az Isten szeretetéről van szó, amit Ő abban mutatott meg, hogy Fiát adta oda értünk a golgotai kereszten, hogy megváltson bennünket a bűntől, a szennytől, az ördög hatalmától és a haláltól, a tönkre tett élettől, a gonosznak való kiszolgáltatottságtól... ez a szeretet más, és töbB, mint amit most a világ "szereteten" ért. Ez túlnyúlik az emberi "viszonylatokon", itt az Örökkévalóságra való válaszról is szó van, egy igenről, amit Istennek mond az ember, és nemről, amit a gonosz felé mondunk ki.) Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, (más szóval, nem félünk attól, hogy megjelenünk az Élő Isten színe előtt, mert már meg vagyunk váltva, meg vagyunk tisztítva, és mert ismerjük a Megváltót, Aki az Élő Isten Fia) mert amint Ő van, úgy vagyunk mi is e világban. (Ahogy én értem: Ővele élünk, őhozzá tartozunk, az Ő országába vagyunk befogadva, és Őt képviseljük. A tisztaságot, a mennyei igazságot, a megváltást, az "egy életem, egy halálom, én Őt szolgálom" hozzáállását. Ahogy Ő volt itt... és van.) A szeretetben nincsen félelem. Sőt a teljes szeretet KIŰZI a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. (Ez, úgy gondolom, egyértelműen arra vonatkozik, hogy igent mondtunk Neki, Tőle kaptuk az életünket, a megbocsátást, az új kezdést, az újjászületést, és hozzá tartozunk, visszatartás nélkül. Ez az a szeretet, ami kiűzi a félelmet, mert már nincs veszíteni való. Persze nem szeretjük a háborút - utáljuk - és a szennyet, az ideológiai háborút, és a gyerekek és felnőttek bemocskolását - ezt sem akarjuk, nagyon nem - de már nincs félelem bennünk, a jövőtől sem, mert bízunk a mi Megváltónkban, Akihez tartozunk, Akihez megyünk, vagy így, vagy úgy, vagy hosszabb, vagy rövidebb idő múlva, ahol nekünk otthonunk van, mert nem az "kárhoztató ítélet" vár bennünket, és nem a "bizonytalan", hanem a mi szerető Megváltónk, aki lakást készített nekünk. Nem csak "beeső" menekültek vagyunk, éppen "megtűrt" emberek, hanem befogadottak, akik otthon vannak, akik odatartozunk, ott vagyunk családtagok, és az ország polgárai. Ezért nem félünk, és nincs mit rettegnünk, még, ha gonosz és sötét jövőt festenek is fel elénk... nem biztos, amúgy, hogy pont olyan lesz, a járvány sem volt olyan, és most sem biztos, hogy olyan lesz, sőt, még utána sem... mi a békéért imádkozunk, és azért, hogy az Úr Jézus használja fel ezt a mostani időszakot, a legjobban, arra, hogy emberek Őhozzá forduljanak, oroszok, ukránok és minden hátterű ember, és megismerjék Őt, a Megváltót, Aki mindegyikükért odaadta a vérét.) Mi szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket!" (1János 4, 16-19.)
És utána természetesen jön a következmény is, az, hogy aki Istent szereti, Akit nem lát, kell, hogy szeresse az embereket is, akiket lát. És nem lehet csak "szó" a szájon a szeretet, hanem "cselekedet és valóság" kell legyen (igaz, ez előbb, már a 3. fejezetben volt).
Szóval: a szeretet a válasz a félelemre.
Az ördög jön a megfélemlítéssel, amivel ki akarja törölni az egyértelmű útmutatást, ahogy itt élünk a földön.
De az Úr Jézus egyszerűvé és világossá teszi a szót: akár hosszabb, akár rövidebb idő után, akár fájdalmasan, akár kevesebb fájdalommal, de kilépünk ebből a testből, és elmegyünk az örökkévalóságba, a "menny másik oldalára" (hiszen, akik már befogadták az Úr Jézust, itt is a mennyel közösségben, a mennyben elrejtve élnek, Vele együtt).
Ameddig viszont itt vagyunk, van küldetésünk, van egyértelmű hívásunk, és tesszük, és tenni is fogjuk, ami ránk van bízva. Méghozzá örömmel. És készséggel.
S amikor menni kell - akár így, akár úgy - ott már nem tehetjük, amit itt kellett tennünk, ott boldogok leszünk, hogy a félelem nem tudott visszatartani attól, amire el vagyunk hívva
Uram, köszönöm az áldást, az életet, ami a golgotai keresztről jön hozzánk. A hívást, a kiküldést, és hogy velünk vagy minden nap, a világ végezetéig. Ámen.
2022. 03. 13.