Mi marad meg? Mi a "legnagyobb"? (2)
Ma hallottam egy pásztorról, aki egyik napról a másikra otthagyta a gyülekezetét. Egyszerűen "felállt", s letette a szolgálatot... Nem akarta tovább vállalni ezt, ami nélkül az igazi pásztori szolgálat nem tud működni, hogy a "fájdalommal együtt éljen"...
Köszönöm Úr Jézus, hogy Te nem álltál fel, nem hagytad ott a "szolgálatodat", hanem hordoztad a terhet és "együtt éltél a fájdalommal". Ámen.
"És történt azokban a napokban, kiment a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban töltötte el. És mikor megvirradt, előszólította az Ő tanítványait és kiválasztott azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett. Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, annak testvérét, Jakabot és Jánost, Filepet és Bertalant. Mátét és Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát, és Simont, aki Zelótának neveztetett. 16 Júdást, a Jakab [fiát] és Iskariótes Júdást, aki árulóvá is lett..." (Lukács 6, 12-16.)
Én még azt is el tudom képzelni, hogy ez a pásztor visszaáll a szolgálatába (bár nyilvánvaló, hogy a fájdalom, amit okozott lépésével sokakban, utólag már csak enyhíthető... s másokat megkísértett e lépésén keresztül az ellenség) - de az Isten országában sok minden előfordul...
-- Nem tudjuk "kivédeni" - az, hogy az ember a "fájdalommal együtt él", nem csak "emberi tapasztalat", de Isteni kiváltság is, ha ezt "másokért" (is) teszed, s közben hűséges maradsz, és az Úrhoz hozol mindent, hogy "kibírd", és mégis győzz, s mások ne rövidüljenek meg a te "fájdalom-kerülő döntésed" (pl. felállásod, szolgálatod magára hagyása) miatt...
-- Minden élethelyzet más, illetve, minden élethelyzetben végső soron az Úr Jézushoz fordulunk tanácsért, útmutatásért, következő lépésért... de azt, hogy a "fájdalommal együtt éljünk", az életünk során, egy idő után, valószínűleg nem tudjuk elkerülni. --Környezetünk, ez a világ, ez a korszellem, ami közepette élünk, természetesen nem fogja ezt "javasolni" nekünk, hanem arra próbál indítani, hogy "kedvezz magadnak"... s "lépj ki" abból az élethelyzetből, amiben a "fájdalommal kell együtt élned"... de mégis, a SZERETET sokszor BENNE TART bennünket ebben, és megtanuljuk, mit jelent "szeretetben elhordozni egymást" (Efézus 4, 1-3.) és "szeretettel szolgálni egymásnak" (Galata 3, 13.)
Mi az, ami megmarad? Mi az a három? És mi a legnagyobb közülük? A szeretet? Ő marad meg? Akkor, egy-egy helyzetben, a korszellem kínálata ellenében, mégis, a menny szerint átgondolva, csak-azért-is "megmaradunk" abban a helyzetben, ami hűséget kíván tőlünk, és a fókuszt nem saját magunkra helyezi... megmaradunk a szeretetben. Ámen.
Olvasmány:
Efézus 4, 1-16. 1Korinthus 13. Galata 5.