Mert az Úr lesz a te bizodalmad és megőrzi a te lábadat a fogságtól...
Elmesélek valamit. Ez még vasárnap történt. Azóta nem tudtam leírni, s tegnap este úgy vártam, hogy egy következő lépéssel együtt, a jó fejlemények birtokában írhatom majd le. De még ezzel várni kell, úgyhogy leírom, ahogy volt. Mert ez önmagában is az Úr dicsősége.
Szóval: vasárnap kicsit későn jutottam le gyalogolni, s ahogy a templomkertben sétáltam, az Igét tartottam a kezemben, az emberek jöttek a reggeli misére. Sokan jöttek, gyerekekkel is, családok, párok, egyedülállók.
-- Kicsit beszélgettem a padokat helyreállító vállalkozóval, Debrecenből, értékes szavak, értékes gondolkodásmód, az Evangéliumig nem jutottam el. Utána, hogy ne akadályozzam munkájukat, kicsit váltottam az útvonalamon, s csak elöl gyalogoltam, a főbejárat előtti kertek között.
--Ekkor lettem figyelmes egy fiatalemberre. Nem lehetett volna nem felfigyelni rá. Jött a telefonjával, és hangosra állított hangszórójával, sörével és energiaitalával. Megállt az egyik helyreállított pad előtt, keresztet vetett (!) és leült a padra. Kikeresett egy új zenét, beindította teljes hangerővel, és csak ült, ült, s ahogy láttam, nézte az embereket.
Gondoltam is egy pillanatra: polgárpukkasztó? Direkt a mise kezdete előtt ült ide, hangos tuc-tuc zenéjével, kicsit illuminált állapotával, hogy bosszantsa a befelé haladókat... talán igazolást keres arra, hogy "a keresztények mennyire megbotránkozásra hajlamosak"?
--De nem. Ez a fiú keresztet vetett (milyen jó, hogy az Úr így mutatta be, hogy ezt is megláttatta velem). És itt ül... hosszú perceken át.
Ahogy elhaladtam előtte, rámosolyogtam, és köszöntöttem.
Először elcsodálkozott, de utána visszabólintott... s láttam rajta, hogy jól esett neki. Úgyhogy még vagy kétszer, ahogy elhaladtam előtte rótt köreim során, rá-rámosolyogtam... s ő viszonozta.
-- No, utána azért az Igetanulásba is belefeledkeztem, de nem tévesztettem szemem elől.
-- Nem telt bele 15 perc, felállt, s indulni akart. Pont arra vettem az irányt, s utána kiáltottam. Majd odasiettem, és rákérdeztem... őszintén érdekelt, hogy miért pont itt ült a sörével és a zenéjével. De nem erre kérdeztem rá elsőre... sajnos most nem emlékszem, mi volt a kérdés, csak arra, hogy visszahívtam a padjához, és beszélgetni kezdtem vele.
-- Visszaült, s mint elmondta, azért indult el, mert lemerülőben volt a hangszórója, (vagy a telefonja?). Én közben láttam rajta, hogy egy éjszakázás van mögötte, ami talán szesszel, vagy mással telt - rá is kérdeztem.
-- Igen. Buli volt, és ez most már többedik ilyen hétvége. A munka után újra és újra iszik, mert elszakadt a kapcsolata azzal a (nála 18 évvel idősebb) fiatal hölggyel, akivel együtt "jártak". Az, hogy ott lakjon nála, már korábban megszűnt, mert a hölgy fia (aki majdnem egyidős az én beszélgetőtársammal, s aki szinte állandóan csak gépezik, és nagyon vad, még fojtogatta is anyukáját, amikor valami nem tetszett neki), kirakta a szűrét. A békesség érdekében végülis "távkapcsolattá" vált, ami köztük volt, némi találkozásokkal tarkítva, de most úgy tűnik, vége...
--Hm.
-- Kiderült, hogy két hónapja valaki ráírt a FB-n, s elhívta a gyülekezetébe is. Ez a fiú el is ment, de akkor azután bejött ez a rendszeressé váló ivás, a szakítás, és így ami "jól indult", félbe is maradt. Úgyhogy inkább csak elmélet, hogy oda elmenjen.
-- No igen...
-- De úgy tűnik, az Úr megkereste itt is, egy ilyen átmámorizált éjszaka után is, itt, a templomkertben...
Sok mindent kérdeztem, kibomlott előttem egy olyan élet, amit senki nem kívánna magának...
-- Egy édesanya, aki négy évesen elhagyja őt, magára hagyja, ott, az apánál, mert az apa iszik, mint a kefekötő.
-- Utána az apa felneveli, immár nem iszik, de amikor ez a fiú, így, húszévesen megkeresi az édesanyját, aki még egy edzőcipőt is vesz neki, beleütközik abba, hogy a "simlis" élettárs, aki anyukájával él, nem kívánja őt, és ezért anyukája is visszakozik a kapcsolattól, fiával.
-- S most, ahogy bajba kerül, észreveszi, hogy amit soha nem akart volna, amit mindig utált apukájánál, most ugyanazt követi, apukája korábbi mintáját, iszik, és iszik... még csak 24 éves, de már elindult a teljes megkötözöttség irányába... ugye, mennyien nem gondolnák, akik elhagyják gyermekeiket, hogy ilyen sorssal "ajándékozzák meg" őket, s akik isznak gyermekeik mellett, házastársukat kiborítva... és mégis. Ez a valóság... a gonosz magvetés, ha nincs ellensúlyozás, nagyon gonosz terméssel köszön vissza.
El kell nézni a rombolást? Szó nélkül? Tehetetlenül?
Nem!
Hiszen mi pontosan ezért vagyunk itt a földön, hogy NE az valósuljon meg, ami az ördög gonosz forgatókönyvében szerepel.
És lehetőségünk van legalábbis arra, hogy az Evangéliumot (a megváltás, a szabadítás, a helyreállítás megmentési üzenetét) átadjuk, képviseljük, és bevigyük a szívekbe - ha van rá nyitottság.
Nos, a mi oldalunkat nekünk kell megtennünk.
És meg is tesszük... ugye?
Én itt, ebben a helyzetben, elkezdtem olvasni vele.
Először azt az Igét, amit épp akkor tanultam: "Mert az Úr lesz a te bizodalmad és megőrzi a te lábadat a fogságtól." (Példabeszédek 3, 26.)
"Megőrzi a te lábadat a fogságtól..." - ismételtettem vele újra és újra.
-- Eléje tettem a papírlapot, és olvastattam vele. (Pedig ekkor még nem volt előttem a teljes kép, amiről beszámolt, a napi italozás, a rettenetesen rossz minta, amiben felnőtt... csak az Úr, Aki - tudtam - meg akarja menteni őt, és az Ige, amit épp tanultam, összefüggésében az előző versekkel...)
Olvasta, magyaráztam neki, világosan, hogy az ördög a fogság munkáját végzi el, foglyul ejti az embereket, akiknek nem az Úr a bizodalma, akik azt hiszik, hogy "ők mindent tudnak", és nekik "nincs szükségük" az Úrra... de, akik keresik Őt, azoknak szabadságot ad az ördögtől, minden munkájától és az ellenséges magvetéstől.
S utána jöttek a többi igék. Ahogy a beszélgetés bontakozott, s nyilvánvalóvá vált, hogy az Úr mennyire keresi őt, és mennyire nem akarja, hogy ezt az utat járja, elkezdtem beszélni neki a megváltásról, arról, amit az Úr Jézus tett érte... személyesen őérte is.
Ez teljesen új volt neki.
--Olvastuk a János 1, 12-13 - at, az újjászületésről. Ez is új volt.
-- És az is, hogy nincs lélekvándorlás, hogy neki nem a karmával van baja, hanem a bűnnel, és hogy mindezekre az Úr Jézus hozta el a megoldást - megláttuk ezt a János 3, 3-ból is, és utána a Márk 8,34 -ből is.
-- Megtérés, hit, segítségül hívás, befogadás, újjászületés, új élet, Jézushoz tartozás, Vele együtt járás, az Ő szabadítása, új élet... ez állt előtte.
Rámutattam a szemben álló templom oldalfalán látható keresztre (feszület), s Jézus sebeiről beszéltem neki. S a két bűnözőről, s közülük arról, aki segítségül hívta az Urat, ott, fenn a kereszten. S a megváltásról, amit ott, helyben elnyert, és a jövőről, amiről az Úr Jézus beszélt.
Megértette.
Megkérdeztem, mit akar.
Boldogságról beszélt, párkapcsolatról... megértettem.
Nyugtáztam is, mondtam, ez nem ellentétes Isten akaratával, ha helyes irányban zajlik, de most egy még nagyobb hangsúlyú dologról van szó: ő és Isten között mi legyen... e téren mit akar.
-- S akkor azt mondta: "Isten szolgája akar lenni"... érdekes kifejezés volt, tisztáztuk is, hogy csak akkor tud az Úr szolgája lenni, ha befogadja Őt, és előbb Isten gyermekévé lesz. Akkor tud Vele járni élete minden helyzetében. Akarja-e ezt?
Akarta.
Ezt mondta.
Én pedig imádságra hívtam.
S imádkoztunk. Segítségnek tekintette, hogy előtte mondom az imádságot, és ő utánam mondja.
Mintha a "feszület előtt" mondtuk volna el, más szóval: Jézus ott volt, a Megváltó, a bűneinkért Önmagát odaadó, Aki méltó arra, hogy mindent megkapjon, és egyedüli jogos "tulajdonosunk"... így imádkoztunk.
-- Nem szabtam rövidre. Úgy imádkoztam, hogy ha ezt elmondja (egy barackos vodka és fél doboz sör után - ami a reggeli adag volt, amit visszahallottam tőle - de úgy, hogy közben mégis elég józan a döntéshez), akkor maradandó változás mehessen benne végbe a mennyből, a Szent Szellem ereje által.
-- Mondta utánam.
És a végén megáldottam.
Szóval, egy 24 éves fiatalember újjászületett. Mert az Ige igaz.
Igen.
-- No, ez után mindig következik valami: nem hagyjuk magára az újszülöttet.
-- Azt már láttam, hogy ezen a napon (már 10 óra elmúlt) nem lesz ebből gyülekezetbe menés.
-- Meghívtam másnap estére, munka utánra, beszélgetni az Igéről, olvasni együtt az Igét.
Már be voltam szorítva időben, munkája utáni időpontra megbeszéltem vele, hogy egy órát fogunk együtt olvasni a Dami 2-ben.
Megígérte.
Én megígértettem vele azt is, hogy bármi jön is közbe, ott lesz, és nem enged semmi keserűségnek, csábításnak (női jellegűnek sem), és eljön.
Megígérte.
Tegnap ott vártam.
Végül egy sms jött, hogy nem jön. "Nincs olyan állapotban."
Rákérdeztem - szintén sms-ben - vajon ivott?
Igen. "A nő..." ... hm... hát, igen... az ellenség betett. Mert, hogy ez a szokása. És nem is nagyon lehet tőle mást várni.
De Jézus nem adja fel.
Ez a harc most itt áll... mégis, az Úr velünk, kicsoda ellenünk?
(Béla - ha imádkozni akarsz érte.)
Uram, köszönöm, hogy egy "mise ideje alatt", míg a Mikulás is bent jár a gyerekeknél, ez a fiú befogadott Téged. Megtörtént. Ez tény. Igent mondott. Lehet, hogy még nem vértezte fel magát - lehet, hogy a sötétség már sok területet elfoglalt benne, és most sok a visszahúzó tényező. Lehet. De a győzelem a Tiéd, Uram, és ezt senki, soha, nem veheti el Tőled.
Én persze kérem, hogy a gondolkodását Te formáld, ne engedd, hogy az ördögé legyen az utolsó szó.
Kérlek, semmisítsd meg az ördög ellenállását, és legyen ennek a fiúnak a döntése is Te melletted való, szemben az ellenséggel, és legyen ebből szabadulás, és ne tudja megfogni a lábát, fogságra. Engedje el.
Jézus Krisztus nevében, hulljon le a kötelék, és legyen szabad ez a fiú! Ámen.
"Mert az Úr lesz a te bizodalmad és megőrzi a te lábadat a fogságtól." (Példabeszédek 3, 26.)
UI.: Bapt-ifi-Bp esti találkozó. Tóth Krisztián énekel az üzenet után, amit előtte mondott el.
-- Itt volt Béla is, akiről az előző beszámolóban írtam ("Mert az Úr lesz a te bizodalmad és megőrzi a te lábadat a fogságtól..." - címmel).
-- A beszámolóban még nem tudtam, lesz-e további lépés, de nem sokkal utána írt, s megbeszéltük, találkozunk. S ha már ott volt a helyem, elhoztam magammal őt is.
-- Az Ige lépésről-lépésre végzi el sokszor a szívben azt, amit az Úr Jézus akar. A sok bizonytalanság, az egyéni vágyakozások, elgondolások, visszatartó tényezők lehetnek - de, ahogy az Úr megment, ahogy elvégzi, az végülis jó eredményhez fog vezetni.
-- Az imádság ezt munkálja...
2022. 12. 06.