Levente...
Ebben az évben Isten országának kincset érő embereitől, sok esetben oszlopoktól kellett búcsút vennünk. Simon Sanyi, Vohmann Péter, Molnár Miklós, Makovei János, Kovács Géza bácsi... és most Szabó Levente...
-- Tudom, nem mindenki ismerte őt.
-- Tudom, sokan voltak, akik "legyintettek rá", vagy csak jelentőségteljes mozdulatot tettek, ahogy meghallották a nevét. (Amint másokra nézve is ezt tennék... de...)
-- De Jézus nem így volt Leventével.
-- Jézus ismerte őt, ahogy ő is ismerte Jézust (és ismeri, most még sokkalta inkább, mint eddig, itt, a földön).
-- És amit mondott neki az Úr, ő azt bátran képviselte. Hűségesen.
-- És amit mondott neki az Úr, abban kitartó volt, bárki bármit mondjon is, még, ha teljesen egyedül kellene maradnia is... képviselte.
-- Az emberek hajlamosak másodlagos dolgokon fennakadni... öltözeten, "kinézeten", szóhasználaton, kommunikáción... sok olyasmin, ami mögött a valóság meghúzódik, és vagy átlátszik rajta, vagy ezek egy része lefedi, de ezek elmúlnak, a valóság pedig megmarad.
Levente szerette az Urat.
-- Amikor megismertük őt, akkor is szerette... nagyon szerette.
-- Anna hozta a hírt - még jegyesek voltunk csak, a nyolcvanas évek közepén... ő valahol hallotta Leventét beszélni - "találkoztam valakivel... nagyon szereti az Urat... és nagyon ismeri is..." - és eldöntöttük, hogy elmegyünk hozzá. El is mentünk. És utána rendszeresen. Volt idő, hogy egy héten kétszer is. Autóval, mert 50 km-re lakott tőlünk. De megérte. Nem merült fel, hogy ne mennénk, hogy "drága lenne a benzinpénz", hogy "túl sok időt venne igénybe", hogy "éjszakába nyúlnak a látogatások", hogy "nem is tud mindig ránk figyelni, hiszen hat gyerek veszi körül - később hét - és folyamatosan el kell őket látni"... Nem. Nem ez merült fel bennünk, hanem inkább az, hogy "belefolyunk az életükbe"...
-- Amiben szükséges segítünk, és közben ott vagyunk a közelében, hallgatjuk, meghalljuk, amiket mond, "csak úgy félmondatokkal", úgy, hogy közben fát vág (vagy fát vágunk), és begyújt, és vacsoráztat... mi pedig ott voltunk, és befogadtuk azt, ami ma is dolgozik bennünk. Az Isten szeretetét és ismeretét, az imádság jelentőségét, és a nyelveken való imádság fontosságát és mindennapiságát. A Szentlélek egyszerű jelenlétét, azt, hogy lehet olvasni úgy, hogy közben az ember egyik kezével kisgyermeket ringat, másikkal etet egy másikat... és lehet úgy tanítványt képezni, hogy közben az életünket éljük.
Évek teltek el. Már mi is megházasodtunk. Közben már elindult a szolgálatunk egy új iránya. És az üzenetet - az életet - vettük és adtuk. Vettük és adtuk...
-- Megtanultam - és tanulom - hogy "az életé az előny"...
-- Megtanultam - és tanulom - hogy "nagyvonalúság!"
-- Megtanultam - és tanulom - hogy mindig van reménység, mindig van továbblépés, mindig van megoldás az Úrtól... a kulcskérdés, hogy a reménységet nem adjuk fel. A reménység egy életszemlélet, a reménység egy megelevenített gondolkodásmód, a reménység Istentől van, a reménység Isten jelenlétét jelenti a hétköznapokban.
-- Megtanultam - és tanulom - hogy a szívemet "Élő Igével kell kipárnázni" naponta.
-- S megtanultam - és tanulom - mit jelent az élet fájdalmas tapasztalatai közepette is, mindig másokra tekintettel lenni, másokat építeni, másokért hűségesnek maradni, adni és adni... szeretni és szeretni...
Azután jöttek más évek... és csak távolabbról hallottunk Leventéről... majd megint jöttek évek, hogy össze-összetalálkoztunk... mindig kérdeztem, mindig hallgattam, mindig örültem a Szentlélek kedves közelségének. Még, ha szolgálatunk távolabb is volt egymástól, még, ha családunk is távolabbra került tőle.
-- De az elmúlt húsz évben, ha szerét ejthettem, újra és újra meghallgattam... tudatosan felhívtam, feltettem neki egy-két kérdést, és hallgattam... s az Úr - ha volt, aki meghallgatja - összefűzte benne a dolgokat. S kedvesen és gazdagon tudott áradni a mennyei szó.
-- Sok fájdalma is volt, sok szenvedés kísérte az életét... de a reménység üzenete, a reménység gondolkodásmódja, és a felül emelkedő reménység, ez mindig annyira körülvette, hogy bármiben volt is, tudott szót adni, mennyei szót, és tudott látást továbbadni, rálátást, mennyből kapott "térlátást", hogy az ember ne tévedjen el és ne vesszen el a sok apró (s néha fájdalmas, vagy becsapó) részlet között.
Ez volt Levente. És sokak számára meghatározó, vagy irányt mutató imaharcos, közbenjáró, aki világosan látott, legalábbis világosabban mint sokan mások, és az alap mindig Isten szava, a mennyei kijelentés volt. Az Ige, amit szeretett, amit idézett, amire építette az életét.
-- Tudod, mennyi, de mennyi fordítása volt?
-- Amikor megismertük, talán akkoriban kezdett hollandul tanulni. Előtte németül tudott, és később, ahogy egy konferenciára készült, hogy kiutazik, elkezdte az angolt is. Nyelvzseni volt? Lehet...
-- Őrzök egy bekötött, írógéppel sokszorosított, rengeteg üzenetből, fordításból, igehirdetésből és igemagyarázatból álló "kötetet", amit tőle kaptam. Egy nyáron elkezdtem kijegyzetelni.
-- Mindig tudott újat mondani, néhány szerzőt úgy ismert, mintha személyesen találkozott volna velük.
-- Szerette a könyveket. Időről-időre (akkoriban Pákozdon laktak) feljött Budapestre, és hozott magával szilvát, amit a parókia kertjében szedett, kosárszámra, és hozott magával könyveket, s ezt is, azt is ajándékozta. Így mondta: "Vetni kell"... s amit tudott, vetett, ténylegesen.
-- Sokan nem értették, ha egyszer neki is kevés van, miért vet pénzt is... de vetett azt is.
-- Nem mindig egyszerű az emberi élet, és az emberi gondolkodást sem mindig egyszerű megérteni. De van valami, ami Leventét végig elkísérte: és ez az Úr Jézus iránti ragaszkodó szeretete, és az a készség, hogy ha Ő mond valamit, akkor Levente ehhez is ragaszkodott, és képviselte ezt... még, ha mások nem is értik, vagy megvetik is érte. Bátor ember... és hűséges.
Szeretted?
Én szerettem. És tiszteltem.
Tudod, az ember az édesapját tiszteli. Nekem volt földi édesapám is, őt is szerettem és tiszteltem - tisztelem ma is. Nagyon szeretem, és szívesen hallgatnám még. (Majd a mennyben... biztos, hogy sok mindent megtudok majd még róla.)
És volt néhány "szellemi apám" is...
-- Hálás vagyok Szabolcsért, aki maga mellé vett, maga mellett tartott, amikor megtértem... majd, amikor Anna is megtért, együtt is szárnya alatt tartott bennünket.
-- Ugyanebben az időben hordozott Eszter néni is... a szó szoros értelmében, újra és újra "felvett", s imádságban vitt az Úr elé, tartott Őelőtte... ki tudja, mi mindent tudott így elvégezni bennem az Úr Jézus (majd a mennyben kiderül, ott mindent még sokkalta inkább fogunk látni).
-- És Levente is idetartozik, aki jegyességünket hordozta, és házasságunk korai éveiben volt mellettünk.
-- Ajándékként kaptuk, amikor sokan elfordultak tőlünk, kivetettek, megtagadtak, s amikor minden elbizonytalanodott... Isten találta ki, hogy nekünk legyen egy Leventénk is...
Milyen érdekes. Édesanyám is megtalálta, s ő mindvégig, ameddig ezen a földön volt, ott volt a csütörtökönkénti imaközösségben... mint hordozó, közbenjáró, könyörgő, szellemi harcos. Biztos vagyok benne, tudna mondani értékes vonásokat, amiket ő ott meglátott, amiket ezek a "csütörtöki imádkozók" megláttak... csak az én anyukám is ott van már a mennyben... hm... most már Leventével is együtt... hm... micsoda imádságok lehetnek ott... és milyen felismerések...
Drágát és kincset, igazi mennyei értéket vesztett most itt a földön a Krisztus Teste... olyan hely üresedett meg, amit valakinek be kell töltenie, mert a menny nem szereti a vákuumot... (ha így marad, az ördög nyer teret... úgyhogy imádkoztunk ma is, imatársaimmal, hogy teljen be mennyei vezetéssel, legyen betöltve ez a hely, ez a mennytől kapott szerepkör... ha nem egy ember útján, akkor kettő, három, vagy több útján, de legyen betöltve).
Úr Jézus, köszönöm Leventét, köszönjük Leventét, köszönjük, amit ő általa, rajta keresztül tettél és adtál. A sok építést, a sok biztatást, a sok megerősítést és irányba állítást. Köszönjük a Krisztus Testét, annak épülését, és a mennyei összekapcsolásokat... a Te munkádat... Leventében is, és Levente által is. Köszönöm, hogy Te fogod ezt a helyet mennyei módon betölteni, és megőrzöd a Te kedves népedet, az Eklézsiát, itt, az országban, és szerte, körülöttünk, ahol működik. Ámen.
Szabó Levente református lelkész, 2023.12.08-án az Úrhoz költözött. Legyen áldás mindazon, amit tett, amit jelentett, és mindazokon, akik szerették őt, s akik hiányolják őt. Ámen.
2023. 12. 09.