A ládám...
Ma megint visszaemlékeztem rá: az Úr Jézus két éven át mondta, (két éven át, a naptáram első lapjára be is jegyeztem, szó szerint ezt), nem fogok ülni a ládámon... megosztom az aranyaimat!
Most már teszem.
-- Még nem annyira, mint kellene, de már legalább teszem.
-- Ez abból a történetből fakad, amit korábban hallottam valakitől - talán egy Palántás meséből - egy indiai koldusról, aki egész életét végigtengődte, nyomorultul koldulva, az éhhalál szélén, s nem volt semmije, csak egy láda, amin ült, aludt, és amiről ülve koldult. Amikor meghalt, megnézték mi is volt a ládájában: hát, arany. Színültig teli volt arannyal. Egész életén át élhetett volna belőle, meggazdagíthatott volna másokat is - de ő csak a ládát használta, azon ült, aludt, arról koldult - az aranyak használatlanul maradtak.
-- Nos, én akkor megértettem, az Úr azt akarja, hogy ne üljek a ládámon úgy, hogy közben nem élek az aranyakból.
Ezek az aranyak azokat az üzeneteket jelentik, amiket megértettem az Úrtól, amiket átadtam - átadok - embereknek, tanítással, bizonyságtételekkel, és azokat a csodákat, amiket az Úr cselekszik az életünkben, a Palántában, a gyülekezetben, a misszió minden területén.
-- Eldöntöttem, hogy nem fogok ülni a ládámon, hanem kinyitom, és megosztom mindazt, ami benne van.
-- Ezért írok le mindent, amit csak tudok.
Sokszor, amikor Annával beszélgetünk, bekapcsolom a felvevőmet, hogy megőrizzem a híreket, abban a stádiumban, amiben most vannak. Nem írok le nagyon sok mindent, mert nem szabad, születőben lévő dolgok nem kerülhetnek nyilvánosságra, és "titkos csodák" sem hangozhatnak el. De felveszem őket, és egy nap, amikor már ott az idő, ragyognak majd az Úr dicsőségére.
-- De egy-egy beszélgetésben, amire engedélyt kapok - pl. most, ma, a Kórház-missziós imádságon és beszélgetés során - ami elhangzik, megosztom. Név nélkül, hogy ne lehessen tudni, kiről van szó, de nem akarom, hogy titokban maradjon, amit ki lehet tenni.
-- És amit az Úr tesz, egyszerű, "hétköznapi" cselekedetek, helyzetek során, azokat is megosztom, mert úgy gondolom, másokat is bátorít, és jövőt ad, képet, lehetőséget tesz elénk, hogy bátran cselekedjünk a HIT által, és tudjuk, az Úr velünk van, GYÖNYÖRKÖDIK abban, hogy megszabadítson, kiemeljen, betöltsön, ellásson, és tovább lendítsen.
Ezért nem fogok ülni a ládámon.
-- Van persze, még, ami hátra van. A bibliaiskolákon is elkezdtük ekkor tájt a közvetítést - nehéz volt, úgy éreztük, a bensőségesség törik meg vele, de kellett... és valahogy átmentünk ezen a nehézségen. És aki szeretett volna, bekapcsolódhatott. Persze nem tízezrek, de, ha tíz, olyan testvér, aki vágyik a megerősödésre, a felkészítésre, akkor nekik szólóan, mégis kivettem a ládából, ami ott volt.
-- Az istentiszteleti közvetítések sem pazar minőségűek. A mostanin például döbbenten tapasztaltam, hogy lemerült a telefonom, pedig töltőn volt. De megkerestem a megoldást, és ha rosszabb minőségben is, ám folytattuk a közvetítést.
-- Lesz majd biztosan jobb minőség is. De, ha ennyi van, hát ennyivel adjuk tovább a mennyei életet, ami a dicsőítésben, az imádságban, az igei üzenetekben és a bizonyságtételekben van. És ez így is sokaknak áldást jelent.
Nem fogom bezárni a ládámba.
És még itt van a számos korábbi hangfelvétel, és itt vannak a korábbi videófelvételek... a láda még rejt kincseket. Kiürítem, teszem, ahogy tudom... persze nagyon jó, ha van segítség (hála legyen az Úrnak mindenkiért, aki segít), de, azt is tudom, hogy szisztematikusan, lépésről-lépésre kell haladni. Eldőlt bennem, hogy teszem, és tenni is fogom.
Uram, köszönöm Neked, hogy engedelmeskedhetek ezen a területen is. Ámen.
Ui: az egyik évben, talán 2011-ben, vagy 2015-ben, már nem emlékszem, nekiduráltam magam, hogy legalább kicsiben leírom a csodákat, amik elhangzanak az istentiszteleti bizonyságtételekben. 55 csodát írtam le abban az évben... de sajnos csak "címsorban", nem részletesen, úgyhogy már nem is emlékszem, melyik mit jelentett... nem akarok többé így járni. Most leírom, ahogy hallom, ahogy átélem, ahogy tudom... így megmarad. Jobban megmarad...