Kincsmegosztás...
Elhatároztam korábban, hogy nem fogok a kincses ládámon ülni. És azt is, hogy nem fogom hagyni, hogy elfelejtődjenek azok, amiket az Úr tett, amik kincset érnek, és amik formálhatják a szíveket és a gondolatokat.
Úgyhogy...
Belevágok abba, ami ma történt
1./ Szóval, bementem arra a helyre, ahová november 10-e óta járok, minden héten pénteken.
-- Egy utókezelő, gondozó hely, beteg, gyógyuló és "halálra ítélt" betegek "lakóhelye". Így is fogalmazott ma egy takarítónő, ott: "lakók".
-- Jó, így gondolkodom róluk én is. "Lakók", akikkel megajándékozott engem az Úr Jézus két hónappal ez előtt.
2./ Tudod, hiszen már írtam róla.
-- Tamás két hétre az első találkozás után befogadta az Úr Jézust. A feltámadt Megváltó már korábban is dolgozott benne, mióta a második stroke elérte, és Tamás rájött, hogy bűnös ember... immár nem akarta takargatni a bűneit, sem kimagyarázni, sem tovább gyakorolni, de szüksége volt arra, hogy megtérjen, s életét teljesen átadja az Úr Jézusnak, hogy meg is szabaduljon ezektől.
-- Egy hét múlva a nagyothalló Lajossal imádkoztunk, (jó hangosan, hogy az egész társaság hallotta, az előtérben, a szomszéd szobákban, mindenhol), és ő is az Úré lett. Azóta is erősödik az Úrban - ő olvasó ember, újra és újra kap olvasnivalókat.
-- A "lányok" szobájában áldást mondtam mindenkire, volt válasz is azoktól, akikre mondtam, s két héttel ez előtt Paula, aki olyan készséggel és örömmel fogadta az áldást, meghalt - így is fogalmazhatok bizalommal: elment az Úrhoz.
-- A múlt héten nagyon nagy dolog történt: az egész csapattal, akik ezen a részlegen vannak, Bibliát olvashattunk.
-- Tudod, Laci bácsi kapott tőlem korábban egy RÚF teljes Bibliát, és most közösen "felavattuk"... mondjuk, ő már korábban is "felavatta", olvasta, támadtak is kérdései, némelyiken jócskán kellett gondolkodnom, hogy valamit tudjak rá mondani. De én szeretem ezt a fajta gondolkodást, és szeretem az ilyen kihívásokat is.
-- Szóval, Laci bácsi olvasott fel, ahol mondtam, kikereste, és olvasta, versenként-kétversenként, s én kérdezgettem az ottaniakat, (nem mindenki van olyan állapotban, hogy válaszolni is tudna - legalábbis, ezt így mondta valamelyikük, utalva a demenciára), s akik válaszoltak, azokkal közösen bontottuk ki az Igét. Nagyon izgalmas, nagyon élményteli volt, ahogy ezt már a múlt héten jócskán le is írtam.
-- De ez a hét további örömöket rejtett...
3./ Ahogy bementem, mindenkit BÚÉK-kal köszöntöttem. Hiszen először találkoztunk idén, és az embereknek ez olyan jól esik. Átsétáltam a másik részlegre is, (ahol a múltkor nővéri felkérésre megpróbáltam megáldani az ételt, de ahol ketten is kifejtették, nem túl szelíden, hogy "nincs szükségük papra"... s ők "mindent tudnak" - de most átsétáltam), és nagyon kedvesen viszonozták a Boldog Új Évet köszöntést.
-- A mi "hódításunk" pontosan ezen alapul: kedvesek vagyunk, szeretünk és szeretetünket kifejezzük, irgalmasak is vagyunk, és közben megalázzuk magunkat, alkalmazkodunk, és készek vagyunk meghallgatni, méghozzá érdeklődve, és beleérezve abba, amit hallunk. A dicséret és megerősítés is hozzátartozik a "fegyvereinkhez", és a jó feltételezés, valamint az, hogy "mindenből valami jót kanyarítunk ki" - vagyis, nem keveredünk bele a panasz, keserű beszédek és kritizálások hálójába.
-- Az ilyen köszöntések mindig előhozhatnak valamit a másik emberből is - pontosabban a szeretet és az, hogy olyannak látnak, aki kész meghallgatni, együtt érezni... - most is előkerült egy izgalmas kérés, vágy... valaki haza szeretne költözni, gyógyult már sokat a betegsége óta, nagyrészt önállóan látja el magát, valamilyen nővéri segítséggel otthon is lehetne. De a fia nem így gondolja... úgyhogy imádkoztunk. Konkrétan, határozottan. S az ilyen imádság után általában meglátszik, ki mit gondol az imádságról, az imádság jelentőségéről, és milyen hit támadt benne... ha utána ugyanúgy beszél a helyzetről, mintha nem is imádkoztunk volna, ez arról tanúskodik, hogy nem sok hit lakik benne, vagy nem nagyon ismeri, mit is jelent, ha megszólítjuk az Örökkévaló Urat, és feltárjuk kéréseinket Őelőtte.
-- Most is tudtam picit erősíteni az imádsággal kapcsolatos gondolatokon és a szavaim a hitet is erősíthették.
4./ Utána Tamás következett. Kint a "nappaliban" szólt a tévé, mások is ott ültek, s a múltkor is megtapasztaltam, meghitt beszélgetésre ilyen körülmények között nem nagyon kerülhet sor. Úgyhogy Tamást betoltam (kerekesszékén) a szobájába.
-- Odabent azután jöhetett az Ige. Jött is.
-- Tamás szomorú volt, rá is kérdeztem, de örült, hogy jöttem, és a kérdés-felelet is felvillanyozta. Elkezdett előjönni, amit eddig megtanultunk.
-- Róma 5, 8 - elmondtuk vagy háromszor, azután picit visszadolgoztunk az Ige alá, és utána még vagy kétszer elmondtuk fejből. Kell ez a csiszolás a stroke utáni memóriának - hadd edződjön. Ezt is megbeszéltük
-- De itt volt az 1Korinthus 1, 9 - a múltkorról itt maradt. Igazából két héttel ez előtt tanultuk picit, de sajnos nem nagyon, nem ismételtük, és a múlt héten egyáltalán nem tértünk vissza rá. Úgyhogy most pont eljött az idő, hogy bevésődjön ez az üzenet is:
"Hű az Isten, Aki elhívott titeket az Ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre." (1Korinthus 1, 9.)
5-/ Kérdés-felelet következett. Ez a kérdés és felelet mutatja, hogy érti-e az Igét, akivel olvasod.
-- "Mire hívott el Isten?" - mivel a válasz az utolsó szóban van főként, figyelni kell az egész üzenetére... és Tamás figyelt!
-- "Közösségre" - s mondta az előtte levő félmondatot is.
-- De mi ez, hogy "közösség"? - s itt megbeszéltük, hogy az eredeti kifejezés a "koinonia", ami egy teljes "életközösséget" jelent. Mint egy jó házasságban. Vagy egy olyan vállalkozási formában, ahol a nyereség is, a veszteség is, a befektetési összeg is, minden, teljesen megoszlik. És szét is osztják. Pontosan, mert vállalkozási "közösségben" vannak.
-- S vajon Isten mit akar megosztani velünk? És ez hogyan hat ki ránk?
-- Hú, nagyon izgalmas lett a kérdés. Megláttuk, hogy az Úr Jézus örököstársaivá tett bennünket. És azt is, hogy felvitte a Golgotai keresztre a MI bűneinket, és az Ő igazságát adta nekünk "cserébe"... "mert azt, Aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne" (2Korinthus 5, 21.)
-- Azután azt is megláttuk, hogy örömünk közös lett, és szenvedésünk - szomorúságunk - is. Ő már előre elszenvedte nem csak a bűneink büntetését, hanem a mi betegségeinket is, és az "Ő sebeiben meggyógyultunk". (Itt az Ézsaiás 53-ra utaltam.) Megértettük, hogy, ha egyszer Őrajta van, nem kell, hogy rajtunk is legyen....
-- És akkor jött a még izgalmasabb kérdés - én tettem fel: "És vajon mi törte meg ezt a közösséget, ami eredetileg Isten és az ember között volt?"
-- Közösen fedeztük fel, hogy a bűn. S a bűn a lázadás volt, a gyanakvás és a mélységes önzés, ami semmibe vette az Úr szavát, csak, hogy "megkaphassa", amire az ördög felhívta a figyelmét. Annyira akarta az ember, hogy félretette gondolatban az Úr szavát, s úgy gondolkodott: "ne szóljon bele Isten, én majd tudom, mi lesz a javamra... s így senki nem tud többé megrövidíteni. (Persze megnéztük az Éden történetét - 1Mózes 3-ból.)
-- Azután jött az utolsó kérdés - eddig volt bent időnk: "Miből fakad, hogyan jön, és hogyan ér el a helyreállítás bennünket?" Ez jó kérdés volt, és Tamás tette fel. S a választ is közösen fogalmaztuk meg: fenn a kereszten. Ott történt meg a helyreállítás. És úgy történik meg a mi életünkben, hogy befogadjuk Őt, és segítségül hívjuk az Ő nevét. Így jutunk vissza az Isten közelségébe, így lehetünk Vele közösségben - és persze egymással is. (Az előbb végignéztük, a bűn hogyan hatott ki az ember gondolkodására - hogyan jött be a vád, a megvetés, az elszakadás, a magány és az ellenségeskedés. "Az asszony adott, akit pedig Te adtál...")
--A közösségért hálát is adtunk, mert eljött az idő, hogy a tévét lehalkítva, kint, közösségben lehessünk a többiekkel is. De még az utolsó fontos üzenetet is lerögzítettük... mivel Tamás azt mondta, hogy ezt a "helyreállítást" a többieknek is hallaniuk kell.
-- Hát összeszedtük, mit tehetünk azért, hogy mások is megmeneküljenek:
a./ Imádkozunk értük - s elmondtam, hogy imádkozni minden helyzetben lehet. Az ágyban fekve, tolókocsiban ülve, és gyógyultan is. Elmondtam azt is, hogy az imádságnak hatalmas jelentősége van, Isten meghallgatja, és változások mennek végbe, csodák történnek, más lesz a környezetünk.
b./ Megosztjuk velük az Igét - vagyis hirdetjük, vagyis, bölcsen eléjük tesszük. Amennyi időnk volt a bölcsességről is beszéltem, de arról is, hogy az Ige segít nekünk újjászületni. Nagyon, nagyon fontos az Ige!
c./ S jött a harmadik is - a "hiteles élet"... amiből olvashatnak, még, ha nem is akarnák hallani az Igét. Élet, ami teli van szeretettel, megértéssel, meghallgatás készségével, alázatossággal, tiszta szívvel és tiszta szóval.
6./ És akkor kimentünk a "nappaliba". 11:10 volt, és 12-ig tarthattuk itt a "Biblia-tanulmányozásunkat". Mert már igazából ilyenné fejlődött... és ami csodálatos volt, megszólaltak, akik eddig nem!
-- Sanyi bácsi, akiről valaki azt mondta, hogy éjjel "bolyong", és felkelti az alvókat, és félelmetes... Sanyi bácsi válaszolt a kérdésekre, rám nézett, pedig eddig csak lehajtotta a fejét tolókocsijában. Rám nézett, amikor meséltem, amikor kérdeztem, és amikor válaszolt is. Ez önmagában is óriási dolog!
-- De megszólalt Baba néni is, aki eddig egyáltalán nem. Tudod, akiről a múltkor azt mondtam, hogy hatalmas szemeivel nézett, csak nézett, mintha olvasta volna, amit meséltem, és meg nem szűnő figyelemmel figyelt.
-- Viki néni pedig remekelt. Pedig róla is azt mondták, hogy "demens", és nagyothalló. Hát úgy volt "demens", hogy bibliaiskolásaimtól is szeretnék ilyen frappáns válaszokat hallani, mint tőle. Kiválóan visszaadta, amit Laci bácsi felolvasott, és amit kérdeztem, azt is "vette", fogta, és képben volt mindenben! Hát igen. Ez is csoda volt nekem.
7./ Mit olvastunk? Hát folytattuk a Máté 2 után az Igét, a következő fejezettel. Hiszen a múltkor Karácsonyról volt szó, s Lukács 2-ből is olvastunk, de a Máté 2-ig is eljutottunk.
-- A múltkorira építettem most is. "Mit jelentett az Úr Jézus neve?" - tettem fel a kérdést. S a válasz nem nagyon akaródzott előjönni, hát felelevenítettem az angyal szavát Józsefnek: "Nevezed az Ő nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből." - Szabadító! És utána még az "Immánuel"-t is átismételtük.
--Azután beszéltünk arról, hogy mit csinált az Úr Jézus addig, ameddig elkezdett nyílt színen szolgálni. Pici baba korától átbeszéltük, hogy egy "természetes életfolyamat" volt az Övé, szakmát tanult, és együtt dolgozott Józseffel, nevelőapjával.
-- És akkor eljött a 30 éves kor... és - s itt elkezdtük olvasni a Máté 3-at. Jánosról. (Róla is beszéltem, külön... visszaemlékeztünk a karácsonyi történetből, hogy Mária pont az ő anyukájához, Erzsébethez jött három hónapra, míg megszületett János.)
-- Ó, János kapcsán mi mindent meg tudtunk beszélni! Az ige hirdetéséről (prédikáció) is szó volt, meg arról, hogy mennyire nem volt hirdetési lehetősége Jánosnak - és mégis özönlöttek hozzá az emberek. Pedig kint tanított a pusztában, ahol kietlen volt minden, és forróság volt, és kígyók, skorpiók laktak jobbára. De jöttek, pedig az üzenete - mert ezt részletesen átnéztük - nem volt a mai fül szerint "vonzó"... és mégis vonzódtak hozzá az emberek.
-- Az üzenete megtérésről szólt (de szerettem ezt átbeszélni - a nousz-t és a "meta"-t, a methanoiát, ami teljes átfordulást jelent, a legmélyebb indítékoknak, a szív mélyének átfordulását, amihez döntés vezet - s ez a megtérés)... és bűnrendezésről (a felismert bűnök megbánásáról és megvallásáról).
--De hogyan lehet felismerni a bűnt? Hiszen az ember hajlamos önmagát felmenteni, becsapni, lelkiismeretét átalakítani, hogy ne kelljen magát bűnösnek éreznie. De az IGE olyan tükör, ami világosan megmutatja, ami belül van. (S Jakab 1, 22-25. verseit olvastam fel - s ezt még Viki fia is megvárta, pedig már elindult... de kíváncsi volt rá, hogy mi az a tükör, ami szembesíteni tudja az embert azzal, hogy mi van benne... az ige tükre...
-- És mi a teendő a bűnnel? Bűnbánat, bűnvallás - és mi jön utána? Bemerítés. ("Baptidzó" - s beszéltünk az eredeti kifejezésről is - mit jelent, valójában.)
-- Még egy kicsi a farizeusokról, egy kicsi a szadduceusokról, s már itt volt az ebédidő. De, tudod, Marika nővér végig ott maradt velünk. Körmöket vágott... és egyszer ő is megszólalt, amikor választ kellett adni! Pedig ő volt a "mufurc", korábban... igaz, ő volt, aki a múltkor átküldött a másik részlegbe is, hogy ott is áldjam meg az ételt...
-- Szóval: csodálatos volt. Olyan bibliatanulmányozás, mint annak a rendje! És, ahogy a végén imádkoztam, és kinyitottam a szemem, gyönyörködhettem bennük - csukott szemek, átadott arcok, szinte fény ragyogott némelyiken. Sanyi bácsin is! És Baba néni is megszólalt, kétszer is, világosan, érthetően! Ez a menny!
8./ Indulni kellett, s még előtte búcsúzni... a másik részlegtől is, (megtettem), s a férfiaktól is - itt némi beszélgetés még kibontakozott - de utána indulás lett belőle. Reménységgel. Mondtam nekik: "itt folytatjuk". S ezt nyugtáztuk. Itt is, ott is adtam pici olvasnivalót. És nem is tudom, hányszor integettem, induláskor. Egyszerűen a szívemhez nőttek. S szerintem én is az övékhez... és ami még fontosabb: az ige is... a közösség is... sőt, a közös imádkozás is...
Uram, köszönöm Neked, hogy amit Te terveztél, az bontakozik ki. Az Igére való figyelem, a világos megértés, az, hogy most a megtérésről, a bűnrendezésről, a bűnbánattal és a bűn megvallásával együtt beszéltél velük, és ilyen igazi közösséget formáltál köztük, és formálsz tovább. Hogy a "demesek", vagyis, akiket "demensnek" mondtak a többiek, mégis megnyilvánultak, válaszoltak, értelmesen néztek, és teljesen ott voltak értelemmel és szavaikkal együtt. Köszönöm Uram, hogy Te magad végzed a munkát. A megmentés munkáját. És a helyreállításét.
Kérlek, a gyógyulás is menjen tovább, legyen valósággá most itt is. Ámen.
2024. 01. 06.