Kincsek, amikről nem mindenki méri fel, hogy kincsek...
1./ Él egy édes néni, 89 éves ott, ahol legkisebb fiunk nyaralni szokott velünk.
-- Ez a hölgy még nem ismerte meg az Urat - vagyis fokozatosan "ismergeti", ahogy újra és újra találkozunk vele (nem csak mi) - de legkisebb fiunkat, születésétől fogva "nyomon követi".
-- Ez a fiú sok időt töltött nála mindig, s most, hogy már "nagy, tizenkilenc éves", mindig kincset jelent neki, ha láthatja, és beszélgethetnek.
-- Tegnap is átment hozzá, és ez a drága hölgy, aki hat órától már be szokott zárkózni, hiszen eszik, készül, és lefekszik aludni, most még este tízkor is, ahogy kikísérte a fiút az autóhoz, ragyogó szemmel nézett rá, s odasúgta, ahogy egy pillanatra "titkot lehetett mondani", hogy annyira klassz fiú, és olyan kedves, és olyan értékes az élete...
-- Amit ez a tizenkilenc éves tesz, hogy megosztja magát, idejét, (ahogy kortársai közül néhányan nem szívesen teszik) egy idősebb emberrel, és beszélget vele, meghallgatja, és kinyitja - fotóin keresztül egészen mélyen is - mindazt, amin átment, átmegy, ami betölti napjait, ez az, ami a "taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk" megvalósulása mostani korában. (Zsoltárok 90, 12.)
-- Kincs, ami soha nem fog visszatérni.
-- Csak most lehet megtalálni, kimeríteni, "begyűjteni"... és csak úgy, hogy adod magad, idődet, és másként rendezed be napjaidat, amikor egy-egy ilyen lehetőség kerül eléd...
2./ Szerdán beszélgettem egy édesanyával, aki két hete vesztette el férjét.
-- Ahogy ezt, egy szülői tájékoztatón, ahol kérdése közben megfogalmazta, hallottam tőle - utólag - leültem hozzá, és rákérdeztem.
-- Röviden elmondta, ahogy átélte, de közben kitért arra, hogy a férje korábbi házasságából is van egy nagyobb fiú, s őt is kérlelte, jöjjön el édesapjához, és látogassa meg, tudjanak beszélgetni egy kicsit... egyszerűen csak hallgassa meg, hátha szeretne mondani neki valamit az apukája... de csak nem jött.
-- Az idő száguld, sok mindent "kell" tenni, sok mindenben "kell" részt venni, sok mindenre "kell" fordítani belőle... nem jutott rá idő.
-- S azután, amikor az apukája meghalt, amikor ezt hírül adták neki, kétségbeesett, és elkezdte mardosni a lelkiismerete, hogy nem jött el hozzá, ameddig lehetett... lemaradt a lehetőségről, ami már soha nem fog visszatérni. A kincsről, ami a múló időben ott volt előtte...
-- Egy-egy kihagyott tapasztalat, lehetőség, még mindig formálhat bennünket, és bölccsé tehet a menny mértéke szerint... s akkor, még egy-egy ilyen rosszul elsült döntésünk, halogatásunk is válhat - a későbbiekben - javunkra. Csak formálhasson az Úr Jézus...
-- "Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk..." (Zsoltárok 90, 12.)
Uram, formálj, most, itt, a "múló időben", tapasztalataink között, formáld gondolkodásunkat, és a hozzáállást, ami bennünk van.
Ne hagyj, kérlek, megkeményedett szívvel járni, önzővé válni, hogy kihulljon minden kincs a kezemből... nem, Uram, nem akarom.
Meg akarom érteni, amit Te szeretnél, s megtenni, amit csak most lehet.
Úgy szólni, úgy viselkedni, úgy hozzáállni, úgy cselekedni, hogy a lehető legjobb legyen azoknak, akik körülöttem élnek, de a Te országodnak is, a Te igazságodnak, amire vágyom, hogy eljusson az emberekhez, formálja, megnyerje és megmentse (megváltoztassa) őket - is. És engem is. Ámen.
2024. Június 03.