Gubancos?
Néha úgy érzem, egy-egy kérdés annyira gubancos tud lenni, emberek annyira fenn tudnak rajta akadni, és az Úr Jézusnál olyan egyszerűen ki tud simulni... csak az kell, hogy rábízzuk, és elengedjük a mi "saját elgondolásainkat", vagy "saját igazságunkat"... persze ez nem mindig egyszerű.
1./ Tegnap volt egy beszélgetésem, amiben beszélgető társam (akit már több, mint negyven éve "próbálok megnyerni Jézusnak", s aki barátom is, egyúttal, és aki nagyra értékeli, amiben vagyunk, amit teszünk... úgy gyülekezeti, mint "Palántás" értelemben), elmesélte, hogy olvasott egy könyvet, ami összegyűjtötte a közép- és újkor teológusait felkavaró nagy vitatott kérdéseket, s a hozzájuk kapcsolódó érveléseket.
-- Pl. mekkora volt Noé bárkája... hány gabonaszem fért el rajta... hogyan voltak benne elrendezve az állatok, hogy a sok széklet ne halmozódjon fel alattuk... Ilyen kérdés volt, hogy vajon Ádám és Éva rendelkeztek-e köldökkel, hiszen nem születtek, hanem direkt teremtményei voltak Istennek. És hasonlók...
-- "Izgalmas kérdések", amikre nem nagyon lehet megtalálni a megoldást, hiszen nem voltunk ott személyesen, beszámolóink nincsenek róluk... és megmondom, engem annyira nem is nagyon izgatnának, mint amennyire ezekben a századokban felkavarták a tudós teológusokat.
-- Volt egy hasonló kérdés, amivel az Úr Jézust szembesítették Jeruzsálemben, nem sokkal elfogatása és elítélése előtt. Vajon a feltámadás után "hogy lesz", ami most van... (Igazából, akik a kérdést feltették, nem akarták, hogy Jézusnak "igaza legyen", amikor a feltámadással kapcsolatban beszél, mert ők egyszerűen nem hittek a feltámadásban, mondhatjuk, hogy e tekintetben "ateisták" voltak, vagy "naturalisták".)
"És jöttek hozzá Szadduceusok, akik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezték Őt, mondván: Mester, Mózes azt írta nekünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének. Heten voltak tehát fitestvérek. És az első feleséget vett, de meghalván, magot (gyereket) nem hagyott. És a második elvette az asszonyt, de meghalt, és magot ő sem hagyott. A harmadik is hasonlóképpen. És mind a hét elvette azt, és magot nem hagytak. Legutoljára meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiküknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. Jézus pedig felelvén, mondta nekik: Avagy nem azért tévelyegtek-e (planaó - tévedésben van, be van csapva, el van fordítva), mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Istennek hatalmát? Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-e a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott neki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek (tévedésben vagytok, be vagytok csapva)." (Márk 12, 18-27.)
1./ Amikor először hallottam erről a szakaszról, megijedtem. Házasságra készültem, életem nagy szerelmét akartam elvenni feleségül, de még volt egy jó idő addig... ha meghalok, nem lesz az enyém? (Persze a kérdés úgy is felmerül: "Ha Jézus visszajön, mielőtt megházasodnánk, akkor lemaradok a nászéjszakáról?")
-- Komoly aggodalmat váltott ki bennem.
-- Azután ez a kérdés megoldódott: 1984 március 31-én elvettem feleségül. Az Úr Jézus "megvárta" a házasságkötésünket s még utána is várt, s már 40 éve, hogy "az én szerelmesem az enyém, és én az övé" (Énekek éneke 2, 16.) Még a gyermekeinket is megláthattuk (tudod, milyen izgalmas, amikor a feleséged a szíve alatt hordozza, s nem tudjátok, ki ő, s milyen lesz... mennyire izgalmas, ahogy növekednek, s kibontakozik kedves életük), sőt, már így vagyunk az ő gyermekeikkel is. Szemünk láttára bontakoznak gyönyörű életek...
2./ De a kérdés azért felmerül: "Hogy lesz majd akkor, amikor a mennyben leszünk?"
-- Meg fogjuk ismerni egymást? (Biztos vagyok benne.)
-- Amikor nem lesz házasság olyan értelemben, ahogy most van, és nem lesz sok olyasmi, ami most van - vajon amit együtt éltünk, megmarad? (Biztos vagyok benne.)
-- S lesz valami "helyette", valami, ami különleges, bensőséges, csodálatos? (Biztos vagyok benne.)
3./ Tudod, én biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, amit el sem tudunk képzelni, ami felette van minden elgondolásunknak, ami jó, ami szép, ami kedves, ami izgalmas, ami kívánatos, ami betölt, ami megörvendeztet... pontosabban, valahogy "az egész" ilyen lesz, és benne speciálisan is lesznek ilyenek... kinek-kinek az "ízlése", az "érdeklődése", a "személyisége" szerint.
-- Nem sablonos, nem megunható, nem egysíkú - mert a mi Istenünk sem az!
-- Biztos vagyok benne, hogy az elrejtettségnek, a bensőségességnek a helye lesz a menny is, ahogy ezen a földön is annyi, de annyi ilyesmit adott nekünk a mi Urunk (beleértve a házasságot, annak minden gyönyörűségével együtt).
-- Gondolsz rá, hogy Ő kertet hozott létre? És beszélgetett naponta az emberrel? És állatvilágot, a növényvilág mellett, gazdagot, és változatosat... az ember gyönyörűségére és a teremtett világ szépségére és gazdagságára? És bevonta az embert a formálás, alakítás munkájába - az alkotás örömébe? S Ő találta ki a házasságot is... Ő ne tudna olyat adni, ami TÖBB lesz minden elgondolhatónál?
4./ Szóval, az ilyen "gubancos" kérdésekre, a menny adja meg a kisimító feleletet.
-- Van, amire már megadta, van, amit már láthatsz, és van, amire bizalommal mondjuk ki, hogy "nem tudom, hogy fog kinézni, de biztos vagyok benne, hogy jó lesz, mert az én Uram, az én Megváltóm JÓ, és Ővele minden jó, és jó is lesz..."
-- Tegnap, ahogy a másik évfolyamtársammal beszélgettem, s a félelmeiről esett szó, lerögzítettem - persze maximálisan megértve őt, és beleérezve a helyzetébe - hogy van két dolog, ami mindenkor segít... az egyik a köszönet (hatalmas ereje van annak, hogy körülnézünk, és hálát adunk azért, ami van, ami körülvesz bennünket), és a másik a rábízás, a bizalom.
-- A bizalom, a bizalom, a bizalom kisimítja a dolgokat. Mert olyan Istenben (élő, tiszta, hatalmas, szerető és téged ismerő Istenben) bízol, és Őt szólítod meg, Aki "jól tudja", hogy mire van szükséged, és akarja, hogy életed jó legyen, fel legyen emelve, és amit Ő gondol veled kapcsolatban, megvalósuljon, csodálatosan, szebben, mint gondolnád...
5./ A "gubancos kérdések" kisimítója sok esetben a bizalom.
-- Sok mindenre nem tudjuk a választ. De bízunk abban, Aki a kijelentést adta - és adja most is, újra és újra, ahogy kérdezzük Őt - és bízunk a mennyei szóban, az Igében.
-- S ahogy megbízunk Őbenne, "elengedjük" a kérdést, és "beborítékoljuk", hogy majd Őnála meglássuk rá a választ. S ez nem rossz, nem kibúvás a felelősség, a válaszadás alól, hanem az egyedül normális válasz azokra a kérdésekre, amikre itt nem tudjuk (nem tudhatjuk) a választ.
-- Sok ember a "miért" kérdést teszi fel, pl. egy szerettének korai halálával kapcsolatban... és a kérdés nagyon mélyen be tud férkőzni az emberi szívbe... és sokszor tényleg nincs rá válasz (azon felül, hogy mit lehetett volna másként tenni... de ez meg sokszor kárhoztat, gyötör belülről).
-- Az ilyen "miértekre" is sokszor egyszerűen a bizalom a válasz... a bizalom, hogy Ő jó, Ő szeret, Ő ismer bennünket, jót akar, jót végez, jót munkál, és ezért teljes bátorsággal Rábízhatom magam...
-- Ha valamire tényleg meg lehet találni a választ, akkor keresd, és ha kell, én is keresem... de, ha nem lehet... mert nem ennek az időnek a kincse, hogy megnyerd, akkor élj azzal a kinccsel, ami erre az időre (is) vonatkozik: a bizalom kincsével. Szóval: nem kibúvónak javaslom, hanem arra, hogy a "gubancos" kérdések, amiket ezen a földön nem tudnál másként kisimítani, mégis kisimulhassanak.
6./ A bizalom nagy kincs.
-- Hogyan jutsz el hozzá? Van válasz.
-- Lépésről-lépésre. A te oldaladról megtett lépésekkel. (Ő már sokat tett... és tesz most is. Ha megkéred, meghallgat, megszólítod, valamiképpen fogsz választ nyerni. Megígérte... "aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem...")
-- Fogd azokat a szavakat, amiket ezzel kapcsolatban mond neked... János 10, 1-14. 27-30. Zsoltárok 91. Zsoltárok 103. És kezdd el ne csak olvasni, de ismételd meg magadban. És mondd ki: "Köszönöm, hogy..." és mondd, mint ami rád vonatkozik. Egyes szám első személyben. Köszönd meg.
-- És mondd, mondd ki a kérdésedet, a kérésedet... bizalommal, egyszerűen, őszintén. Mondd ki, neki, úgy, hogy nincs ott más, "csak Ő", és ne törődj az esetleg feltámadó rossz érzéssel, hogy "magadban beszélsz"... Nem. Nem vagy "magadban" - Ő ott van veled. Mert szeret, mert fontos vagy Neki, mert Ő ismer téged, és várt, nagyon várt már téged, sokat várt rád... és most beszélgettek. Ez a valóság.
Uram, ajándék minden, amit Tőled kapunk. A közelség, a meghallgatás, a válasz, a feltámadó bizalom, a Te hűséged és türelmed.
Köszönöm, hogy van Nálad megoldás, van Nálad válasz, van Nálad elrejtettség, bensőségesség, olyan biztonság, ami sehol máshol nincs. Köszönöm Neked.
Drága Úr Jézus, Te olyan gazdag vagy a megoldásokban. És annyira, de annyira NEM úgy van sokszor minden, ahogy mi látjuk, vagy ahogy mi felfogjuk.
Köszönöm, hogy Te választ tudsz adni, van Nálad megoldás, vannak olyan dolgok, amik itt a földön olyan "gubancosaknak tűnnek", de Nálad egyszerűen "kisimulnak".
Köszönöm, hogy Hozzád hozhatok én is mindent, és amit most nem látok megérthetőnek, vagy megoldhatónak, Nálad mégis megoldásra lel. Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
"Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek..." (1Korinthus 2, 9.)