Ahogyan szabadításában élünk

"S elveszi e hegyen a fátyolt, mely beborított minden népet (ám - héb), és a takarót, mely befedett minden népséget (gój - héb). Elveszti a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könnyhullatást minden orcáról: és népe gyalázatát eltávolítja az egész földről - mert az Úr szólt. És szólnak ama napon: Íme Istenünk, Akit mi vártunk és Aki megtart minket. Ez az Úr, Akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában! Mert az Úr keze nyugszik e hegyen..." (Ézsaiás 25,7-10)
 

1./ Van egy fátyol, amit az Úr vett el - amikor a Golgotán odaadta az életét és megváltott, közel hozott bennünket. A Templom kárpitja kettéhasadt, Ő azt mondta: "Elvégeztetett!". Innentől van "útnyitónk" („A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint.” Zsidó 6,20), Aki bement előttünk a mennyei legbensőbb szentélybe, tulajdon vérével, és lehetővé tette nekünk is, hogy oda járuljunk mindenkor, a "kegyelem királyi székéhez".

(„Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által,” Zsidó 10,19 és „Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.” 4,16)

 

2./ Igaz, hogy még ott a "lepel" sok elmén, ahogy olvasná az Ószövetséget, hogy ne láthassa meg az Isten Fiát és a váltsághalált - a próféciák megvalósulását („Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.” 2 Korinthus 3,15) - de amikor "megtér az Úrhoz, lehull a lepel"... Mert már megtörtént a megváltás, és ahogy megtér valaki, kihat rá!

 

3./ A 2 Korinthus 3-ban Izráel népéről (am - héb) beszél az Ige, és itt történik meg a csoda, hogy "lehull a lepel", ahogy megtérnek az Úrhoz, de a 2Korinthus 4,1-4 („Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, a mint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el; Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek: A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe.” ) verseiben látjuk, hogy e világ fejedelme a többi emberre is (gój - héb) az elme vakságát bocsátja, hogy ne higgyenek és ne meneküljenek meg.

Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek? A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember; A kik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira. Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van. Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van: A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájáraarczának elmúló dicsősége miatt: Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata? Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó dicsőség miatt. Mert ha dicsőséges az elmulandó, sokkal inkább dicsőséges, a mi megmarad. Azért ilyen reménységben nagy nyiltsággal szólunk; És nem, miként Mózes, a ki leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét. De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el; Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre. Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel. Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.”2 Korinthus 3

- Amit itt az Ige elmond, a háttérben tényleg ez történik.

- S ez jó, hogy mi látjuk. (Jól ismerjük a szándékait - mármint a gonosznak.)

-De nem azért mondja el az Ige, hogy mi "feladjuk", hanem azért, hogy lássuk, ami zajlik, és ennek ellenében tudatosan tegyük meg a lépéseket, és "csakazértis módon" hirdessük az Igét. Az Ige az a "szemgyógyító ír" (Jel 3,18), ami megnyitja a szemeket, visszaadja a látást, az Ige és a Szentlélek. Ezért ezt mindenképpen meg tudod tenni: hirdeted, adod, szólod, megosztod az Igét, méghozzá mennyei vezetéssel, hogy az Úr a legidőszerűbbet tudja adni, és a legodaillőbb módon, (ezért imádkozol, és erre vagy nyitott), és imádkozol, kéred az Urat, hogy Szentlélek által nyissa meg a szemeit... És lásson, és értsen, és új felismerésre térjen, s ne vesszen el, hanem éljen.

 

4./ Tehát: mind Izráel népét, mind a pogány népeket veszélyezteti a lepel...

- De mi imádkozunk, és adjuk, adjuk és adjuk az Igét, hogy mégis meglássák és megértsék az Urat. Nem adjuk fel.

--Miért? Mert az Úr a "leplet" már elvette "a hegyen" - s mi a Golgotára gondolunk, arra, ahol megtörtént a megváltás. Emellett itt a prófétai Sion hegyéről is szó van, de ennek jelentésében is benne van a "mennyei Sion", az Eklézsia, és ebben benne vagyunk mi is, most, itt, ezen a földön, mindazzal a kiváltsággal, amit kaptunk, ahogy Őt, a Megváltót képviselhetjük az emberek között.

--Igen, eljön majd egy teljes megvalósulás is, és ez is nagyon érdekes lesz, a jövőben - de amit mi most, itt megtehetünk, az része lesz annak is, ami "majd" megtörténik.

"S elveszi e hegyen a fátyolt, mely beborított minden népet (ám - héb), és a takarót, mely befedett minden népséget (gój - héb). Elveszti a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könnyhullatást minden orcáról: és népe gyalázatát eltávolítja az egész földről - mert az Úr szólt. És szólnak ama napon: Íme Istenünk, Akit mi vártunk és Aki megtart minket. Ez az Úr, Akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában! Mert az Úr keze nyugszik e hegyen..." (Ézsaiás 25,7-10)

 

5./ "Elveszti a halált örökre..." - annyira érdekes ez is. Annyira szeretem, ahogy az Úr Jézus behozta az Ő szabadítását ebbe a világba.

- Ő, saját maga "enyészhetetlen életnek ereje szerint lett" („A ki nem testi parancsolatnak törvénye szerint, hanem enyészhetetlen életnek ereje szerint lett.” Zsidó 7,16). Ő kezdettől fogva volt, örökkévaló, de amikor bejött ebbe a világba, amikor itt az Ige "testté lett", akkor "enyészhetetlen életnek ereje szerint lett". Vagyis, amikor itt járt a földön, ott volt benne az élet, ami az emberek világossága volt. És senki, soha nem vehette el Tőle ezt az életet.

- Sőt, megosztotta ezt - amikor a feltámadás megtörtént Lázár életében, ez az élet, a "feltámadás és az élet" dolgozott. Lehet, hogy Lázár "csak" biológiailag támadt fel, és majd, idővel, "még egyszer" meghalt, amikor eljött az ideje. Lehet. De a halál feletti uralom nyilvánvalóvá lett, amikor kijött a sírból. Az élet győzött, és nem a halál.

- Amikor eljött a "sötétség hatalma", az Úr Jézus "órája", amiről sokat beszélt, ezt az életet Ő letette az Atya kezébe. Senki el nem vehette ezt Őtőle, csak Ő maga tehette le, és Ő le is tette, mert így értette meg az Atyától. Ez azért történt, hogy egy nap - a megváltás után - mi is megkaphassuk ezt az életet. A miénk lehessen ez az "enyészhetetlen élet", aminek ereje szerint újjászületünk. Az "elvégeztetett!"is erről szólt...

- Feltámadása után rálehelt a tanítványokra, és ezt mondta nekik: "Vegyetek Szentlelket". És ők életre támadtak. Még a Szentlélekkel való beteljesedésnek később el kellett jönnie - ezért nem mehettek el Jeruzsálemből, míg rájuk nem szállt - de életet már kaptak, mint ahogy Ádám is kapott, amikor az Édenben Isten rálehelt, és belelehelte az orrába az "élet leheletét" (az Élet Szellemét). Itt az Úr Jézus lehelte a tanítványokra az "élet Szellemét" - "vegyetek Szentlelket"... "Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak..." - más szóval: bekapcsolódnak a mennyei értékítéletbe, a mennyei vezetésbe, a mennyei életbe, a mennyei családba, annak a mennyei életnek a jellemzőivel, amit megkaptak, és ami feljogosította őket arra, hogy így járjanak az Úr Jézussal. Ilyen teljhatalommal...

 

6./ "Elveszti a halált örökre..." - van, ami már soha nem érhet el téged.

- Ha befogadtad az Úr Jézust, ha újjászülettél, ha megkaptad Tőle ezt az új életet, akkor a halál végleges állapota, az örök halál, a kárhozat, soha nem érhet el téged.

- "Akié a Fiú, azé az élet...".

- A tiéd lett - és az élet is a tiéd. S ez örömhír, biztonság, hatalom és erő az életedben. Másként jársz, mintha ezt nem tudnád. Valójában már többé "nincs igazán vesztenivalód", az ördög már nem tud úgy fenyegetni, mint azokat, akik nem tudják mi vár rájuk. Te már tudod, hogy a Menny vár rád, az élet, Jézussal. Tehát végső soron semmit nem tud elvenni tőled a fenyegető gonosz.

- Ilyen értelemben az "elveszi a halált örökre" már igaz az életedben.

- Igen, lehet, hogy még átmegyünk a földi értelemben vett halálon - amiről az Ige, ha az Úr embereiről van szó, mindig azt mondja: "elalvás" - de ez téged már nem választhat el a Mennytől, és időleges állapot. Ahogy átmész rajta, is Jézushoz mész, Őt fogod látni, Vele találkozol, színről-színre („Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb;” Filippi 1,23).

- Azt nem mondhatod, hogy "soha" nem fogsz meghalni ezen a földön, mert azok kerülik el, akik az elragadtatás idején fognak itt élni, és Jézusé lesz az életük. Ha te is így vagy, akkor nem halsz meg. Nálad már szó szoros értelemben, a második "forma" értelmében is beteljesedik az Ige: "Elnyeletett a halál - diadalra!" (1Korinthus 15,54). De, ha nem ez lesz, sincs baj, mert a halál már nem az az életedben, mint volt korábban, nem "fenyegető rém", és "kiszámíthatatlan szörnyűség".

- Igen, ameddig ezen a földön élünk, bölcs, ha úgy gondolkodunk, hogy bármikor bekövetkezhet az elköltözésünk. Emberileg persze nem ezt keressük, nem is így tervezünk, de mindig ott van ez a lehetőség, és mi mindig készen állunk rá. Persze vannak idők, amikor könnyebben (idősebb életkorban, nagy terhek, vagy szomorúság idején), és vannak idők, amikor nehezebben (mondjuk társra-várás idején, jegyességben, áldott állapotban, stb.). De a készség is csoda, és az Úr munkálja ki bennünk, s megteszi, ha kérjük.

- Ez egy fajta szabadság, amiben ott az "igazából már nincs vesztenivalóm" ténye... Az a tény, hogy "a vége egészen biztos, hogy jó lesz". És ez nem bizonytalan dolog, hanem ezt tudod, és a tiéd, és ide van kötve az életed.

"S elveszi e hegyen a fátyolt, mely beborított minden népet (ám - héb), és a takarót, mely befedett minden népséget (gój - héb). Elveszti a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könnyhullatást minden orcáról: és népe gyalázatát eltávolítja az egész földről - mert az Úr szólt. És szólnak ama napon: Íme Istenünk, Akit mi vártunk és Aki megtart minket. Ez az Úr, Akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában! Mert az Úr keze nyugszik e hegyen..." (Ézsaiás 25,7-10.)

 

7./ "Elveszti a halált örökre..." - és ennek van még egy különleges jelentése. Nem lesz "barát" a halál, de annak "fájdalmát" már megoldotta az Úr.

- Elmesélt egy alkalommal egy tapasztalatot Csókay András, aki, mint idegsebész, nagyon sokszor találkozott a halállal, megtérése előtt is. De mindig kerülte ezt a találkozást. Hagyta a "szakértőkre", a nővérkékre, vagy bárkire, aki ott volt a kórteremben. Ő pedig elmenekült. De miután megtért, az Úr egy olyan helyzetet hozott elé, amikor valaki haldoklott a kórteremben, s ő - az Úr csodája volt ez az ő életében - odaült mellé az ágyra, megfogta kezét, és imádkozott vele. S az ember békében tudott elmenni. (Persze munkatársai, beosztottai csak néztek - de azután, egy idő múlva, megszokták, hogy ő "már csak ilyen lett". Nem szégyellte többé.)

- Van olyan, hogy valaki "nem tud meghalni", mert elrendezetlen dolgai miatt retteg. Szüksége van valakire, aki odaül hozzá, tud vele imádkozni, és bűnbánatra vezeti, s hirdeti neki a bűnbocsánatot. S utána a halál olyan "egyszerűvé" válik.

- Tegnap hallottam Magditól (nevezzük így őt) egy történetet. Magdi már csaknem egy éve bekapcsolódott istentiszteleti közvetítésünkbe, (korábban telefonon kérte bekapcsolását, hogy hallhassa, ami történik), és az Úr csodálatos dolgokat vitt véghez életében. Ő is átélte a gyógyulást, a Szentlélek is kiáradt rá, és családjára is, megtértek körülötte emberek, és a leglehetetlenebb dolgok is megtörténtek. Ami emellett még izgalmas volt, hogy felekezete lelkészei, vezetői is neszét vették annak, ami történt és történik, s ők is kaptak az ajándékokból. Imádkozott egyikükért, akit már évtizedek óta ismert, aki régóta járt az ő környékére besegíteni a szolgálatba, és aki már tíz év óta rákos beteg volt, és hatalmas fájdalmakon ment át. Amikor Magdi imádkozott érte, a fájdalom eltűnt. Ez két hete történt. Azóta minden nap fájdalom nélkül ébredt, olyan volt, mintha mindent elvágtak volna az életében. És tegnap, ahogy Magdi felhívott, elmesélte, hogy ez a testvér, idős, vezető lelkész testvér, egyszerűen elaludt. Két napja már gyenge volt, nem is tudott felkelni az ágyából. Nem fájt neki semmije. Felesége is otthon maradt ezért, vele, és tegnap délután, a lelkész úr odahívta magához őt, az ágyához, kérte, fogja meg a kezét, és ezt mondta neki: "Áldjon meg az Isten." És elaludt...

Elbúcsúzott tőle, és "elment". Teljes csendben. Fájdalom nélkül. Egyszerűen átment ebből az életből az örök életbe.

Erre nem tudok mást mondani, mint azt, hogy "elveszti a halált örökre" - ettől a testvértől elvette a fájdalmat, a betegségben való gyötrelmes meghalást, és amit átélt - bár a búcsúzás fáj, és a hiánya megmarad - az elalvás volt, sokkal inkább, mint "halál". Lejárt az ideje, és ment...

 

Köszönöm Neked, Úr Jézus, amit elvégeztél, s amiben benne élhetünk. A Te vezetéseddel, a Te végtelen szereteteddel, kegyelmeddel, imameghallgatásoddal, egyszerűen fölé emelsz bennünket sok-sok fájdalomnak, reménytelenségnek, ami ezen a földön van. Köszönök Neked, Uram, minden csodát, minden imameghallgatást. Ámen