Utak és döntések (2)
Ahogy telik az idő, formálódik az ember, ha a mennyre figyel, és nyitott, s növekszik az Úr megismerésében és az Ő bölcsességében is.
Vannak helyzetek, amikor az Úr Jézus mennyei bölcsességét érzem egy-egy tanácsolás során, s ez más, mint talán korábban lett volna.
Az ember hajlik arra, hogy a "tökéleteset" tartsa szeme előtt, s ez jó is, alább nem szívesen adjuk.
De mégis, mivel emberekkel van dolgunk, a helyzetek, döntések ritkán "tökéletesek", s ha odakerülünk, hogy tanácsoljunk, (az elfogadás mértékében, a mennyei vezetés és bölcsesség alapján), akkor nem mondhatjuk, hogy "ha nem tökéletes, amit tettél, vagy amit készülsz tenni, akkor ne is beszéljünk róla"... Nem, mivel embereket mentünk, őket segítjük, az ő útjukat egyengetjük amennyire lehet, a jó felé, s a legjobb felé...
Ez egy alapelv: "a rosszból jó, a jóból jobb, a jobb-ból a legjobb..."
Ha valaki elszúrt egy dolgot - hirtelenkedett a beszédében, rosszra rosszul reagált, bosszút állt, vagy bebiztosította magát, nem törődve azzal, hogy mi lesz a másikkal... ha elkezdte felégetni a hidakat, vagy mások előtt elkezdte lejáratni a másikat - még nincs minden veszve.
Lehet, hogy nem a "legjobb" úton jár... lehet, hogy rosszat tett, de ettől még az a jó, ha nem marad meg ezen az úton, hanem elkezd visszafordulni.
Kulcskérdés, hogy tudd, van benne jóra való szándék. Ő is a legjobbat szeretné, legalábbis magának, és lehet, hogy nem tudja most a jó utat, vagyis, lehet, hogy rosszat választott, de amennyire lehet, próbáljuk most még visszafordítani a jó felé, vagy legalábbis a "jobb" felé, hogy ne menjen véglegesítve az elkezdett rossz úton.
Igen, ez még "nem tökéletesen jó", amit választ, de ebben a helyzetben a lehető legjobb... és ezért is örülhetsz, ha erre meg tudod nyerni.
Pl. bocsánatot kér... vagy, ha nem tud még, e pillanatban, de legalább valami jót mond a másikról, és ha lehet megnyered, hogy neki is mondjon valami jót, hogy a híd elkezdhessen (újra) felépülni, ahol tudnak majd találkozni.
Lehet, hogy a másik csinált valami rosszat - pl. elvágta az útját, vagy megnehezítette, amit szeretett volna csinálni (és erre volt is hatalma) - de ha lehet, amennyire lehetséges, "minden emberrel békességesen éljetek"... amennyire lehet, csináljuk vissza, hogy ne rombold a másik lehetőségeit, hanem fejezd ki azzal, hogy nálad épül a híd, hogy visszavonod, amit az akadályozása érdekében mondtál vagy tettél.
Igen.
Tudom, hogy ez még nem a maximálisan oldott, harmonikus kapcsolat. De egy lépés... vagyis, ha innen is, onnan is megtörténik egy-egy lépés, akkor lépés-sorozat a helyreállítás érdekében.
Hidd el, hogy óriási jelentősége van... mert így a készség, ami a másik szívében még ott van a helyreállításra, teret nyer, és ha jó tanácsot kap, akkor meg is tud fogalmazódni.
Ó, az emberek sokszor, érzelmeik, korábbi sérelmeik, megbántottságuk kapcsán olyan rosszakat tudnak kimondani... annyira méltánytalanok tudnak lenni... nem köszönik meg, amit meg lehetne (kellene) köszönni, felróják, amit el lehetne (kellene) fedezni... és ezzel mélyítik a szakadékot, égetik a hidakat... Nem, nem, nem, nem... mi nem tesszük (ugye?)!
Az irgalmasság, a hosszútűrés, a jó feltételezés, a lehetőség ismét odaadása (fehér lappal való új indulás lehetősége) jövőt építő hozzáállás és lépések.
Ha erre meg tudod nyerni a másikat, és elkezdi megtenni ezeket a lépéseket, bizony az "egyiket" is meg kell nyerned arra, hogy észrevegye ezt, és ne feltételezzen rosszat, ("ügyeskedést", "érdekvezéreltséget", "látszólagosságot", stb.), hanem fogadja el a másik - esetleg ügyetlen, vagy félig-meddig - lépéseit... és tegye lehetővé számára, hogy a maga oldaláról építse a hidat. 🙂
Kell hozzá önfeláldozás? Igen.
Kell hozzá bizalom? Igen.
Igen - a bizalmat adni kell. Még, ha nehéz is... és még, ha teljes mélységéig, sérülések után, nehéz is adni. Legalább részben, legalább annyira, hogy a másik kimondhassa, amivel kifejezi a készségét... még, ha ez nem is annyira "tökéletes"... Engedd, és segítsd, hogy megtehesse, hogy épülhessen a bizalom hídja...
Ne mondd az, hogy "nincs értelme, már annyiszor próbáltam". Ehelyett add meg megint a lehetőséget...
Igen, lehet, hogy némi "védelmet" kell gyakorolnod. Lehet, hogy nem engeded annyira "mélyre" a másikat, míg a teljes bizalom helyre nem állt, mint korábban, s ahol nagyon sok fájdalmat tudott okozni... lehet.
De ezt nem teszed szóvá. Nem kárhoztatod, nem olvasol be, nem neheztelsz rá, hanem adod a lehetőséget a helyreállításra... hogy kifejezésre juttathassa készségét a jóra.
Szóval, megtanultam - sokan megtanultuk (dicsőség az Úrnak - és meg is fogalmazzuk) - hogy, ha nem is a "legjobb" most a helyzet, lehet, hogy nem a "legtökéletesebb", amit a másik most tett, mondott, vagy ahogy viselkedett... de, a "rossz" helyzetben mégis megkeressük azt, ami MOST, itt, a lehető "legjobb", és azt választjuk, hogy ne legyen rosszabb!
Miért?
Mert nem adjuk át a teret az ördögnek.
Nem engedjük, hogy a rossz vonalai rendeződjenek ki mint irányító tényezők! Nem, nem és nem. Tehát: ami jót még most meg lehet tenni, ami jó döntést (legalább valamivel jobbat, mint a legrosszabb lenne) meg lehet hozni, azt fogjuk választani. Ugye?
Egy-egy szülővel, ha beszélgetek, amikor a tizenévese "rosszalkodik" - rosszabbnál rosszabb döntéseket hoz... mindig próbáljuk megkeresni, mi az a "viszonylagosan jó", amit most, itt, még mindig meg lehet tenni.
Amivel a híd még nem lesz felégetve.
Amire vissza-vissza tud emlékezni, és amire támaszkodni tud, ha visszafelé fordulna.
Lehet, hogy a "tékozló fiú" útjára lépett... de még nincs a disznók vályújánál... Nem akarjuk, hogy odáig is eljusson! Amennyire lehet, ameddig lehet, megpróbáljuk visszafordítani, megnyerni a jóra, vagy a "viszonylag jóra", vagy arra, hogy ne a "legrosszabbat" válassza.
Ez a bölcsesség. Ez az Isten ismerete... és ennek lépései, a szavak, a mennyei hozzáállás és lelkület, a háttérimádság és az, hogy nem engeded, hogy a gonoszság teljesedjen ki. Ámen.
Uram, köszönöm Neked, hogy ilyen vagy, hogy újra és újra megnyersz a jóra, megpróbálsz megnyerni, hogy ne a rossz teljesedjen ki, hanem amiben csak lehet, ahol csak lehet, a jó jusson térhez, bontakozhasson.
Köszönöm, hogy a Tiéidet is megnyered erre, egyre inkább... engem is, Uram, engem is, minden helyzetben... egyébbel nem vagyok elégedett és boldog. Kérlek, mutasd meg mindig az utat, amit válasszak... és tudom, hogy az én lelkem is megmarad a jóban, magzatom örökli a földet - és ezt munkálom mások életében is. Ezt akarom, erre vágyom, és köszönöm Neked, hogy végzed, elvégzed, egyre teljesebben. Ámen.
"Kicsoda az, aki féli az Urat? Megmutatja annak az utat, amelyet válasszon. Annak lelke megmarad a jóban, és magzatja örökli a földet." (Zsoltárok 25, 12-13.)
2024. Július 11.