Néha várni kell - és szeretni... és meglátod az urat, cselekvésben...
Az üvegest régóta ismerjük. Lehet, hogy már tizenöt évnél régebben is?
-- Sok ablakjavítást köszönhetünk neki. És szerintem már régóta próbáltam bizonyságot is tenni - de elég mélyről fakadó visszautasításban volt részem.
-- Bántani soha nem bántott, de Isten igazságtalanságára újra és újra felhívta a figyelmemet.
--Tragikus esetből következtetett erre. Feleségét vesztette el, sok-sok évvel ez előtt, de - amint egy-egy mélyebb beszélgetésben elmesélte - nem tudta ezt feldolgozni. Most is azért ad túl korábbi közös házukon, mert még mindig, újra és újra arra lesz figyelmes, hogy feleségére gondol egy-egy helyzetben...
-- Betört a konyhai szekrényajtón az üveg. Elvittem hozzá. Megjavította. Amikor felszerelni igyekeztem leesett a másik ajtó, azon is összetört az üveg. Visszamentem hozzá - mostanra készült el vele. Megkértem, hozza el hozzánk és szerelje fel ő, mert én nem szeretném újra összetörni. Megtette.
-- Ez tegnap volt. Út közben, hazafelé, eperárust láttam, nagyon szép eperrel (azt nem mondom, hogy olcsó volt, de családomra gondolva vettem egy kilót). Eszembe jutott, hogy az üveges is jönni fog, hirtelen úgy éreztem, vegyek neki is egy dobozzal. Úgyhogy két kilóért fizettem, s jöttem haza örömmel.
Nem sokra rá, már meg is érkezett. Megjavította az ajtót. Mennyibe kerül? - kérdeztem. Nem volt olcsó, de üveg is, munka is volt benne, bőven. Kifizettem, sőt, nem is kértem vissza. Kétezer forinttal toldottam meg az árat. S közben hangsúlyoztam, hogy tényleg sokat dolgozott rajta. Jól esett neki. Utána odaadtam neki az epret. Elhűlt rajta. És lehetett érezni, hogy tényleg nem is gondolta, hogy ilyen fogadtatásban lesz része. De volt.
-- S ahogy búcsúzott, beszélgetésbe elegyedtünk. S valamit megtudtam, amit tizenöt éves ismeretségünk alatt még nem.
-- A nővére őszintén meg van térve. A férje - a távoli Szabolcsban - szomorú helyzetet hozott létre házasságukban: napi két-három doboz cigaretta, rendszeres ivás, sőt, talán drog is keserítette napjaikat. Egy-egy keményebb helyzet hallatán a mi üvegesünk (aki rendkívüli módon kigyúrt férfi), felvetette nővérének, hogy elmegy, és "lerendezi" a férjét. De a feleség erre világosan nem-et mondott, és nem is a válás irányában lépett, hanem az imádság irányába indult el. Imádkozott ő is a férjéért, s imádkozott a gyülekezet is érte. Nagy hittel. És közben szerette a férjét, megbocsátott neki, nem neheztelt rá, nem korholta, kárhoztatta. Míg egyik nap a férje, amint hazajött, letette a konyhaasztalra a doboz cigarettát, ami nála volt, ránézett a feleségére, és azt mondta neki: "Soha többé nem gyújtok rá!" Sőt... még folytatta is: "Nagyon sokat bántottalak, kérlek, bocsáss meg nekem. Nem fogok többé inni, nem akarlak többé bántani!" És így is tett. Még négy évig éltek együtt. Ez alatt a férje megtért, be is merítkezett, és valóban nem nyúlt többé sem dohányhoz, sem alkoholhoz. Megszépült az életük.
-- S ezt mesélte el nekem a mi üvegesünk, aki eddig pozitív dolgot soha nem mondott azokról, akik hisznek. De most, saját magától, mégis megosztotta ezt a hiteles történetet, ami saját maga hallott nővérétől, és látott az életükben.
Én nem adtam fel eddig sem. Ahányszor találkoztam vele - pedig a gyülis, missziós üvegezési feladatokat is rá bíztam - mindig készültem, hogy valamivel közelebb tudjam vonni az Úr Jézushoz. De eddig jobbára visszavetette, amiket meséltem. Legfeljebb meghallgatta, de ellenvetése többnyire volt.
-- Viszont most, mintha ő maga szerette volna, hogy az Úr meggyőzze őt, elmesélte ezt a történetet, ami útján a valóság lépett őelé. És megengedte, hogy egy picit betekintsek az ő életébe is, gondolkodásába, amiben ott van ez is...
-- Lehet, hogy az eper tette? Vagy a kétezer forint? Vagy a tizenöt év várakozás, rendíthetetlen szeretet, s az imádkozás? Vagy mindegyik, így, együtt?
-- Néha nagyon "sokba kerül" az Úr Jézusnak megnyerni egy-egy embert. S ebben benne van a türelem, a várakozás, az, hogy Ő mindig ad új lehetőséget, új kezdést, zörget ismét és ismét, várva, hogy megnyílik az "ajtó"... (Jelenések 3, 20.)
-- S mi csak "picit fizetünk" ebből... valójában ez az Ő "üzlete"... sokat adott, nagyon, nagyon sokat - saját életét - hogy megmentse az embereket.
-- S ahogy egy-egy ilyen helyzetre rátekintek, meglátom a következő lépéseket is - Ő hódít, a szívben hódít először, és utána a szavakban, majd a döntésekben, s az élet átformálódásában... s a kapcsolatokéban... s ennek kihatása lesz, széles körre...
Köszönöm Uram, hogy tanulunk Tőled. A Te mérhetetlen szereteted, irgalmasságod, türelmed és szüntelen újra kezdő munkád az én reménységem és követendő irányom. Köszönöm, köszönöm, Szentlelkedet is, Aki megerősít ezekben és újra indít, mindig újra. Ámen.
2024. Május 3.