Feltámadási helyzet (3)
Még egy fontos: ha más van melletted úgy, hogy "feltámadási helyzetet" él át, ahol csak a feltámadás segíthet, és az Úr, a mi Urunk, akkor kulcskérdés, hogy szeress (ne kárhoztass), és imádkozz, légy jelen, ahogy csak tudsz, és érts meg, mert kiborulnak az emberek az ilyen helyzetekben. A te szereped, hogy képviseled a reménységet, Jézust, a "mégis van jövő"-t, és ha Ő ad neked valami szerepet még, megteszed, ami rajtad áll.
De szeretsz és nem "kioktatsz" (nem "pedagógiázol") ezekben a helyzetekben... hanem adSZ, amit ott lehet...
Feltámadási helyzet (4)
"Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk (thlipszisz - nyomás, szorítás, gyötrés, üldözés, szorongattatás, háborúság, szenvedés, megpróbáltatás) felől, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen (hüperbolé - mérték nélkül, mindent felülhaladóan), erőnk felett megterheltettünk (bareó), úgy hogy életünk felől is kétségben voltunk. Sőt magunk is halálra szántuk (apokrima - hivatalos végzés, bírói döntés) magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, aki feltámasztja a holtakat..." (2Korinthus 1, 8-9.)
-- Az az állapot, amikor emberileg nincs reménység.
-- Nézel ide, nézel oda, keresed a megoldást, de nem találod. Egyszerűen nincs.
A mi elménk mindig keresi a kiutat. Mindig talál valami "lehetőséget" (persze az elme állapotától is függ, és attól, hogy milyen készséget, milyen reakciómódot "véstél be" az elmúlt időkben, milyenné formálódott az elméd... van, akinek nagyon kész a reménységre és a megoldáskeresésre, van, aki nagyon a rosszra számít, "hogy ne érje csalódás"... sok lehetőség van, de alapvetően, ameddig élünk, az elménk mindig keresi a megoldásokat, a kiutat, hogy az életünk tovább mehessen. Ez az életvágyból, az életösztönből fakad, és jellemzi az embert alapvetően.
De lehetnek olyan helyzetek - s ezek a "feltámadási helyzetek" - amikor nincs, egyszerűen nincs megoldás, nem találsz... és a reménységed már nem abban van, hogy "valahogy kikerülsz" ebből a helyzetből, hanem "lezárult minden", és egyetlen egy marad: az Úr, és az, amit Ő tud tenni... ezek a "feltámadási helyzetek".
"Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk (thlipszisz - nyomás, szorítás, gyötrés, üldözés, szorongattatás, háborúság, szenvedés, megpróbáltatás) felől, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen (hüperbolé - mérték nélkül, mindent felülhaladóan), erőnk felett megterheltettünk (bareó), úgy hogy életünk felől is kétségben voltunk. Sőt magunk is halálra szántuk (apokrima - hivatalos végzés, bírói döntés) magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, aki feltámasztja a holtakat..." (2Korinthus 1, 8-9.)
-- Eldőlt bennük, hogy "vége".
-- Odaszánták magukat a halálra. Fizikailag, lelkileg, minden módon eldöntötték, hogy "eddig" tartott, és most vége.
Náluk ez üldöztetési helyzet lehetett. Reménytelen állapot, amiben nincs kiút emberileg, vagyis, minden oldalról ott az ellenség, mindenképpen arra törnek, hogy nekik végük legyen.
-- Ma is lehet ilyen (hálát adunk, hogy nálunk, itthon, a mi országunkban, jelenleg nincs ilyen - de más országokban), a világ sok pontján, ahol vallási fanatizmus pusztít, sajnos ilyen van...
-- De nálunk is vannak helyzetek: anyagilag, amikor eljött a végső pont (néha nem is a te "ügyetlenséged" miatt, vagy felelőtlenséged, vagy hozzáállásod, viselkedésed miatt) vagy orvosilag, amikor látod a szemekben, hogy "vége"... talán nem is mondják ki, de érzed, búcsúznak... és nem látod a kiutat.
-- Lehet egy kapcsolatban, amikor a másik megváltoztathatatlan, egy egzisztenciális helyzetben, munkahely megszűnése, vagy ingatlannal kapcsolatos döntések folytán... ahogy rád kihat: "vége mindennek"... nem látod "hogyan tovább"... mert nincs is - emberileg. Nincs senki, aki tudna bármit is mondani...
Ezek a "feltámadási helyzetek", amikor nincs más, csak az Úr, csak Ő, Aki még tud valamit tenni...
-- És ez az, amikor kulcskérdés, hogy megismerted-e Őt, és hogy milyennek ismerted meg Őt... olyannak-e, mint Ő tényleg, valójában, ahogy itt is, az apostol ír a 2Korintusi levélben... és ahogy az asszonyok is megtapasztalták a feltámadás hajnalán. Kulcskérdés...
"Aki ilyen nagy halálból megszabadított (múlt) és szabadít (jelen) minket: akiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani (jövő). Velünk együtt munkálkodván (szünüpurgeó) ti is az értünk való könyörgésben (deészisz), hogy a sokak által nekünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi értünk." (2Korinthus 1, 8-11.)
-- Mit jelent ez? Azt, hogy az úr belépett, Ő cselekedett, vagyis megszabadította ezeket a testvéreket.
-- Sőt: nem csak, hogy megszabadította, de most is végzi, most is szabadítja őket... nyilván, amikor hasonló helyzetekben vannak, illetve folyamatosan is, a helyzet folytán, ha ebben a "hasonló helyzetben" (a "feltámadási helyzetben") vannak... mert lehet ilyen is... "vékony jég"... "élet-halál között"... lehet ilyen, kapcsolatilag, misszióban, anyagilag, akár heteken, akár hónapokon, vagy éveken át is... lehet, és kulcskérdés, hogy megismerted az Urat, és folyamatosan megismered, hogy Ő szabadító, Aki "benne van veled együtt" ezekben a helyzetekben, és az Ő részéről most is végzi a szabadítást.
-- Boldog, "akinek ilyen Megváltója van" - vagyis, aki megismerte Őt, és tudja, hogy Ő ilyen, mert, hogy ténylegesen ilyen is...
-- Innentől pedig tudod, hogy Ő ilyen is lesz, vagyis a jövőben is meg fog szabadítani, mert Ő szabadító
"Aki ilyen nagy halálból megszabadított (múlt) és szabadít (jelen) minket: akiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani (jövő). Velünk együtt munkálkodván (szünüpurgeó) ti is az értünk való könyörgésben (deészisz), hogya sokak által nekünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi értünk." (2Korinthus 1, 8-11.)
-- Ez a "reménykedünk" nem gyenge helyzet, hanem a reménység kiformálódását jelenti, azt, hogy már így állsz hozzá a helyzeteidhez, hogy van megoldás - ha emberileg nincs is - mert lesz szabadítást, mert van Szabadítód... Aki ott van veled ezekben a helyzetekben.
-- Más talán nem is érti meg... aki nem megy át közvetlenül rajta, nem tudja... nem látja át... nem érzi át... de megosztod, ahogy tudod, mert kellenek a "könyörgők", kellenek, akik imádkoznak, érted, ezért a helyzetért, mert tényleg csak az Úr az egyetlen, Aki tud cselekedni - és Aki akar is cselekedni, és Aki fog is cselekedni - s ezért kell imádkozni...
-- Az, hogy ez hogyan függ össze... majd a mennyben fog meglátszani. Ott meglátod majd, és kibontakozik (előttem is), hogy mennyire összefügg az imádság és a menny beavatkozása (akkor is, ha Ő "akar" beavatkozni... van itt valami titok, valami, amit mi csak sejtünk - akar, és mégis kell, hogy imádkozzunk... kell, mert Ő az, Aki cselekszik, de nem tőlünk "függetlenül", bár meg akarja tenni, de mi is kellünk hozzá... imádságainkkal).
Ez a "sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék" - ahogy én megértem - a sokak által értük elmondott imádság, a sokak hordozó imádsága és annak következményei... a napok, amiket még kapnak ezen a földön, a szabadulás, hogy tovább tudják folytatni, amit eddig tettek, a "túlélés", hogy "ma nem" vetettek véget nekik és annak, amit tehettek és tesznek az Úr munkájában, a mennyből kapott kegyelmi idők, ajándékok (eszközök, megoldások, beavatkozások és lehetőségek)... minden "sokak által" adatott nekik, vagyis, sokak imádsága útján lett az övék.
-- Sokak által háláltassék meg - ahogy én megértettem - azt jelenti: sokakhoz eljutnak még, sokak megkapják még, sokak rendelkezni fognak azzal, ami általuk eljut sokakhoz... más szóval: végzik még a munkát, tovább... megmaradnak, nem halnak meg, mint ellenségeik várták volna, vagy mint ők is "felkészültek rá"... nem. Tovább megy a menny munkája, általuk... sokak áldására.
No, így vagyunk a Palántában... 33 éve... és most is, különösen is
Köszönjük az imádságokat
A mi Urunk szabadítását is köszönjük, amire várunk - és azt, hogy lesz tovább...
2024. 03. 31