Tanítványképzés...
Van, akiknek ez a bibliai megközelítés nem is jelent túl sokat... nem hallottak róla tanítást, nem látták működni a gyakorlatban...
1./ Aki hallott róla, sem mindenkit ragadott meg mélységében... de engem igen. Előbb láttam - tapasztaltam - működni a gyakorlatban, mint, hogy hallottam volna róla az Igéből.
-- Ezért én áldottnak mondom magam, mert voltak, akik gondot viseltek rólam keresztény életem kezdetén...
-- Amikor - úgy 1986-87 táján - először hallottam tudatosan tanítani erről Allan Weaver útján, aki misszionárius volt itthon ebben az időben, az USA-ból, mélyen megragadott az üzenet.
-- A tankönyvünk "Az evangélizáció mesterterve" c. könyv volt. Robert B. Coleman írta, talán 8 fejezetből állt, de olyan sűrű volt a 120 oldalas könyv mondanivalója, hogy újra és újra el lehetett olvasni, és átjárhatott bennünket.
-- Át is járt, mert gyakorlati házifeladatokat kaptunk a fejezetek alapján, és hónapról-hónapra meg is beszélhettük a tapasztalatokat. Formált, ami történt.
2./ Én azóta is ennek hatása alatt vagyok. Miért? Mert bibliai alapelveket láttam a könyvben, és én elköteleztem magam rá, hogy amit megértek a Bibliából, azt meg is akarom tenni... Ezért vagyok ezen a földön.
-- Úgyhogy mindig úgy, ahogy lehetett, ahogy lehet, tettem és teszem ezt.
-- Ha Gyümölcstermő Bibliaiskola útján - akkor úgy.
- -Ha a PTF (elődje a Bibliai Főiskola) útján - akkor úgy.
-- Ha házicsoportos munka útján - akkor úgy.
-- Ha a bábmisszióba "becsempészve" - itthon és a határokon túl is - akkor úgy.
-- Ha most, mint az ábra mutatja FB útján, vagy videó-közvetítések útján - akkor úgy.
-- Mindennek meg vannak az előnyei, a lehetőségei - és mindennek meg vannak a nehézségei, akadályozó tényezői... a kulcskérdés alapvetően szerintem a szív lesz, a készség - a tanítvánnyá tevő (tanítványképző) és a tanítvánnyá növekedő (megtért, utógondozott, lelkigondozott, megerősítés alatt levő) személy szívében! Ha ott az igény és ott a készség - s van bibliai alap és figyelem a Szentlélekre (s van némi tapasztalat is már), ki állíthat meg, az Úr maga viszi majd tovább a folyamatot.
-- Persze kulcskérdés az alázat is, a tanítványképző oldaláról, hogy ne fújja fel magát, ne "fentről tekintsen le" a másik szentre, és hogy ne "szálljon el", ne akarjon "mindentudó", vagy "mindent meghatározó" lenni... és persze az alázat a tanítványként növekvő oldaláról, hogy kész legyen befogadni, kérdezni, tenni és növekedni... (a növekedés képlete az Isten országában: világosság+élet=növekedés... amit megértettél, amire az Úr elvezetett, ha azt megéled, gyakorlatba teszed, akkor fogsz növekedni)
3./ És akkor most mesélek valamit a kórházmisszió területéről...
-- Itt is több mindent meg lehet osztani, pl. hogy indulnak el újabb kórházmissziós testvérek, munkatársak, milyen boldogok, ha magad mellé veszed őket, látják, ahogy teszed, utána ők is elkezdik tenni, tehát együtt teszitek, majd teszik, s te látod őket, és ha kell, segíted őket, a bátorodás útján, és másban is, amiben szükséges, és végül egymagukban is fogják tenni, s te ott leszel a háttérben, imádságban, s amikor kell biztatásban, tanácsolásban, jó iránymutatással, ha a Szentlélek is mondja.
-- De most másról beszélek. Amikor egy olyan intézményben vagy, ahová betegeket azért adnak be, mert a kórházból már ki kell kerüljenek, magukat nem tudják ellátni, ismerősi-rokoni körük nem képes a szakszerű ellátást biztosítani, akkor más közegben vagy, mint ahol a keresztények általában "tanítványképzésről" gondolkodnának.
-- De, ha itt megtér valaki, vagy visszafordul az Úrhoz (visszatér Hozzá), mondjuk egy hosszabb életút után, ami lehet több évtized is, Jézus nélkül, vagy Jézus ellenére... szóval, amikor itt az Úré lesz egy ember, akkor ne tennénk tanítvánnyá? Csak azért, mert beteg, mert idős, mert emberileg nincs rá remény, hogy valaha kikerül innen, mert ott halnak meg körülötte az emberek, egyik a másik után? Ezért ne tegyük őket tanítvánnyá?
-- Én nem tudok így gondolkodni.
-- Az én szívemben az van, hogy ha megtért valaki, akkor segíteni kell neki elindulnia a növekedés útján. A növekedéshez kell az Ige, kell az, hogy imádkozzon, (megtanuljon imádkozni), és kell, hogy cselekedjen... amit megértett, azt megtegye, és így valójában elkezdjen az Úr Jézussal együtt munkálkodni is...
-- Szóval, amikor megtért, lerögzítjük, mi történt. Újra és újra megerősödünk benne, időről-időre, ahogy találkozunk, az Igéből lerögzítjük (te is rögzíted, és ő is rögzíti magában), hogy mi történt, amikor újjászületett, és mit kapott, amikor örökössé lett, és mi az élethelyzete most, a menny szempontjából, hogyan tekintsen magára, hogyan lássa magát, mi a valóságos helyzete, amiben őt az Úr Jézus elhelyezte...
-- Ahogy ezt az Igéből átvesszük vele, ahogy lerögzítjük a tényeket, meg is tanuljuk együtt a kulcsigéket, hogy bemenjen az igazság, és az ördög ne tudjon rést találni arra, hogy megkísértse...
-- Az Ige fegyver, de táplálék is, tehát olvassuk is vele, és megbeszéljük, megértjük: mit mond - mit jelent - mi a mostani üzenete, amit megértettünk belőle személyesen, és gyakorlatba helyezünk...
-- Ahogy együtt megértjük az Igét, ez ott marad benne, és amikor másokkal fog majd Igét olvasni, is fogja tudni követni ezeket a lépéseket.
-- Együtt is imádkozunk, és imádkozunk egymásért is, meg azokért, akik ott vannak körülötte. Személyesen, konkrétan, és közben megtanul mennyei módon imádkozni, figyelve a Szentlélekre, mennyei indításokra... és ahogy ezt tesszük, a növekedése is határozottan elindul, szellemi-mennyei jelleggel...
-- És megnyerem, hogy cselekedjen... amit megértettünk, tegye is meg. Ossza meg, ami történt vele... meséljen róla másoknak is (bizonyságtétel). Imádkozzon tudatosan másokért is, vagy, ha tud, ha lehet, együtt másokkal is...
-- Ahogy cselekszik, ahogy végzi az Úr Jézussal együtt a megmentés munkáját - piciben - megbeszélem vele, elmeséli, tanácskozunk, értékeljük, ami történt, hálát adunk, és nem hagyom, hogy elkeseredjen, elbizonytalanodjon...
4./ No, ez tanítványképzés, még akkor is, ha "idős" emberről, vagy "beteg" emberről, vagy "intézményben élő" emberről van szó!
-- Persze, mennyivel "sikeresebbnek" tűnik, ha tizenöt húszévessel teheted ezt. És valóban nagyon fontos, hiszen az életük kezdetén még jó irányba állhatnak, megőrizheti az Úr ezen keresztül őket attól, hogy nagyon elrontsák az életüket.
-- Mennyivel "sikeresebbnek" tűnik, ha olyan fiatal házasokkal teheted ezt, akik most vannak gyermeknevelésük kezdetén... igen, nagyon nagy kihatása lesz.
-- De nincs mindenki ilyen helyzetben. Az életed sem mindig ugyanazon körülmények és lehetőségek között zajlik. Úgyhogy, a kincs, amit megértettem az én Megváltómtól, hogy minden helyzetben, amiben vagyok, amin átvisz, amit megenged az életemben, minden helyzetben megnézem, mi MOST az Ő gondolata, és azt töltöm be, ami előttem van... és megteszem, ami rajtam áll, hogy végbemehessen, megvalósulhasson az Ő terve... s ez gyönyörű, még, ha nem sokan veregetik is a vállamat, vagy nincs is nagy "ováció" és "irigykedés" a "sikereim" miatt... sőt, én megtanultam, hogy ez jó, nagyon jó, egy fajta mennyei elrejtettség, és a folyamatosságban és következetességben rejlő erő, ami hosszú távon nagy gyümölcsöt terem... bennem is, általam is. És én ezt vágyom...
Majd, ha győzöm, folytatom, van még egy kis rész a "folytatásos beszámolóból" onnan, abból az egészségügyi intézményből, ahová mostanában el-eljárok az Úr Jézussal...
Úgyhogy: folyt.köv (Tanítványképzés-2)
Emlékszel a reggeli üzenetre?
"Kezével..." https://kovatsgy.hu/blog/kezevel
"Vezetted mint nyájat, a Te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével." (Zsoltárok 77, 21.)
-- Ki vezette a népet? Isten
-- Milyen módon tette ezt, amire ez a Zsoltár utal? Emberei által
-- Ez egy alapelv volt. Ahogy Isten e téren kivitelezte terveit...
Légy áldott, ahogy cselekszed... vezessen, segítsen növekedéshez a te Urad, Hűséges Megváltód, az Úr Jézus Krisztus, és tegyen téged állhatatossá, kitartóvá minden jóban, amit Ő rád bízott, amibe Ő bevont téged. Ámen.
2024. 02. 20