Folytatásos történet? (2)
Ami tegnap történt, még három rövid részletet megosztanék, mert biztatás, és mert "kiképzést" jelent, és a tanítványi élet csiszolását... hogy cselekvői legyünk Isten Igéjének - akaratának - ne csak hallgatói (olvasói)
1./ Tamás várt kint rám az előtérben. Marika néni után egyből siettem hozzá, hogy a kis - kincset érő - időnket jól ki tudjuk használni.
-- Tudtam, a személyes beszélgetés a világ egyik legfontosabb ajándéka.
-- Tudtam, neki, itt benn, nagyon sok mindennél többet érnek a személyes percek.
-- Tudtam, az Úr elkészített nekünk most is valamit, amit csak így, együtt tudunk átvenni, a szeretetnek és a békességnek, az elrejtettségnek a perceiben, amikor csak ketten beszélgetünk, és elmesélheti, mi történt az elmúlt héten, fókuszálhatunk arra, ami "most van", és arra, ami "lesz" a következő időben.
-- Úgyhogy bementünk a szobájába - (Lajos bácsi ott oldja meg a sudoku-kat, s közben mindent hall - de ez már benne van a pakliban, Tamás nem bánja, én pedig tudom, hogy az Ige ÍGY IS hat, és végzi a munkáját, felbátorodás és reménység így is eltölthet embereket... hányszor tapasztaltuk már kórházban, hogy miközben az egyik beteggel beszélgetünk, a másik ágyon is figyelnek, s a kérő szemekből látjuk, hogy oda is lépjünk oda, vagy néha meg is kérnek rá... s ez gyönyörű... Isten Igéje, Isten országa, betölti így a teret... az Úr vágya szerint... ez a menny... itt, a földi nehézségek között...)
2./ Beszélgettünk. Tamás vidám szemei engem is mindig derűre indítanak. Megbeszéltük, hogy új lelkipásztor lett a gyülekezetben, ahová korábban időről-időre elment. Megbeszéltük, hogy nagyjából, otthon, mi a helyzet, mi a helyzet itt, és Tamással kapcsolatban is.
-- Visszatértem az Ézsaiás 53-ra, (át kell majd vegyük, talán legközelebb, közösen is, lerögzítve a tényeket, megerősítve, ami megtörtént fenn a kereszten), és kihangsúlyoztuk, hogy az Úr Jézus már felvitte sebeiben, és el is hordozta a betegséget... nem kell, hogy "ketten hordozzák"...
-- Persze mindez a hit által történik meg - kivéve, ha néha radikális csodaként, a te hited által, vagyis, gyógyítási ajándékként, mondjuk függetlenül a beteg hitétől... - úgyhogy, a hitet építeni kell, amihez ige kell, a már elvégzettekről, az Úr Jézus akaratáról, irgalmasságáról, a már megtörtént csodákról szóló üzenet gazdagsága útján...
-- Úgyhogy adtam az Igét, az Ézsaiás 53-ból is, de adtam a tanítványi igéket is, vagyis átvettük, együtt. Visszatértünk a Róma 5, 8-ra, felmondtuk együtt... nem is egyszer. (Memória-gyakorlat.)
-- Felmondtuk - és meg is beszéltük ismét, röviden (főként a koinóniára kitérve, és épp itt behozva az Ézsaiás 53-at) az 1Korinthus 1,9-et is. (Keresd ki ezeket, és meg is tanulhatod, te is...)
-- Utána elővettem az 1Péter 1-et, és tovább olvastuk egy verssel. Átismételtük az első kettőt, majd a harmadik verset vettük:
"Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, Aki az Ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által." (1Péter 1, 3.)
3./ Az "élő reménység" már a miénk volt, ebben él Tamás.
-- Erről már korábban is beszéltünk, még fogunk is.
-- Most az újjászületésről beszéltünk, nem csak, mint tényről, amit ő átélt, és Lajos bácsi is (akit korábban "nagyothallónak" neveztem, elkülönítve a Sudoku-kat megoldó másik Lajos bácsitól, de már inkább nem mondom ezt, mert inkább imádkozom, hogy gyógyuljon, és akkor már nem használom ezt a "megjelölést", nem így nevezem őt), aki egy hétre rá, Tamás megtérése után, fogadta be az Úr Jézust.
-- Elmeséltem, hogy Mária néni, a szomszéd szobában, most élte át ezt a csodát, bár beszélni nem nagyon tud nappal, (és most már remélem, rosszat éjjel sem fog), de leheletnyi rebegéssel, és benső, szívbeli szavakkal, mégis befogadta az Úr Jézust, bocsánatot kért a bűneiért, és megkapta a bűnbocsánatot, megigazítást és az örök életet... s eláradt rajta az Isten mélységes békessége... ahogy ez meglátszott az arcán is.
-- És lerögzítettük, hogy Tamás itt, most, ezen a helyen, a letéteményese annak, hogy mások is megismerhessék az Urat, és átélhessék az újjászületés csodáját. Ő az, aki képviselheti itt az Úr Jézust, és tehet azért, hogy mások is befogadják az Úr Jézust.
-- De hogyan?
4./ Átismételtük ezt is:
a./ Az Ige útján. Adjuk, adjuk az Igét, minden féle formában, pici szóval, bátorítással, feloldással, ötletességgel, alkalmas időkben (még, ha nekünk per pillanat nem is volna túl alkalmas - de felismerjük, mikor van rá lehetőség, és magunk érzései, kényelme ellenében is tesszük).
b./ És imádkozunk, mert tudjuk, hogy az Úr az imádság által végzi a megmentő munkáját... a szívformálást, a helyzetek kialakítását, a nyitott kapuk létrehozását. Szóval, imádkozunk, és munkáljuk, hogy mások közelebb kerüljenek az Úr Jézushoz. (Legközelebb, ha az Úr megsegít, és élünk, még több időt fogunk Tamással eltölteni imádságban, konkrétan végigimádkozva a környezetünket ... most is tettük, de jobbára én, és legközelebb több időt akarok engedni annak, hogy Ő is tegye, és így az Úr imádságban is formáljon bennünket, őt is, engem is... miközben végzi, hogy mások közeledhessenek Őhozzá...)
c./ És az életünkkel is bizonyságot teszünk az Úr Jézusról. Mert ez letagadhatatlan... ezt látják, ebből "olvasnak" az emberek, és bár néha vannak, akik keresik a gyengéinket, hogy "kifogást találhassanak maguknak", hogy nekik "ne kelljen megtérni", és "joggal megbotránkozhassanak", hogy "erről legyen szó, ne arról, ami őket személyesen érinti"... de, ha mi hűségesek vagyunk, és alázatban járunk, és irgalmasságot gyakorlunk, és őrizzük a tisztaságot, akkor nem tudnak mit mondani... bár talán fognak néhányan, humorizálnak, vagy "beszólnak", de még ez is arra fog vezetni, hogy meglátják, hogy itt "valami más van", amivel nem nagyon tudnak mit kezdeni... legfeljebb erőnek erejével "elfordítják majd a fejüket", hogy ne kelljen látniuk, és megpróbálnak elhallgattatni bennünket, de közben mégis látják, és tudják, hogy itt az Úr van jelen... az Isten országával találkoznak, általunk.
5./ Azután jött az új igevers, amit együtt is átvettünk, beírtunk a szívünkbe, és egyúttal meg is tanultunk.
-- Róma 10, 10 - mert szívvel hiszünk az igazságra és szájjal teszünk megvallást az üdvösségre.
-- Megbeszéltük a szívvel való hitet is. Azt, hogy az Ige hitet támaszt, ez beköltözik, ott lakik a szívben, sok mindennél mélyebben. Mélyebben, mint az érzések, mélyebben, mint a kételkedés, mélyebben, mint az észbeli ellenérvek... a hit működik, dolgozik, és ha adjuk neki a táplálékot, az igét, akkor erősödik is, és győzni fog.
-- Megbeszéltük, hogy a szó a hittel szoros kapcsolatban van, a szív teljességéből szól az ember szája, ha pedig ott hit lakik, akkor a hit szava lesz a szájunkon, és ez a magunk életére nézve is jó, és mások megmeneküléséhez is vezet.
-- Megbeszéltük, hogy mit jelent az "üdvösség" - a szódzó (szótéria). Hogy itt van benne az örök élet, a mennyei része az üdvösségnek, hogy vár ránk a menny, hogy ott együtt leszünk az Úr Jézussal, hogy ezt senki, soha, nem tudja elvenni tőlünk. De megbeszéltük azt is, hogy már itt, ezen a földön elkezdődik, hiszen mi itt is Jézussal élünk, és a Biblia ezt a kifejezést használja a gyógyulásra is, a démonoktól való szabadulásra is, sőt, a fizikai megmentésre is (pl. amikor Pétert kirántja az Úr Jézus a vízből, ahová süllyedni kezdett, miután a hullámokra és a szélre tekintett, Jézus helyett). Szóval, ebben benne van a szabadulás, a megoldás, a lehetetlen helyzetekben, az imameghallgatást, hogy nem vagyunk egyedül, hogy az Úr a mi erősségünk... minden, minden.
-- Bement a szívünkbe, és közben ismételtük újra és újra ezt az igeverset is. Le is írtam neki a "Leveled jött" c. füzetének belső oldalára - a külső oldalon nagy betűkkel ott van a Róma 5, 8 és az 1Korinthus 1, 9. De kell, hogy lehessen ismételni. Fel is adtam Tamásnak, mint házi feladatot, hogy minden nap háromszor ismételje mindhárom megtanult igeversünket. Reggel-délben-este...
-- Legközelebb megkérdezem majd, sikerült-e.
-- Hálás voltam ezért a kis félórácskáért, amit együtt tölthettünk.
-- Az időnket lerövidítették - csak fél tizenegyre lehet jönni, és délben már ebéddel várják az ott lakókat, a tévét visszakapcsolják, mert jön a krónika, amit mindenki áhitattal figyel (ez tényleg egy komoly "szertartás" itt, ezen a helyen), úgyhogy nekem olyankor már csak a kórtermekben lehet helyem, egyik vagy másik ott levőnél - betegnél (gyógyulónál - ahogy szívesebben mondom - bár, egy részük nem gyógyulni szeretne, hanem már inkább meghalni). Szóval, rövid az idő, nagyon meg kell becsülni, és nagyon ügyesen kell beosztani...
6./ Negyed tizenkettőkor kimentem a "nappaliba" (ebédlőbe).
-- Megkértem, a tévét halkítsuk le (megkaptam az ajándékot, immár harmadszor is a történelemben - az első karácsony hetében volt, s azóta már harmadjára lehettünk együtt a Biblia körül).
-- Laci bácsinak behoztam a Bibliát, amit kapott korábban ajándékba. Kicsit szomorúan látom, hogy a jelzőként használt papír törlő mindig ugyanott van, a Máté 3-nál, tehát, valószínűleg nem olvassa tovább egyedül - de legalább most, együtt igen...
--A többiek a helyükön, és lehet érezni, hogy mosollyal, figyelemmel várják, ami következik. Sajnos Baba néni - tudod, akinek olyan nagy, égszínkék szemei vannak, és az első alkalommal nem szólt egy szót sem, de most már meg-megszólal, sőt, a köszöntéskor, érkezésemkor is beszélt hozzám pár szót - most nem volt ott... de az ágyából hallgatott, ha jól láttam be szobájába.)
7./ Rövid ismétlés aközben, miközben Laci bácsi felolvas.
-- De előtte kértem az Urat, hogy legyen itt, és elevenítse meg az Igét. Imádságban kértem, hangos szóval, úgy, hogy meg is mondtam, hogy imádkozni fogok, mert szükségem van rá, hogy az Úr adja az élő üzenetet. (Ez is fontos - nem én vagyok, aki bármit is tudok itt tenni, hanem maga az Úr Jézus, és ezt ők is látják, és jó is, ha tudják, hiszen, ha én nem lennék itt, vagy esetleg lezárul ez az időszak, Ő, az Úr Jézus, akkor is itt lesz, Ő nekik tud adni élő Igét, saját maguknak is... bár, ha nem olvassák... hm... hogyan adna... tehát van jelentősége annak, hogy olvas velük valaki...)
-- Szóval, olvasta Laci bácsi, és én ki-kitértem egy-egy, a múltkor átvett tényre. Methanoia - megtérés. Bűnismeret, bűn felismerés - az Ige tükréből (nem önbecsapás, nem önfelmentés). Sokan jöttek, tömegek, mert kellett nekik az élet, az Ige... pedig nem volt akkoriban egyetlen ilyen modern hirdető eszköz sem... de jöttek.
-- És akkor, jött a folytatás.
7./ A legfontosabb üzenet a gyümölcstermés lett. "A megtéréshez illő gyümölcsök" megtermé
se...
-- Persze beszéltünk a farizeusokról és sadduceusokról is, ismétlésként, és kihangsúlyoztam a "vipera-jelleget" a viselkedésükben.
-- Mármint azt, hogy a képmutatás és a hamis tanítás lerombolja az emberek bizalmát Isten felé, és hivatkozási alapot ad nekik, kibúvót, kifogást, hogy ne kelljen Istennek engedniük...
-- Megbeszéltük, mit jelent a megbotránkoztatás, a megbotránkoztató viselkedés, és a megbotránkozás az emberek életében, hogyan keményíti meg ez a szívet, és fordítja az embereket Isten ellen.
-- Persze lerögzítettük, hogy ezt az ördög használja ki, és miközben amúgy is megpróbálja megkeményíteni az emberek szívét, ezt a megbotránkozást eszközként veheti igénybe, hogy az emberek "jogosnak érezzék", hogy elfordulnak Istentől, az Igétől ... pedig "csak egy embert" láttak megbotránkoztató viselkedésűnek... de mégis Istennel, az Igével fordulnak szembe!
-- De utána jött a gyümölcs üzenete! "A megtéréshez illő gyümölcsök megtermése..." - Laci bácsival felolvastattam, újra és újra.
-- Jó fa, jó gyümölcs... Laci bácsi termelő volt korábban, nagyon jól tudtam rákérdezni nála a gyümölcsfák titkaira. Meggy, cseresznye... begyűjtés... látszott, neki is, mindenkinek jól esett erre gondolni.
8./ Kinek lesz jó a gyümölcs, amit termünk? Viki néni rávágta: nekünk! (Erre először nem is gondoltam, de maximálisan igaza volt és én meg is dicsértem, milyen jó megközelítés.) Úgyhogy meg is beszéltük - a jó szó, a helyes hozzáállás, a megbocsátás, az alázatosság, a tiszta szív, nekünk is jó, minket, magunkat is épít.
-- Azután kinek lesz még jó, ha jó gyümölcsöt termünk (mert, hogy eddigre már meg is beszéltük, hogy kétféle értelme van a gyümölcstermésnek, az egyik, amit Laci bácsi annyira ismer, ott, a kertjében, a másik, az "átvitt értelemben" való gyümölcstermés, a mi életünkben, valamennyiünkében, ez lelki, kapcsolati, hétköznapi változást, jó irányt és viselkedést jelent).
-- Itt meg kellett erősítsem, mert kisebb hallgatás követte a kérdést, hogy mi itt közösségben élünk - mármint ők - egymással is, és az ápolókkal is, és nem mindegy, a többiek mit látnak tőlük, milyen viselkedéssel találkoznak. Mint a gyerekeknél, úgy itt is, kis hallgatás volt a válasz, de nem azért, mert nem értették volna, hanem azért, mert telitalálat volt, értették, nagyon is jól.
-- És akkor, a nővérszobából, az én "korábban mufurcnak nevezett" nővérkém, megszólalt, és sorra mondta, mi mindent jelent a gyakorlatban a "jó gyümölcs" az egymással való kapcsolatunkban... és nagyon jókat mondott: tisztelet, meghallgatás, megértés, megbecsülés, türelem... és még többet. Próbáltam másoknak is szót adni, de őt nem láttuk, csak hallottuk a szót a nővérszobából... odaillően, úgyhogy hálát adtam magamban, hogy ez a mai bibliaolvasás is közös tevékenységünk, ő is itt van, ha "láthatatlanul" is...
-- Lerögzítettük, mi minden számít a többieknek a mi viselkedésünkből. Mennyire FONTOS, hogy mit látnak, hallanak tőlünk... nagy csönd volt, de megértéssel teli csönd. Értékes csönd.
-- Szóval, lerögzítettük, hogy másoknak is jó, ha jó gyümölcsöt termünk - vagyis a "megtéréshez illő gyümölcsöket" megteremjük.
9./ És most jött a következő: rákérdeztem, még kinek jó (és gondoltam itt a mi láthatatlan, de jelen levő Istenünkre, Akit megdicsőítünk ezzel, és Akit be is mutatunk ezzel másoknak, de Laci bácsi mást hozott elő) - "A tolvajoknak!"- mondta.
-- És azonnal megláttam, hogy Laci bácsi teljesen képben van, mármint a tényleges gyümölcsterméssel kapcsolatban, élete tapasztalatai jönnek elő... úgyhogy lerögzítettem: "Fantasztikus... erre nem is gondoltam, de tényleg így van!" - és utána hozzá kapcsoltam, hogy VAN egy szellemi tolvaj is, az ördög, aki mindent meg akar tenni, hogy elvegye, ellopja a mi gyümölcseinket...
-- Mi az ellenség célja a "gyümölcslopással"?
-- Az, hogy ne teremjük meg őket, hogy ne legyen jó senkinek, se nekünk, se másoknak a környezetünkben, hanem pontosan, hogy a megtéréshez illő gyümölcsök nélkül az emberek egymással hadakozzanak, bántsák egymást, és kétségbe essenek. De mi nem ezért vagyunk itt, hanem, hogy mégis megteremjük a megtérés gyümölcseit, és mégis végbe menjen Isten legjobb terve a mi életünkben, és körülöttünk is, a közösségeinkben is.
-- Akkor mit lehet tenni? És akkor jött a következő harci lépés, megtanultuk, mit jelent ellene állni az ördögnek, míg elfut tőlünk!
10./ Lerögzítettük, hogy a kísértés, hogy másként cselekedjünk, és ne a "megtérés gyümölcseit" teremjük meg: az ellenségtől van!
-- Az ellenségtől, az ördögtől, akinek ellene kell állni, és elfut tőlünk... hú, ez is előjött. (Milyen jó, hogy Laci bácsi gondolkodó, és előhozta kertjéből való tapasztalatait, és milyen jó, hogy a Szentlélek ezt azonnal fel is tudta használni, és most előreléphettünk egy ilyen fontos területen... úgyhogy harcra fel, vittem tovább a megbeszélést, egészen az imádságig...)
-- Sőt, be is mutattam, felállva a székemről, úgy, ahogy annak idején az én gyermekeim mutatták, mintha kard lett volna a kezükben, és pajzs a baljukban, kilépnek, ellene állva az ördögnek... akinek el kell futnia... (Itt azután megint pici váltás - ki tud most futni... kerekesszékben, járókerettel mindenki... senki nem tette fel a kezét... persze, tudtam én is, de vissza akartam hozni nekik, amikor még tudtak... az emberek szeretnek emlékezni - úgyhogy rákérdeztem, ki futott annak idején, amikor még lehetett? S édesek voltak. Egyik is, másik is, elmesélte - röviden, ahogy a pici időnk engedte - hogy "futós" volt-e, vagy kimértebb sétálós... Laci bácsi nagyon is futott, az időt mindig megragadta, szerette, ha hatékonyan telik... Sanyi bácsi - aki megint értelmesen nézett, hálásan, és maximálisan aktívan vett részt mindenben, nem kellett "rászólni", hogy "Sanyika üljön le... maradjon a helyén..." - ő bizony kimért volt, megfontolt, nem rohant soha, mindig lépkedett csupán...)
-- S utána lerögzítettem, hogy az Isten Igéje és a mi döntésünk, amivel ellene mondunk a kísértésnek, a gonoszságnak, mindennek, ami megbántja a másikat, lerombolja a mi életünket is és a másikét is kiborítja!
--Lerögzítettem azt is, hogy ellene mondunk... Isten Igéjével, saját szavainkkal, döntésünk alapján, azt kimondva, és ez elkergeti a kísértőt. (Idéztem az Igét - Jakab 4, 7.)
-- És gyakorlatba is tettük, mondtam előre és ők mondták utánam... ez már igazi szellemi harc volt, igaz, csak "modell", amit majd a hétköznapjaikban alkalmazhatnak, de mondtuk, és tudom, hogy ez be is íródik a szívükbe, és gyakorlatba is fog kerülni.
11./ Itt már folyamatosan néztem az órámat. Délben indul a Krónika, addigra be kell fejezni. Jó lett volna többet átvenni, de ennyi fért bele, közösségben voltunk, megszólaltak, sőt, imádkoztunk is együtt, lerögzítő, szellemi harcos imádsággal - ennyi volt a mai...
-- Mondtam: most imádkozni fogok, hogy megmaradjon, amit átvettünk. És áldást kértem. Lerögzítettem az Úr jelenlétét, hálát adtam mindenért, amit átvettünk, és kértem, legyen működővé az életünkben.
-- 12-kor véget ért...
-- Én még bementem két másik kórterembe, búcsúztam, s a fekvő férfiaknál is volt beszélgetésem (itt bizony már nem könnyű helyzetben, mert a háttérben hangosan szólt a Krónika, s a lengyelek harci helyzetét hallva, nehéz volt a szellemi harcokkal is egyidejűleg megküzdeni - pedig itt - a "középső" Józsi bácsinál, életigenlés, Istennek való "megbocsátás", és elfogadási harc volt a tét... legközelebb korábban jövök be ide... ha az Úr megadja, hogy még jöhessek, és még itt lesz ő is).
-- A másik kórteremben a sudoku mellett Lajos bácsival is picit beszélgettünk, a borotválkozástól elkezdve odáig, hogy mindent világosan hallott abból, ami kint történt, az Igéből, a beszélgetésből... és, hogy ő nem akar találkozni az ördöggel...
-- Lerögzítettük, hogy a menny az Úr Jézus Krisztus által elérhető, és megáldottam, mielőtt elmentem - lehelet könnyűen. Ő még nem imádkozik velem. De hall mindent, és mélyen nagyon is dolgozik benne minden.
-- Volt még két dolog hátra.
-- Búcsúzás után átmentem a másik részlegbe, s köszöntem az ottani hölgyeknek. Itt van az én két "hangadóm", akik újra és újra lerögzítik, hogy "ők mindent tudnak", és nem kell nekik "pap"... én pedig igyekszem csillapítani a "vad hangokat", és a csöndesebbeknek jelezni, hogy jövő héten is jövök, s ha akarnak, majd átjöhetnek oda, hozzánk.
-- Hát, az egyik drága "hangadóm", nem azt mondja, hogy jöjjek ide is, miért csak oda megyek? Mondtam neki: hát ön pontosan, hogy nem szeretné, hogy ezekről beszélgessek... de az ellenkezőjét erősítette meg... úgyhogy én ezt felhívásnak tekintem, "keringőre"...
-- Imádkozom, hogyan tovább...
-- De volt még egy találkozásom. Itt is elbúcsúztam, a hölgyeknél, és ahogy kifelé mentem, immár kabátban, felnéztem a lépcső tetejére, s megláttam Annát, aki ott szívta cigarettáját. Most odaülhettem mellé pár percre, és kicsit részletesebben tudtam kérdezgetni. A végén megint imádkoztam érte (tudod, ő az, aki a "kisugárzásról", vagy néha az "auráról" beszél, s megállapítja, hogy e téren tőlem "jót érez", sőt, a múltkor még azt is mondta, teljesen meglepődve, hogy milyen erőteljesen érezte...) - most lerögzítettük itt is az Evangéliumot, bár, még többször kell ezt mondanom, szerintem, de tény, hogy az imádságra nyílik.
-- Az Isten országa sokszor nagyon kicsi lépésekben halad tovább. De tovább megy, ha imádkozunk, és ha adjuk magunkat, figyelünk a Szentlélekre, és mondjuk és tesszük, amit az Úr mutat nekünk. Halad...
-- A végét pedig soha nem látjuk előre... de imádkozunk, és nem adjuk fel. És meg fogjuk látni. Vagy itt, vagy odaát, de a vége biztos, mert a mi Istenünk és az Ő mennyei szándéka is biztos, és mert Ő hűséges, és amit elkezd, azt be is fejezi.
-- Ez a mi reménységünk, ez a mi megerősítésünk, és ez a mi tovább lendítésünk.
Uram, köszönöm, hogy velünk vagy minden nap, a világ végezetéig. És formálsz bennünket, formálod a környezetünket is, kapukat nyitsz, és lehetőségeket hozol elénk, néha egészen váratlanul, és alkalmassá teszel bennünket, hogy ezeket be is töltsük, a Te vezetéseddel. Köszönöm Uram, köszönöm Neked.
És köszönöm a Te türelmes, szüntelen szerető, irgalmas lépéseidet, ahogy keresed és meghódítod az embereket, hogy megmeneküljenek, és hogy az életük kibontakozzon, mennyeivé váljon, és erre ők is nyitottak legyenek, és általuk is tovább mehessen mennyei megmentő munkád.
Köszönöm, hogy nem hagyod abba, ameddig itt vagyunk, minden nap láthatjuk, bekapcsolódhatunk, és Te véghez fogod vinni. Maximálisan. És mi erre adhatjuk magunkat. A Te néped, a Te szerelmeseid, a Te megmentett, és tanítványaidként kiküldött munkatársaid... köszönöm, hogy ebből nem engedsz, hanem újra és újra munkálod ezt. Ámen.
Olvasmány:
Máté 3 - ez volt a témánk.
Jakab 4, 6-8. Itt találod a harci ellenállás üzenetét is.
Hozzá kapcsolódik: 1Thessalonika 5, 1-11. és Efézus 6, 10-18. 2Korinthus 10, 3-5. Ezek mind a harci igék, az ördöggel szembeni ellenálláshoz. Hozzáállási és felkészülési igék.
Ha pedig meg akarsz erősödni abban, hogy munkatársként vagy te is elhívva: János 15, 1-16. (benne a 14-16 versekkel)
2024. 01. 13.