A mi lehetőségünk (1)
Van két határozott példa az Ószövetségben, ami az év elején (is) figyelmeztet a mi lehetőségeinkre és szerepünkre.
-- Vannak dolgok, amikért nem tudsz mit tenni. Imádkoznod kell, mert "különben tehetetlen" vagy.
-- Eljutunk egy-egy helyzetben odáig, hogy "mindent megtettünk, ami rajtunk állt", de még nem lépett tovább a dolog... várunk... de nem szeretnénk "tehetetlenül csak állni"... s ilyenkor jön az Úr biztatása: imádkozz.
Az imádságra sokan úgy gondolnak, mint "pótcselekvésre", vagy olyan "lelki mankóra", amit azok használnak, akik elfutnak a problémák elől, vagy áthárítják a felelősséget egy "nagy, természetfeletti erőre".
-- De az imádság valójában egy nagyon mély, benső közösséget jelent a mi Istenünkkel, Aki az égnek és földnek Ura.
-- Egy lehetőséget a mi oldalunkról, hogy kommunikáljunk a láthatatlan Teremtővel, Aki megváltott bennünket, szeret, ismer, és jó terve van.
-- Nem vagy egyedül, s ha imádkozol, akkor ez meg is fog látszani.
Az első példa Józsué harcmezeje. Ő harcolt, mert ez volt a dolga, az amálekiták ellen, vezette a katonákat, akik jól-rosszul voltak felszerelve és kiképezve. Inkább talán rosszabbul, mint jobban.
-- De nem volt egyedül, mert Mózes a hegy tetején állt, és imádkozott.
-- Felemelte kezeit, ami kifejezésre juttatta, hogy ő most nem tud harcolni, nem is ott akar harcolni, ahol Józsué van, hanem az Úr előtt áll, a Mindenhatóhoz tárja kívánságát (ahogy a Filippi 4, 6-7 felhívásában olvasod).
-- Ott állt, és ameddig kezeit felemelte (zajlott az imádság - s az Úr "botja" kezében volt, aminek felemelésével a Vörös tenger is kettévált, s amit a fáraó is megtanult "tisztelni"), addig Józsué előre tudott törni. Győzelem mutatkozott a harctéren.
-- De amikor elfáradt, s kezeit leengedte, a harci helyzet megváltozott, és Józsué hátrálni kezdett, az amálekiták erőre kaptak.
-- Ennek a fele sem volt tréfa. Volt jelentősége annak, amit Mózes tett. Volt jelentősége az imádságnak. Volt jelentősége annak, hogy Mózes megmaradt az imádságban. De az ember elfárad. Valamit kellett tenni!
-- Akkor jöttek a segítők. Áron és Húr. Két oldalról odaálltak Mózes mellé, miután egy nagy követ gördítettek mögé, hogy rá tudjon támaszkodni, amolyan fél-ülésben, fél-állásban, hogy az Úr előtt "álljon", de közben fizikailag is bírja ezt a helyzetet, s felemelték karjait. Pontosabban együtt emelték fel Mózessel, ő emelte, bár fizikailag már nem bírta volna egyedül, de ők odaálltak, egy-egy kar alá, és tartották a karokat... emelték, tartották, s Mózes is emelte, tartotta, ahogy bírta.
-- S az Úr maximálisan elfogadta ezt. Tudta - és tudja - az ember nem bír mindent... de azért vannak segítőtársak, mert amit el kell végezni, nekünk, embereknek, azt el kell végezzük, mi, a mi oldalunkról. S az Úr ezt jól látja, tudja, és megerősít ebben a helyzetben bennünket. vannak társak, el vannak készítve, s hálás, és boldog, aki ezt tudja, és igénybe veszi...
Imádságom: Uram, hozd elő a társakat, a segítőket, kérlek, nyisd meg a szememet, és minden emberi elgondolást, akaratosságot, büszkeséget, akarnokságot, merevséget, lehatároltságot és mindent, ami megbotránkoztat Téged, és megfoszt engem a Te általad elkészített segítőktől, támogatóktól, tarts távol tőlem (és én is elvetem ezeket), s tedd teljessé a képet, hogy megvalósulhasson, amit Te szeretnél. Köszönöm, Uram, köszönöm Neked. Azt is, hogy itt vagy, és azt is, hogy segítesz - Te is, közvetlenül, és az Általad áldásul adott segítőkön, támogatókon keresztül is. Ámen. Ámen. Ámen.
Szóval:
-- Józsué a harcmezőn harcol. Közben - ezzel egyidőben: Mózes a hegyen imádkozik. S a két "harci tevékenység" szorosan összekapcsolódik.
-- Aki imádkozik, nincs "üresjáratban", nem "elhagyta" harcoló társát, hanem végzi, ami közben rá van bízva, a hit által, tudatosan.
-- S a történet - 2Mózes 17 - pontosan bemutatja, hogy összefügg a kettő. Ami a harctéren (misszió terén, egy-egy családban, intézményben, munkahelyeden, sport eseményeiden, szakdolgozat írásodban, iskolai felvételidben, vagy bárhol, ahol "harcban vagy", és szükségben, mert az Úr nélkül nem lesz olyan semmi, mint Vele lehetne) zajlik, az részben az imádságban dől el. A te imádságaidban, és az érted közbenjárók imádságaiban.
-- Nem véletlenül kellett feljegyezni ezt a történetet. Az Úr akarja, hogy tudd, hogy a harc és az imádság, a te tetteid, munkáid, élethelyzeteid és a háttérben zajló mennyel szorosan összefüggő szellemi harc, az imádság, szorosan összefüggnek.
A győzelem Józsuén is múlt, és Mózesen is múlt - s így, látod, az Úr volt a háttérben. S Ő ezt akarta, hogy legyen nyilvánvalóvá!
A Palánta Gyermek-és Ifjúsági Misszióban is így vagyunk. Vannak segítőink. Vannak támogatók, vannak közbenjárók, és mindenki a maga részét végzi, és csak így tud megvalósulni a mi Teremtő és Megváltó Istenünk terve.
-- Ez nem csak szó. Ez a valóság... tudom, átélem, elmondani nem tudom, mennyire, de mennyire így van.
-- Néha megérzem a lendületet, mintha hirtelen "szárnyaim nőttek volna" - kapuk nyílnak ki előttünk, segítők állnak elő, lehetetlenségek lesznek lehetséges megoldásokká, hétről-hétre, hónapról-hónapra, évről-évre tapasztaljuk. (Ha egyszer az esetenkénti beszámolóimat összeszeded, és egymás mögé állítod, te is meglátod... csoda, csoda, csoda, imameghallgatás, mennyei beavatkozás... ennek a menete az egész Palánta Gyermek-és Ifjúsági Misszió.)
De egy másik történet is eszembe jut az előző évből:
-- Tamás két stroke-kal bekerült a kórházba. Nem volt igazán hívő, bár gyerekkorában kapott vallásos nevelést, és volt valami kapcsolata a templommal is.
-- Testvére, Mari, újjászületettként él, és imádkozóként, kért, látogassam meg a beteget, mert így kétséges az üdvössége, és amúgy pedig nagyon ellenálló, vad, bántó beszédű, senkivel nem akar szóbaállni, pláne a hit dolgairól.
-- Hónapok teltek el, míg el tudtam jutni Tamáshoz. De közben nem volt "üresjárat", mert Mari imatársával (vagy még többen is?) végigimádkozták Tamás élethelyzetét. Az összes bűn, megkötözöttség ellen felléptek imádságban, s ahogy vezette őket a Szentlélek, az ördög hatalmát is "lábuk alatt tartották", mint ahogy az Ige mondja. Az uralkodó gonosz szellemeket megkötözték - Máté 18 - és lerögzítették az Úr Jézus győzelmét Tamás élete felett is. (Ennek gyakorlatáról most nem tudok írni, de ez is benne van a győzelemben.)
-- Mire én bejutottam az egészségügyi intézménybe, Tamás már "egy más ember lett". Még nem volt megtérve, de a bűnei világosakká váltak előtte, bánkódott rajtuk, az Úr Jézus után elkezdett vágyni, meg-megszólította Őt, s ahogy az Igét meghallotta, ahogy elkezdtünk beszélgetni, fogadta, és maximálisan nyitott lett rá. Két találkozás után tudatosan átadta az életét az Úr Jézusnak.
-- Én csak "néztem", és hálásan "láttam", hogy a szíve nyitott, készséges, befogadó, megérti, amit mondok, és megtörténik a menny legjobb terve itt, az életében. Ez volt a valóság... nem "én csináltam", hanem az Úr előttem járt, és amit Neki kellett, elvégezte, és Tamás megmenekült. Ez a menny. Ez a menny munkája. Erről szól a 2Mózes 17.
Egy biztatás: nem kell hozzá "vezetőnek" lenned, hogy megállj az Úr előtt - mint Mózes a hegyen - és könyörögj, imádkozz másokért, akik közben "harcban vannak", mint Józsué a harcmezőn. Ez a hívás neked is szól, állj be az imádság harci területén abba a szerepkörbe, amiről itt az Ige szólt.
-- Keresd csak ki az Újszövetség leveleiben, Pál apostol ki mindenkinek, mennyiszer mondta, hogy tudja, imádságok miatt történik vele a szabadítás, és mennyiszer lerögzíti, hogy neki szüksége van a háttérben imádkozók imádságaira! (Nézd csak meg pl. a Kolossé vagy a Filippi levelet.)
-- A te imádságaid ugyanolyan "értékesek" az Úr előtt, mint Mózeséi voltak
Áldás:
Légy bátor, légy hűséges, légy nyitott és készséges, és légy idődet és figyelmedet odaszánó tanítvány az Úr Jézussal, hogy rád tudja bízni az Ő kincseit, a Neki fontos helyzeteket, személyeket, eseményeket, s megtaláljon téged az "imádság harcmezején", mintegy Mózessel a "hegy tetején".
Legyen az Úr áldása rajtad, ahogy ezt teszed, vezessen téged ebben, tegyen egyre érzékenyebb, megértőbb harcossá (imaharcossá), akire egyre többet tud rád bízni. Ámen.
Olvasmányok:
2Mózes 17.
Filippi 4, 6-7.
1Korinthus 15, 57-58.
És a Filippi és Kolossé levél tanulmányozásra.
Ui: a másik határozott példát az Ószövetségből majd máskor kell leírjam...
2024. 01. 02.