A csodák természetrajza...
Ahogy olvasom az Igét, azt látom, az Úr valahogy máshogy van a csodákkal, mint ahogy az emberek várnák Tőle.
-- Csoda nem mindig "kell" - bár van mennyei beavatkozás.
-- Azt vettem észre, hogy ha van "más megoldás", az Úr szereti a természetest, ami úgy mennyei, hogy közben be van illeszkedve ide, a hétköznapi életünkbe. Ő ott van a háttérben, jelez nekünk, vezet, figyelmeztet, de a Mi döntéseinken, szavainkon, viselkedésünkön fog múlni minden, és ÍGY jön létre, amit Ő szeretne.
-- A kettő együtt... így működik. Igen, ott, a háttérben jelen van a mennyei beavatkozás, de a kibontakozása itt van nálunk, ahogy mi szólunk, cselekszünk... s ezt szereti az Úr...
Az emberek szeretik a csodákat, szeretnek álmélkodni, "meglepődni", szeretik, amikor "maguktól megoldódnak" a dolgok, és szeretnek utána dicsekedni is ezekkel.
-- Érthető.
-- De az Úr nagyon sokszor úgy végez csodákat, hogy ezekbe bennünket hív be, velünk együtt cselekszik, és az egész olyan "természetes", a legtöbben észre sem vennék, inkább úgy fogalmaznak: "véletlenül". De mégis, Ő ott van a háttérben, nem "magától" mennek jó irányba a dolgok - Ő "intézi", s bennünket kapcsol be a megfelelő időben, hogy tegyük, ami rajtunk áll...
Így volt ez az Apcsel 27 idején is, ami gyönyörű bemutatása ennek a törvényszerűségnek, amit az előbb leírtam:
1./ Ki szeret fogoly lenni? Senki. Ki szeret bizonytalanságban lenni? Senki. És Pál apostol ÍGY utazik Róma felé. (De az Úr gondosan megválasztja őrparancsnokát is, az időzítés is benne marad az Ő tervében, és lépésről-lépésre megerősíti a helyes úttal és döntésekkel kapcsolatban apostolát.)
2./ Az út eldőlt. Rómába hajón fog menni Pál. És méghozzá fogolyként, a császár foglyaként.
-- De ha már így van, az Úr gondoskodott róla, hogy egy Július nevű századosra legyen bízva az őrcsapat és Pál is (a többi fogollyal együtt).
-- Pál pedig bárki volt mellette, előbb, vagy utóbb, megosztotta vele az evangéliumot, vagy legalábbis "bemutatta" az életén keresztül a Megváltót neki.
-- Minden lépést, minden napot, nem ismerünk, nem tudjuk, Július hogyan hallotta vagy hogyan látta meg Jézust Pál életéből, de hatott rá, amit Pál tett vagy szólt. (Ez a későbbiekből kiderül.)
3./ A leírás, hajózás tekintetében, részletes.
-- A jelenlegi ismereteink az ókori Róma és környezete hajózásáról, fontos részekben erre, az Apcsel 27-28 fejezeteiben található leírásokra támaszkodnak. Különleges dolog, hogy ez a leírás így fennmaradt.
-- Ráadásul többesszám első személyben - ami jelzi, hogy az író (Lukács evangélista), személyesen is jelen volt az események során!
-- A dolgok menetében sok minden kiderül számunkra is.
-- A százados volt felelős azért, hogy találjon hajót a rá bízott csapatnak, kibérelje azt, vagyis megfizesse a viteldíjat, és kísérje foglyait. Ez itt megtörtént.
-- Először egy Adramittiumban jegyzett hajóra szálltak fel, s még az útvonalat is látjuk.
4./ Szidónban a százados megengedi - van rá diszkrecionális joga - hogy Pál elmenjen barátaihoz, és ők gondoskodhassanak róla.
-- Nyilván látta - Pál jelleméből felismerte, s beszédéből kivette - hogy foglya nem fog megszökni. Megbízhat benne.
-- Amúgy nem lett volna köteles Pált egy órára sem elengedni maga mellől, hiszen az életével felelt a császár foglyáért. Az, hogy engedte egyedül partra szállni, nagyfokú bizalomról beszél.
-- Figyelem! Az életed folyása nagyrészben azon fog múlni, milyen jellemmel élsz. Mit hordozol. "Ki lakik benned."
-- Figyelem! Még a nem hívő emberek is észreveszik, hogy ki vagy valójában... és a hűség, a tisztesség, az alázat, az, hogy tartod a szavadat, és megbízható vagy, kapukat fog kinyitni előtted. Ugyanígy a szolgálatkészség, a segítőkész hozzáállás, az irgalmasság és a másokért érzett felelősség is.
5./ Majd a hajóút leírása következik - Ciprus (ellenszéllel szemben)... evezőkkel, majd a líciai Míra jön.
-- Itt a kikötőben a százados körülnézett, kereste a megfelelő hajót (ezek NEM menetrend szerint közlekedő tömegközlekedési viszonylatok, hanem eseti jelleggel megtalálható hajók voltak, általában kereskedelmiek, áruval megrakva, s amennyi ember még elfért rajtuk, a viteldíj megfizetése után felvették őket a legközelebbi közös úticélig).
-- A hajó, amit Július százados talált, Alexandriában jegyzett hajó volt, ami pont Itáliába tartott. Ide szállt át az egész csapat. Katonák, foglyok, kísérők (pl. a macedóniai Aristarkus, Thesszalonikából - v.2. - és Lukács, aki az út visszaemlékező leírója.)
6./ Eddig minden teljesen "természetes" volt, a maga "rendjében" haladt előre - de MÉGIS, érezhető a háttérben a kedves "mennyei rendezés", gondoskodás.
-- Július százados ráérzett arra, hogy Pál normális, megbízható, és talán már elkezdett benne tisztelet is kialakulni feléje.
-- Pál ezért védelem alatt állt, a katonák sem tehették vele - s kísérőivel - azt, amit esetleg szerettek volna.
-- Most azonban az időjárás kapcsán elkezdjük látni a menny munkáját... még inkább, mint eddig. ?
-- Nehezen jutottak el a következő állomáshoz, Knidushoz, a szél akadályozta őket. Kréta déli oldalában zajlott most a hajózás, és egyre inkább lehetett látni, hogy nehézségek várnak rájuk. Küzdelemmel jutottak el "Szépkikötőhöz", ami még nevével is vonzónak tűnt arra, hogy ott megálljanak. Az idő ugyanis már nem volt a hajózás ideje - "elmúlt már a böjt is", ahogy Lukács említi. A Földközi tengeren október e késői szakasza és március vége között hosszú távú hajózásba nem nagyon fogtak az emberek az időjárás miatt.
-- Most jön, amit az Úr "szokott csinálni": szól, de nem "saját hangján", olyan "direkt beavatkozás" jelleggel, hanem valaki bölcs, tapasztalt ember útján, akinek szavát meg lehet fontolni.
-- Itt is ez történik: Pál apostol szólal meg:
"Mivel pedig sok idő múlt el, és a hajózás már veszedelmes volt, mivelhogy a böjt is elmúlt immár, intette (paraineó - mint Kölcsey Parainesis-e... biztatás, intés, óvás, ösztönzés, szorgalmazás, buzdítás a jóra) Pál őket. Ezt mondván nekik: Férfiak, látom, hogy nemcsak a tehernek és a hajónak, hanem a mi életünknek is bántódásával és nagy kárával fog történni e hajózás." (Apcsel 27, 9-10.)
-- No, ezt vagy megfogadja valaki, vagy nem.
-- Amikor így hangzik el valami figyelmeztetés, könnyen lehet "vészmadárkodásnak" tekinteni, "károgásnak", amit "negatív beszédnek" minősítve, figyelmen kívül lehet hagyni.
-- Sok más szempont is bekerülhet, ami "felülírhatja" azt, ami elhangzik... ahogy itt is történt.
-- De akármi történt is, mi láthatjuk, hogy az Úr nem akarja, hogy veszélybe kerüljön feleslegesen bárkinek az élete - különösen, ha az Ő emberéről, munkatársáról van szó - és megtesz érte sok mindent, hogy ne úgy alakuljon, ahogy lenne, ha nem szólna a figyelmeztetés.
-- Ez is mennyei gondoskodás, de nem olyan "direkt beavatkozás" jelleggel. Bár nagyszerű, és az életünk során nagyon sokszor találkozhatunk vele, és ha hallgatunk rá, mennyei védelmet hoz be.
-- Még egy kérdés: szerinted az Úr akarta, hogy a hajó bajba kerüljön? Akarta, hogy a vihar rátámadjon? Akarta, hogy külön csodát kelljen tennie annak érdekében, hogy Pál apostol megmeneküljön? Akarta ezt az egészet, ami innentől következett?
-- Szerintem nem akarta. Szerintem pontosan abban volt "érdekelt", hogy ez az egész kalamajka elmaradjon. Nem volt szándékában "csodákkal fitogtatni az erejét", hanem egyszerűen "rákényszerítette" Őt erre az emberi döntésekkel létrehozott helyzet... és az Ő népének, az Övéinek imádsága... (Nem szereted ezt a "rákényszerítette" kifejezést... nem szereted, mert ez Isten szuverenitásának ellene mond... hát, akkor értsd helyesen. nem az Ő "szuverenitása" ellenében mondom, hanem azt szeretném kifejezésre juttatni, hogy Ő megtett mindent, hogy NE következzen be a baleset, és ebben benne volt az, hogy Pál apostolon keresztül figyelmeztette a döntésért felelős vezetőket, hogy ne induljanak tovább... ez arról beszél, hogy nem akarta a balesetet... mint sokszor, nagyon sokszor a mi életünkben is, és környezetünkben is. Ő szól, hogy ne legyen rossz, ne következzen be baj, betegség, kellemetlen következmény... s ha hallgatnak rá az emberek, akkor elkerülik a "rosszat", ha nem hallgatnak, belefutnak...)
7./ Amikor elhangzik a figyelmeztetés, más érdekek, meggondolások, szempontok mentén, általában ellenérvek is következnek. Itt is így történt.
-- A hajótulajdonos (akinek érdeke nyilván az volt, hogy hamar Itáliába jussanak, vagy, hogy olyan helyen teleljenek át, ahol mást is tud tenni, mint itt, a Szépkikötőben tudott volna - pl. kereskedni, stb.), és a kormányos mester (aki nyilván a hajótulajdonos érveit erősítette, s a maga szakértelmének megfelelőeket is odaillesztette érvelésében) világosan ellene mondtak annak, amit Páltól hallottak.
-- A századosnak úgy tűnik, volt szava e kérdésben, mert Lukács kiemeli, hogy ő inkább a hajótulajdonosnak és a kormányos mesternek hitt.
"Mivel pedig az a kikötő telelésre nem volt alkalmas, a többség azt határozta, (a döntés itt úgy tűnik, egy közös megvitatás után, valamiféle szavazás útján született meg), hogy hajózzanak el onnan is, ha valami módon eljutva Főnixbe, Kréta kikötőjébe, mely délnyugat és északnyugat felé néz, kitelelhetnének. Mivel pedig déli szél kezdett lassan fújni, azt gondolván, hogy feltett szándékuknak uraivá lettek, (vagyis: úgy lesz, ahogy elgondolták), elindulván, közelebb hajóztak el Kréta mellett." (Apcsel 27, 12-13.)
-- A körülmények kedvező voltát is mérlegeli az ember, ha saját elgondolásainak megfelelően akar cselekedni. Most úgy tűnt, sikerrel fognak járni.
-- A mennyből jövő figyelmeztető szó - mivel az ember, aki képviselte azt, könnyen leírható volt ("egy nulla... jövendő oroszláneledel... csak egy fogoly... egy senki...") - elsikkadt az ellenvélemények, a szavazás és a kedvezőnek tűnő körülmények közepette.
8./ És jött a vihar...
-- A kellemes déli szelet egy pillanat alatt vad északkeleti szél írta felül, ami beleakaszkodott a hajóba. Ez pedig nem bírt ezzel a széllel szemben haladni - hát (kénytelen-kelletlen) elengedték, hadd ragadja magával azt a rátámadó szél.
-- Innentől azt tudták tenni, amit abban a korban képesek voltak tapasztalt hajósok megtenni:
a./ megmentették a csónakot (v.16.)
b./ megövedzették a hajót (zátonyra gondolva - v.17.)
c./ leeresztették a vitorlát (v.17.)
d./ a hajóterhet kidobálták (v.18.)
e./ a hajó nélkülözhető felszereléseit is kidobálták (v.19.)
-- És mindezekkel együtt, teljes volt a köd, a sötétség, a vihar miatt, sem csillagok, sem nap nem látszott, ami a tájékozódást is lehetetlenné tette (nem volt GPS-ük), s bejött a kétségbeesés. Elveszett a reménység.
-- És ekkor jött a következő lépés, a direkt mennyei beavatkozás - egy angyal által.
9./ Itt következik az, amit tegnap (231027) leírtam "A bajban is..." c. üzenetben. Pál feláll, elmondja, hogy nem hallgattak rá, ezért kerültek bajba, de most is, ebben a helyzetben is, az Úr lesz az Úr, és nem fogja hagyni őket elveszni.
-- Angyal állt mellé az éjjel.
-- A jövőről beszélt, arról, ami "kell", hogy bekövetkezzen.
-- S arról, hogy az Úr meghallgatta Pál imádságát - "neki adja a vele együtt utazókat (276 embert)".
-- Nyilvánvalóvá válik, ki az, aki az "igazi Tulajdonoshoz" tartozik, sőt, Őt szolgálja, és ezért ő lesz az, akinek a "Tulajdonos" odaadja a vele együtt utazókat.
-- Ott a biztatás - "jó reménységben legyetek", mert úgy lesz, ahogy az Úr megmondta. S ezt Pál is hiszi - a kijelentés is hittel kell párosuljon, hogy a mennyei megőrző beavatkozás ki tudjon bontakozni.
(Ld. "A bajban is..." c. üzenet - 2023.10.27-ről.)
10./ Jön a megmenekülés.
-- Igen, jön a megmenekülés, de az efelé tartó lépésekben is ott a veszély arra, hogy megint "baj lesz", vagy valamit "nem tud" úgy kibontakoztatni az Úr, ahogy akarja.
-- Éjjel volt. Ahogy közeledtek a szárazföld felé, nem ismerték fel. Nem akartak zátonyra futni. Vasmacskákat vetettek ki a hajó hátulsó része felől.
-- És akkor jött az ötlet: a hajósok lelépnek - a csónakkal kivergődnek még az éjjel a partra. (Ha már az egész hajó elvész, utasaival együtt, legalább a leleményesek, akiknek van már valami tapasztalata, és akik "időben lépnek", megmenekülhessenek. Az, hogy a "többiekkel mi lesz" - mint szokott lenni sokszor - "kit érdekel"? Ez volt az "ötlet"...)
-- Ez tönkretehette volna a szabadulást. Az Úr figyelmeztette az apostolt. Hogyan? Nincs leírva. De egy biztos: észrevette, hogy mi történik, vagyis, mire készülnek! (Néha az ember "szimata" segít, néha egyszerűen jön egy "benyomás", ami mögött ott az Úr, néha elkap egy szót, egy jelzést, és ebből támad fel benne a gyanú, vagy a meggyőződés, hogy mi készül... Pál apostol megragadott valamit abból, ami készült... téged is vezet így az Úr, ha figyelsz Rá, és engedsz az Ő indításainak!)
"A hajósok pedig mikor el akartak menekülni a hajóból, és a csónakot lebocsátották a tengerre, annak színe alatt, mintha a hajó orrából vasmacskákat akarnának vetni. Mondta Pál a századosnak és a vitézeknek: Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti meg nem szabadulhattok. (Figyelmeztetés, saját érdekeikre hívja fel figyelmüket, s a veszélyre.) Akkor a vitézek elvágták a csónak köteleit, és hagyták kiesni azt." (Apcsel 27, 30-32.)
-- Ez ugyanúgy veszély volt, mint a továbbhajózás, annak idején, Kréta szigeténél.
-- Pál szólt ismét - és: most már hallgattak rá. (Úgy tűnik, a korábbi szó nem múlt el nyomtalanul. Legalább arra jó volt, hogy jelezze, érdemes figyelni arra, amit ez az ember mond.)
-- Az Úr Pált figyelmeztette, hogy ő intézkedjen.
-- Erre Pál nem azt mondta, hogy "az Úr majd úgyis csodát tesz, hiszen engem Rómába akar vinni", hanem felmérte, hogy a Rómába jutáshoz most itt egy olyan lépést kell megtenni, ami részben rá van bízva... szólni kell, méghozzá ügyesen kell szólni, hogy a katonák meg is tegyék, amit megtehetnek. A veszély elhárulhasson.
-- Ez is a menny gondoskodása. Csak másképpen, mint gondolnánk, nem "direkt csoda" útján (pl. a hajósok nem tudnak beszállni a csónakba, stb.) - hanem úgy, hogy Pálra van bízva a szó és a cselekvés. S ő ügyes volt ebben a helyzetben, és az Úr Jézus is adott már neki tekintélyt - meghallgatták.
-- Inkább a csónak vesszen, mint mindenki, aki a hajóban maradt...
11./ Enni kell, hogy legyen erőd.
-- Pál megint figyelmeztet. Tessék enni!
-- És példát is ad - mert akarja, hogy mindenki megmeneküljön... és meg is menekülhetnek, ha hallgatnak rá. És most itt volt az idő - már bíztak benne, már volt tekintélye, hallgatni kezdtek rá.
-- Ez is a "természetes gondoskodás" útja, bár benne van az Úr figyelmeztetése is. Pálnak szól, Pálnak adja a figyelmeztetést, és ő szól a többieknek. Ez is "normális", és most hallgatnak is rá. (Kell az erő, mert a hűvös víz, ahová nemsokára be kell majd ugrani a zuhogó esőben, átfagyva a két heti éhezés és tengervíz hatása alatt, elvenné az erőt attól, hogy kiússzanak a hatalmas hullámzásban. Kell az erő és ehhez kell enni!)
"Addig pedig, míg nappal lenne, intette (parakalló) Pál mindnyájukat, hogy egyenek, mondván: Ma tizennegyedik napja, mióta folyton étlen várakoztok, semmit sem véve magatokhoz. Azért intelek benneteket, hogy egyetek, mert ez a ti javatokra szolgál. Mert közületek senkinek sem esik le egy hajszál a fejéről. (Ismét a személyes biztatás. Az "ígéret szava", a kijelentésre támaszkodva, erőt ad, lendületet, reménységet, és segít, hogy kijöjjenek az apátiából.) Mikor pedig ezeket mondta, és kenyeret vett kezébe, hálákat adott Istennek mindnyájuk előtt, (tudatosan és nyilvánosan, hangosan imádkozott) és megtörvén, kezdett enni. (Személyes példa - a szó és az imádság mellett.) Felbátorodván pedig mindnyájan, szintén vettek magukhoz táplálékot. Voltunk pedig a hajóban lélekszám szerint összesen kétszázhetvenhatan. Miután pedig megelégedtek eledellel, a hajót könnyebbítették, a gabonát kihányván a tengerbe." (Apcsel 27, 33-38.)
--Ne nézd le azokat a dolgokat, amik "normális módon" szükségesek, ne tekintsd ezeket "kevésbé szelleminek".
--A mi Istenünk "Szellem", de emberi testbe költözött, és itt élt köztünk. Nem nézte le a testtel kapcsolatos dolgokat. Az evést, például, és azt, hogy aludni kell, hogy erőd legyen.
--Az Ő szabadításához, hogy az Ő tervei beteljesedjenek, kell, hogy legyen erőd... pl. itt, ahhoz, hogy 276 ember megmeneküljön, az utolsó szálig, kellett, hogy egyenek - két hét után. S ezt rátette Pál apostolra, aki lerögzítette a vele valók számára is.
-- Hidd el, a szabaduláshoz ez is hozzátartozott. Az evés, itt, az utolsó éjszakán.
-- Ugyanígy, hidd el, sok "hétköznapi dolog" hozzátartozik ahhoz, hogy az Úr legjobb tervei végbemenjenek: szervezés, takarítás, rendcsinálás, egy-egy emberrel való megbeszélés, visszakérdezés a megbeszélt dolgokra, idői tervezés, határidők kitűzése, rendesen megfogalmazott levelezés, jegyzetek, telefonhasználat, pénzbeosztás és pénzügyi tervezés, az előre kiszámítható körülmények végiggondolása, az alternatívák áttekintése, a tudatos átbeszélés, pl. a dolgoknak a tapasztaltakkal, vagy szakmában járatos emberekkel történő átbeszélése (megvizsgálása)...
-- Nem tudom elmondani, a misszióban (a Palántára gondolok most, hirtelenében), mennyi, de mennyi ilyen terület van. Amellett, hogy folyamatosan imádkozunk, kikérjük az Úrtól a következő lépéseket, az akadályok elhárulását, a források megjelenését... de a munkánk jelentős részét az teszi ki, amit mi, "emberileg", saját magunk is el tudunk végezni... és amit valójában nekünk kell elvégeznünk... el is végezzük. Mert így megy tovább a misszió, így valósulnak meg azok, amiket az Úr megmutatott, hogy Ő "ezt akarja"...
12./ Szóval, az apostol szól és példát is mutat, hogy az "egyszerű, hétköznapi dolgok" is megtörténjenek.
--Ez kell ahhoz, hogy az Úr jó terve - a megmentésre - megvalósulhasson.
-- S amit mi meg tudunk tenni, azt megtesszük, és nem kérjük ehelyett az Urat, hogy "Ő cselekedjen". Ami rajtunk áll... pl. Mózes is imádkozott a Vörös tenger előtt, amikor az egyiptomi gyorshadtest már a sarkukban volt - s az Úr azt mondta: "Elég... most cselekedj! Válaszd ketté a tengert... hogy hogyan? Nyújtsd ki a botot, ami a kezedben van... és tartsd, hogy a menny ereje megnyilvánulhasson..."
-- Amikor az "egyszerű dolgokat" megtesszük, engedelmesen, "normálisan", az Úr közben elvégzi az Övét... megerősít, felkészít, s ahogy odakerülünk a cselekvéshez, csodát tud velünk tenni, és megvalósul, amit Ő ígért.
13./ És megint jön egy "hétköznapi csoda"... egy olyan gondoskodás, aminek előzménye az volt, hogy Pált meg tudta ismerni Július százados... mert, hogy:
-- Másnap reggel, bár nem ismerték fel, hol is vannak valójában, s a partot sem ismerték, de sejtettek valami öblöt, ahová a hajót kihajthatják, eldöntötték, hogy nekieresztik a hajót, és "majd meglátják".
-- Meg is látták - a vasmacskákat a tengerben hagyták, elvágták azok köteleit, s a vitorlát felvonták, s száguldottak a széllel a sekély víz felé. ?
-- Egészen addig, míg egy zátony meg nem akadályozta őket a további haladásban. A zátonyon a hajó orra megakadt, leválaszthatatlanul, s a hajó farát pedig a rátörő hullámok kezdték darabokra rombolni.
-- Ekkor jött a következő veszélyhelyzet, amit az előbb említettem... "hétköznapi csoda", mennyei, természetfeletti gondoskodás a jövő érdekében, de úgy, hogy közben a legtöbben észre sem veszik, hogy ebben is mennyei beavatkozás van... csak nem olyan "direkt" jellegű, mint az emberek a csodával kapcsolatban gondolják.
"De mikor egy zátonyos helyre találtak, ráhajtották a hajót. És az első része ugyan megakadván, mozdíthatatlanul maradt, a hátulsó része azonban szakadozott a haboknak ereje miatt. A vitézeknek pedig az lett a tanácsa, hogy a foglyokat vágják le, hogy senki el ne szaladhasson, minekutána kiúszott. (Hiszen az életükkel feleltek a császár előtt, az ő foglyaiért. Inkább egy halott fogoly, amit mindenki meg kell értsen a körülményekre való tekintettel, mint egy halott őr, aki a fogoly szökése miatt kénytelen a felelősséget hordozni.) De a százados meg akarván tartani Pált, eltiltotta őket e szándéktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, először azok szökdössenek a tengerbe és meneküljenek ki a szárazföldre. A többiek pedig ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. És így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre." (Apcsel 27, 41-44.)
-- Mi volt Július százados szerepe abban, hogy Pál és a többi fogoly megmenekült? Az, hogy kiállt mellette, (mellettük).
-- Miért állt ki Pál mellett? Mert megismerte őt. Mert Pál beszélgetett vele. Mert ez a százados "nyomon követte" azt, amit Pál mondott, amit tett, ahogy imádkozott, és amilyen közösségben volt azokkal, akik körülötte voltak, és Urával, Akit senki sem látott, de Akiről már ő is, ez a római százados is elkezdte elhinni, hogy Mindenható, hogy jót akar az embereknek, de "jobb figyelni Rá", és jó, ha "engedelmeskedik" az ember, ha "jóban akar lenni" ezzel az Úrral.
-- Július százados mindenkivel szemben vállalta, hogy ezt a Pált meg fogja menteni (s a többi foglyot is, vele együtt). Ez is a "mennyei beavatkozás és gondoskodás" kategóriájába tartozik - bár ember tette, aki még "hivatalosan" nem ismerte az Élő Urat, de megtette, mivel közeledett Hozzá, a szíve nyitottságával... és becsületességével. Ezzel valójában, (bár ezt nem tudta), részese lett a mennyei megmentő tervnek... és "jó magot vetett" a saját jövőjére nézve is.
14./ Mindenki megmenekült, ahogy az Úr előre megmondta.
-- Fagyoskodtak. A kétheti éhezés most éreztette hatását. Nehéz volt felmelegedni - de a helyi népesség (a "máltai barbárok" - római gondolkodás szerint) befogadta őket, tüzet gyújtott számukra, s nyilván táplálékkal is ellátta őket... azonban még valamin át kellett menni, mert az ördög "nem aludt". NEM akarta kiengedni "kezéből" az ő munkájára olyan veszélyes Isten emberét. S jött a kígyó...
-- A megmenekülés örömében valaki szolgált a többieknek (mint az Úr Jézus is nekünk, akikért testté lett, akiket megváltott, érdemtelen létünkre) - s ez az Úr embere volt, Pál: venyigét szedett. S ahogy a tűzre tette, a télire elhelyezkedett vipera a meleget megérezve megmarta az apostol kezét.
-- Újabb "csodahelyzet" - s ez most megint a direkt beavatkozás ideje, amikor a "természetes folyamatait" felfüggeszti a "természetfeletti erő megnyilvánulása", a mennyei beavatkozás...
-- Itt most megint az Úr kell, hogy tovább lendítse a helyzetet a mennyei terv betöltése irányában. És kell a hit is.
"És miután szerencsésen megmenekültek, akkor megtudták, hogy Melitának (Máltának) neveztetik az a sziget. A barbárok pedig nem közönséges emberséget cselekedtek mi velünk: mert tüzet gerjesztvén, befogadtak mindnyájunkat a rajtunk való záporért és a hidegért. (A záporra és hidegre való tekintettel.) Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett és a tűzre tette, egy vipera a melegből kimászva, az ő kezére ragadt (Belemart, és most ott lógott a kezén - tipikus ördögi fordulat... pont azt, aki jót tett a többiekkel, akire tekintettel a többiek is megmenekültek, egy "ilyen baleset éri"... amibe belehalhat! Tipikus - az ördög "direkt beavatkozása", amit mi "támadásnak" mondunk. S amit ilyenkor tehetsz, hogy a hit által szólsz, a hit által cselekszel, a hit által nem adod meg magad az ellenség cselekvésének!) Mikor pedig látták a barbárok az ő kezéről függeni a mérges kígyót, mondták egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, akit nem hagyott élni a bosszúállás, noha a tengerből megszabadult. (Gyorsan megszületik az ítélet - az előítélet - aminek nincs ugyan alapja, de az emberek olyan biztosak benne... "Ez gyilkos!" - s a "karma törvényét vélik felfedezni" az eseményben... míg az Úr beavatkozásával nem találkoznak.) De neki (Pálnak), minekutána a kígyót lerázta a tűzbe, semmi baja sem lett. (Hoppá! Úgy tűnik, a direkt mennyei beavatkozás, a hit által, legyőzte a gonosz munkáját. S az emberi előítéletet is kikezdte. S ez jó...) Azok pedig azt várták, hogy ő meg fog dagadni, vagy nagyhirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmüket, istennek mondták őt." (Apcsel 28, 1-6.)
15./ Ó! Mennyei fordulat - méghozzá szó szerint. Lehetne ördögi fordulat is, ha a hit nem működött volna, de működött, és a mennyei beavatkozás a "rosszat jóra fordította".
-- A "barbárok" úgy gondolták, "gyilkos ez az ember", s várták, hogy perceken belül meghal - hoppon maradtak. Mert, hogy nem halt meg. Sőt... olyan higgadt volt, hogy mindenki csak nézett.
-- Belerázta a kígyót a tűzbe? Nem dagadt meg? Nem esett össze holtan? Mi ez? S meg kellett lássák, hogy természetfeletti a beavatkozás, amit ők a maguk észjárásának megfelelően "isteninek" minősítettek... csakhogy, politeista létükre, magát Pált gondolták istennek.
-- Mire dobbantó ez? Milyen következő lépésre? (Ld. Acs 14,11-18.) Az igehirdetésre. Arra, hogy ezek a pogány hátterű emberek is meghallják a megváltás üzenetét, megtérhessenek, és az Úr Jézus bennük is elvégezhesse az új teremtés hatalmas munkáját.
-- S ez - bár itt nincs leírva - biztos, hogy megtörtént. Pál hirdette az Evangéliumot, és a "rosszból jó lett". Az ördögi támadásból, a mennyei direkt beavatkozás (csoda) folytán, kapunyitás lett az Evangélium előtt!
-- A csoda az Úré volt - a kapu pedig Pál apostolé. Itt neki kellett belépnie a mennyei szóval, a hirdetett Igével. S az Úr végezte el a megmentés, az újjászületés munkáját.
16./ Még egy hasonló csoda történt, ami megint előre vitte az Úr tervét a megvalósulás útján. Ez pedig Publius édesapjának gyógyulása volt. Az Úr direkt beavatkozása, ami a hit által jött elő... megint egy gyönyörű példája az "együttmunkálkodó" terv-kibontakoztatásnak...
"Annak a helynek környékén voltak pedig a sziget főemberének, névszerint Publiusnak mezei jószágai, aki befogadván minket, három napig nagy emberségesen vendégül látott (276 embert... nem akármi... mennyei szempontból ezt úgy hívják: irgalmasságból fakadó magvetés... és a gyümölcse nem marad el az ígéret szerint... mert, amit vet az ember, azt aratja is...). Történt pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküdt. Akihez Pál bement, és minekutána könyörgött, kezeit reá vetve meggyógyította őt. (Figyeld meg a "dolgok menetét"... mindjárt megnézzük.) Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, akik betegek voltak a szigeten, őhozzá jöttek és meggyógyultak. Kik nekünk nagy tisztességet is tettek, és mikor elindultunk, a szükséges dolgokkal elláttak." (Apcsel 28, 7-10.)
-- Hogyan is történt ez a dolog?
a./ Publius irgalmasságra indult, vendégszeretetet gyakorolt, és a tőle elvárható felett nagy mértékben jót tett a rászorulókkal.
b./ Amikor Pál meghallotta, hogy Publius apja vérhasban fekszik, bement hozzá, hogy imádkozzon érte.
c./ Odabent könyörgött, és utána kezeit rávetette, és "meggyógyította őt".
d./ A hit általi cselekedet egyértelmű. A mennyei ígéret birtokában, miután könyörgött, tudatosan a gyógyulásért, rátette kezeit és ami rajta állt, "kaput nyitott" a mennyei beavatkozás előtt.
e./ Az Úr gyógyítása Pál kezeinek rátétele által történt meg.
f./ A kettő együtt dolgozott - az Úr gyógyító ereje, a mennyei gyógyító szándék, a menny akarata, és Isten emberének hite, ami által a kezeit rátette a beteg emberre.
g./ A gyógyulás az Úr akarata volt. Pál ezt felismerte, és megtette, ami az ő része volt ebben - kezét rávetette a betegre.
h./ A csoda nyilvánvaló volt. Senki le nem tagadhatta. S a hit feltámadt a többi emberben is. És elkezdtek jönni Pálhoz. S elkezdték hozni a betegeket. Három hónapon át.
i./ Mennyien tértek meg közben? Mennyi embert kereszteltek meg, mennyieket építettek a HIT által, s tettek tanítványokká? Nincs leírva. De az egyértelmű, hogy a sziget minden tájáról jöttek az emberek. S nyilván vitték a hírt is, a gyógyulás hírét, az Úr jelenlétének hírét, az Evangélium jó hírét.
j./ Egy ébredés indult el. S ebben benne volt ez az egész hajóút, mindazzal, ami "természetes jelleggel" hordozta a menny "titkos beavatkozását", s mindazzal, ami nyilvánvaló, "direkt beavatkozással" mutatta meg Isten élő jelenlétét az embereknek. A kettő együtt...
17./ A mi életünkben is így van ez. A mi Urunk szereti, amikor "természetes jelleggel" megy végbe az Ő terve, beleilleszkedve a mi hétköznapi életünkbe.
-- Szereti, ahogy hallgatunk Rá, követjük Őt, engedünk az Ő indításainak, és megtesszük, ami rajtunk áll... gondolkodásban, szóban, viselkedésben, tettben, s így az emberek felmérhetik, mit jelent Ővele járni a hétköznapokban.
-- Szereti, ahogy a jellem tud dolgozni. Szereti, ahogy az emberekben bizalom támad, és vágy arra, hogy az Övéinek közelében legyenek.
-- Szereti, ahogy a "teljes természetességgel" megnyilvánuló Istentől való hétköznapi élet "elvégzi a maga munkáját".
-- De közben, amikor szükséges, a természetfeletti beavatkozás direkt megnyilvánulásai - a csodák - is megjelennek. Néha akkor, amikor "nincs más lehetőség", máskor pedig úgy, hogy az Isten emberei a hit által imádkoznak, "rástartolnak" a mennytől felismert lehetőségekre, és kikérik az Úr jó tervét, megmentő munkáját, akár emberek megtérése érdekében, akár meggyógyulása, megszabadulása érdekében. S az Úr cselekszik... "természetfeletti, direkt beavatkozással", itt, a mi világunkban, csodák útján.
-- Ebben élünk mi, most, itt, a 21.században (is).
-- Az Úr Jézus mennyei tervének felismerésében (Efézus 2, 10. és 2Timótheus 3, 16-17. Titus 2, 14.), betöltésében, a hétköznapjainkban, "teljes természetességgel", és a menny "direkt, természetfeletti beavatkozásai" útján. Együtt, a kettőben. Vele.
Köszönöm, hogy tanítasz bennünket, Uram, járni a Te mennyei jóakaratodban, munkáidban. Teljes "természetességgel", és közben vágyva és igényelve a természetfeletti beavatkozás idejét, a csodát, s ezt kikérve Tőled. Köszönöm, hogy folyamatosan formálsz bennünket, viszed előre a Te megmentő munkádat, s bekapcsolsz bennünket, napról-napra.
Legyen így, tedd értelmessé, megértővé, felismerővé a Te munkatársaidat... bennünket, akik vágyunk rá, hogy eljöjjön a Te országod, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt, a földön is. A mi időnkben is. Ámen.
2023. 10. 29.