Megváltoztatott beszélgetés...
Milyen izgalmas. Erre lehetőségünk van nekünk is. Lehet, hogy egy beszélgetés "froclizással" indul, "kóstolgatnak" téged, de, ha szeretsz, és "erős vagy a jelenvaló igazságban", s kéred a mennyei bölcsességet, a beszélgetés más irányt vehet...
Az Úr Jézus életében is látunk ilyet. Többek között itt, a Lukács 10-ben:
"És íme egy törvénytudó felkelt, kísértve Őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?" (Lukács 10, 25.)
1./ A "kísértve" minden más újszövetségi megjelenésben negatív jelentésű - "Istent nem kísértjük" (Máté 4, 4.), és "Krisztus sem" (1Korinthus 10, 9.)... szóval, itt is valószínűleg amolyan "csapdába ejtés" lehetett a háttérben - mint a Lukács 11, 53-54 helyzetében is, ahol a kritikusok, akik "ellene álltak Neki", próbáltak a "kikérdezgetés" útján valamit "kikapni a szájából", hogy majd vádolhassák Őt ennek kapcsán.
-- De még egy ilyen indítékú beszélgetés-kezdeményezést is fel lehet használni jóra, hogy mások, (és ha lehet, a kérdezgetők is), találkozhassanak az üzenettel, az átformáló igazsággal... (persze ez csoda, de mi a menny csodáiban élünk, itt, a hétköznapjainkban).
2./ Ez az "örök életet vehessem" az öröklésre vonatkozott, arra, ahogy a fiak örökölnek az apa után...
-- "Hogyan lehetek én is "örökös" az örök élet értelmében?" - hangzott ez a kérdés, bármilyen indítékból jött is elő.
S az Úr Jézus visszakérdez!
"Ő pedig mondta annak: A törvényben mi van megírva? Mint olvasod?" (Lukács 10, 26.)
3./ Szeretem, hogy az Úr Jézus az igét helyezi le alapként, mindenkor. Amikor a Márk 10-ben (Máté 19-ben) olvassuk azt a beszélgetést, ahol a házassági válásról kérdezgetik - az előzőben bemutatott indítékkal - ugyanezt teszi: visszatereli a figyelmet az Igére, a kijelentésre. "Hogy olvasod?"
-- Minket is sokszor vinnének filozófiai, vagy moralizáló irányba, de az IGE hatalmas segítség:
a./ Ereje van.
b./ Ha idézed, visszatérsz ahhoz, amit Isten mond, amilyen Ő, amit Ő kijelent Magáról, a helyzetről.
c./ Amikor már az Igéről beszéltek, ott az élet kezdhet kiáradni, hiszen az Igében ott az élet.
d./ Nem enged felesleges irányokba eltévedni, sőt, újat ad annak is, aki kérdez, vagy akivel beszélgetsz. Nagyrészt nem ismerte korábban, amit felolvasol, vagy amire hivatkozol. (Ha ismeri, vagy, ha ott a kezedben, és kinyitod, megkérheted, hogy Ő olvassa fel, vagy mondja ki... ebben is van erő!)
4./ Az Úr Jézus nem félt az Igére hivatkozni.
-- Nem félt attól, hogy "mit szólnak" az emberek, vagy, hogy "majd találnak benne valami kivetnivalót".
-- Te is légy bátor az Igével. Nem te írtad. Az Úr áll jót érte. És tapasztalat: a beszélgetések régen elmúltak, de az Ige ott marad, "beleakad" az emberekbe, vissza-visszaköszön hozzájuk, és nem nagyon tudnak majd kitérni előle.
"Az pedig felelvén, mondta: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Mondta pedig annak: Jól feleltél; ezt cselekedd, és élsz." (Lukács 10, 27-28.)
5./ Húúú! Ez az ember - bármilyen indítékkal jött volna is - jól hozta az Igét. Jó Igét, odavágót, a legjobbat hozta.
-- És ezt az Úr Jézus észrevette!
-- Figyelj! Az Úr Jézus nem az indítékra reagált, bármilyen volt is az, hanem beszélgetett az emberrel, és megadta a lehetőséget arra, hogy jót ragadjon meg, jót hozzon elő, és jó irányba mehessen az élete.
-- S amikor ezt kimondta ez az ember, az Úr Jézus erre, az igére reagált.
-- Ez jó irány. Jó hozzáállás. Jó segítség az embereknek - mert mit tudhatod (és mit tudhatom én), hogy miért kérdez úgy, ahogy kérdez... felbérelték, froclizták, keserítették, megbotránkoztatták, rossz hírrel etették meg? Nem tudjuk. Egyet tudunk: az Úr már dolgozik benne, ezt az Igét nem véletlenül hozta, már, ahogy eddig gondolkodott, eljutott valamire, ami kincs, érték, és ezt vesszük észre benne, nem pedig a másodlagos dolgokat! Oké? Legalábbis az Úr Jézus ezt tette!
"Az pedig felelvén, mondta: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Mondta pedig annak: Jól feleltél; ezt cselekedd, és élsz." (Lukács 10, 27-28.)
6./ Ez a szelet, itt, a beszélgetésből, egy jó iránymutatással le is zárult. Az, hogy a beszélgetés folytatódott, egy következő kérdés miatt történt. Ez is jó volt. De, amit eddig láttunk, is megragadhattuk belőle, hogy:
-- Az Úr Jézus szeret, jó irányt akar adni, rákérdez, az Igét teszi alapul, s ha jó választ hall, azt megerősíti, hogy aki mondta, megerősödjön az elfogadottságban és a jó irányban, amire ráállhat... (ha akar)... minden esetre, rajtunk ne múljon, mi megerősítjük, és a jót vesszük észre.
-- Lehet, hogy egy kicsit "naívnak" tartanak majd? Sebaj. Nem az a lényeg, hogy "mindenki lássa", te mennyire átlátsz a szitán, hanem az, hogy az a másik ember, aki kérdezett, megkapja a megfelelő irányt, s hozzá a megerősítést. A többi utána rajta fog múlni. Az pedig, hogy téged hogyan értékelnek mások, egy másik lapra tartozik - nem annyira fontos, a menny, majd a megfelelő időben, értékelni fog... (most is, csak most nem látszik mások előtt... de tény).
7./ Még egy kérdés... innen, a 2000-es évekből, sok évszázad "teológiai tisztulása" nyomán... hát ez az "örök életet hogyan kaphatom meg" kérdés, nem más választ igényelne? Nem a kegyelemből hit által válaszát, a Róma 10, 9-10 válaszát, vagy a János 1, 12-13 válaszát?
-- Innen nézve, biztos.
-- De sem a Római levél, sem a János evangéliuma még ennél a beszélgetésnél nem volt meg. És ha meg is lett volna, itt az Úr Jézus mást tartott szem előtt. Nem "dogmatikusan" közelítette meg, hanem a megértést látta a szeme előtt, hogy mire jutott el eddig az a másik ember!
-- Ezen felül ez a másik ember az Ószövetségből tudott kiindulni, annak a sok ezer igeverséből - s ezek közül a legjobbakat hozta elő... más szóval: eddig is gondolkodott róluk, és mérlegelt, s most "megvizsgáltatta az Úr Jézussal is", amire eljutott.
-- Ha a másik gondolkodása mögött egy másik kultúra, egy másik gondolkodásmód van, JÓL tesszük, ha ebbe illesztjük bele a megmentés üzenetét, az Evangélium irányát. S itt ez történt - ez az ember arra tudott eljutni az Ószövetség alapján, hogy a legfontosabb az Úrral való közösség, az, hogy szereted-e az Urat, és ezt átviszed-e az emberekkel való kapcsolatodra is?
-- Ma, itt, a mostani egyháztörténeti korban, sokan ezt még úgy is tekinthetik, hogy "cselekedetekből üdvözülés"-t mondott az Úr Jézus, mint irányt... ez pedig helytelen... DE azért mégis az Úr Jézus az Úr, és Ő jobban tudja, mikor, mit, miért és hogyan mond. Én most itt inkább tanulok Tőle.
-- Miért mondta, hogy "jól feleltél", és, hogy "ezt cselekedd, és élsz"? Azért, mert ez az irány odavisz a mi Teremtő és Megváltó Istenünk legfontosabb gondolataihoz, tervéhez, és ahogy az ember őszintén vágyik rá, hogy szeresse az Urat, teljes szívéből, és mindenéből, s rájön, hogy a bűn az, ami visszatartja, akkor arra is rájön, hogy neki a mennyei megbocsátásra, Isten mérhetetlen jóindulatára, türelmére, s az új kezdésre van szüksége (együtt: kegyelem), és ez már "elég jó irány", ugye? Én legalábbis így értem, amit az Úr Jézus mondott.
-- Ha őszintén szereted és akarod szeretni az Urat, meg tudja mutatni mindenkor a következő lépéseket, megmutatja, amit te tudsz még tenni, illetve, amit Ő akar tenni... megmutatja, elvezet rá, erőt ad hozzá, és új életet, ahogy igénybe veszed a hit által (rábízás útján) az Ő mérhetetlen jóságát, szeretetét, kegyelmét, és amit tett érted ebből a kegyelemből fakadóan (a keresztet)... persze, itt, ez az ember még nem hallhatott a golgotai keresztről, hiszen mi még előtte voltunk itt, ennél a történetnél, évekkel. De akkor is, az ő hátterének megfelelően, a lehető legjobbat "kapta el", és az Úr Jézus ezt megerősítette nála. "Ezt cselekedd, és élsz." - a szeretet az élet. És a szeretet az élet irányába fog vinni. És ha szeretsz, ha törekszel rá, mindent befektetve, hogy szeress, az Urat és a felebarátodat is, akkor el fog vezetni arra, hogy hogyan tudod megtenni (az új élet, a Szentlélek, a mennyei erő, a feltámadás ereje által).
No, most jön a beszélgetés folytatása. Mert egy visszakérdezés megint beszél picit az indítékokról. Az "önfelmentő szándékról"... de az Úr Jézus ettől még benne marad a beszélgetésben, nem csap le a "rossz indítékra", nem bizonyítja, hogy a "másik milyen gonosz", hanem megadja a lehetőséget a számára.
"Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom? (Itt az önigazoló indíték... nyilván voltak neki is gondolatai erről a témáról...) Jézus pedig felelvén, mondta: Egy ember ment alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik azt kifosztván és megsebesítvén, elmentek, és ott hagyták félholtan. (A történet bármelyik akkori hírből kiragadható. De a szereplők, a helyszín, és a viselkedések útmutatók.) Történet szerint pedig ment alá azon az úton egy pap, (izraelita - elvileg szent életű - vallási vezető), aki azt látván, elkerülte. (Simán meg lehetett rá a maga indítéka: akár sietség, akár szolgálat és a hozzá szükséges szolgálati "kultuszi tisztaság", amit "mindenki megérthet".) Hasonlóképpen egy lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülte. ("Jobb nem beleártani magam." - amúgy itt is felmerülhetett a szolgálatra sietés és a kultuszi tisztaság indítéka - "mindenki megértheti".) Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az volt: és mikor azt látta, könyörületességre indult. (Ez az indíték kulcsfontosságú. Itt a szeretet kiinduló pontja. A megértés, a beleérzés, és az, hogy NEM ENGEDI megkeményedni a szívét.) És hozzájárulván, bekötözte annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vitte a vendégfogadó házhoz, és gondját viselte neki. (Megtette, önzetlenül, amit ott, akkor, meg lehetett tenni, és amit ott, akkor, az irgalmasság indítására úgy érzett, meg is kell tenni.) Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adta a gazdának, és mondta neki: Viselj gondot reá, és amit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom neked. (Húúú! Ez már nem semmi - mondhatnánk - ez már ELŐRE gondoskodás, olyan, amit "nem is lehetne elvárni" az emberektől... amire az irgalmasság indítja őt... amit szeretne, ha hasonló helyzetben mások is megtennének vele... Nagyon szép példa. Mondhat erre más egy igaz izraelita?)" (Lukács 10, 29-35.)
8./ A példatörténet a hétköznapokból való. A személyek, benne, nem véletlenek. Hiszen arra vonatkozott a kérdés, hogy "ki az én felebarátom"? Más szóval: csak az izraelita, vagy más népből való is? Csak a rokon, az ismerős, vagy esetleg az ismeretlen is? Csak olyan, akivel egy jellegű a gondolkodásunk, a vallásunk - vagy esetleg más hátterű ember is?
-- S a válasz, a történetben egyértelmű. Kiszélesített értelemből szól az Úr Jézus itt a "felebarátról".
-- Akinek szüksége van rád. (Igazi szüksége - nem olyan "kihasználó jelleggel, lelkileg zsaroló beállítottsággal látszat-szükséget felmutató" ember, aki csak "lehúz" téged... itt valódi szükségről volt szó.)
9./ Válasz ez a kritikus kérdező kérdésére? Igen.
-- Hogy biztos legyen az Úr Jézus, visszakérdez ismét.
-- A visszakérdezés megőriz a beszélgetési jellegű kontextusban.
-- A visszakérdezés segít, hogy a másik ember a maga számára is lerögzítse a "tanulságot".
"E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett? Az pedig mondta: Az, aki könyörült rajta. Mondta azért neki Jézus: Eredj el, és te is akképpen cselekedjél." (Lukács 10, 36-37.)
10./ Még egyszer "cselekedjél".
-- Amit megértesz (világosság), vedd be az "életprogramodba" - legyen életté. Így lesz növekedés, így jön oda Isten kijelentése hozzád, és így lesz jelent az Ő bekapcsolódó ereje az életedben.
-- A beszélgetés beszélgetéssé vált, és az is maradt... a végén, a visszakérdezésre adott válasz jelzi, hogy együtt maradtak, amit mondott az Úr Jézus, az követhető is volt, és követte is ez az ember.
-- Nekünk is ez a cél. Benne van a jó indíték (a mi részünkről), a megerősítés, annak felismerése, hogy mit értett meg eddig a másik ember, s milyen gondolkodásmódban van, a megértés, sőt, együtt érzés, hiszen ő van szükségben, és az, hogy amit szeretnénk mondani, hozzá igazítjuk ahhoz, amit ő meg tud érteni, amire nyitott, amivel kapcsolatban tiszták a fogalmai... és ahogy elindítjuk az úton, tudjuk, hogy a mi mennyei Atyánk, vinni fogja tovább is őt... a teljességig.
-- Így, a két hullámban, mindenütt ugyanaz lett a végeredmény: világosság+élet - elvezet a megmeneküléshez, s utána a növekedéshez. Isten megismerésében is.
Uram, köszönöm, hogy láthattam, láthattuk, és a miénk lehet, ahogy Te beszélgettél ezekkel az emberekkel.
Köszönöm, hogy tanítasz most is, és beviszel a Te legjobb terveidbe. Maximálisan. Legyen ez így, Uram, a Te megismerésedben is növekedjek, minden nap. Ma is. Ámen.