Ez rólunk szólt - és a mi napjainkról.
A találkozásunk jegyzeteit idemásolom - az elején csak ismétlés volt, de a jegyzet anyagát abból is ideteszem. Legfeljebb átugrod. 🙂
Apcs 9:19 És miután evett, megerősödött (eniszkhüó). Volt pedig Saulus a damaszkuszi tanítványokkal (mathétész -ou) néhány napig.
Apcs 9:20 És azonnal (eutheósz) prédikálta (kérüsszó) a zsinagógákban a Krisztust, hogy Ő az Isten Fia.
Apcs 9:21 Álmélkodtak (exisztémi – magukon kívül voltak...) pedig mindnyájan, akik hallották, és mondták: Nem ez-e az, aki pusztította (portheó) Jeruzsálemben azokat, akik ezt a nevet hívják segítségül (epikaleó), és ide is azért jött, hogy őket fogva (deó) vigye a főpapokhoz?
Apcs 9:22 Saulus pedig annál inkább erőt vett (endünamaó), és zavarba hozta (szügkheó, szügkhünó) a Damaszkuszban lakó zsidókat, bebizonyítva (szümbibadzó), hogy ez a Krisztus.
1./ Van jelentősége a fizikai megerősödésnek is. A lelkinek – a közösséginek – is.
--Az Úrtól nem idegen, hogy te megerősödj. A fizikai megerősödésnek is van jelentősége. Az Úr ezt is fontosnak látja. Benne van a tervben ez is.
--Nem véletlenül mondja itt az Ige. A böjt is kivette az erejét, de ez a találkozás, a fizikai és lelki, sőt, szellemi megrázkódtatás is. Az igehirdetéshez, a bizonyságtételhez pedig erejére is szüksége volt. Megerősödött. Az Úr látta ezt.
--A tanítványokkal való közösség is része volt a megerősödésnek. Ez a lelki (kapcsolati, megerősítő) és szellemi megerősödési rész. Amit megértett, tőlük ugyanúgy hallotta.
2./ Mi történt még azonnal?
a./ Bizonyságtétel és az igehirdetés.
--A kérüsszó a meghirdetés, a kihirdetés, a nyilvánosságra hozatal.
--Ez szoros összefüggésben volt azzal, hogy ő LÁTTA az Urat, vagyis látta a jelenlétét, és HALLOTTA a szavát, s MEGÉREZTE nyilvánvalóan, fizikailag is, az Ő erejét. Vagyis: TANÚ volt. És hozzátartozott az is, hogy az Úr utána szólt hozzá megint, látomásban, s Anániáson keresztül is, akinek szintén látomásban szólt. Tehát az Úr terve világos volt, az eddigiek is, az Ő „szemüvegén át”, egy TELJES ÁTÉRTÉKELÉSBEN, és a jövő is, amit Ő gondolt el. Ez is a „tanúságtétel” része volt.
--S most ezt a kettőt, a bizonyságtételt és az Ige meghirdetését ÖSSZEKAPCSOLJA, teljes hitelességgel.
b./ Ez a MI életünkben is hasonló jelentőségű – amikor hirdetjük az Igét, és hozzákapcsoljuk a mi személyes tapasztalatainkat, életfordulásunkat, s az Úr személyes szavát, ahogy megnyert és formált bennünket – ez így, EGYÜTT, meghatározó jelentőségű. Hiteles. Megrázó azoknak, akik hallják.
--Persze megfelelően kell fogalmazzunk, úgy, hogy ÉRTHETŐ legyen, és NE legyen félreérthető, vagy félreértelmezhető. (Mindig lehet hibát találni, ha nagyon akarnak keresni az emberek, de az rajtunk áll, hogy amennyire lehet, KÖZEL hozzuk fogalmazásunkkal is, a történetek normális sorrendbe állításával is, és az összefüggések világos megmutatásával is, hozzájuk, hogy ha akarják, megérthessék. Aki lezár, természetesen annál ez sem számít – bár, idővel lehet, hogy amikor visszaemlékszik arra, amit hallott, nyomni fog a latban az „érthetőség”, hogy mit és hogyan mondtunk el.)
--Amit így elmondasz, ott marad az emberekben és idővel dolgozni fog.
3./ Megint csak azt látjuk, amit az Acs 2-ben (Péter), 3-ban (Péter) és 4-ben (Péter és János) láttunk: Jézus Krisztus VAN a középpontban.
--Őt hirdette.
--Úgy hirdette, ahogy az Írásokban volt Róla szó és ahogy ő megismerte ez alatt az idő alatt.
--Miért Őt?
--Mert az Ő NEVÉT kell segítségül hívnia annak, aki meg akar menekülni.
--És mimódon hívják segítségül azt, Akiről nem hallottak? Hogyan hallanának, ha nem hirdetik nekik? Hogyan hirdetnék, ha nem lennének elküldve, hogy hirdessék? (Róma 10 – azért a HIT hallásból van, a hallás pedig ISTEN IGÉJE által... EZÉRT kell hirdetni az Igét arról, amiben akarjuk, hogy hit támadjon fel.) 🙂
Apcs 9:20 És azonnal (eutheósz) prédikálta (kérüsszó) a zsinagógákban a Krisztust, hogy Ő az Isten Fia.
Apcs 9:21 Álmélkodtak (exisztémi – magukon kívül voltak...) pedig mindnyájan, akik hallották, és mondták: Nem ez-e az, aki pusztította (portheó) Jeruzsálemben azokat, akik ezt a nevet hívják segítségül (epikaleó), és ide is azért jött, hogy őket fogva (deó) vigye a főpapokhoz?
Apcs 9:22 Saulus pedig annál inkább erőt vett (endünamaó), és zavarba hozta (szügkheó, szügkhünó) a Damaszkuszban lakó zsidókat, bebizonyítva (szümbibadzó), hogy ez a Krisztus.
4./ Mit váltott ki az igehirdetés és bizonyságtétel?
--Csodálkozást.
--Értetlenséget.
--Elgondolkodást is, bizonnyal, mert nyomós volt a TÉNY, mint érv, az eddigi gondolkodásukkal szemben... a TÉNY, hogy PONT ő, akit üldözésre küldtek ide, hirdeti azt, Aki ellen kellett volna fellépnie.
--Kiakadást – mert ez hallatlan volt és felháborító, „Istenkáromló”, sértő és „vallásgyalázó”.
--Tehát komplex volt a fogadtatás. És időben eldőlhetett, hogy melyik lesz a „maradandó” megközelítés, ami teret hódít bennük.
5./ S mit tett még Saulus?
--A bizonyságtétel és igehirdetés mellett még valamit tett: ÉRVELT.
--A szümbibadzó azt jelenti, hogy „összehoz, egyesít, összetart, egybeköt, következtet, következtetést levon, érvel, bizonyít, tanít”.
--Vagyis: értelemmel szólt, az eddigi ismereteikhez KAPCSOLTA azt, amit mondott, és bemutatta, hogy az ő gondolkodása hogyan változott meg. Mennyire ÖSSZEÁLLT benne minden, amióta megismerte a Megváltót, hogy ez így „logikus”, így nyernek magyarázatot az Ószövetség prófétai Igéi. (Ld. a Római levél, vagy máshol is, a levelek igemagyarázatát. Vagy itt, az Acs-ben a 13. fejezet részletesebb igei üzenetét, zsinagógában való evangélizációját.)
--Ez pedig a bizonyságtétel és igehirdetés mellett: összezavarta a hallgatóit. Nem tudtak rá mit válaszolni.
--Sőt, soraik közt is zavar támadt, nem tudtak egymásnak sem mit mondani. Ami eddig „biztos” volt, az teljesen elgyengült, mint érv, elbizonytalanodás következett be és itt megállhattak gondolkodni... ha akartak... 🙂
--Ez Isten útja a megtérés előtt állók felé. Elgondolkodtatja őket, gyakran teljesen felkavarja az állóvizet, megállítja őket az addigi érvelésükben. S ezzel LEHETŐSÉGET ad nekik... (2Kor 4,1-2. Lehetőséget adunk... életünk példája és az igazság összekapcsolódik s lelkiismeretüket is bevonja a döntésbe...) 🙂
--Aki akar, ilyenkor megtérhet. Aki NEM akar megtérni, az meg fogja találni a kifogásokat, amik szintén „logikusnak tűnnek”, és saját magát „felmentheti” a megtérés iránya alól.
--Minden esetre UGYANAZT látjuk: Jézus Krisztus van a középpontban. Ő a megtérésre vezető személy, a TÉNY, ami Vele kapcsolatos, fogja megmenteni az embereket.
--Mi sem változtathatunk ezen. Sok mindenről lehet vitatkozni, de, ha bölcsek vagyunk, az Úr Jézus felé tereljük a beszélgetést, mert az Ő neve menti meg az embereket... Benne kell megnyugvásra jutniuk, Neki kell átadniuk az életüket, Őt kell segítségül hívniuk... tehát Benne kell hitre jutniuk. 🙂
Apcs 9:23 Több nap elteltével azonban a zsidók (joudaiosz) tanácsot (szümbouleuó) tartának, hogy őt megöljék (anaireó).
Apcs 9:24 De tudtára (ginoszkó) esett Saulusnak az ő leselkedésük (hé epiboulé). És őrizték (paratéreó) a kapukat (hé pülé) mind nappal, mind éjjel, hogy őt megöljék.
Apcs 9:25 A tanítványok azért vették őt éjjel, a kőfalon bocsátották alá, leeresztve egy kosárban (hé szpürisz -szpüridosz).
1./ „Több nap elteltével...” 🙂
a./ „Hikanosz” – elég, alkalmas, megfelelő vmire... elég nagy, elég hosszú (idő) – elteltével tanácskoztak. Vagyis: NEM AZONNAL.
--Miért nem azonnal? Mert még tartott a „megzavarodás”, az újdonság miatti csodálkozás, és a „kegyelmi idő-lehetőség”, vagyis, ameddig még megtérhettek.
--NEM ők találták ki, meddig tart ez, de ŐK döntötték el, hogy „most már ebből elég volt”. Vagyis, egy ponton úgy döntöttek, hogy „ők ezt nem hallgatják tovább”.
--Ilyenkor az ember az INDULATAINAK (illetve az érdekeinek – a pillanatnyi, vélt érdekeinek) engedve dönti el, hogy valamit tesz az ellen, ami meg akarná őt győzni.
--Ez az a pont, amikor „megkeményíti a szívét”, és a „tettek mezejére lép”.
b./ Eddig még meggyőzhetőbbek voltak – amikor többek érvrendszerét összekapcsolva, a sértettség és ellenállás mondatait egymás megerősítésére használva megerősítik magukat is abban, hogy ezt NEM fogadhatják el („mert mi lenne akkor a vallásukkal, vagy az addigi életvitelükkel”), akkor így, egymást erősítve ELLENSÉGES lépéseket fognak megfontolni.
--Ez a szövetkezés LEÁLLÍTJA azt a korábbi időt, amikor még meg tudtak volna térni. (Később is lehet, de már nagy ellenállást kell legyőznie a Szentléleknek és saját gondolkodásuknak is, hiszen az „első, döntő, meggyőző találkozásuk” már megvolt, és ezt már „sikerült kimagyarázniuk”, és megtalálták a kifogásokat – nagyon sok „ösztöke-döfés” kell hozzá, hogy később még megismerhessék az Urat. De Jézus még velük is türelmes... ameddig itt élnek, még talán van lehetőségük.)
c./ Ez a „megölés” a „kiktatás”, a „likvidálás”, a „megsemmisítés”, az „eltörlés” szava. „Anaireó” – meggyilkol, kivégez, eltöröl, megszüntet, hatálytalanít... fegyverrel legyőz, elpusztít (LXX). El akarják tenni az útból. Meg akarják szüntetni a lehetőséget is, hogy ilyesmi hangozhasson el. Mintha nem is létezett volna.
--Ez az ellenség célkitűzése. „Lenullázni”, „semmivé tenni”, hogy ne is találkozhasson senki, még az emlékével se az „ilyennek”. (Tudod, a gyakorlatban minden a beszéddel kezdődik el... amikor ez már eldőlt, ebben már megerősítették magukat, hogy „kiiktatják”, és „semmivé fogják tenni”, akkor általánossá válnak a „kikerülő szavak”, az emberi mivoltát ÁTHÚZÓ kifejezések: „patkány”, vagy „tetű”, vagy „állat”, vagy hasonlók. A nácik is így kezdték. S ezen az úton jutottak el a teljes kiirtásig – s amikor ez már szóba került, addigra „megdolgozták” saját gondolkodásukat is, s környezetüket is.)
2./ Mit teszel, ha támad az ellenség Jézus miatt?
a./ Az attól függ.
--Egy biztos, nem tagadod meg Őt. Képviseled továbbra is.
--De belefér, hogy elmenekülsz? Itt, úgy tűnik, a testvéreknek ez nem volt kérdés. Megmentették Saulust.
--Ha az Úr azt mondja, hogy menni kell tovább a veszély felé, akkor menni kell – erre is volt példa: Acs 21,10-14. Itt a prófécia világos volt – Agabus által – mi vár Pálra Jeruzsálemben. A testvérek kérlelték, ne menjen oda. De Pál világossá tette, hogy ő nem csak megkötöztetni, de meghalni is kész Jézus nevéért... ez a prófécia nem azért jött, hogy visszatartsa, hanem, hogy megerősítse (mint Mózest is, ahogy az Úr figyelmeztette, hogy a fáraó NEM fog engedni... szóval, az ellenállás ellenében is tovább kell haladnia). A testvérek is megértették ezt, és nem „szomorították tovább” Pál lelkét. („Összezúzva a szívét...” – szünthrüptó.) 🙂
--De mindig látni kell, ki kell kérni, mi a teendő. Menni tovább, vagy megállni, várni, avagy elrejtőzni. „Csak annyi vitorlát feszíts ki, amennyi szükséges – de tartsd szilárdan a kormányt!” – üzente Wesley Jánosnak az édesapja, az 1730-as években, amikor hallotta, hogy Oxfordban milyen ellenállásba – sőt, kifejezett gúnyolódásba, üldöztetésbe – ütközött a fia. Vagyis: nem kell túlfeszíteni a dolgokat, hagyni kell az Urat, hogy Ő cselekedjen, és vezessen – de a kormányt szilárdan kell tartani, abból, amit megértettél, amit képviselsz, ahogy az Úr Jézussal jársz, NEM szabad engedni. (Hiszen az egész nyomás erre irányul, hogy feladd... de ezt ne tedd. Viszont magadat kiszolgáltatni csak bölcsen kell, lehet, hogy vannak pontok, amikor hátrébb húzódsz. Saulus itt ezt tette. Damaszkuszból hátrébb húzódott.)
b./ HOGYAN imádkozunk az üldözött keresztényekért?
--Kérjük az Urat, a megmenekülésükért. (Alapkiindulás.)
--Kérjük a csodálatos beavatkozásokért. Angyalok segítségéért, Szentlélek vezetéséért, nyilvánvaló és megmentő csodákért. (HITTEL, nem csak szavakkal...)
--Kérjük, hogy legyen erejük, a Szentlélek szálljon le rájuk békességével, örömével, és tudjanak mindvégig kitartani... még hálaadásban és dicsőítésben is (1Pét 4,4.).
--Kérjük, hogy ellenségeiket vakítsa és süketítse meg – ez is a természetfeletti beavatkozás csak az ellenségeik oldalán – és ha lehet, vezesse őket megtérésre, mint Saulust is vezette. (Ezt is HITTEL, nem „recept” alapján...)
--Kérjük a jogszabályi (vezetői, berendezkedési) változásokat, és a hatalmi fellépést ellenségeik ellen. Akár külső erőket is – pl. amerikaiakat Nigériában.
--Ez a NORMÁLIS, mert az élet Istentől való érték, ezt meg kell becsüljük, feleslegesen nem dobjuk oda, és kérjük, az Úr védelmezze.
--Ezen túlmenően, ha mindenképpen eljött az idő és a helyzet, és életükkel kell bizonyságot tegyenek (és szenvedésükkel), akkor legyen rá erejük, és a Szentlélek ez által is VEZESSE az Úr Jézushoz a kivégzőiket, kínzóikat. (Példák erre is – a 21 kivégzett kopt testvér édesanyja az Aldzazirában tett bizonyságot és imádkozott a muszlim kivégzőkért.) István is így tett Acs 7 végén.
Apcs 9:24 De tudtára (ginoszkó) esett Saulusnak az ő leselkedésük (hé epiboulé). És őrizték (paratéreó) a kapukat (hé pülé) mind nappal, mind éjjel, hogy őt megöljék.
Apcs 9:25 A tanítványok azért vették őt éjjel, a kőfalon bocsátották alá, leeresztve egy kosárban (hé szpürisz -szpüridosz).
3./ Az Úr TESZ csodákat ilyenkor.
--Tudtára jutott... valaki kihallgatta őket, valakinek fecsegtek? Nem tudjuk. Az Úr gondoskodott róla, hogy az információ eljusson.
--Erről másutt is olvasunk, másutt is volt ilyesmi, az Acs 23,16-23 történetében. Pál unokaöccse meghallotta, hogy szövetkeztek Pál ellen, és hamis módon akarják újra kihallgatásra hívatni őt. Bölcs módon egyből az ezredeshez küldette az egyik századossal, aki odajött hozzá, amikor hívatta. S így elhárult a gyilkos terv.
--A testvéreknek is TÁMAD ÖTLETÜK, mit tehetnek. Ez is része az imádságnak, de a tanácskozásnak is. A tanácskozásnak is van jelentősége. Mindkettőnek... 🙂
--A megfelelő időben való, megfelelő módon való cselekvés, ami MINDEN szempontra ügyel, megoldást hoz. Ez Istentől van, bár a testvérek ügyessége, odaadása és kockázatvállalása is része ennek! 🙂
--Nem hiábavaló sem a gondolkodás, sem a jól megfontolt cselekvés.
Apcs 9:26 Mikor pedig Saulus Jeruzsálembe ment, a tanítványokhoz próbált csatlakozni. De mindnyájan féltek tőle, nem híve, hogy ő tanítvány.
Apcs 9:27 Barnabás azonban maga mellé véve őt, vitte az apostolokhoz, és elbeszélte nekik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaszkuszban nagy bátorsággal a Jézus nevében.
Apcs 9:28 És ki - és bejáratos volt köztük Jeruzsálemben.
Apcs 9:29 És nagy bátorsággal tanítva az Úr Jézusnak nevében, beszélt, sőt vetekedett (szüdzéteó – közösen keres, kutat, kérdez, együtt megvitat, megbeszél, vitázik, vitatkozik) a görög zsidókkal. Azok pedig igyekeztek őt megölni.
Apcs 9:30 Megtudva azonban az atyafiak, levitték őt Cézáreába, és elküldték őt Tárzusba.
1./ A bizalom nem egyszerűen támad fel.
--És ez érthető is.
--Kell valaki, aki leteszi a voksot a másik tanítvány mellett.
--Barnabás egy tiszta szívű, elkötelezett, bátor és következetes tanítvány volt.
--Korábban is adakozott bátran (Acs 4 vége) és most is bátor volt abban, hogy amikor megismerte Saulust, MAGA MELLÉ VETTE, és elvitte az apostolokhoz. Rá hallgattak, ismerték őt, és így Saulusról is meggyőződhettek, hogy Istentől való a megtérése és már nem kell tőle tartani.
--Így nyert ELFOGADÁST Saulus.
--Ma is így van: ha valaki hitelt érdemlő, mellé állunk. Letesszük a voksot mellette. És másokban is feltámad a bizalom.
--Ez ma is így van. A HIT által állunk mellé valakinek, a HIT által találunk olyat, aki mellénk áll. Megbecsüljük a bizalmat, és élünk vele a HIT által, hálaadással.
--A testvéri KÖZÖSSÉGNEK is jelentősége van. Jó együtt lenni a testvérekkel, épülést jelent, és szolgálatot is, ahol az Úr akarja, hogy ajándékainkkal mások életét építsük mindenféle módon. (1Kor 14,23. Ef 4,16. Róma 12 végig. 1Pét 4. „Mindenek épülésre legyenek...” – 1Kor 12.)
2./ Az időzítés izgalmas.
--A Gal 1-ben és 2-ben olvassuk Pál apostol saját bizonyságtételét a megtéréséről és arról, hogy hogyan kapta meg az Evangéliumot direktben az Úr Jézustól.
--Itt arról van szó, hogy NEM ment RÖGTÖN Jeruzsálembe, hanem három évet Arábiában töltött.
--Lehet, hogy ez után kezdte újra Damaszkuszban, s ezt követően ment fel Jeruzsálembe... de az is lehet, hogy a három év után Jeruzsálembe ment, és akkor történt mindez, amit itt leír az Apcsel.
--Minden esetre a végső állomáshely Tarzus lett, ahonnan az Acs 11-ben Barnabás magához hívta, hozta, Antiochiába.
Apcs 9:29 És nagy bátorsággal tanítva az Úr Jézusnak nevében, beszélt, sőt vetekedett (szüdzéteó – közösen keres, kutat, kérdez, együtt megvitat, megbeszél, vitázik, vitatkozik) a görög zsidókkal. Azok pedig igyekeztek őt megölni.
Apcs 9:30 Megtudva azonban az atyafiak, levitték őt Cézáreába, és elküldték őt Tárzusba.
3./ Mit csinált Saulus Jeruzsálemben?
a./ Tanított – beszélt (laleó). Ez inkább beszédet fejez ki, mint bibliai értelemben tanítást – de nem zárja ki azt sem.
b./ Parrésziadzomai – nagyon őszintén, nagyon nyíltan, nagyon szabadon, nagyon bátran beszélt.
c./ Vitázott, együtt érvelt, vitatkozott – szüdzéteó (közösen keres, kutat, kérdez, együtt megvitat, megbeszél, vitatkozik). Ez az, amit Damaszkuszban is tett.
--A megértett Igék dolgoznak itt.
--Az átélt tapasztalatok.
--Jézus megismerése, milyen Ő, milyennek ismerte meg Őt.
--Mindez lehet nagyon meggyőző – akár úgy, hogy együtt hozzák elő az érveket, akár úgy, hogy BESZÉLGETÉS van, és közben zajlik az érvelés.
--A VITA nem önmagában „kerülendő” – ha van értelme, ha megfelelő módon zajlik, ha „csak azok hallják”, akiknek ez jelentőségteljes és építő, akkor mehet. Saulus mindenképpen tette. Itt is, másutt is. (Amit a második missziói út során tett, Béreában, az is hasonló volt. Hallgatták, kérdezték, lehet, hogy voltak ellenvetéseik is, érvelhetett is – és megnyerte őket. Acs 17,10.) 🙂
--Amellett, hogy nagyon meggyőző volt ez az érvelés, szól az is, hogy akik nem akarták elfogadni, el akarták törölni Saulust a föld színéről. Mint Damaszkuszban.
--„Anaireó” – eltörlni, likvidálni, kivégezni, megsemmisíteni... ez volt a vágyuk.
4./ Mit tettek a testvérek?
a./ Megtudták (dicsőség az Úrnak, a források mindegy, a lényeg: cselekvésre ösztönözte őket).
b./ Elvitték – segítettek neki oda jutni – Cézáreába (ez már érintetlenebb város volt, nem olyan fenyegető, mint Jeruzsálem) és onnan tovább küldték biztonságos helyre: Tarzusba.
--Lehet, hogy időlegesen nincs „szem előtt” – attól még tud bizonyságot tenni.
--Vannak – lehetnek – idők, amikor háttérbe kell húzódni.
--A testvérek bölcsességére célszerű hallgatni. (Kivéve, ha az Úr kifejezetten – és tutira – mást mond. Akkor az a testvéreket is megnyeri majd, mint az Acs 21-ben Filepéknél.)
Apcs 9:31 A gyülekezeteknek tehát egész Júdeában, Galileában és Samariában békességük volt, épülve és járva az Úrnak félelmében és a Szent Léleknek vigasztalásában, sokasodtak.
1./ Összefoglalás 🙂
--Mint sok más helyen is az Apcselben. Ez a továbbvezetés összefoglalása is. Egy-egy nehezebb időszak leírása után történik.
--Az Evangélium előretörése és a gyülekezet békességes növekedése szempontjából: Acs 2,47., (Acs 5,10-11.), Acs 6,7 – Ige, Acs 9,31., (Acs 11,26.), Acs 12,24 – Ige, Acs 16,5. 🙂
--„Az Úr pedig minden napon szaporította a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (2,47.)
--Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lett a nép között; és egy akarattal mindnyájan a Salamon tornácában voltak. 13 Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni: hanem a nép magasztalta őket. 14 Hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága.” (5,12-14.)
--„És az Isten Igéje növekedett. És sokasodott nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben. És a papok közül is nagy(on) sokan követték a hitet.” (6,7.)
--„A gyülekezeteknek tehát egész Júdeában, Galileában és Samariában békességük volt. Épülve és járva az Úrnak félelmében és a Szent Léleknek vigasztalásában, sokasodtak.” (9,31.)
--„És történt, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot. És a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.” (11,26.)
--„Az Istennek Igéje pedig növekedett és terjedt.” (12,24.)
--„A gyülekezetek azért erősödtek a hitben, és gyarapodtak számban naponként.” (16,5.)
2./ „Azért, alapvetően”... békességük volt.
a./ Volt miért vigasztalást kapni, de alapvetően a./ az Úr félelmében (a Neki való szív szerinti engedelmességben, az Őt tisztelő életben) és b./ és a Szentlélek vigasztalásában aa./ jártak és bb./ épültek.
--Vagyis volt NÖVEKEDÉS abban, ahogy az Urat megismerték.
--Volt szükség mindkettőre: az Úr félelmében való életre (és az ebben való növekedésre) és a Szentlélek vigasztalására (s az ebben való járásra és növekedésre) is. Más szóval: minden élethelyzet hordozza a NÖVEKEDÉS lehetőségét és szükségességét is.
--Még az üldözés, a kellemetlenségek elszenvedése is HORDOZZA a növekedés lehetőségét. És ezt az Ige itt világosan megragadja és elénk teszi. AKARJA, hogy mi is így járjunk és növekedjünk.
b./ NEM mindegy, hogyan értékeled a helyzetedet.
--Ennek megfelelően fogsz a jövődről gondolkodni, alapvetően az Úrral való kapcsolatodról is, de az emberekhez is így fogsz hozzáállni.
--Ebben, ahogy itt az Apcsel 9,31 összefoglalja a helyzetet, VAN egy fajta reménységgel és jó hozzáállással teli gondolkodásmód.
--Itt van benne, hogy „azért alapvetően békességük” volt – sokkal inkább, mintha egész területekre kiterjedő kollektív üldözés lett volna, vagy az emberek annyira meg lettek volna félemlítve, hogy egyáltalán nem akartak volna a gyülekezethez csatlakozni.
--„Ebenhaezer” – mindezidáig megsegített minket az Úr. Bár voltak veszteségeink, bár Saulus nagyon sok rosszat tett... de az Úr MÉGIS, mindvégig velünk volt, el nem hagyott bennünket és el nem távozott tőlünk. (1Sám 7,12.) 🙂
--Tudod, ez KINCS, amit nem győzünk tanulni – a./ másoktól, akik a reménységben előre jutottak (talán sok szenvedés miatt – Róma 5,1-5.) és b./ az Úr Jézustól, Aki a Reménység Ura! (Ő a mi reménységünk... 1Tim 1,1. Ő a dicsőségnek ama reménysége – Kol 1,26. Pál apostol Rómában – szóljak veletek... mert Izráelnek reménységéért vétettem körül e lánccal – Acs 28,20.)
„A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.” (Róma 15,13.) 🙂