Szeretem az Imameghallgatást...
Azt mondhatod, hogy az Úr nem szól bele az "apró-cseprő" ügyeinkbe... "ne zaklassuk Őt ilyenekkel", sőt, talán még azt is mondod, hogy ez "blaszfémia" (Istenkáromlás), ha a hétköznapi dolgainkkal "zavarjuk" Őt.
Hm...
Én kifejezetten szeretem, hogy Ő ott van a háttérben, és Ő jól tud mindent, Hozzá teljes bátorsággal lehet fordulni, és nem vet meg, nem vet el, nem vet ki - legalábbis, én így ismertem meg Őt.
1./ Ma is volt egy olyan, hogy egy eltűnt fél pár papucsot kerestünk
-- Imádkoztam. Kértem az Urat, mutassa meg, hol van. (Mondhatod, hogy biztos rendetlenek vagyunk, oké, de akkor is meg kell találni, ha szükség van rá, úgyhogy imádkoztam.)
-- Néhány óra elteltével Anna szólt, hogy még mindig nincs meg. (Ne gondold, hogy ez idő alatt végig ezt kerestük. Igazából imádkoztam, és utána, amikor sehol nem leltem, "letettem róla", hogy megtalálom. Volt egy csomó más dolog - meg aludtam is egy sort, hiszen "végre vasárnap volt".)
-- Mondtam neki, hogy már imádkoztam. Nem örült. Ő azt várta, hogy legyen meg, nem azt, hogy imádkozzak. Oké.
-- És akkor felnézett, és pont szemmagasság felett picivel, a cipős polcon meglátta. Ott volt több más papucs között a hiányzó fél pár.
-- Ó, hát én meg hálás lettem, nagyon, és megköszöntem az Úrnak, hogy Ő ilyen... épp, amikor azt gondolhatná valaki, hogy "hát, talán valami mást kellene tenni", Ő megerősít, és megadja... megadja, ami szükséges.
2./ Tudod, (már leírtam egy-két hónapja), amikor Ambrus érettségi tételei tűntek el, (még az előző nyári rendcsinálás során, egy gondos elhelyezés kapcsán), nem tudtam mást csinálni a családi "zűr" során, csak imádkozni. Persze kerestük, de én minden keresés közepette is, a legbiztosabbnak azt éreztem, hogy imádkozom. És megkértem Ambrust, hogy nézze végig még egyszer a polcát, egyenként levéve mindent, ami ott van, és megtette, s egyszerre MÉGIS megtalálta. A harmadik átnézés során.
Ha csoda-ellenes vagy, mondhatod, hogy elkerülte a figyelmét. Oké, mondd bátran - én viszont még hozzáteszem, hogy amikor imádkoztam, az Úr biztatott (valahol nagyon belül, kimondott szavak nélkül), hogy még egyszer nézze végig a polcot. Lehet, hogy ezt te semminek veszed, de én borzasztó hálás voltam, és megerősödtem - ez által is - hogy Ő mindig itt van velünk, és a "leghétköznapibb" dolgokat is feltárhatjuk Őelőtte, és segítségül hívhatjuk Őt, és meghallgat...
3./ Amikor olyan összegekről van szó, amiket átlátni sem tudok, elképzelni sem tudok, honnan fognak "előjönni", és amikor újra és újra ilyenekről van szó (tudod, Palántás dolgokra gondolok - a most 33 éves Palánta Gyermek-és Ifjúsági Misszió forrásaira), mint például most is, amikor fizetést kell adni, járulékot befizetni és rezsi számlákat kifizetni, úgy, hogy közben maximálisan támogatóink segítségével tudjuk fenntartani az egész munkát (ami elég nagyszabású) - szóval, ilyenkor megint ott vagyok, hogy nincs más, senki, csak Ő, csak Jézus, Akihez fordulni tudok.
-- Persze, hogy megteszünk mindent, amit bírunk.
-- Persze, hogy írunk levelet, emailt, és közben spórolunk is, ahogy csak tudunk.
-- Persze, hogy az összes forrást megbecsüljük, próbálunk pályázni, és minden egyebet is megtenni.
-- Persze - de közben mégis, mintha egy újra és újra "eltűnt papuccsal", vagy "elveszett magyar ill. töri tételekkel" lenne dolgunk, újra és újra imádságra "kényszerülök", mert Hozzá kell forduljak, a Mindenható, az Örökkévaló, a Teremtő és Hatalmas Istenhez, a mi Élő Urunkhoz, hogy segítsen meg bennünket...
Most is...
2024. Június 09.