A mindig időszerű bizonyságtétel napja (109)
Amikor az Apcsel 26-ot olvasom, és Pált látom magam előtt, a Szentlélek újra és újra felbuzdít, hogy legyek bátor és legyek közvetlen, felismerve a mindig időszerű üzenetet, szavakat, gondolatokat.
1./ Ha elolvasod most ezt a részt, látni fogod a tiszteletet, a kedvességet (!) és a felelősséghordozást, ami átjárja ezt a fogságban levő Isten emberét.
-- Jóllehet ő van fogságban, "bilincsek közt" - ahogy mondja (s ahogy valójában lehetett is) - mégis, lehet érezni, hogy nála van valami olyan, amire mindegyik hallgatójának szüksége van.
-- Hallgatói vezető emberek. Elismertek, irigyeltek. Római tisztségviselők, zsidó uralkodó, testvérével együtt, katonai vezetők, barátok, ismerősök a helyi arisztokrácia tagjai közül... szépen kiöltözve erre a "látványosságra". S Pál úgy beszél, hogy mindenkit megragad valamilyen pontján.
2./ Szeretem ezt a hozzáállást, ezt a bátorságot és kedvességet, szeretem ezt a tiszteletet és határozottságot.
-- A megszólítás mindvégig tisztelettudó. De meglátod, hogy név szerint szólítja meg azokat, akik ott vannak, akik "szóvivők", meghatározók a körben.
-- A tényszerűséget is érzed, ahogy ragaszkodik a megtörténtekhez - hiszen bizonyságot tesz - de egyúttal "szövése" is van az eseményeknek, pontosabban "szerkezetben" mondja el a hallgatóságnak, ami történt. Sőt: van egy kifutása az egész történetnek, és ez Jézus Krisztushoz, a feltámadt Messiáshoz kapcsolódik.
-- Az egész elbeszélés olyan, mintha "párbeszédben" történne! Lehet, hogy meg sem szólalnak végig a hallgatók, de a gondolataikkal beszél az apostol, választ ad a belül felmerülő kérdésekre, és lerögzíti a tényeket, amikre szükségük van.
-- Nincsenek felesleges részletek, nincsenek okoskodások, beleszőtt nagy tanítások, amik fárasztják a hallgatókat és vitára késztetik őket - nem. Úgy beszél, hogy közben a hallgatók nem csak követik, de magukban mérlegelnek, s indulhatnak a befogadás felé.
1 "Agrippa ("Nagy Heródes" dédunokája isz. 27-92.) pedig mondta Pálnak: Megengedtetik neked, hogy szólj a magad mentségére. Akkor Pál kinyújtván kezét, védőbeszédet (apológia) tartott."
-- A helyzet adott. Mivel a fogoly a császárra apellált (fellebbezett), s római polgár, a császár elé kell küldeni. Ha odaküldik, világos vádirattal kell odabocsátani. A kihallgatás mögött ez a jogi indok áll.
-- De valójában mindenki kíváncsi erre a híres emberre. Ki ő valójában, mit képvisel, hogyan is került ide, miért vállalja mindezt... bűnöző? Felforgató? Egy "zavaró elem"? Vagy éppen van valami, amit "megsejtett" az igazságból, ami a társaságban is sokszor beszédtéma?
-- S Pál "védőbeszédet" mondhat, amit "római módon" kezd el, kezét kinyújtva - mintegy megadva a tiszteletet, s jelezve, hogy egy társadalomhoz tartoznak, ugyanonnan jönnek (még, ha ő most e pillanatban bilincsek közt áll is itt).
"Agrippa király! Boldognak tartom magamat, hogy mindazok felől, amikkel a zsidóktól vádoltatom, te előtted fogok védekezni e mai napon. Mivel te nagyon jól ismered a zsidók minden szokását és vitás kérdését. Azért kérlek, hallgass meg engem türelmesen!"
-- A megszólítás, hogy néven szólítsd, akivel beszélgetsz, kulcsfontosságú. Amikor teheted, tedd meg.
-- A nevek és címek használata, s hozzá a tisztelettel való megszólítás, ami egy-egy címhez illik, alapkiindulás. Mi nem lázadók vagyunk, ami "kijár, az kijár", és megadjuk a megfelelő tiszteletet. Amúgy ez "kapunyitó" is, mert a tiszteletlenség mogorvává teszi a másik embert, és megkérdőjelezi, hogy "jogos-e", amit mondani akarsz. bölcsebb tisztelettel beszélni, mint szavaiddal megalázni a másik embert. (Amúgy a szeretet is tisztelethez vezet. Alkalmazkodáshoz, beleilleszkedéshez.)
-- Ha valami valóban jót tudsz a másikról, és megteheted, emeld ki azt, rögzítsd le. Ez nem "hízelgés", hanem olyan valóság, ami megnyitja a másik ember készségét a befogadásra. Ez is a bölcsesség része, és a tiszteleté, ami mögött szeretet is van. És ott van a mennyei gondoskodás felismerése és lerögzítése. (Itt Pál arról beszélt röviden, hogy Agrippa király értő ember, akinek vannak alapvető ismeretei, amik alkalmassá teszik majd a helyes értékítéletre. Ezt Pál elismeri, lerögzíti, jelezve, hogy tudja ki előtt beszél. Ez is a tisztelet kifejezése.)
-- És még valami: aki szól, szóljon helyzetéhez illő alázattal. Ez nem tesz "kisebbé" téged, hanem a valóságot rögzíti le. Igen. türelem kell ahhoz, hogy a másik beszédét meghallgassuk, és Agrippa király, aki emberi - társadalmi - tekintetben méltóságában messze felette áll Pálnak, most ezt fogja tenni... ezt elismerjük, lerögzítjük, és megköszönjük szavainkkal... (pusztán annak kifejezése is, hogy felismerjük és megértjük a helyzetet, köszönetet takar). S a kérés is ezt fejezi ki: "Azért kérlek, hallgass meg türelmesen!"
"Az én ifjúságomtól fogva való életemet tehát, mely kezdetétől az én népem közt Jeruzsálemben folyt le, tudják a zsidók mindnyájan. Kik tudják rólam eleitől fogva (ha bizonyságot akarnak tenni), hogy én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus. Most is az Istentől a mi atyáinknak tett ígéret reménységéért (a Messiásról van szó, valójában) állok itt ítélet alatt. Melyre a mi tizenkét nemzetségünk, éjjel és nappal buzgón szolgálva reméli, hogy eljut. Amely reménységért vádoltatom, Agrippa király, a zsidóktól."
-- Vannak részek, amikbe nem szabad túl részletesen belemenni. Fontos, hogy legyen rálátása a másik embernek, hogy mi van a háttérben, fontosak is lehetnek a részletek - kicsit később látszik majd ebben az "apológiában" is - de óvatosan, hogy a kincset érő figyelmet ne pazaroljuk el feleslegesen olyan részletekkel, amik elvonnák az igazi fontos részektől.
-- Vannak tények, amiket lerögzítünk (Pál fiatalsága), amiket összekapcsolunk tanúkkal, ha utána akarna járni bárki is. Összefoglaljuk őket, bölcsen, amennyire szükséges, legyen a szemek előtt, de nem merülünk el feleslegesen részletekben (pl. hány testvérem volt, vagy milyen óvodába jártam - hacsak ez fontos nem lesz majd a későbbiekben valamiért).
-- Viszont van egy fő irányunk, és ez megpendül már az első részekben is... itt: a zsidóság nagy reménysége - a Messiás király, Akinek eljövetelére a farizeusok nagyon vártak (s ez utalás egyúttal arra is, hogy Agrippa király jól ismeri a gondolatokat, a vitákat, a hozzáállást, az egész háttérhelyzetet). Vagyis: bekapcsolja a hallgatókat abba, ami történt, aminek nem csak Ő a részese, hanem ami mindenkire kihat.
"Micsoda? Hihetetlen dolognak tetszik nektek, hogy Isten halottakat támaszt fel? Én bizonyára elvégeztem magamban (határozottan úgy gondoltam, úgy véltem), hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem (a "prasszó" kifejezés egy életvitelszerű beállítottságról beszél, egy olyan hozzáállásról, ami folyamatos, "szokás-jellegű" cselekedetsorozatot idéz elő... Pál ÍGY ÉLT... ez JELLEMEZTE... erről lehetett felismerni őt). Amit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek (a Jézus Krisztust követők, a tanítványok) közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást (hivatalos feljogosítást, megbízatást) megnyerve. Sőt mikor megölettettek, szavazatommal hozzájárultam. És minden zsinagógában gyakorta büntetve őket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén (az őrületig elmenő felbőszült harag) ellenük, kergettem mind az idegen városokig is."
-- Látod a képszerűséget? Itt bárki, aki hallgatja, el tudja képzelni, milyen gondolkodással élte hétköznapjait. Semmi nem volt előtte szent, ha Jézus nevéről volt szó. Egy irracionális, megmagyarázhatatlan gyűlölet, tomboló harag jellemezte, és semmi nem volt drága előtte, ha üldözhette az "ellenséget".
-- Nem megy bele túl sok részletbe, de amit kell, lerögzíti, hogy mindenki előtt világos legyen, mennyire odaadta magát erre az üldöző mentalitásra. Nem kétséges már senki elől, hogy teljesen meg volt győződve az akkori igazáról, és maximálisan odaszánta magát arra, hogy mindent megtesz a kereszténység ellen (a "szentek" ellen, ahogy most már szól róluk... az Úr tanítványairól... és nem egy "izmusról", egy "eszmerendszerről", hanem a feltámadás tényéről, és e tényt tanúsítókról szól róluk).
-- Észreveszed, hogy úgy beszél, mintha beszélgetne? Mesél, bár tényeket mond el, de közel hozza a hallgatókhoz, ami történt.
-- Még a kezdés is: "Micsoda? Hihetetlen dolognak tűnik előttetek, hogy Isten halottakat támaszt fel?"
-- A lényegnél vagyunk, már a kezdetnél is: az egész történet arról fog szólni, hogy Jézus Krisztus tényleg feltámadt, él, sőt, hogy mindenkiért meghalt, és mindenkit hív önmagához... ezt fogja megerősíteni, amit hallanak, ezért már itt az elején, egy kérdés és felelet formájában lerögzíti a tényt... igen. Feltámadt. Én nem akartam elhinni, sőt, kényszerítettem azokat, akik tanúsították, hogy változtassák meg szavaikat, de mégis találkoznom kellett a ténnyel... ez lesz a történet íve.
-- Ahogy láttad, mostanáig arról beszélt, ahogy élt korábban. Mielőtt Jézussal találkozott volna.
"E dologban (üldözés a távoli városokig) éppen útban lévén Damaszkusz felé a főpapoktól vett felhatalmazással és engedelemmel (amire az előbb utalt éppen, tehát teljesen HIVATALOS engedélyek birtokában tette, amit tett - ami megint bizonyíték arra, hogy mennyire elszánt volt az üldözés terén), délben láttam az úton király, (Figyelem! A legfontosabb pontnál MEGSZÓLÍTJA a királyt... SZEMÉLYESSÉG, és a figyelem megragadása van ebben... NEM "ideológiát" mond el, nem "filozófiai meggyőzést" gyakorol, hanem SZÓL élete legfontosabb tényeiről... szeretet is van ebben.) hogy mennyből a napnak fényességét meghaladó világosság sugárzott körül engem és azokat, akik velem együtt haladtak. Mikor pedig mi mindnyájan leestünk a földre, hallottam szózatot (phóné - hang, beszéd, kiáltás, robaj), mely én hozzám szólt és ezt mondta zsidó (héber) nyelven: Saul, Saul, mit kergetsz engem? Nehéz neked az ösztön (kentron - ösztöke, amivel szúrni lehet, fulánk, skorpió faroktövise) ellen rugódoznod."
-- A legizgalmasabb fordulatnál vagyunk. És mintha előttünk játszódna le. A részletek, amik eddig elmaradtak, hogy a figyelmet "megspóroljuk" arra, ami a legfontosabb, most bőséggel elénk jönnek. Dokumentum-jellegű képsorokat látunk! A valósággal találkozunk.
--Szinte látom magam előtt, nem csak, amit Pál elmond, hanem a hallgatóságot is: rezzenéstelen figyelem, most bemennek a szavak, mindenki követi az eseményeket. Ki-ki nyilván, a saját eddigi megértése, társadalmi helyzete, életútja összefüggésében érti meg, de amennyire lehet, MINDENKI megérti, amit Pál elmond.
-- És ezek a szavak visszaköszönnek majd az életük későbbi szakaszában... ezek a szavak megmentő szavak, szerető szavak, felelősséget hordozó szavak, tényszerűek, és mégis, szeretetből fakadnak... az, hogy élete e lényeges részébe beengedi őket, betekintést enged nekik, jelentőséggel bír majd, mindenkinél. A "legutolsó" őr katonánál is... aki ott volt, és hallotta, elvitte magával... no, ilyen a bizonyságtétel. A tiéd is... ereje van.
"Én pedig mondtam: Kicsoda vagy, Uram? És az mondta: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz. (Az Úr Jézus is TÉNYEKET mond... lehet magyarázkodni, de a tények azok tények... Pál KERGETI azt, Aki FELTÁMADT, és ténylegesen él, s Ő az Úr... és Pál kergeti... Az Úr Jézus NEM kárhoztat, nem sajnáltatja magát, nem kelt "felesleges lelkiismeretfurdalást" vagy "bűntudatot", viszont a TÉNYEK dolgoznak...) De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért (itt a CÉL) jelentem meg neked, hogy téged szolgává (speciális kifejezés: "hüpéretész" - akire rá vannak bízva feladatok, aki "része" az ügynek...) és bizonysággá (tanúvá) rendeljelek úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok neked jelenni. (Mert, hogy feltámadt, bármikor megjelenhet, szólhat, vezetheti őt a későbbiekben is - és fogja is, hiszen EGYÜTT MUNKÁLKODÓVÁ lesz Vele, az Ő megmentő tervében.) Megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, kik közé most küldelek..."
-- Jézus Krisztus értelmes. Ő szól. Beszél. Megszólít. Megállít az úton, hogy más irányt adjon, és emögött terv van, célkitűzés. S Vele lehet beszélni. Tiszteletet érdemel, tekintélye van, valóban feltámadt, valóban Ő az ÚR, hiszen "rendelhet" valakit, "szolgájává tehet", és "irányba állíthatja" az életét valakinek.
-- Ahogy Pál elmondja, egyértelmű, hogy Ő tényleg feltámadt, tényleg él, és ez tény, és ezért mindenkire kihat. Nem lehet Róla úgy gondolkodni, hogy "egy ügy", egy "vallás", vagy egy "ideológia"... nem! Ő egy feltámadt személy, Akinek hatalma van, és bár alázatos, nem szól bele ilyen direkt módon bárki életébe és bármikor, de megteheti... csak vár, hosszan tűr értünk... Pál útját is meddig, de meddig kísérte... és látta, hogy ez a "szúrós eszköz", (ami talán a lelkiismeretét szúrta újból és újból, talán a következetes gondolkodását, vagy igazság-keresését), hogyan hat rá... és mikor jön el a megfelelő pillanat, hogy személyesen megszólítsa, és Pál igent is mondjon Neki.
-- Amit most hallasz, ebben nem csak a megtörtént tények vannak ott, hanem az azóta megismert Megváltót látod meg... és te is így teszel bizonyságot. A Megváltó nem csak feltámadt és élt Pál idejében, hanem most is él, és veled is beszél, téged is irányba állított, letagadhatatlanul, és ez ott van abban, ahogy beszélsz az emberekkel... Ő, személyesen, átjárja a bizonyságtételedet. Ő van a középpontban, Őróla beszélsz... Ő az, Aki majd meg fogja szólítani a hallgatóidat is... most is, és később is.
-- És most jön a cél, amire Pált az Úr megnyeri... amire "kitalálta", és amire most "beállítja"... s amiben Pál azóta is benne van, és amiért szenvedi most ezt a rabságot is. (Összekapcsolja a tényeket, s az üzenetet is, a kezdeti kérdéssel és a kimondatlan kérdésekkel is.)
"Hogy megnyissad szemeiket, hogy sötétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az énbennem való hit által."
-- Itt a valóság... az emberek sötétségben élnek, Jézus Krisztusra nézve... vakok (bármilyen "megalázó" lenne is ennek kijelentése velük kapcsolatban - de itt általános jelleggel hangzik el, nem "megszégyenítően" a hallgatók felé - de elhangzik).
-- Kell, hogy megnyissák a szemeiket. Mert különben nem látnak. A valóság el van rejtve előlük. Mert, hogy kinek is vannak a hatalma alatt? A sátánnak. A sötétség birodalmának vannak jelenleg alávetve, és innen ki kell szabadítani őket. S ez a szabadítás a megtérés útján történik meg - ahogy hallják az üzenetet, ahogy hit támad fel bennük, és megszületik a döntés is, és odaadják magukat a megtérésre, vagyis az Úr akaratára...
-- S mi lesz belőle? Élet, jövő, bűnbocsánat, örökség. S mindez hogyan? A hit által. A Jézus Krisztusban való hit által.
--Hogyan hallod meg az üzenetet? (Mert ez az üzenet, amit Pál apostol a bizonyságtétel közben el akar mondani, sőt, be akar ültetni a szívekbe.) Hogyan? Belerejtve. A történetben elrejtve, de mégis valóságosan, tényszerűen. Benne van a történetben. Beleágyazódik, nem "lóg ki", nem "rábeszélős", nem "kényszeredetten hangzó", nem valami "idegen" elvárás vagy sulykolás - benne van. Úgy, hogy elviszik. És része az egésznek. Az Úr maga mondja, ahogy Pált megszólítja... és te mégis meghallod, sőt, magadra is alkalmazod, óhatatlanul, bár nincs ez így feketén-fehéren kimondva, hogy "tessék magadra alkalmazni"...
"Azért, Agrippa király (Figyeled! Megszólít. Címét is lerögzíti. Tisztelet van benne. És BESZÉLGETÉS, kommunikáció, a legfontosabb részeknél is), nem lettem engedetlen a mennyei látás iránt. Hanem először a damaszkuszbelieknek és jeruzsálembelieknek, majd Júdea egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bűneiket és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén (itt láthatod az üzenetet gyakorlativá téve... mit is hirdetett... mit is jelent, hogy kiszabadulnak a sátán hatalma alól). Ezekért akartak engem megölni a zsidók, megfogván a templomban."
-- "Ezt tettem" - vagyis engedtem az Úrnak.
-- Megszólítással. Agrippa király... ez most neked is szól... neked is engedned kell. De ez rajtad fog állni, én megtettem, a döntés most a tiéd.
-- Anélkül, hogy ezt "kihangsúlyozta" volna, finom, diszkrét, szeretetteli, de felelősséget hordozó módon megszólítja, személyesen, és megerősíti a tényeket...
-- S gyakorlati módon elmondja a helyszíneket (húsz évet foglal össze egy mondatban), s elmondja az üzenetet, most kicsit részletesebben, hogy ne legyen félreérthető. A megtérés az Úr Jézus segítségül hívását is jelenti, bűnbánatot, és Istenhez fordulást, az életvitel megváltozását is.
-- Mindezzel mit tesz az apostol? Enged a mennyei "látásnak" - vagyis Jézusnak, Aki megjelent előtte. Enged, vagyis engedelmeskedik. Ahogy a megtérők is ezt teszik, amikor hirdeti nekik is az üzenetet.
-- "Ezekért akartak engem megölni" - nem másért. (Most egy picit visszatérünk a jogi helyzethez is, a börtönben ülő, bilincsei közt védőbeszédet tartó ember valós helyzetéhez - szavakért, üzenetért, meggyőződésért, és annak képviseletéért akarták megölni őt - és nem pedig lázításért, vagy összeesküvésért, vagy bármi köztörvényes cselekedetért.)
--De van folytatás is. Ez csak egy kimutatás volt, hiszen a "témánál maradtunk végig", jelzi az apostol, de közben ő valójában bizonyságot tesz és átadja az üzenetet. A kettőt együtt... Szeretem ezt a mennyei működést, bölcsességet.
"De Istentől segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül, amikről mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni (ITT megint az ÜZENET kerül elő, most a személyes bizonyítéktól, az ÁTÉLT valóságtól, tanúságtól, átlépünk az IGE tanúságára is, mert ez FONTOS a zsidóság ügyét ismerő királynak - is) Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából első, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak."
-- Ahogy a személyeset elmondtad, amennyire lehet, amennyire bele tudod ültetni a közegbe, az érdeklődő, meghallgató emberek gondolkodási keretébe, az ő szavaiknak, megértésüknek megfelelően fogalmazva, az IGÉT is előhozod, hogy lássák, hogy ezek nem pusztán a "te tapasztalataid", hanem VAN "objektív" alapjuk is, az Igében...
-- Amennyit, s amilyen mértékben, s helyről lehetséges... nem mindent, de valamennyit... (s az Úrra bízod, hogy tovább fogja vinni benne, mert, ha "túl sok" lenne, is nehezítést jelentene, elvinné a figyelmét, vagy "besokallna", és az kihatna mindarra, amit már addig elmondtál, ha pedig "túl kevés", akkor betudhatja az "egészet" annak, hogy te egy ilyen "kivételezett" személy vagy, illetve, te magad "be vagy csapva", vagy hasonlóknak).
"Mikor pedig ő ezeket mondta a maga mentségére (apológiát - védőbeszédet - mondott), Festus - a római tisztségviselő - nagy fennszóval mondta: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány téged őrültségbe visz."
-- Figyeled? Párbeszéd ez, akár megszólaltak eddig a többiek, akár nem.
-- Festus a maga római - jogi - gondolkodásával ezt csupán "furcsa" zsidó ideológiának, vagy "zűrzavaros tapasztalatnak" gondolja, és mondja is.
-- De van benne valami "elismerés" is, nem söpri le az asztalról, és hazugságnak semmiképpen nem állítja, csak félrevezetettséget sejt az előadott tények mögött... más ez a gondolkodás, mint Agrippáé... a kultúrális és neveltetési különbségek, a gondolkodásmódok különbségei is ott vannak egy ilyen helyzetben, ahol egy csoport előtt tesz bizonyságot Isten embere.
-- És Pál nem sértődik meg. Tudja, hogy miről van szó. És világosan válaszol - de tudja azt is, hogy Mi a fő irány ebben a beszélgetésben...
"Ő pedig mondta: Nem vagyok bolond, nemes Festus, (Megszólít! Néven. És megtisztelő címmel! Tisztelettel. De ugyanakkor KÖZVETLENÜL is. Benne vannak egy beszélgetésben... megteheti.) hanem igaz és józan beszédeket szólok. Mert tud ezekről a király, akihez bátorságosan is szólok: mert éppen nem gondolom, hogy ezek közül ő előtte bármi is ismeretlen volna; mert nem valami zugolyában lett dolog ez. Hiszel-e, Agrippa király, a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel."
-- Ó, látod ezt a helyzetet? Festus megszólítja - megakasztva ezzel az üzenet menetében. (Bár a lényeg már elhangzott, még jól is jön egy ilyen kérdés, vagy felvetés... tovább tudja lendíteni a beszélgetést, beszélgetés-jelleggel.)
-- Pál tisztelettel, megszólítással, a névvel és címmel együtt, válaszol a római tisztségviselőnek - de közben szeme előtt a király van, Agrippa, akit korábban is megszólított már kétszer is.
-- Mindenkihez szólsz, ezt tudod, soha nem felejted el, de ott van a szemed (s a szíved) előtt AZ, akiért elsősorban ott vagy most. És megszólítod, ha másokkal beszélsz is.
-- S mindezek mögött ott a tisztelet, a szeretet és a felelősség érzet. Festushoz szól most, hiszen ő szólította meg, de közben a királyhoz is, és elismerést fejez ki, és egy bizalmi, benső kapcsolatot enged feltételezni - "tud ezekről a király, akihez bátorságosan is szólok"...
-- Ezzel nagyon óvatosan bánik az ember... de a Szentlélek átvisz a kulturális, megszokott emberi távolságtartásokon néha, és ahogy figyelünk rá, megszólalunk, és olyan mélyre tudjuk beültetni az Ige magjait, ahová soha nem tudnánk enélkül. Az Úr megadja, és gazdagítja, és teljessé teszi a beszélgetéseket ezzel.
-- "Hiszel-e Agrippa király (megszólítás!) a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel!" - nem vár választ, nem is volna illő, itt, mindenki előtt válaszra "kényszeríteni" egy uralkodót, de a beszélgetés mélysége, a Szentlélek vezetésében, s szíveket megnyitó munkája során, olyan, hogy meg lehet tenni ezt a nagyon bátor lépést. (A tiszteletlenségtől, a vakmerőségtől egy hajszál választja el ezt a lépést - de Pál apostol jól érzett rá, hogy most itt ennek van helye... a válaszból is lehet látni, hogy nyílóban volt a király szíve, és Pál ezt látta meg a Lélek által.)
-- Figyeled a személyességet, a szeretetet és a felelősség érzetet? Ez az időszerűség a bizonyságtételben, a rugalmas, vezetett beszélgetést a Szentlélek által.
-- Kincs, öröm, Isten ismerete, előre vivő, hatékony szó, mennyei elkészített helyzet, és annak betöltése.
"Agrippa pedig mondta Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek."
-- Figyeled? Ez már egy beszélgetés, egy mély, őszinte beszélgetés.
-- Van benne humor, meglepetés, és nem mindenki követi, aki ott van körülöttük, de válasz, kommunikáció, személyességgel... személy a személyhez...
-- Ezért élek. Ezek azok a pillanatok, amikor tudom, hogy az Úr ott, benne, személyesen végzi a munkát, elültette az Igét, bekapcsolta a személyiség mély rétegeit is, és most már Ő van ott, Aki tovább tudja vinni mindazt, ami eddig elvégződött... szeretem.
"Pál pedig mondta: Kívánnám Istentől, hogy ne csak majdnem, hanem nagyon is, ne csak te, hanem mindazok is, akik ma engem hallgatnak, lennétek olyanok, amilyen én is vagyok, e bilincsektől megválva."
-- Húúú! Ez a menny itt. Igen. Megnyerte az Ige ezeket a hallgatókat, és ezt ki is mondták - legalábbis Agrippa király szavaival elhangzott.
-- És itt az indíték is - nem árul zsákbamacskát, nem szégyenlősködik, nem álalázatos... "igen, ezt kívánom" - mondja. Szeretném, ha ugyanúgy lennétek, mint én is - mínusz a bilincsek (s ezzel visszatér a témához, amivel elindult a bizonyságtétel).
-- Eddig tartott.
-- Ez lehetőség volt, és élt vele. Én is élni akarok. Mindig.
"És mikor ő ezeket mondta, felkelt a király és a tiszttartó és Bernicé és akik velük együtt ültek. És visszavonultukban beszélgettek egymással, mondván: Semmi halálra, vagy fogságra méltó dolgot nem cselekszik ez az ember. Agrippa pedig monda Festusnak: Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem appellált (fellebbezett) volna." (Apcsel 26, 1-32.)
Imádságom:
Uram, én ezt akarom, én ezért vagyok itt ezen a földön, kérem, Uram, nyisd ki előttem az ajtókat, a szíveket is, a lehetőségeket, kapcsolj be, és vigyél, és tedd, Uram, amit csak te tudsz megtenni, hogy ilyen beszélgetések legyenek.
A többi a Tiéd, Uram, ha már így elhangzott, és ha már több lehetőség nincs is esetleg egy-egy újabb beszélgetésre - ha van, kérlek, szólj, ragadj meg, vigyél, lendíts, ne hagyd, hogy késedelmeskedésem, húzódozásom, vagy a sok sürgősnek tűnő dolog miatt elmaradjon bármi is, amit Te gondolsz.
Uram, itt vagyok, ragadj meg, vigyél, és képezz, hogy egyre inkább meglássam, amit Te teszel, ahogy Te vagy, ahogy Te végzed a munkád... ahogy Te nyitod a szíveket, megszólítasz és közel hozod azokat is, akik eredetileg talán távolabb voltak.
Köszönöm, hogy cselekszel. Adom magam, Uram, és várom, hogy meglássam a következő lépéseket. Ma is. Ámen.
Olvasmány:
Persze, olvasd el még egyszer az Apcsel 26-ot is, több fordításból is.
Nézd meg az Apcsel 20-at is, ez is bemutatja a szívet, az eltökéltséget és meglátod a személyességet itt is. Semmi üres hivatalosság és intézményesültség.
Ha látni akarod, az Úr Jézust meglátod a János 18-ban, Pilátus előtt. Felfedezed ugyanígy a személyességet, a szeretetet és a felelősségérzetet, amellett, hogy a tényekkel szembesíti ezt a római tisztségviselőt?
József a fáraó előtt? 1Mózes 41.
Dániel az uralkodó hatalma alatt, s mégis bátran képviselve mindazt, amit tud, átélt, amiért ott van? Dániel 1-2 és 4.
Uram, szeretem a bizonyságtételt, hogy bennünket a Te tanúiddá tettél, és ott vagy velünk ezekben a helyzetekben. Ámen.