Megőrzés...
"Aki megőrzi az ő száját, megtartja önmagát; aki felnyitja száját, romlása az annak." (Példabeszédek 13, 3.)
1./ A megőrzés ott és akkor a legnehezebb de a legfontosabb is. Amikor jön a "helyzet" - s feltámad(na) az indulat.
-- Ha sikerült megőrizni a "szájadat", akkor utána lecsökken az indulat is, rálátást nyersz a helyzetre, már más szempontok is szóhoz jutnak esetleg... könnyebb jó irányban tartani az életedet, a gondolataidat, a kapcsolataidat.
-- A "megőrzés" pedig azt jelenti, hogy nem mondod ki azt, ami elsőre jönne fel. Illetve, később sem mondod ki, ami romboló lenne. Sőt: kimondod a jót, még, ha belül indulatok próbálnák megakadályozni is.
2./ Ilyen jelentősége van a szavaknak? Igen. Ahogy kimondod őket, "odakapcsolnak" magukhoz. Más szóval: ösztönöznek, hogy felmentsd magad, és mindenképpen úgy mutasd be a helyzetet, mintha neked lenne "igazad". És ez távol sodor az objektivitástól, a külső szempontoktól.
-- Ha nem mondod ki gyorsalkodva a szavakat, több az esély arra, hogy akár magad is, rá tudsz nézni a helyzetre, és rájössz, hogy nem volt "olyan nagy jelentősége", hogy "szót érdemelne".
3./ Az Úr szavakkal teremtett bennünket - úgy is, hogy szólt, hogy előálljon minden, de úgy is, hogy amikor megalkotott bennünket, s belénk lehelte az élet lelkét (szellemét), akkor saját képére és hasonlóságára teremtett, felelősséggel, gondolkodással, célkitűzéssel és megvalósítással, valamint szavakkal rendelkező lényeknek. Kapcsolatra Vele és egymással.
-- Szavainknak jelentősége van, ugyanúgy, mint a gondolatainknak, célkitűzéseinknek, értékeléseinknek, felelősségünk felvállalásának és minden cselekedetünknek is.
-- Szavaink lehetőséget jelentenek, előrelendíthetnek a jó útján, és visszatarthatnak tőle... használatuktól függően.
"Aki megőrzi az ő száját, megtartja önmagát; aki felnyitja száját, romlása az annak." (Példabeszédek 13, 3.)
4./ Ha az egész életünkre nézünk rá, meglátjuk a megtisztelő mennyei felhívást a jóra, a mennyei célkitűzést, hogy betöltsük a legjobb tervet (amit ember el sem tud képzelni), amit Isten készített el, s készít folyamatosan a mi számunkra.
-- Minden szavunkra nézve is van gondolata, minden élethelyzetünkre, az időzítésre, a megfelelő lépésekre... kapcsolatainkra, mindenre.
-- S ez felemelő, megtisztelő, s reményt keltő, hiszen szeret, ismer és a legjobbat tervezi javunkra, s mások javára is. Komplex módon.
-- A kulcskérdés: ezt felismerjük és betöltjük-e. Napról-napra. Helyzetről-helyzetre.
-- Ezt segíti vagy rombolja esetleg a szóhasználatunk (ahogy beszélünk ... amit mondunk, ahogy mondjuk, amikor mondjuk, akinek mondjuk - és ahogy "megmaradunk abban", amit mondtunk... vagy, ha rossz volt, elhatároljuk magunkat tőle).
5./ Az Ige arra hív, hogy felelősséggel használjuk szavainkat, és ha elrontottuk (mint tegnap én is), javítsunk rajta... ameddig, és ahogyan csak lehet.
Uram, itt az új nap, Veled, Teérted, a Te legjobb terveidért... és itt vagyok én is, a szavaimmal, s a törekvéssel, hogy jó legyen az életem, hasznos, értékes és értelmes.
Köszönöm, hogy meggyőzöl, újra és újra, köszönöm, hogy megerősítesz a jóra, hogy a jót válasszam, és elhatároljam magam a rossztól, akárhogy jött is elő. Jézus Krisztus nevében, így teszek. Hallgatok a Te intésedre, és helyt adok annak - s tudom, Te kezedbe veszed beszédemet, ismét átadom, odaadom Neked, hogy formáld, őrizz meg attól, hogy rosszra nyissam ki a szájamat... és én is őrzöm a szájamat a Te Szent Szellemed, a Te mennyei erőd és figyelmeztetésed által.
Köszönöm a győzelmet, amit munkálsz. Ámen.
2024. Május 12.