Jövünk az Úr elé...
Beszélgettünk ma Annával arról, hogy mennyire meghatároznak bennünket a szülői minták.
Akárhány évesek vagyunk, visszaköszönnek ezek.
S ilyenkor, néha, az ember tudatosan akar változtatni, és olyan, mintha nem tudna. Van, hogy bele is törődik, és fel is adja.
Persze azt, ami nagy súlyú, azt nem adja fel - ott az újjászületés, a mennyei minta meghatározó, és a lélek gyógyulása, a jellem átformálódása, az építő, előre vivő szokások megjelenése kulcsfontosságú.
Pl. ha valaki a megoldást apjától az ivásban látta egy-egy nehéz helyzetben, ez nagy súlyú dolog - itt tudatosan kell szakítani a szülői mintával. Vagy, ha a kárhoztatást, ledegradálást, elítélést látta otthonról, az is olyan, amit nem hozhatunk be a mi saját életünkbe, családunkba.
De azért vannak dolgok, amik visszaköszönnek.
És akkor eszembe jut, hogy az Úr Jézus mennyi mindent hordoz el bennünk, a mi életünkben... ?
Egy testvéremmel beszélgettem, akinek nagyon beteg az anyukája, és most egyedül segíti, támogatja, látogatja és ápolja. Nem is rövid idő óta... és mindehhez ott van a munkahelye, ahonnan ezért szabadságot kell kivennie, és tavaly már fizetésnélkülin kellett lennie... szóval, nem egyszerű.
Elmondta, hogy mennyire fáj neki, hogy a testvérek - pedig egy új, nagy, modern gyülekezetbe jár, ahol jó a tanítás, a dicsőítés, szép a helyiség, meg van a szervezettség és a szolgálói hálózat is - mintha egyszerűen elnéznének emellett a helyzet mellett... mintha nem vennék tudomásul, vagy kiszorítanák a tudatukból... a szeretet most úgy tűnik, mintha csak "szó" lenne, és "mosolygás amint egymás mellett elmegyünk", de a valósága hiányzik.
El is volt már keseredve. És nem is nagyon tudtam mit mondani neki... csak az jutott eszembe, amit az Ézsaiás 58-ban olvasok: "tested előtt el ne rejtsd magad" - más szóval, a testvéreinkről NE fordítsuk el a szemünket, ne úgy gondolkodjunk, hogy ha eszünkbe jut a baja, hogy "inkább bekapcsolok valamit", vagy "majd más rákérdez, vagy mellé áll, hiszen nekem annyi a dolgom".
És még az jutott eszembe, hogy az Úr Jézus mennyit, de mennyit várhat, és milyen fájó lehet Neki, ahogy ezt teszik Vele... (mert amit a testvérünkkel teszünk, mintha Vele tennénk). Elszenved, várakozik, közben próbál formálni, szól, indít...
Utána imádkoztam érte, hogy ne járja át a keserűség és a magány, hiszen ő jól teszi, amit tesz, és azt, amit mások tesznek, vagy nem tesznek meg, azt el kell engedjük, és az Úr elé kell hozzuk.
Majd, felhívtam édesanyját, aki nem olyan régen fogadta be az Úr Jézust, és otthon, gyülekezet nélkül, de gyermeke jóvoltából "növekedget" az Úrban... és saját maga is csodálkozott rajta, hogy mennyire érdekes, hogy nem fél a halálról, saját haláláról is úgy tud beszélni, hogy semmi rossz érzés nem tölti el... mondtam neki, hogy ez azért van, mert már békessége van, és tudja, hogy mi lesz a halál után... hogy Ki várja őt, és hogy milyen lesz, mennyire csodálatos a menny. (Hiszen a menny békessége már itt, a földön beköltözik a szívünkbe, amikor újjászületünk.)
Arra gondoltam, hogy ez a mi csodálatos lehetőségünk, hogy megerősítünk, bátorítunk, azzal a kinccsel, amivel mi rendelkezünk, ellátunk másokat... kicsiben és nagyban... tedd, tedd, tedd, mert ez a világ, ha "picit is", de így lesz jobbá, így jön közelebb az Isten országa, és valósul meg az Ő jó, kedves és tökéletes akarata, ha "csak azon" a helyen, ahol éppen vagy, akkor is, végbe megy... s ez jó, és mennyei...
"Mert közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal önmagának. Mert, ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert AZÉRT halt meg és támadott fel és elevenedett meg a Krisztus, hogy mind holtakon, mind élőkön uralkodjon." (Róma 14, 7-9.)
"Aki Önmagát ADTA miértünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson ÖNMAGÁNAK kiváltképpen való (saját, elkülönített, "Neki odaadott") népet, jó cselekedetekre igyekezőt." (Titusz 2, 14.)
Tedd meg, kérlek, "kicsiben", ott, ahol vagy, akikkel éppen vagy - mert ez az, amiért a földön vagy, és ez a "sok kicsi" összeadódik, és nem tudod elképzelni, milyen csodálatos, nagy változások lesznek belőle... az Úr meg tudja áldani a te "kicsidet", és felnöveli...
Ez a tanítványi élet, az az odaadott élet, ami apránként elvégzi, amit az Úr rábízott...
Légy áldott, ebben a gyönyörű életben - még, ha most nehéz is. Ámen.