Ismer-választ-célra rendel-el/Meghív... S tovább viszi a folyamatot...
Az Úr ott volt Mózessel, amikor három hónapos kisbaba volt, és a Nílus vizére kellett tenni. Nem hagyta magára, a jövőjéről is gondoskodott.
-- A fáraó lányának védelme alatt, a kor és környezet legjobb oktatásában részesült, ahelyett, hogy a krokodilok martalékává lett volna.
-- Édesanyja, mint "volt dajkája" rendszeresen látogathatta, valószínűleg az után is, amikor már nem szopott, tudott neki mesélni, taníthatta Izráel Istenével kapcsolatban is.
Az Úr elkísérte a pusztába is, Jetró, midiánita pap házába is. És egy ponton megszólította az égő tövisbokorból.
-- Neki volt vele terve.
-- Ő már jó előre gondolt felőle.
-- Ő ismerte, és kiválasztotta, hogy legyen az Ő munkatársa, hadvezér, a nép vezetője, törvényadója és az Ígéret földjére bevezetője.
Amikor Mózes meghallotta az Úr szavát, és szembesült azzal, mit tervez vele a Mindenható, a Teremtő és Örökkévaló Úr, döntés elé került.
-- Az Úr megnyerte őt.
-- Újra és újra "érvelnie" kellett, választ adnia kérdéseire, és végül világossá kellett tennie, hogy "ő az, és nem más" - s amikor Mózes igent mondott, akkor indulhatott el a szabadítási akció.
A szabadítás nem volt egyszerű. Új és új ellenállási hullámot kellett legyőzni, s közben gondolatban, szívben, odaszánásban kitartani, a reménytelenség ellenében is.
-- Az Úr szólt.
-- Előre is szólt.
-- Közben is szólt.
-- Világossá tette, hogy Ő ott van, és Mózes nincs egyedül... s megerősítette munkatársát ezzel.
Igazából ezen gondolkodtam.
Mennyi, de mennyi ilyen helyzet volt - és van - az emberiség történetében. Kicsiben és nagyban. Nem csak egy egész nép kiszabadítására lehet gondolni, de egy-egy család életének megváltoztatására, egy óvoda, egy iskola életére, egy lakóközösség életére, vagy egy településre, vagy környezetre, ahol élsz.
-- Mennyi és mennyi ember van - lehet - akivel az Úrnak hasonló terve van. És mennyi, de mennyi hívást ad az Úr, helyzetről-helyzetre, emberek szívében... (amiről persze mi nem tudunk... hiszen csak a "megvalósulókat" látjuk meg, ha egyáltalán meglátjuk).
-- És vajon igent mondanak? A hívásra igent mondanak? Engednek az Úr indításának? Adják magukat, hogy az lehessen, amit az Úr akar? Ez sem látjuk. Mi csak a "megvalósultakat" látjuk, ha meglátjuk egyáltalán.
-- Milyen izgalmas: a Biblia az indításra hallgató, az önmagukkal nem spóroló emberek könyve. Mózes, Józsué, Sámuel... de ugyanakkor vannak, akik félbemaradtak... vagyis, közben feladták, vagy elfordultak: Saul, Gedeon, Sámson... és vannak, akik visszafordulnak, és megpróbálják helyretenni a dolgokat: mint Dávid.
-- Az Újszövetség is az ilyen emberek könyve. Akik engedtek az Úr Jézus hívásának - "Kövessetek engem és azt művelem, hogy embereket halásszatok." (Máté 4, 19.)
--Akik nem fordultak vissza - mint Pál apostol: "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam..." (2Timótheus 4, 7.)
-- És akadnak, akik félbehagyták, vagy a pályájuk kettétört - mint Júdásé vagy Démásé...
Elhiszed, hogy az Úr nem arra választ ki téged, hogy pályád kettétörjön?
-- Elhiszed, hogy veled ugyanúgy terve van, mint az Ó- és az Újszövetség elhívott embereivel?
-- Lehet, hogy "kicsiben" (nem mérhető össze mondjuk Salamonéval, amit te, vagy én tudunk tenni), de mégis, "kicsiben" ugyanúgy vannak megoldandó helyzetei, amiket veled és velem akar együtt megoldani... ez a valóság.
"Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik [az] [Ő] végzése szerint hivatalosak (klétosz - név szerint meghívott, szívesen látott, elhívott). Mert akiket eleve ismert (proginószkó - régtől fogva tud, ismer, előre tud), eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy Ő legyen elsőszülött sok atyafi között (prooridzó - előre eldöntötte, hogy ez lesz az irány, hogy a Fiúhoz hasonlóvá légy, és Őt lehessen felismerni rólad és rólam... ez a fő irány, erre hívott el, ez tölti meg, ez a vágya). Akiket pedig eleve elrendelt (prooridzó), azokat el is hívta (kaleó - hív, nevez, magához szólít, hívogat); és akiket elhívott, azokat meg is igazította (dikaioó - igazzá tesz... persze, HA HALLGATSZ a hívására, ha igent mondasz, ha megteheti benned, és érted, amit Ő akar); akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette..." (Róma 8, 28-30.)
Izgalmas kérdés... ha Ő előre ismerte... eldöntötte... akkor semmi nem történhet másképpen? Ez az életünk legkisebb döntéseit is "meghatározza"?
-- Téves lenne azt gondolni, hogy "csak az történhet" az élet minden percében, amit "Isten akar", vagy Ő "eltervezett". Ő nem fatalista. Nekünk nem egy kényszeres és kényszerítő Istenünk van!
-- Az, hogy téged meghívott, és hívogat, nem jelenti azt, hogy neked "kényszerűen igent kellett mondanod". Nem. Egyáltalán nem.
-- Azt sem, hogy te ne állhatnál ellene, vagy ne térhetnél le a jó útról. "Azért aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon (meglássa - blepó... óvakodjon, ügyeljen rá), hogy el ne essen!" - mondja az Ige. Ezért imádkozunk úgy, hogy legyen meg a Te akaratod mint a mennyben, úgy itt a földön is (vagyis: igent mondunk az Ő akaratára, kérjük, hogy az valósuljon meg, ne az azzal ellentétben álló... mondjuk a mi megkeményített akaratunk, elgondolásunk vagy kívánságunk... adjuk magunkat arra, amit Ő akar, és vágyjuk, hogy ez valósuljon meg... ezt is kérjük Tőle.)
-- Tehát van jelentősége annak, hogy mit döntesz, milyen irányba haladsz, mit fogadsz be a fejedbe, min jártatod az elmédet, mire adod magad... Óriási jelentősége van.
Ahogy az Eklézsia történetéről gondolkodom, mindig eszembe jut, mennyi, de mennyi vágya, elgondolása, terve volt az Úrnak, amihez kereste az embereket, akik adják magukat, és akikkel Ő azt véghez fogja vinni... és mennyi nem tudott akkor és úgy megvalósulni, ahogy Ő azt akarta volna.
-- Tudom, ez furcsa lehet, hiszen olyan, mintha Isten szuverenitását húzná át - de mégsem így van. Mert Ő Ura a helyzetnek akkor is, ha emberek rossz irányba fordulnak, nem hallgatnak Őreá, vagy részben mást csinálnak, mint amit Ő mondott nekik, vagy szeretne, hogy tegyenek.
-- Ezt a sok hibázást (bűnt) helyrehozni... elgondolhatatlanul nehéz... és sok-sok türelemmel és új kezdéssel jár... és a mi Istenünk ezt teszi, teszi és teszi. Most is, ebben a percben is.
-- Ami rajtunk áll: a saját életünk. A mi, saját élethelyzetünk és abban a mi döntéseink. És emellett: az imádság, ami által megkérjük az Urat, hogy az Ő terve szerint formálja a dolgokat. Néha egészen konkrétan. Tudatosan, odatéve Őelé mindent, amit tudunk, amit Ő mutatott nekünk... és amiben látjuk, hogy "nem pont úgy vannak" a dolgok, mint az Ő akarata szerint lennének... ilyenkor imádkozunk, az Úr elé tesszük, várjuk az Ő cselekedeteit, és azt, hogy segítsen helyreállítani, ami elromlott...
Ez egy pár gondolat volt a Róma 9 margójára... (ezen gondolkodom újra és újra...)
Uram, köszönöm, hogy arra hívtál, hogy felismerjelek, és vágyjam betölteni a Te akaratodat. Köszönöm, hogy megnyertél erre, és most már ez a vágyam. Köszönöm, hogy Te tartasz meg a Te utadon, és bontakoztatod lépésről-lépésre a Te tervedet előttem. Igen, Uram, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is. Legyen meg, Uram, legyen meg... teljességgel. Az én életemben is, minden tekintetben. Ámen!
2023. 12. 04.