Élet Jézus Krisztussal III.

Élet Jézus Krisztussal III. am

A világ lakosságának egyharmada naponta éhesen fekszik le. Ennél is sokkal rosszabb azok közé tartozni, akik lelkileg (szellemileg) hiányosan táplálkozva járják az életet.Amit Jézus Krisztus évszázadokkal ezelőtt mondott, ma is igaz:

"Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik." (Mt 4,4)

Egyre több és több ember fordul a Biblia felé, felismerve, hogy a szívnek ezt az éhségét egyedül Isten Igéje képes kielégíteni. Hitben kezdőknek éppúgy, mint akik évek óta ismerik Jézust, szükségük van erre az Istentől rendelt táplálékra egészséges lelki/szellemi növekedésük érdekében.

Segítséget szeretnénk neked nyújtani:
- a személyes Biblia-tanulmányozás programjának kialakításához,
- az Ige nagy igazságainak vizsgálatához,
- a tanítványság lényegének megértéséhez, valamint a gyakorlati életbe való átültetéshez.

A sorozat felépítése fokozatos, így egyet sem érdemes kihagyni.
A munka megkezdéséhez csupán egy Bibliára van szükséged.

Mielőtt hozzáfogsz a tanulmányozáshoz, feltétlenül imádkozz! Kérd az Urat, segítsen a megértésben, míg a következő témákkal foglalkozol: 

Isten gondot visel rád 1.

Isten gondot visel rád 1. sarai00011

"Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja
és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van;
és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre."
Ján 5,24

 

3.füzet első leckéje, első negyede... ameddig eljutottunk.

Az igeverseket megtanulhatod velünk együtt, ismételheted minden nap, és velünk együtt tudod felmondani. Károliból tanuljuk, s ha naponként ismétled, kibontakozik benned is mindegyiknek az üzenete. A tiéid lesznek, örökséged, kincsed, és győztessé tesznek téged. 
Ezért csináljuk ezt az egész bibliaiskolát. Legyen áldás odaszánásodon, és legyen áldás minden percen, amit az Igével töltesz. Ámen. 

Ja, igen - ez továbbadható üzenet, amikor megtérnek melletted emberek, vagy találkozol olyanokkal, akiknek szükségük van megerősödésre, akik tanítvánnyá szeretnének lenni, akkor ezeket az üzeneteket felhasználhatod mások építésére is. Így, ahogy itt is tettük - elolvasva az Igét, megtanulva az igeverseket, megválaszolva a kérdéseket, gondolkodva az üzeneten, és beimádkozva mindazt, amit megértettél, megértettetek... :)
 

 

 

 

Igék az elmélkedéshez és a tanulmányozáshoz:

1 Móz 1,1-5
Zsid 11,3
Ézs 43,7
1 Móz 1,26-28
Zsolt 139,1-6
Zsolt 139,23-24
Mt 10,29-31
1 Ján 4,9-10
Ján 3,16
Ján 10,9-16
Mt 6,9
Ján 8,42-44
Ján 1,12-13
Róm 8,15-17
Jel 3,20

A füzeteket megrendelhetitek a Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt webáruházban.

Isten gondot visel rád 2.

Isten gondot visel rád 2. sarai00011

"Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja
és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van;
és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre."
Ján 5,24

 

Élet Jézus Krisztussal bibliaiskola. 3.füzet 1.lecke. De előtte fél órányi igeismétlés. Ez is nagyszerű, és áldás mindannyiunknak, mert egyszerűen ott az Úr, és az Ő beszéde megelevenít, mindig új útmutatást ad, mindig örvendeztet, és összekapcsol Vele. Hitet támaszt, bizonyosságot munkál, bizalmat épít, és jövőt mutat. Az Igét ismételni mindig jó, mindig biztató, mindig örvendetes dolog, néha tudatosan kell csinálni, de egy idő után természetessé válik. S ha rendszeresen ismétled, bemegy, és "véreddé válik" - áthatja hétköznapjaidat, gondolkodásodat, bizonyságtételedet, az igei üzenetet, imádságaidat, mindent. Az Ige nem fog üresen visszatérni, mindig gyümölcsöt fog teremni, és jó szerencsés lesz ott, ahová az Úr kiküldi. :)

Légy áldott ebben, s a továbbadásban is, ahogy te megerősödtél, ahogy továbbadod másoknak. Így történik a tanítvánnyá tétel. Ez az Isten országa... :)
 
Ehhez kapcsolódóan a teremtésről beszélünk, és a Róma 1,18-28 verseiben látjuk a mai helyzetet. Mit jelent a bűn és a halál törvénye alatt élve, tudni, hogy mégis "van Isten", de ezt mégsem akarva, mit tud tenni az ember, mit tesz: az igazságot hamissággal feltartóztatja, és utána az Isten dicsőségét az ellenség által tartott vetítéssel - különböző pótszerekkel, képmásokkal - felcseréli... és ennek következményei: a szívük mélyén tisztátalanságra adták át őket... és ennek következményei... végig a Róma 1,18-28 versein át. A mai helyzet. És Isten mérhetetlen irgalmassága, türelme... ami odaszereti az embereket, és nem akarja, hogy elvesszenek állapotukban. :)

 

 

 

Igék az elmélkedéshez és a tanulmányozáshoz:

1 Móz 1,1-5
Zsid 11,3
Ézs 43,7
1 Móz 1,26-28
Zsolt 139,1-6
Zsolt 139,23-24
Mt 10,29-31
1 Ján 4,9-10
Ján 3,16
Ján 10,9-16
Mt 6,9
Ján 8,42-44
Ján 1,12-13
Róm 8,15-17
Jel 3,20

A füzeteket megrendelhetitek a Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt webáruházban.

Isten gondot visel rád 3.

Isten gondot visel rád 3. sarai00011

"Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja
és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van;
és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre."
Ján 5,24

 

 

Élet Jézus Krisztussal 3. füzet 1. lecke (3.folytatás). 

Az első feldolgozásban a teremtésről volt szó, részletesebben, a második folytatásban szintén a teremtésről beszéltünk, s ezen belül az ember nemiségéről, a házasságról, és mindarról, ami ezzel ellentétben áll.
A mostani feldolgozásban a megváltásról is szó volt, s részletesebben beszéltünk Izráel szerepéről a történelemben, főleg, az utolsó időszakban, és arról, mit jelent a Krisztus Teste, s ezzel kapcsolatban Izráel megváltásáról is. :)

Az Igeverseket megtanulhatod velünk együtt, és napról-napra ismételheted, s akkor, amikor mi, közösen ismételjük, mint itt, ennek a videónak az elején is, akkor te is bekapcsolódhatsz, velünk együtt - meglátod, megérzed, mennyire nagyszerű, és hogy milyen örömöt jelent, és milyen hatalom van benne, az ördög, a bűn és a hitetlenség felett. Az Ige győztessé tesz téged, és ha megtanulod, az Úr mindig eléd tudja majd hozni, életed minden napján, minden élethelyzetben, a megkísértés pillanataiban, vagy a kétségbeesés helyzeteiben is. És akkor is tudsz majd győzni... Valójában ezért is vesszük át ezeket az Igéket, és véssük be őket, s dolgozzuk fel őket együtt, hogy felkészültté tegyenek téged, és győztessé, tanítvánnyá, Isten munkájában, ahogy tovább adod majd ezeket másoknak is

 

 

Igék az elmélkedéshez és a tanulmányozáshoz:

1 Móz 1,1-5
Zsid 11,3
Ézs 43,7
1 Móz 1,26-28
Zsolt 139,1-6
Zsolt 139,23-24
Mt 10,29-31
1 Ján 4,9-10
Ján 3,16
Ján 10,9-16
Mt 6,9
Ján 8,42-44
Ján 1,12-13
Róm 8,15-17
Jel 3,20

 

A füzeteket megrendelhetitek a Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt webáruházban.
 

 

 

 

Isten gondot visel rád 4.

Isten gondot visel rád 4. sarai00011

"Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja
és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van;
és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre."
Ján 5,24

 

Élet Jézus Krisztussal 3. füzet 1. lecke (4. folytatás).

Az üzenet lényege - ami a továbbadható, megalapozó alapigazságokhoz tartozik - az volt, hogy bekerültünk Isten családjába. Az egész leckét áttekintettük, röviden, ismétlésszerűen. Az utolsó pontról részletesebben beszéltünk.

 

Igék az elmélkedéshez és a tanulmányozáshoz:

1 Móz 1,1-5
Zsid 11,3
Ézs 43,7
1 Móz 1,26-28
Zsolt 139,1-6
Zsolt 139,23-24
Mt 10,29-31
1 Ján 4,9-10
Ján 3,16
Ján 10,9-16
Mt 6,9
Ján 8,42-44
Ján 1,12-13
Róm 8,15-17
Jel 3,20

 

A füzeteket megrendelhetitek a Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt webáruházban.

Jézus Krisztus személye 1.

Jézus Krisztus személye 1. sarai00011

"A kiké az atyák, és a kik közül való test szerint a Krisztus,
a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen."
Róma 9,5

 

A 3. füzet 2. leckéjét vettük át, félig. Jézus Krisztus személye. A mai témánk: Jézus Krisztus Isten. A végén saját magadnak is össze kell tudni állítani legalább három érvet, aminek alapján biztos vagy benne, hogy Jézus Krisztus Isten. Mi, ezen a megbeszélésen, ennél sokkal többet vettünk végig. Nagyon élvezetes volt, nagyon jó légkörben, és nagyon jó igei megbeszélések útján jártuk végig ezt a fontos területet. A Zsid 1. és a Mt 8. fejezetet nagyrészt végigvettük, és átbeszéltük. Az igeverseket persze az elején átismételtük, de a most megtanult Róma 9,5-öt, kicsit keveset ismételtük - úgyhogy otthon, a következő héten ismételd, hogy velünk együtt tudd mondani a jövő hétfőn, amikor folytatjuk az Élet Jézus Krisztussal sorozatot.

Légy áldott, minden jó döntésedben, és abban, ahogy ezeket kivitelezed, Jézus Krisztus nevében, a Szentlélek által. Ámen. https://static.xx.fbcdn.net/images/emoji.php/v9/t4c/1/16/1f642.png:)

 

Igék az elmélkedéshez és a tanulmányozáshoz:

Zsid 1
Mt 8
Ján 11,39-44
Mt 16,13-16
Mik 5,2 - Mt 2,1
Ézs 7,14 - Mt 1,18
Zak 9,9 - Ján 12,12-14
Zsolt 41,10 - Mk 14,10
Ézs 53,3 - Ján 1,11
Ézs 53,12 - Mt 27,38
Zsolt 22,18 - Ján 20,27
Zsolt 16,20 - ApCsel 3,15
Zsolt 68,19 - ApCsel 1,9
Ján 4,6
Ján 4,7
Ján 11,35
Mt 4,1-11
Zsid 2

A füzeteket megrendelhetitek a Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt webáruházban.
 

Jézus Krisztus személye 2.

Jézus Krisztus személye 2. sarai00011

"A kiké az atyák, és a kik közül való test szerint a Krisztus,
a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen."
Róma 9,5

 

A 3. füzet 2. leckéjét fejeztük be együtt. Átismételtük az eddig megtanult igeverseket, az első két füzet igéit, és utána ismételtük kicsit a 3/2 eddig átvett üzeneteit arról, hogy az Úr Jézus Krisztus Isten. Ennek bibliai alapjait néztük át röviden. Utána következett a 3/2. lecke második fele: az Úr Jézus Krisztus: Ember. S miközben erről beszéltünk, külön szó volt arról is, hogy mit jelent a kísértés, hogyan harcolunk ellene, hogyan győzzük le, és hogy mennyire nagyszerű lehetőség, hogy Vele győzhetünk. S erről még beszéltünk, személyes életünk kísértéseivel kapcsolatban is. És áldás. Imádság közösen, áldással.

Legyen áldás rajtad, s azokon, akiknek majd továbbadod ezeket a bibliaiskolai leckéket - mert ez a cél, a te tanítvánnyá tételed, amiből nem hiányozhat az sem, hogy te is tanítvánnyá teszel másokat.  :)

 

 

Igék az elmélkedéshez és a tanulmányozáshoz:

Zsid 1
Mt 8
Ján 11,39-44
Mt 16,13-16
Mik 5,2 - Mt 2,1
Ézs 7,14 - Mt 1,18
Zak 9,9 - Ján 12,12-14
Zsolt 41,10 - Mk 14,10
Ézs 53,3 - Ján 1,11
Ézs 53,12 - Mt 27,38
Zsolt 22,18 - Ján 20,27
Zsolt 16,20 - ApCsel 3,15
Zsolt 68,19 - ApCsel 1,9
Ján 4,6
Ján 4,7
Ján 11,35
Mt 4,1-11
Zsid 2

A füzeteket megrendelhetitek a Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt webáruházban.

Krisztus munkája 1.

Krisztus munkája 1. sarai00011

"És nincsen senkiben másban idvesség:
mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk."
ApCsel 4,12

Élet Jézus Krisztussal sorozat. 3. füzet 3. lecke első harmada.

Az Úr Jézus élete. Milyen volt Ő, mint ember. Milyen volt mint vezető - erről többet beszéltünk. Jó volt az Ő jelenlétében lenni ezen a bibliaiskolán is. 

 

 

Igék az elmélkedéshez és a tanulmányozáshoz:

Mt 1,21
Luk 2,40.52
Mt 4,23
Mk 3,14
Luk 22,25-27
Mt 16,21
Mt 27,35
Mt 27,38
Ján 10,17-18
Ján 3,18
1 Pét 3,18
Zsid 10,12-14
Mt 27,62-66
Mt 28,1-7
Mt 28,11-15
Luk 24,36-37
Luk 24,39-43
Luk 24,29-31
1 Kor 15,1-5

A füzeteket megrendelhetitek a Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt webáruházban.

Krisztus munkája 2.

Krisztus munkája 2. sarai00011

"És nincsen senkiben másban idvesség:
mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk."
ApCsel 4,12

 

Élet Jézus Krisztussal 3.füzet 3.lecke második része: Jézus Krisztus kereszthaláláról. Mit jelent a halála, hogyan ment végbe, "Isten akarata" volt, vagy "Ő, saját maga tette le az életét", vagy az "emberek gonoszsága miatt" halt meg, vagy mindegyik? Megnéztük több helyről, Ján 10, Zsolt 40, ApCsel 2. Azután azt is megláttuk, milyen jelentősége volt ennek az "egyszeri áldozatnak" - Zsid 10. Érdemes elolvasni velünk ezeket az Igéket. Az elején még a Fil 2-t és Jel 12,11-et s Lk 10,18-20-at, valamint az 1Ján 4,5-öt és 5,4-5-öt is megnéztük, együtt a Róma 8,2-vel és Róma 6-tal. Szóval, gazdagon bomlott ki előttünk ez az üzenet - a Kol 2,14-ről is beszéltünk.   :)

 

 

 

Igék az elmélkedéshez és a tanulmányozáshoz:

Mt 1,21
Luk 2,40.52
Mt 4,23
Mk 3,14
Luk 22,25-27
Mt 16,21
Mt 27,35
Mt 27,38
Ján 10,17-18
Ján 3,18
1 Pét 3,18
Zsid 10,12-14
Mt 27,62-66
Mt 28,1-7
Mt 28,11-15
Luk 24,36-37
Luk 24,39-43
Luk 24,29-31
1 Kor 15,1-5

A füzeteket megrendelhetitek a Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt webáruházban.

Krisztus munkája 3.

Krisztus munkája 3. sarai00011

"És nincsen senkiben másban idvesség:
mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk."
ApCsel 4,12

 

Élet Jézus Krisztussal bibliaiskola. 3.füzet 3.lecke befejezése. Jézus Krisztus feltámadt. A feltámadás története, eseményei, és jelentősége is. Nagy örömmel vettük végig. A végén az Úr Jézus életének vázlatos áttekintésére került még sor, a füzet kapcsán.
Az elején pedig a Zsolt 36 néhány versét vettük végig, biztatással, ahogy az Úr bevon az Ő közelségébe, megajándékoz, és innentől elkezdünk "dúslakodni" az Ő "házának javaiban"... s ezeket a "javakat" néztük végig, és "gyönyörűségének folyóvizeit" is. Jó volt...  :) Csak utána indult az ÉJK.  :)

 

 

Igék az elmélkedéshez és a tanulmányozáshoz:

Mt 1,21
Luk 2,40.52
Mt 4,23
Mk 3,14
Luk 22,25-27
Mt 16,21
Mt 27,35
Mt 27,38
Ján 10,17-18
Ján 3,18
1 Pét 3,18
Zsid 10,12-14
Mt 27,62-66
Mt 28,1-7
Mt 28,11-15
Luk 24,36-37
Luk 24,39-43
Luk 24,29-31
1 Kor 15,1-5

A füzeteket megrendelhetitek a Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt webáruházban.

A benned lakó Szentlélek

A benned lakó Szentlélek sarai00011

"Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok:
és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában
és a földnek mind végső határáig."
ApCsel 1,8

 

Élet Jézus Krisztussal sorozat 3. füzet utolsó, 4. leckéje a Szentlélekkel való kapcsolatról. Jó hosszú igeismétléssel. Végigvettük ezt a hosszú leckét, kiegészítettem néhány ponton, így még gyakorlatibb lehetett... 

 

 

Igék az elmélkedéshez és a tanulmányozáshoz:

ApCsel 1,9-11
Ján 14,1-3
Ef 1,20-23
Róma 8,34
Ján 17
Zsid 7,24-25
Ján 14,16-26
1 Kor 12,3
Róma 8,9
1 Kor 2,12
1 Kor 3,16
Gal 4,6
2 Tim 1,7
Róm 8,15-17
Ján 3,3-5 és 8.
Ján 1,12-13
Gal 5,16-17
Ján 16,13-14
Ef 6,17
Zsid 4,12
Róm 8,26
ApCsel 2,42

A füzeteket megrendelhetitek a Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt webáruházban.