Róma 8, 9-17. Persze főként az új verseket vettük át, 14-17., de azért jó alaposan átvettük amit a Római levél korábban mondott a “testről” s a “szellemről” (pneuma) - mint “búvópatak” ?
—Hiszen itt, a Róma 8,1-17 verseiben, meglátjuk a teljes képet. ?
—Azt is láttuk, mit jelent, hogy kétszeresen is gyermekei vagyunk: újjászületés által, (amiről a múlt héten - 23-as találkozó - részletesen beszéltünk) s a “fiúvá fogadás örökbefogadás által is.
—Az örökségről is beszéltünk, bár hf lett ennek feltérképezése - mi minden tartozik bele… ?
—Korábban még a Róma 8,11 gazdag jelentését is felfedeztük a jövőre vonatkozót s a maiakat is… ?
Ez most a 24. találkozó volt.
A Hf az igeverstanulás terén a Róma 8,11-14 volt. (Emellett az “örökség felleltározás”.) ?