—Ma az 5. fejezetbe kezdtünk.
—Átismételtük egész nagyvonalakban a korábbiakat, hogy rálátásunk legyen, s szorosabban lássuk, mibe kapcsolódik bele a mostani fejezetünk.
—Láttuk a fordulópontokat: a megváltás szakaszát a 3,19-27. verseiből s a HIT törvényszerűségét a 4. fejezetből (csak tényleg áttekintő ismétlés szintjén 4,16-21.). Részletesebben a 4,22-23 s a 24. verseket s legrészletesebben pedig a 4,25-öt vettük át. Mit jelent, hogy “a mi bűneinkért” (itt kicsit megelőlegeztük a 6. s a 8. fejezet üzenetét is, hogy a kép teljesebbé legyen). ?
—A 4,25-höz kapcsolódva pedig alaposan az 5,1-et vettük át. Ennyi volt az időnk. Bár ahogy végig olvastuk az 5. részt egyben, szakaszokra igyekeztünk bontani, címet is igyekeztünk adni az egyes egységeknek, s közben megnéztük azt is, mi az az “új”, ami eddig nem volt s itt jelent meg, mint tény, mint üzenet. (A békesség üzenete. “Jogi” értelemben is a “megbékéltetés” s személyes értelemben is a “megbékélés”, a békesség. Itt gyakorlatilag is beszélhettünk róla, mi a teendő, ha “nem érezzük”.) ?
—Az 5,1 fontos tényeket jelentett ki s mi ezeket egyenként átvettük, lerögzítettük. Még egyszer megnéztük, mit jelentenek a “látható” és a “láthatatlan” tények, s ez utóbbiak hogyan ragadhatók meg a kijelentésből (jó kis klasszikus bibliatanulmányozási gyakorlatunk volt) s utána még egy fontos következett: átfogalmaztuk E/2 személybe, s így hirdettük is együtt az igét… sőt imádkoztunk is ezeknek a megragadott tényeknek alapján. (Egy kis igehirdetési, evangelizációs, s lelkigondozási gyakorlat - csak egy picike…) ?
—Házi feladat:
a./ Megtanuljuk: a 4,25. s az 5,1-5. verseket.
b./ Megnézzük: a “sokkal inkább” - üzeneteket. Hol fordulnak elő az 5. fejezetben, s melyik mire vonatkozik.
c./ … már nem emlékszem, de a vége felé meg tudod hallgatni. ?
—Szeresd meg (szeretgesd kicsit) ezt az 5. fejezetet. Jó? ?