—Most a Róma 5,5 s a következő versek voltak főként a szemünk előtt: 6-10. ?
— láttuk az Isten mérhetetlen szeretetét. Megláttuk, hogyan erősíti meg ez bennünket a jó jövőben. Másként: hogyan erősíti meg bennünk, hogy a reménység nem fog cserben hagyni minket. Vagyis: a reménység nem szégyenít meg. Hiszen Isten olyan mérhetetlen szeretettel szeret bennünket, hogy ehhez semmi nem hasonlítható. Amikor mi még gonoszságban éltünk, bűnösök voltunk akkor adta értünk az életét. ?
—Ez a szeretet a Szentlélek által lett kiöntve a szívünkbe. Láttuk, hogy ez az üdvtörténet során pünkösdkor történt meg. De a mi életünkben, személyesen, amikor mi hittel elfogadjuk az úr Jézust, azt amit ő értünk tett, tesz, és tenni akar… és Őreá bízzuk magunkat. ?
—Az Isten szeretete, ami ki lett öntve a szívünkbe, bizonyíték arról, hogy Ő jót akar, jót végez, és ezért “jó lesz”… ?
—Másfelől ez az a szeretet, ami képessé tesz bennünket arra, hogy őt és szeressük, és egymást is szeressük… Ezzel a szeretettel. Még az ellenségeinket is. ?
—Azután még sok mindent megláttunk, de különösen izgalmas volt az ötödik fejezet vége: amikor a hatalomváltást hozta elénk az Ige. Eddig a bűn és a halál törvénye uralkodott rajtunk, de bejött a kegyelem, az élet megigazulása, a Jézus Krisztusban való élet Lelkének törvénye (Róma 8,2.). És ez a törvény az ami uralkodóvá tesz bennünket a bűn és a halál törvénye felett. (Róma 5,17 és 20-21.) ?
—Itt persze tovább kellett lépjünk néhány verset, immár a Róma 6-ban… de természetesen ezt a fejezetet már legközelebb vesszük át. ???
Némi Hf:
—Meg kell tanulni - Róma 5,9-10 és 17. (Az előzőek mellett: Róma 5,1-8. 4,25. 3,22/b-26. 2,4-6. 1,16-17.) ?
—Eddig már mesélni kellett néhány szakaszról - 5,17. 4,16-21. 3,22-26. s hasonlók - ha most szeretnél, valahogy erről az uralomváltásról mesélj… (ha nem ugrik be, hallgasd meg ismét és ismét az üzenetet) ?