Békességre hívott el...
Kaptam egy levelet egy szelíd hölgytől, aki feleség és anya. A szíve legnagyobb vágya, hogy a természet közelében élhessen, ha verset ír, is erről szólnak sorai, de élete családban zajlik, s levele alapján úgy bontakozott ki előttem, hogy nincs könnyű helyzete. Ahogy nagyon sok más asszony - vagy férfi - helyzete is hasonló lehet, aki elégedetlen, morgó, önző, vagy szavaival bántalmazó házastárssal (párral) él együtt.
Amikor reggel felébredtem, az az Ige volt előttem, hogy "De békességre hívott minket az Isten..." (1Korinthus 7, 15.) - és tudod, ez pontosan házassági kérdésekkel kapcsolatban hangzott el a görög hátterű keresztényeknek írt levélben.
És akkor jött ez a levél... mintha az Úr előre adott volna választ...
Mindjárt megosztom a levelet - név nélkül - de előtte még valamit... Grüll Tibortól hallottam a Hetek-ben egy beszélgetést, a római kor keresztényüldözésével kapcsolatban: annyira, de annyira más, ahogy visszanézünk a bibliai korra... annyira, de annyira más, amiben a keresztények akkor éltek, mint a mai kultúra, ami körülvesz bennünket.
-- Más abban, hogy születhettél rabszolgának is.
-- Más abban is, hogy elkaphattak, mint keresztényt, és a helytartó elé állíthattak, kikérdezhettek, s ha fenyegetés alatt is kereszténynek mondtad magad, megkínozhattak, brutálisan, s ha még mindig kereszténynek mondtad magad, kivégezhettek, szintén brutálisan... és mit tehettél... imádkoztál, ha nem akartad Jézus Krisztust elátkozni, megtagadni... és szenvedtél...
-- És ugyanígy, az asszonyok megbecsülése is mélyen az alatt volt, mint ma van. Nem lehetett szavuk, nem lehettek tanúk, nem szavazhattak, még saját gyermekeik érdekében is csak könyöröghettek férjüknek, akinek (pl. a római családban a pater familias-nak) joga kiterjedt életre-halálra.
Nagyon más kultúra, nagyon más közeg, nagyon más életlehetőség... (és mennyien nem gondolják át - mindezt az evangélium változtatta meg, Jézus Krisztus megváltása, a megmentő üzenet, az irgalomra váltó benső lelkület, ami gyakorlati tettekre váltva hatott ki, ez járta át a társadalmat, "termelte ki" a gondolkodókat, a vezetőket, akik változtatni akartak, és hozta meg a változást a történelem századai során... a kereszténység gondolkodásmódja hozta be az átformálódást... még akkor is, ha most az inga "túl lendült", és már az evangéliumot is kidobná a társadalom - egy része)
Szóval, itt a levél:
"A Bibliában miért van benne, hogy a válás az bűn?
Miért kell addig a házasoknak együtt élniük, amíg élnek?
Mi történik olyankor, mikor együtt élnek, de még se érzik közel magukat egymáshoz, inkább egyre távolabb? Mit lehet ilyenkor tenni? Mikor az egyik fél bármit is csinál, sohase jó, még a levegővétel, ahogy veszi az is idegesíti a másikat... Akkor ez olyan érzés, mint a földi pokol. Akkor miért nem lehet inkább egyedül maradni, de még is boldogan? Ki tudna úgy szabadon élni, ha minden mozdulatát lesik és kritizálják? Kinek van kedve egy ilyen megbecsülésmentes házasságban lenni?
Ez lehet csak egy próbatétel? Hogy ilyenkor is a családot kell választani, hogy a gyerekek miatt ezeket eltűrni, szó nélkül, sírás nélkül elviselni? A gyerekeknek anya és apa kell, akkor is, ha ők már eltávolodtak egymástól."
Eddig.
Az én feleletem pedig ez volt:
"A választ is megadtad, miután a legnehezebb kérdéseket feltetted. Igen. Így látom. Ezen felül bennünket is formál ez a helyzet. Olyan kiformálást visz véghez, amit mi amúgy nem tudnánk elvégezni magunkban. És ki tudja - talán még a férjedet is megmentheted... az Úr ott van ebben veled... ez az én véleményem, de az Igében is ezt olvasom - 1Korinthus 7-ben."
"De békességre hívott minket az Isten..." (1Korintus 7, 15.)
Ez egy más fajta látásmód, más fajta törekvés, más fajta harc
Igen, ez rövid és kemény válasz lehet, szerinted.
Igen, ha ebben a helyzetben él valaki, úgy tűnhet, "csak a válás" a megfelelő válasz. (Kultúránkból ez fakadna a mai korszakban.)
Igen, ha csak a saját "boldogulásunkat" tartjuk szem előtt, a válasz "nem válasz"... legalábbis ezt gondolhatod.
De a kérdező saját magának is adott egy választ - a gyerekeknek kell az apa és az anya. (Igen, azt mondják, jobb, ha veszekedéstől mentesen élik az életüket, s ez a gyerekekre jól hat, mint, ha veszekedéssel teli, s ez kiborítja a gyerekeket is. Igen, biztos, hogy így van.)
S akkor itt jön még két szempont:
1./ Az, hogy "de békességre hívott minket az Isten" azt is jelenti, jelentheti, hogy belül is békességre. Vagyis, egy más fajta gondolkodásmódra, más fajta lelkületre, más fajta harcra.
-- Mondhatod, "könnyű neked ezt mondani" - s lehet, hogy igazad van, mert az én feleségem nagyon szeret engem - de bárhol nézem az Igét, nekem mindig ez szól... a Zsoltárok 120 végén is láthatod a helyzetet, "magam vagyok a békesség, de mihelyt megszólalok, mindjárt viadalra készek"... s ez az Úr helyzetét mutatta - mutatja - Aki az Övéi közé jött, és az Övéi nem fogadták be Őt (János 1, 11.).
-- Bennünket egy ilyen világba hívott el a mi Urunk, hogy az Ő békességét képviseljük és éljük... így élünk, bár talán a házasságban nem mindenki éli át ez.
-- Az elmúlt hónap egy riportja megrázta az ország jó részét. Egy hölgy mondta el mély gondolkodásmóddal és őszinteséggel, hogyan élte át a fenti helyzetet, amiben a levélíró is él. Sokan nem értették, miért maradt meg benne, ha egyszer ez volt a helyzet? Miért adott mindig újra és újra lehetőséget a szavaival bántalmazó, vele újra és újra elégedetlen, őt ledegradáló férjének, s a válasz nem más volt, mint a szeretet.
-- A szeretet az, ami egy ilyen helyzetben újra és újra lehetőséget ad a másiknak, miközben szenvedést él át, miközben próbálja védelmezni is magát, a lelkét, a gondolkodásmódját, az énképét, s a család békességét is.
-- Igen, ez más harc, egy más fajta gondolkodásmód, egy más hozzáállás - s ez van Istentől.
-- Én ezt nem várhatom el tőled, mert a te életed az Úré (ha az Úr Jézust befogadtad, ha újjászülettél, ha az Övé lettél), és neki állsz vagy buksz - de meg fogsz állni, mondja az Ige teljes biztatással, az Úr által, Aki akarja, hogy megállj, hogy győzz, hogy boldog legyél abban, amit a hit által felismertél és helyeselsz (Róma 14, 4.). Szóval, ez a te életedben dől el, hogy megmaradsz ebben a helyzetben, vállalva a szenvedést is, és keresve a jó megoldást, a felszabadítást és felszabadulást de úgy, hogy nem lépsz ki a házasságodból...
-- Igen, tudom, nem szimpatikus ez a megközelítés, sokaknak. De egy életünk van, és ebben az EGY életünkben élhetünk át mindent, amit a mi Urunk nekünk elkészített, vagyis, élhetjük meg az Ő szeretetét, békességét, gondoskodását, nem csak úgy, hogy "mi kapjuk ezt Tőle", hanem úgy is, hogy Mi adjuk ezt, ott, ahol erre van szükség.
-- A napokban hallottam az Axioma Carpe Deum sorozatából Földi-Kovács Andreától a "Dopamin-függő nemzedék"-ről egy értékes előadást. Pontosan erről szól. Korunk a "jó érzésért" mindent megtesz, és csak ezt akarja életében, s kerül mindent, ami fáj, ami szenvedést okoz, akár csak egy picikét is. Jól vizsgázni tanulás nélkül, lefogyni tudatosság nélkül, megerősödni edzés nélkül, tudni az ahhoz vezető önfegyelmet követelő tudásszerzés - kemény tanulás - nélkül... buli, buli, buli... s a vége egy olyan élet, amiben a mai orvostudomány előtt rejtett módon, mégis fájdalom tör az emberekre... megmagyarázhatatlanul. A szenvedés, a fájdalom valahogy "be van kódolva" az életünkbe, miközben egyértelmű, hogy boldogságra születtünk, és örömre, hogy maximálisan érthető, és jogos vágy, hogy az ember felszabadult, békességben és örömben járó életet élhessen... és ki az a buta, aki keresi magának a fájdalmat... Nem vagyunk betegesek és nem akarunk magunknak szenvedést. Igen. Ez az alapkiindulás. De mégis, sokszor az, hogy valamit elérjünk, szenvedéssel jár - önfegyelemmel, önmérséklettel, önuralommal, ami bizonyos értelemben "szenvedést" okoz - és sokszor az, hogy másoknak jó legyen, tőlünk pedig kifejezetten lemondást kíván... s a házasság, bizony, sokszor ilyen helyzeteket hordoz.
-- Igen, tudom, ezek más szempontokat hoznak elénk a feltett kérdéssel kapcsolatban. De ott van. "Békességünk büntetése Rajta van..." - ez az alaphelyzet (Ézsaiás 53, 4-6.)
-- Az, hogy MI békességben élhessünk (Istennel, magunkkal és környezetünkkel), árat igényelt a mostani élethelyzet, a bűneset és annak következményei miatt. S ezt az árat más fizette ki, nem mi. Jézus, az Isten "ama Báránya", Aki elhordozta a világ bűneit.
-- Valakinek szenvednie kellett azért, hogy bennünket fel lehessen szabadítani.
-- És, ha az Övé vagy, belekerültél - velem együtt - abba a helyzetbe, hogy nem csak "magunkért" élünk már, hanem a mi életünk boldogságával szorosan össze van kapcsolódva az a helyzet, hogy mi már másokért tesszük le az életünket.
-- Amikor megtértem, olvastam Billy Graham könyvét: "A boldogság titka" - s talán ott olvastam azt a mondatot, amit azóta is újra és újra használok, amikor a boldogságról kérdeznek egy-egy beszélgetés során: "Az igazi boldogság ott kezdődik, hogy megtanulod letenni saját boldogságod utáni igényedet azért, hogy valaki mást boldoggá tegyél."
-- Az idézet valószínűleg nem pontos, de tartalmilag megáll. És ha a házassági boldogságról kérdeznél, sem tudnék mást mondani. Akár férfi vagy, akár hölgy. (Persze, mint férfi, a hölgyek iránti megbecsülésemből az fakad, hogy a férfiaknak mondjam: "Emeld fel, tekintsd őt kivételesnek, különlegesnek, szeresd azzal, hogy soha nem szégyeníted meg, s keresed a kedvét, a javát, az örömét, és nem magadat helyezed előtérbe, nem úgy gondolkodsz, hogy "ez jár nekem", hanem úgy, hogy mit tehetnék, hogy Ő boldog lehessen!" De, természetesen, ha hölgy lennék, a férjemmel kapcsolatban mondanám ezt, és a feleségek elé tenném, hogy így emeljék, különböztessék meg férjüket, így tegyék boldoggá őket.)
-- A boldogság titka nem ott kezdődik, hogy "magadat teszed boldoggá" - bár sok önsorsrontó ember rombolja saját "boldogságát" azzal, hogy elégedetlen, lenéző, vagy rezignált saját magával és jövőjével kapcsolatban, és ez is pusztító - hanem ott, hogy leteszed "saját boldogságodat (boldogság iránti igényedet, elvárásodat) azért, hogy a másikat boldoggá tedd"... a házasságban is.
-- Ez az alapkiindulásom. Az Ige alapján. Nem egy "kényszer", hogy "házasságban kell maradni", mert "ezt várják el tőlünk", hanem egy KIHÍVÁS, hogy ebben, a "valaha boldog házasságban" (mert a legtöbb ember úgy házasodott, hogy valaha szerelmes volt, valaha gyönyörködött a másikban, valaha szerette volna boldoggá tenni a másikat) mégis, most is, amikor nem könnyű, visszacsempésszem a boldogságot.
-- Persze nekem is eszembe jut az előbb említett életfeltárásból, ahogy ennek az asszonynak a férje egy-egy kedves gesztus után lenézően nyilatkozott, és földbe döngölte a szerelem kezdeményezéseit... igen. Nagyon goromba, durva, megsemmisítő tud lenni a másik lenézése és lenullázó minősítése, megvetése egy-egy olyan helyzetben, amikor te épp új kezdést adsz neki... s ő semmibe veszi... nagyon. Ilyenkor nincs más, mint, hogy Jézushoz fordulunk, (nem kárhoztatjuk a másikat, mert valószínűleg észre sem vette, hogy mit mondott, mit tett, vagy ha igen, előbb, vagy utóbb furdalni fogja a lelkiismeret), szóval Jézusnak öntjük ki a szívünket, sírunk Őelőtte és új erőt merítünk Tőle, hogy szeressünk, adjunk, mégis-vessünk jó magokat...
Az elején arról beszéltem, hogy mennyire más a kultúra, amiben élünk, jelenleg, itt, a mi környezetünkben. Elvileg nincs rabszolgaság, a pater familias hatalma megszűnt, nem élet-halál ura, az asszonyoknak nem csak választójoga van, hanem indulhatnak az Olimpiákon is, és tanulnak, gyönyörű teljesítményekkel segítik a környezetük előrejutását... más a kultúra - de ha belegondolsz, az 1Korinthus 7, 15 és rengeteg más igevers, ami útmutatást ad, egy, a mienknél sokkalta rosszabb társadalmi helyzetben adott eligazítást... a békességre irányuló szót.
-- Most sokkal többen megértik, hogy boldogságra vágysz.
-- Ma sokkal többen elfogadnák, hogy kitörsz a házasságodból, otthagyva azt a másik, meg nem értő, elégedetlen társat.
-- Ma szinte senki nem értené azokat, amiket az előbb leírtam... lehet.
-- De mégis, az én útmutatásom ez... (persze a mentálhigiénés tanácsadók, pszichológusok, családgondozók tanácsaival összhangban: vannak határok... az alkoholizmus, drogfüggőség, ami tönkreteszi az egész családot, a brutális bántalmazás, játékgépezés, és a vele járó anyagi kifosztás, stb. határokat jelentenek... de most, itt, nem erről volt és van szó... hanem arról, hogy a másikkal békességben, sőt boldogságban akarunk élni, úgy, hogy mi is békességben vagyunk, és boldogok leszünk).
2./ S most jöjjön a másik oldal: ami rajtad áll, szintén.
a./ Kérlek, kérlek téged, ne bántsd a másikat. Ne nézd le, ne használj bántó szavakat, képeket, hasonlatokat. Ne, ne, ne tedd, mert a szavaid kihatnak a napjára, heteire, hónapjaira, egész életértékelésére, önképére! Ne tedd, mert a szó testet ölt, és lehet, hogy a másik elkeseredett viselkedéséhez vezet! Néha a csapkodását látod, de ha belenézel, mélyen, a saját szavaid hatásával találkozol. Ne azt mondd, "miért kiabálsz", hanem nézd meg, hogy nem tettél-e véletlenül valamit, amivel kiváltottad a kiabálását!
b./ Tartsd a szavadat, ha megígértél valamit, tedd meg, ne hangulatfüggően hagyd sorsára a helyzetet, a társadat, kiszolgáltatottan, úgy, hogy azt sem tudja mit csináljon, hogy ne szégyenüljön meg. Ha azt mondtad, időben elindultok, induljatok, kerüljön amibe kerül... ha azt mondtad, részt vesztek valamiben, vegyetek részt, ha már megígérted, mert ti össze vagytok kötve, ne borítsd ki a másikat, ne hozd kényszerhelyzetbe, hogy csapkodva, dühöngve végül "ott hagyjon téged", és egyedül menjen, ahová pedig együtt ígérkeztetek el.
c./ Ha pénzt költesz, mindig tartsd szemed előtt, hogy együtt éltek, a közös háztartás az közös háztartás... akár "te hozod be a pénzt", akár a "másik keresi meg", a pénz egy olyan faktor, ami rengeteg szikrát vált ki... innen sok veszekedés indul. Ha kevés van belőle (mert az ország 80%-a vagy még több ezt éli át), ha pedig "sok" (ha a felső tízezerhez tartozol), vita lehet belőle. A pénz szerelme sok-sok gonoszságot hoz elő - de az aggodalom, a félelem, a folyamatos szorongás is. Tehát, AMIKOR pénzről lesz szó, amikor vásárlásra kerül(ne) sor, te már LÉGY RÉSEN, és óvatosan, VÉGTELEN SZERETETTEL és MEGÉRTÉSSEL beszélj róla, és tedd... mindig legyen szemed előtt, mi az, amivel a másikat boldoggá tudod tenni. (Persze nem a nyolc kétliteres kóla, amit a feleségnek kell megvásárolnia és felcipelnie a harmadikra, mert a férje elvárja, hogy a hűtő teli legyen mindig kólával, amiből igazából "csak ő ihat", mert ez az "ő joga"... brrr... ez pater familias a legszomorúbb megjelenésében - EGYÁLTALÁN NEM erről beszélek ez tiszteletlen, kihasználó, "használó" hozzáállás... azt mondják erre "nárcisztikus" férji követelőzés...)
d./ Ha gyermeknevelésről van szó, ha a másik születési családjáról, rokonságáról, óvatosan fogalmazz, szeress, és közben mindig keresd azt, amivel kifejezésre tudod juttatni, hogy a másikat szereted, megbecsülöd, értékeled a múltjával, származási családjával, hátterével együtt... erre az emberek nagyon érzékenyek. S azokkal a nevelési elvekkel együtt, amiket hozott saját családjából... s ha ezek nagyon eltérnek a tiéidtől (és meg vagy győződve róla, hogy a tiéid viszik előre a gyerekek életét, azok lesznek boldogulásukra, és a társadéi veszélyesek, rombolóak, akkor nagyon nehéz helyzetben vagytok, de kikerülhetetlen, hogy) ekkor is óvatosan fogalmazz, ne háború robbanjon ki - főleg a gyerekek előtt - hanem a jó megoldást tudjátok megtalálni... lehet, hogy külső segítséget is igénybe véve...
e./ Ha pedig házi munkáról, "szabadidőről", "pihenésről" van szó, hasonló képpen - ne bántsd a szavaiddal, ne nézd le azt, amit megtett, (amit meg tudott tenni), ne mondd, hogy "erre sem voltál képes", vagy "milyen ember vagy te"... Ne, ne, ne, ne... légy mértéktartó a szavaiddal, válogasd a szavaidat, mert egy szó fegyverré is lehet, mérgezett nyíllá, ami hosszú távra is rossz döntésekhez - bosszúhoz, hűtlenséghez, stb. - vezethet a másik életében... Őrizd a szavaidat, és szeress a szavaiddal is... még, ha fáj is, amit a másik mondott, vagy amilyennek érezted, amit tett... (simán lehet, hogy nem is úgy gondolta, nem is annyi volt mögötte, hanem sokkal jobb indulat, stb.)
f./ Ha közeledik hozzád, fogadd. Ne nézd le, ne tedd szóvá, ha valami nem tetszik... de ha rólad van szó, kérdezz, keresd meg, mi az, ami neki örömöt jelentene, ami őt bánthatja (hogy elkerüld azt)... ez a szeretet és a békesség útja. Még, ha a másik nem viszonozná is elsőre... ez magvetés, a jó magok vetése, a jövő formálása a hit által.
g./ És persze közben imádkozz érte, a másikért, áldd őt, ne átkozd, és emeld, az Úr elé, és adj hálát érte, keresd a jó oldalait, amiért hálás tudsz lenni.
-- Ha már sok rossz történt, ha már nagyon összekarcoltátok egymás lelkét, életét, akkor most eljött az idő, hogy megbocsáss, újra bocsáss meg, és adj új kezdést neki...
-- Még akkor is, ha ő "nagyon rossz lett"... nézd meg, lehet még mindig valami jó benne...
Most sajnos indulnom kell, de a vágyam, hogy a jó iránti harcot megharcold, a "hit nemes harcát", és "futásodat elvégezd" ezen a téren is, ami nagyon nehéz, és aminek manapság a kultúránk is ellene mond... de amit az Ige mégis elénk tesz...
Uram, Te vagy a mi mércénk, a Te Igéd, és ahogy Te jártál el... megmosva tanítványaid lábát, és tanítva őket arra, hogy ne magukat helyezzék előre... Uram, köszönöm, hogy a Te Szentlelked jött el, a Te saját Lelked, Szent Szellemed, hogy tanácsot adjon, vigasztaljon, megerősítsen a jóra, és elvégezze bennünk, amit senki más nem tud. Köszönöm, hogy elkezdted, és véghez viszed, ahogy a Te Igéd mondja: "Aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus napjára..." - köszönöm, hogy így lesz. Ámen.
2024. Április 19.