Vannak élethelyzetek, amiket nem értenek meg mások. Vagy úgy, ahogy te vagy, ahogy te átéled, ahogy téged érint, vagy téged átjár, nem értik meg.
De mondanak dolgokat. Elvárnak tőled. Kulturális elvárások alapján, vagy az emberek szokásrendszerei alapján kialakított viselkedésminták alapján, vagy a kényelem, vagy a szégyen elvárásrendszerei mentén kialakított elgondolások alapján, elvárják, hogy hogyan cselekedj. "Hol állj meg" abban, amit Jézustól kérsz, vagy Jézussal szeretnél... "Ez már túl sok" - mondják. "Ne legyél udvariatlan" - sugallják. "Légy tekintettel a szokásainkra" - várják el. De itt Jézusról van szó, és a te életedről...
A hit egyszerűen működik, és az, hogy Jézushoz kiáltasz, Jézushoz, Aki megért téged, és belülről érzed, tudod, hogy Ő az Úr, és Ő meghallgat.
Az emberek elhallgattatnak, vagy besimítanak az ő kulturális elvárásrendszerükbe, viselkedési vagy vélekedési szokásaikba, de az életedet te fogod tovább élni. És ha eldöntötted, hogy te Jézussal akarod élni, lehet, hogy ki fog lógni a sorból. És lesznek, akik szégyellni fognak. És furcsállják majd, ahogy cselekszel. De te soha ne add fel, és soha ne szégyelld.
Ne bosszantsd feleslegesen az embereket, ne lógj ki a sorból "csupán azért", hogy mindenki "lásson", tartsd tiszteletben az embereket, amikor és ahogy lehet, de soha ne add fel, amit az Úrtól kaptál, amire Ő indít téged, pusztán azért, hogy az embereknek "megfelelj".
Bartimeusnak egy élete volt. És egy lehetősége, amikor Jézus elment mellette. Nagy volt a sokaság, és Bartimeus vak volt. De egyet tudott, méghozzá biztosan tudott: Jézus meghallgatja a vakok kéréseit. Ő a Messiás, Ő az, Aki meggyógyítja a vakokat, Ő az, Aki jövőt, reményt, életet tud neki is adni. Senki más, ember fia ezt nem tudja megtenni, mert orvos nem tud rajta segíteni, az emberek szánakozása nem tud neki segíteni, semmilyen tanács, parancs vagy jó szándék nem képes rá. Csak és egyedül, kizárólag a Messiás. Jézus.
És Jézus most megy el mellette. És elmegy, rendíthetetlenül tovább megy, ha ő meg nem állítja. Nincs más lehetőség arra, hogy megállítsa, csak, ha kiált.
A kiáltás viszont "nem túl szép" a környezete elgondolásai szerint. Az emberek "fülét sérti", és "kilóg" a megszokott viselkedések sorából.
Jó, egyszer-egyszer elmegy, ha az emberek részegek, kiáltoznak, örömükben is vannak, akik kiáltoznak, ha ölnek valakit, kiáltozik, ez még megérthető számukra is. De az, hogy egy ilyen "nagy sokaságban", úgy kiáltozzon valaki, hogy "másokra egyáltalán nincs tekintettel", ez nem csak, hogy "furcsa", de egyszerűen "kiakasztó", ez "botránkoztató", ez "túlságosan kilóg a sorból".
És ilyenkor az emberek ferde szemmel tudnak rád nézni. (Milyen jó, hogy Bartimeus vak volt, legalább nem látta a szúrós pillantásokat. De attól még működtek.)
És "lecsittelnek", rád szólnak, megszólnak, és direkt módon is azt mondják "te nem vagy az eszednél". Kialakítanak rólad valami vélekedést, azt mondják neked, hogy "nem veszed észre, hogy mennyire más vagy, mint ők?", és az egész közlégkör úgy alakul körülötted, hogy szégyelld el magad, és hagyd abba, amit elkezdtél.
Itt is ez történt.
Bartimeus kiáltani kezdett.
Jézus ment tovább.
Bartimeus tovább kiáltozott.
Jézus még mindig nem állt meg.
Bartimeus még hangosabban kiáltott. Mint akinek az élete függ ettől, úgy kiáltott. S az embereknek ez már sok volt. "Kilógott a sorból" - ez "nem volt szokás" köztük. De itt Jézusról van szó! És a te életedről...
"És sokan feddték őt, hogy hallgasson - de ő annál jobban kiáltotta: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!" Márk 10,48.
Mit csinált?
Feladta? Nem.
Csökkentett a "tempón", vagy a hangerőn? Nem.
"Alkalmazkodott a sokasághoz?" - Nem! Pont ellenkezőleg.
Elvárták tőle, hogy "hallgasson", (szép csöndben haljon meg... Szép csöndben nézze el, hogy elvegyék a szabadságát, elvegyék tőle azt, amit Isten akart neki adni, elvegyék a gyógyulását, az egészségét, a családját, a jövőjét...) - de ő nem tette. Ellenkezőleg. Minél jobban mondták neki, hogy "csak csöndesen", annál inkább kiáltozott! Jézust kiáltotta, és úgy kiáltotta, hogy erre Jézus megállt. Azt kiáltotta, amit sokan nem mondtak ki, vagy még csak nem is mertek gondolni... Azt kiáltotta, hogy Jézus, Te vagy a Messiás! S ebben benne volt, hogy "Neked meg kell állnod", mert én pedig vak vagyok, nekem szükségem van Rád, és Te vagy az egyetlen, Aki tudsz rajtam segíteni, és a Messiás segít a nyomorúságban levőkön. Meg van írva... :)
Az Igét idézte ezzel, Ézsaiás 35-öt, és hasonló verseket, és azt a hitet mondta ki (kiáltotta ki), ami sokakban nem volt meg, de őt áthatotta: "Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!"
És Jézus könyörül.
Ő nem úgy néz, hall, lát, mint a "sokaság". Őt nem érdekli a "szégyen-helyzet". Nem érdekli, hogy "mások mit szoktak meg". Egyetlen egy érdekli, az mozdítja, hogy az embereknek szükségük van Őreá, az Ő szabadítására, és Ő Szabadító, és Gyógyító, és aki Hozzá kiált, az megkapja azt, amit kér.
Van, amikor nagyon kell kiáltanod.
Van, amikor nagyon sokat kell tenned.
Van, amikor messzire el kell menned, ahová "mások" már nem mennének, sőt, nem is értenek téged, hogy miért mész el odáig.
Van, amikor mások már rég feladnák.
Van, amikor azt mondják rád: "nem vagy magadnál", vagy, hogy "mit képzelsz magadról?".
Van, amikor összesúgnak a hátad mögött, hogy "ez már túlzás", vagy "te aztán nem ismered a szokásokat".
Van...
De Jézus csak egy van, és sokszor, az a lehetőség, amit Ő hoz, csak egyszer van ott... És a téged elítélő, veled szemben lenéző "sokaság" soha nem tudja megadni neked. Akkor, ha ez a helyzet, te mindent megteszel, hogy Jézusé legyen az utolsó szó, Ő legyen a győztes. Mindent, hogy ne a "körülmények", a betegség, a kilátástalanság, a szürkeség, az "élet megszokott menete" diadalmaskodjon, hanem az, ami Nála természetes, a hit, és a hit által az Ő szava, az Ő akarata, az Ő megmentése...
Igen, ez "ki fog lógni" a sorból, a legtöbb embernél ez "betesz"... De nem baj.
Az élet utána úgy fog tovább menni, hogy "azt kezdik majd természetesnek tartani", amit te tettél, legalábbis "rád nézve", és lehet, hogy majd "elnézőleg" fognak összesúgni mögötted, a "lesajnálás" kicsit lecsökken, ha látják a gyógyulást, azt, hogy megtértek az emberek, vagy azt, hogy amit az Úr mutatott neked, mégis megtörtént... De valójában nem fontos, hogy hogyan gondolkodnak rólad. A történelem - az életed története is - más lesz, mert megtetted, amit csak itt, és csak így lehetett megtenni.
Én sokszor így voltam és így is vagyok a Palánta Gyermekmisszióval. Olyan döntéseket kell meghozni, olyan lépéseket megtenni, ami az emberek szemében érthetetlen, és sokan kritikával is illetnek. De helyettem nem teszik meg, és ha én a kritikusokra hallgatnék, nem történnének meg, amik így viszont megtörténhetnek.
De egy egyszerű evangélizációs helyzetnél is hasonló alakul ki. Mások nem gondolnák, hogy "illő" lenne megszólítani valakit, vagy épp "pont azt kimondani neki", amit mondtam.
A múltkor a vonaton, ahogy néztem egy férfit, egyszercsak szólt a Szentlélek: "Ez az ember iszik... És ha ezt folytatja, tönkreteszi a családját".
Kicsit hezitáltam. A négyes ülésen ült egy hölgy. Igaz, kedves volt, igaz, segítettem neki feltenni a hátizsákját a csomagtartóra, és rám mosolygott, megköszönte, de akkor is furcsa, hogy belépek az "ő illetékességi területére", és bocsánatot kérve tőle, odalépek a lehúzott ablakhoz, ahová ez a férfi támaszkodik éppen, kinézve az elszáguldó tájra, és megszólítom őt... de ezt kellett tennem, és ezt tettem.
a./ A hölgy megértette. Nem neheztelt, hanem ugyanolyan mosollyal fogadta furcsa lépésemet, mint ahogy a segítséget egy órával korábban.
b./ A férfi először "tagadott", amikor mondtam neki, hogy iszik, és hogy tönkre fogja így tenni a családját, de fél perc múlva megadta magát, és elismerte, csak "indokokat" sorolt viselkedése fenntarthatóságára.
c./ S amit az Úr Jézus akart, végbement. Pontosabban az első lépése. Az, hogy el tudtam mondani neki. (Azután, most már őrajta van a sor, hogy mit fog tenni...)
Ezt, másként, mint, hogy "kilógjál a sorból", nem tudod megtenni. Még a legegyszerűbb helyzetben sem.
És "minden kiabál", hogy "hagyd abba", (amit még el sem kezdtél, amit csak "tervezel"), és neked ezzel kell szembefordulnod, arcodat a széllel szembefordítanod, és így kell neki indulnod, hogy megtedd, amit Jézus akar.
Az életedben az Úr Jézussal való járást, másként nem tudod megtenni, csak úgy, hogy hallgatsz Rá, mindenki mással szemben!
Amikor két kisunokámmal mentünk hajnali sétára, és jutottunk el egy játszótérre, s ott megláttam Alexát, aki épp felült a hintára, s megszólítottam őt, elmagyarázva neki a hinta-fogó lényegét, még nem gondoltam, hogy néhány percen belül az Evangéliumot is elmondom majd neki.
Alexa még csak most végezte az elsőt, fürdőruhában ült a hintán, és én a kisebbik unokámmal szintén odajöttem a hintához. Most már együtt hintáztak. Csak az enyémet még lökni kellett. Úgyhogy én is ott álltam a "képben".
S a másik unokámmal épp tanultuk az Igét:
"Az Úrra néztem szüntelen, mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök." Zsoltárok 16,8
Éreztem, ezt magyarázni kell a kislánynak, hiszen furcsa lehet neki, meg amúgy sem árt a gyerekekkel újra és újra átvenni, mi mit jelent, és közel hozni hozzájuk a tanult Ige jelentését. Ez a dolgok lényege... Így lesz élő az Ige.
Úgyhogy magyaráztam.
Az Úr Jézus ott van velünk, "láthatatlanul", és mégis Rá tudunk nézni, mert tudjuk, hogy Ő ott van. Megszólítjuk Őt, és bízunk Benne. Olyan, mint egy őr, ott, mellettünk, és teljesen megbízhatunk Benne.
Mit jelent az, hogy "meg nem rendülök"?
Azt, hogy rendíthetetlen vagyok, ha az Úr Jézusban bízom. Nem tud megfélemlíteni semmi. Nem tud visszatartani attól, ami helyes, ami jó, semmi. Mert Ő ott van velem. És bátor vagyok. (A gyerekek nagyon értik ezt.)
Azután tanultuk az Igét. Újra és újra elmondtuk.
Végül, kislány unokám már nem akart a hintában ülni, hanem visszagyalogolt a homokozóba, de az üzenet folytatódott. Alexa kellett, hogy értse, mit jelent, hogy az Úr Jézus megváltott bennünket. Elmondtam neki. És a végén megajándékoztam egy János evangéliumával.
Érdekes, még egy ilyen kislány esetében is szembe fordulsz a széllel... Mást teszel, mint amit az emberek elgondolnak.
Szülei nem voltak ott, hogy rájuk nézhettem volna, "bocsánatkérő", és megértést igénylő arckifejezéssel, csak ő volt ott... Mondhatom azt is, hogy ajándék volt a helyzet. A lépést meg lehetett, de meg is kellett tenni.
S ez, amit ilyenkor teszel, "kilóg a sorból".
Soha nem szeretném szégyenből vagy félelemből kihagyni azt, amit Jézussal egy-egy ilyen helyzetben meg lehet tenni. Soha...
A múltkor a Ligetben voltunk ugyanezzel a két kis unokával a játszótéren. Egy körforgót hajtottam egyiküknek, ő bent ült, s egyre több gyerek jött oda. Beültek, őket is hajtottam. persze óvatosan, az életkorokra tekintettel. A szülők ott álltak kívül. S én mesélni kezdtem. Dávidról és Góliátról. Nem csak azok a gyerekek hallgatták (szüleikkel együtt), akik ott ültek a körforgón. Hanem azok is, akik kicsit távolabb, más játékokon játszottak. Tudom, hogy "kilógtam a sorból", és én is éreztem a helyzet "furcsa voltát", de nem lehetett kihagyni, és akik hallgatták, biztos, hogy elvitték a történetet. Egyet bántam, hogy az Evangélium nem hangzott el. Pont akkor akart tovább menni az unokám, amikor az Úr Jézusról beszéltem volna. Persze, arról, hogy az Úr velünk van, és hogy sok nehézséggel ugyanúgy kell elbánni, mint Góliáttal kellett Dávidnak, beszéltem, de a megváltás üzenete kimaradt itt, ekkor.
A "kilógás" érzése, és a harc a "megszokás", a "megszokott viselkedésminták" ellenében, ugyanaz... De egyetlen lehetőségekről van szó. És itt az számít, Jézus mit tenne, vagy Ő mire készítette el a helyzetet.
Vannak döntések, amiket máskor nem lehet meghozni. Amikre egyetlen időd van, és ez a most.
Vannak helyzetek, amiket más nem fog meglépni, helyetted, csak te teheted meg. És ennek most van az ideje.
Soha ne a "sokaság" vélekedése határozzon meg.
A "történelem" majd, később, "másként" fogja megítélni... Most "kilógsz a sorból", most ezt mondják rád, később "hős" leszel a szemükben. Valójában "kit érdekel", hogy milyen vagy a szemükben. A lényeg, hogy Jézus mit mond, mit mutat, és mi az, ami az Ő országát és igazságát előre viszi. Ez a kulcskérdés.
John Alexander Dowie-t "nyugalomra intette" az orvos, (aki amúgy a gyülekezetébe járt), amikor a lázas fertőzéssel szemben - ami Dowie gyülekezetéből már negyven embert elvitt pár rövid hét leforgása alatt - úgy akart fellépni, (tudatosan), mint az ördög munkájával szemben. Erre Dowie rádörrent az orvosra: "Ez nem Isten munkája, ez az ördögé", (mármint, ez a halálos betegség), és bement a kislányhoz, aki épp haldoklott, és kiparancsolta a betegséget belőle. A kislány meggyógyult. Rögtön utána a testvérével is ezt tette. Ő is meggyógyult. És innentől, többé, egyetlen egy embert sem veszített el a gyülekezetéből ebben a betegségben. Áttört az ördög falán, de ehhez ez kellett, hogy "kilógjon a sorból".
Igaz, az Igéből értette meg, hogy ez az ördög gonosz akciója, és hogy nem Isten az, Aki a betegséget ezekre az emberekre ráhozta. Ez tette őt annyira határozottá és dühössé is az ördöggel szemben.
De ez az emberek általános elgondolásaiból messze kilógott, hiszen ők úgy gondolták, hogy "Isten adja" a betegséget.
Ha "megmaradt" volna abban az elgondolásban, amivel az emberek általában éltek, akkor sorra haltak volna meg az emberek továbbra is a gyülekezetéből. De, mivel szembefordult a betegséggel, mivel meglátta benne az ördög munkáját, és mivel vállalta, hogy az emberek "általános elgondolásával" is szembe fordul, ezért győzött.
"És sokan feddték őt, hogy hallgasson, de ő annál jobban kiáltotta: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!" Márk 10,48
Bartimeus is megharcolta ezt a harcot.
Jézus olyan, hogy néha egyszerűen nem engedi, hogy elkerüld ezt a "kellemetlenséget". Az élet ott van, de csak akkor juthatsz hozzá, vagy csak akkor juthat el tehozzád, ha szembe fordulsz az emberek általános elgondolásaival, és "bevállalod" azt, hogy ki fogsz lógni a sorból.
Bartimeus megtette - és ezért hálás vagyok, mert le van írva, méghozzá pontosan ez is, hogy "sokan feddték őt", hogy "ne lógjon ki a sorból", de ő annál inkább kiáltott... És győzött. :)
Szeretem az Úr Jézust, hogy Ő összekapcsolja az Ő szabadítását azzal, hogy a hit által "kilógunk a sorból". Szeretem, hogy átvisz ezen (is).
Köszönöm Neked, uram.
És köszönöm, hogy megtanítasz arra, hogy Te fontosabb vagy, és Te vagy az első, és az életért "megéri".
Akarom, Uram, akarom, amit Te elgondoltál, és kérlek, taníts, ezen a mai napon is, taníts arra, amit szeretnél, amit Te készítettél el, hogy véghez vigyem azt, és megtegyem, függetlenül attól, hogy "mások mit gondolnak". Ámen.
Olvasmány:
Bartimeus története:
„És Jerikóba érkezének: és mikor ő és az ő tanítványai és nagy sokaság Jerikóból kimennek vala, a Timeus fia, a vak Bartimeus, ott üle az úton, koldulván. És a mikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus, kezde kiáltani, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! És sokan feddik vala őt, hogy hallgasson; de ő annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő. És előhívják vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj föl, hív tégedet. Az pedig felső ruháját ledobván, és felkelvén, Jézushoz méne. És felelvén Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig monda néki: Mester, hogy lássak. Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szemevilága, és követi vala Jézust az úton.” Márk 10,46-52
S hozzá veheted még: