Maradandó...
Van, aki azt mondja, hogy az egész élet egy nagy kutatás az élet értelme felől... sőt, hogy az élet értelme "maga a kutatás" - Nem hiszem.
-- Én inkább úgy gondolom, hogy valóban van keresés, és ez már önmagában is jó, ha felmerül a kérdés... ha nem hagy nyugodni.
-- De ha nem találod meg, életed végén is nyugtalan maradsz efelől, az nem jó.
-- És az sem jó, ha visszakanyarodsz az önzés felé, az önmagad megnyugtatása felé, ha pusztán abban maradsz meg, hogy "jól érezzem magam". Nem elég... nagyon, nagyon nem elég.
Ha a maradandón gondolkodsz, sok mindenre eljutsz, ami biztos, hogy nem lesz az.
-- Mi lehet, ami biztos, hogy megmarad?
-- Ahogy én megértettem: felfedezed, Isten hol, miben akar téged látni. Mi az, amit azért kaptál, hogy másoknak jót tegyél vele, hogy másokat felemelj, hogy másokat megörvendeztess, és boldoggá tedd az életüket. Mi az, amiben Ő akar téged látni, amiben "pótolhatatlan" vagy, és amiben Neki van rád szüksége... ez kincs, ahogy ezt felfedezed. És életed boldog lesz.
Tegnap az osztálytalálkozónkon ki-ki összefoglalta az elmúlt évét - és úgy általában is, az elmúlt időszakot. Sokan beszéltek családról, munkahelyről, felépített, vagy épülő-szépülő házról, kertről, állatokról, s ez is, az is, a nyugdíjas évekről.
-- Én is végiggondoltam, hiszen nagy kiváltság húsz ember előtt hosszú perceket beszélni - s nem szabad, hogy kimaradjon, amit az Ő megmentésükre készített el az én Uram.
-- Beszéltem a családról is (könnyű volt, hiszen 19 éves érettségiző fiam, amikor megtudta, hogy osztálytalálkozónk lesz, el akart jönni az elejére, hogy kicsit meglássa azokat, akik között apukája is annyi idős volt, mint ő most... s sok osztálytársamnak bemutatkozott, és többek beszámolóját hallgatta sok nevetés közt - én pedig nem bántam, csak újra és újra megfogalmaztam magamban, hogy "én akkor még nem voltam megtérve").
-- Jó érzés volt a házasságkötésekről, a megszületett, növekedő, és születendő unokákról beszélni. Jó érzés volt lerögzíteni, hogy szeretjük egymást Annával (ez is egyszerű volt, hiszen ott volt velem, bár ő nem ebbe az osztályba járt), és azt, hogy abban élünk, ami a legjobb.
-- De utána jött az előző év - és én a Lárkisz király c. rajzfilmet, honlapot és képregényt választottam, ami megint nagyszerűen köthető volt 19 éves fiamhoz, aki egy évet töltött azzal, hogy a 43 perces gyönyörű dramatizált mesejátékot az adottságként megkapott 90 db. grafikából rajzfilmmé tegye (mesterség az ilyen, a lehetetlen legyőzése, ha belegondolsz... félpercenként egy rajz - és mégis legyen belőle film).
-- Elmeséltem, mit jelent ez a fajta "magvetés", a befektetés is, és a "gyümölcsét" megosztottam velük: ajándékba kaptak egy-egy képregényt, benne a "Palánta 33 projekt" leírásával (tudod, amiben benne van, hogy 333 új rendszeres támogatót keresünk, havi 10ezer forintos támogatással, hogy az állandó mínuszból kikerüljünk).
-- A képregény csomagot örömmel körbeadták, elfogadták, ki-ki levette belőle a maga "porcióját", és (bár eddig, az évek során minden alkalommal beszéltem az Úr Jézusról) ilyen elfogadást még soha nem érzékeltem...
-- Tudod, azt is elmondtam, hogy mi egész életünkben minimálbéren voltunk bejelentve, a nyugdíjunk is ennek megfelelő (ill. ennek megfelelő lesz, bárhány évet dolgoztunk is le igazolhatóan)... de az igazi gazdagság NEM abban mérhető le, hogy ki mennyi pénzt kap, kinek hol a háza és milyen annak berendezése, hanem abban, hogy mennyi az, amit maradandóan tett, és tesz az életében... mi "marad utána"...
-- Jézus Krisztus jelenléte érezhetően ott volt. Pedig "klasszikusan" nem hirdettem az Igét. Igaz, egy dolgot lerögzítettem, ill. egyik osztálytársam segítségével lerögzítettünk: senki, aki bajban van, NE hordja egyedül, amiben van, hanem keressen meg és ami rajtam áll, megteszem - gondoltam itt az imádságra, és a tanácsolásra, és mindarra, amit amúgy is teszek, és tennem kell az életben... és ezt is hálásan fogadták. Nem szeretnék pusztán az osztálytársaim temetésén prédikálni vagy bizonyságot tenni. Nem... előtte szeretném, amit lehet, elvégezni...
-- Amúgy sokan elégedettek, és örülnek annak, amiben vannak... és sokan csak a "szemük sarkából" jeleztek, hogy köszönik, ill. hogy egyet értenek. De, ahogy mondtam, "elfogadottságot" éreztem, sokkal inkább, mint korábban bármikor... jó volt a légkör, nagyon.
Uram, Úr Jézus Krisztus, köszönöm, hogy felfedezhetem, megláthatom, miért akarsz itt látni ezen a földön. Megérthetem, és be is tölthetem a Te jó, sőt a legjobb tervedet, és közben átjárhat, és át is jár az öröm, hogy nem hiábavaló az életem.
Köszönöm a szépségeket, köszönöm a vidámságot, köszönöm a jó ízeket, és köszönöm, amiket láthatunk az életünkben.
Köszönöm a sok jóságot, amivel Te veszel körül, és köszönöm a mérhetetlent, az örökkévalót, ami még elgondolni sem tudunk, de mégis része vagyunk annak. S ami megmarad, kísér majd bennünket, végigjön velünk, amikor búcsúzunk a földi élettől, és amivel ott is találkozunk, Nálad, ahová Te vársz majd bennünket.
Köszönöm, hogy senki, és semmi el nem veheti tőlünk, ha Veled járunk, megismerünk Téged, és a Tiéd lesz az életünk és minden lehetőségünk, amivel élünk. Ámen.
2024. Június 08.