Ajándék...
Ma megajándékoztam egy muszlim vallású pakisztáni taxisofőrt egy arab nyelvű Újszövetséggel, de úgy, hogy megmondtam neki, ez nem "elvárás" (nem kényszer, nem udvariassági lépés), ezt én csak akkor adom oda, ha elolvassa.
-- Egy nagyon érdekes és jó beszélgetés volt mögöttünk.
-- Fél órát kaptam ajándékba, kérdeztem a jövőjéről, arról, hogy szokott-e imádkozni (persze: 5x naponta) s rákérdeztem, hogy személyesen is szokott-e kérni Istentől. Beszélgettünk a házasságról, s arról is, hogy neki a szülei fognak feleséget kérni, és hasonlókról.
-- Nem mondtam, hogy "keresztény" vagyok, nem mondtam semmit, hanem csak kérdeztem. Őszinte érdeklődéssel. S ő válaszolt is, örömmel, hogy kérdezem.
-- Végül megkérdeztem, mit mond a Korán Iszáról (Jézusról) - mire ő azonnal rávágta: "Jézus nem Isten Fia, mert csak 'egy Isten van'...", amiből azonnal éreztem, hogy itt vitának helye nincs. De, mivel a cél felé tartottunk már, csak meg kellett kérdeznem tőle még egy kérdést - szerinte, "Ha Isten meg akart volna halni az emberekért, teérted, és én értem is, akkor ezt hogyan tehette volna meg, hiszen Ő, mint Isten, nem halhat meg... ugye?"
-- Egy pillanatra meghökkent - szerintem erre a kérdésre nem számított (nem érezte, hogy "térítem", hiszen nagyon jól beszélgettünk) - és megerősítette: "Egy Isten van...". Oké, ez az ő megvallásuk, a maga nemében igaz is, csak nem úgy, ahogy ki van élezve... (mármint Jézus Krisztus Istensége ellenében).
-- Ekkor megmutattam neki az Újszövetséget. Ez nagyon szép könyvecske, fele, mint egy A/6-os méret, valami B-s méret lehet, szép zöld, arany betűkkel felírva a címe: "Injil" - persze arabul.
-- No, ahogy megmutattam, s megkérdeztem, ezt tudja-e olvasni, azt mondta, hogy le tudja magának fordítani. És megkérdeztem, tudja-e, hogy mi ez. Igen, tudta. És akkor megkérdeztem: olvasná-e, ha neki adnám... és ekkor mondtam, hogy "nem kényszer", nem akarom erőltetni, csak, ha olvassa, tényleg, adom oda. (Nem mondtam neki, de csak ez a példányom volt, legalábbis ilyen picikéből, és nagyon olyannak akartam adni, akinél biztos, hogy jó helye lesz.)
-- És azt mondta, hogy olvasni fogja. És elővett egy másik kis könyvecskét, szinte ugyanilyen méretűt, csak fehér színben, valami gyűjtemény lehetett a Koránból, vagy valami hasonló, s mondta, ezt szokta olvasgatni nap közben is. Ezért van az autójában. És - köszönettel - odatette mellé az Újszövetséget is... én pedig nagyon hálás voltam.
-- Igaz, mindezek előtt, mielőtt elővettem volna az Újszövetséget, fizettem, és borravalót is adtam neki. Úgy látszik, ez az ő környékén nem volt szokás, mert nagyon megilletődött... de éreztem, ez is egy lépés volt, ami megnyerte a szívét (az előző nagyon kedves, kellemes beszélgetés mellett).
S utána vettem elő az Újszövetséget...
Olyan hálás vagyok azóta is az Úrnak. Imádkoztam, amikor elhoztam magammal: "Uram, kérlek vezess, kinek adjam oda." És megtaláltam. Ott ültem mellette, vezetett, és beszélgettünk. Minden kérdésemre válaszolt, és éreztem, jól esik neki, hogy őszintén kérdezem, drukkolok neki - pl. a családalapítás területén, (egy szót sem mondtam a többnejűség ellenében) - és, hogy áldással voltam felé. Ez egyszerűen érezhető, s az emberek ezt nagyon jól veszik...
Uram, köszönöm Neked ezt a mai tapasztalatot, és azt is, hogy bizonyságot tehettem erről a filippínó gyülekezetben, biztatva őket, hogy ők is tegyék, ami rajtuk áll. És megáldhattam őket, és ez az áldás ült, ezt érezték, és én is tudom, Uram, hogy ezt Te végezted. Az elsőt is, a másodikat is. Ámen.
És köszönöm, hogy az Igét megeleveníted ennek a fiatalembernek a szívében is. Amit olvas, Te hozod közel hozzá. Te adsz neki ebből üzenetet. Legyen ez így. Vezesse őt a Te Igéd, hozzád. Köszönöm Neked, Uram. Ámen.