Sorrend...
Ma meglátogattuk valaki templomát, szerettünk volna ott találkozni vele, s mivel már régóta hívott, látogassunk el oda, megtettük. Várakozással, mert sok jót mondott előre (2022.01.10).
Valóban kedves dicsőítés volt, és jó légkör, ami nagy dolog, egy ilyen roppant méretű templom esetében. Rengeteg ember, fiatalok sokasága. Ez öröm.
A felolvasott Igék is jók voltak, és jól volt összeillesztve a sok Ige a sok dallal. Ez is örömteli volt.
De sajnos, a prédikáció - hát az kívánnivalókat hagyott maga után... a legrosszabb, hogy az Igéhez nem volt hozzászabva.
No, mindegy.
Kerestük utána az atyát, de elég hamar elment, így nem tudtuk vele megbeszélni. Csak megkérdeztem volna tőle, vajon MIÉRT változtatott a sorrenden, ami az Igében van...
Mivel neki nem mondhattam el, de közben csak ott dolgozott bennem az üzenet, hát most inkább leírom itt
Vízkereszt kapcsán mondta el gondolatait, és a Lukács 3 végéről olvasta fel az evangéliumi részt.
"Történt pedig, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkereszteltetett, és imádkozott, megnyilatkozott az ég, és leszállt Őreá a Szent Lélek, testi ábrázatban (eidosz - forma, alak), mint egy galamb, és szózat lett mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, Tebenned gyönyörködöm!" (Lukács 3, 21-22.)
Te hogy látod a sorrendet?
1./ Jézus megkeresztelkedett. (Szépen fejezte ki - "alámerítkezett", "belemerült" - s valóban így áll az eredetiben, a "baptidzó" kifejezéssel.)
2./ Jézus imádkozott. (Amit tett, az Atyával együtt, az Ő akaratában elmerülve tette, és most is, odatette Önmagát, Vele volt, amikor elmerült a Jordán vizében. Imádkozott.)
3./ Ekkor megnyílt az ég: "anoigó" ami gyönyörű bibliai helyeken szerepel még - amikor a vak visszanyeri látását, megnyílik a szeme, vagy a néma nyelve újra szól (Márk 7, 35.) de ugyanez a kifejezés (dianoigó) áll ott, ahol az emmausi tanítványok szeme "megnyilatkozott", vagyis, ahol felismerték az Úr Jézust (Lukács 24, 31.). Persze a Jelenések könyvében is látjuk ezt a "megnyílt" ajtót, ill. a "megnyílt" eget, ami mindig valami továbblépést hordozott magában, valami kijelentést, valami következő stádiumot (Jelenések 4, 1. és 19, 11.). Szóval, itt is "megnyílt" az ég, ami azt jelentette, hogy a./ betekintést nyerhetünk az Atya gondolatába, cselekvésébe, és b./ megjelenik valami, ami csak onnan jöhet, és ez c./ továbblépést jelent a földi folyamatokban - itt, konkrétan az Úr Jézus küldetésében.
"Történt pedig, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkereszteltetett, és imádkozott, megnyilatkozott az ég, és leszállt Őreá a Szent Lélek, testi ábrázatban (eidosz - forma, alak), mint egy galamb, és szózat lett mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, Tebenned gyönyörködöm!" (Lukács 3, 21-22.)
4./ Mi történt, amikor "megnyílt" az ég? Leszállt a Szentlélek az Úr Jézusra.
a./ "Fentről" jött, Istentől, az Atyától. Szent, amint szent a menny, szent a hely, ahonnan jött, és szent, ami azt is jelenti, hogy szereti a tisztaságot, az Istennek odaszenteltséget, és oda megy, ahol "helye van", ahol ezt a szentséget megtalálja, vagy kialakíthatja.
b./ Az Úr Jézusra szállt le, Aki készen állt a szolgálatát betölteni, és Aki enélkül nem kezdhette el, amiért eljött a földre, "hogy az ördög munkáját lerontsa". A Szentlélek felkenése nélkül az ördöggel? Ez olyan, mintha fegyver nélkül mennél a viadalba. kell a fegyver, s a Szentlélek a legjobb fegyver. Úgyhogy hajrá... csak fogadd, vedd igénybe, töltekezz be Szentlélekkel. :)
c./ Testi alakban szállt le, talán, hogy látni lehessen. Hogy Jánosnak is bizonyságot jelentsen. (János 1, 32-33.)
5./ Ezt követően szózat jött a mennyből.
-- A "hé phoné" másutt is szerepel. Pl. amikor Saulus hallja az Úr szavát, ami előtt a földrehull a damaszkuszi úton (Apcsel 9, 4.).
-- Nem csak úgy lehetséges, hogy fennhangon hallja mindenki, egyformán érti is, de úgy is, hogy valaki hallja, más pedig úgy látja, valami történik, de nem hallja a szót, vagy nem érti a szavakat, csak hallja, hogy valami történt, valami "megszólalt".
-- Ilyen tanakodást váltott ki a mennyei szó, amikor az Úr Jézus a gabonamagról beszélt, és az Atya megszólalt, érthető szót mondott, de nem mindenki értette - volt, aki mennydörgésre gondolt, más pedig arra, hogy angyal szólt az Úr Jézushoz. De az evangélista elmondja: bár itt nem mindenki értette, s voltak, akik mennydörgésre gondoltak, de a szó értelmes volt, s le is írja, mit mondott az Atya hangja: "Meg is dicsőítettem (mármint a nevét) és újra megdicsőítem." (János 12, 28-29.)
-- Itt is egyértelműen hallható, hogy az Atya szólt. És, hogy mit? "Te vagy amaz én szerelmes Fiam, Tebenned gyönyörködöm!" (Lukács 3, 22.) - Az Atya gyönyörködik (eudokeó - jó akarattal van, örömét leli benne, tetszésére van Neki) az emberré lett, és Magát alárendelő, Neki teljesen átadó Fiúban. Abban, amit most tesz, és ahogy ott van az emberek között.
Nos, a sorrend így nézett ki: 1./ keresztelkedés 2./ imádság 3./ az ég megnyílása 4./ a Szentlélek leszállása 5./ az Atya szava Jézusról.
És szerintem fontos ez a sorrend.
-- Az ég megnyílása azt követte, hogy az Úr Jézus alárendelte Magát, "beállt a sorba", és "egy lett az emberekkel", noha nem voltak bűnei, de Jánosnak az ő életére nézve is el kellett végeznie a keresztséget.
-- Az Úr Jézus belemerült az Atya akaratába, a megváltás tervébe, az Ő életének küldetésébe, a "halálba", amit a "Jordán" szó jelentett, az Ő jövendőbeli kereszthalálába.
-- És imádsággal is megerősítette mindezt. Megtette és imádságban - szóval - megerősítette ezt.
-- Ez után nyílt meg az ég. És két dolog történt: a Szentlélek lejött, és az Atya szava megszólalt.
A mi életünkben is így van ez. Ahogy az Isten Fia életében.
1./ Odaadjuk magunkat az Atya akaratára. Engedünk a hívásnak. Engedünk az Úr Jézus zörgetésének. Befogadjuk Őt, elhatároljuk magunkat a bűneinktől, és várjuk, hogy mit mond Ő. Tehát odaszánjuk magunkat, visszavonás nélkül, 100%-osan - amit a keresztség is kifejez.
Ezt a menny látja.
Ez a mennyben jót jelent. A jövő kapuját...
A tényleges keresztség is ezt jelenti, amikor valaki úgy adja oda magát, hogy lezárul az addigi élete, elhatárolja magát a bűntől, a korábbi életétől, és átadja magát az új életnek, az Úr Jézussal való együtt járásnak. S ezt a menny szereti, elfogadja, és a jövő kapuja lesz az ember számára.
2./ Imádkozunk. Ami az odaszánást is kifejezi, és azt, hogy akarod a menny akaratát, kéred, jöjjön el az Ő országa, legyen meg az Ő akarata, mint a mennyben, úgy itt, a földön is. S az imádság a mennybe száll. Van jelentősége, van, amikor az imádság az egyetlen kísérőnk... van, amikor "csak ezt" tudod tenni... Az imádság is kapunyitó. Megnyitja a jövő kapuját.
3./ És akkor, így, ahogy odaadtad magad az Úrnak, és ezt kifejezted cselekedeteddel is, szavaiddal is, egyszer csak megnyílik a menny. Jön a "meglátogatás", jön a betöltés, a megerősítést, a felkenetés. Jönnek az ajándékok, a mennyei működés.
-- Ahogy ez megtörténik, elindul valami új, valami, amit emberileg nem lehet amúgy megcsinálni. Erő, töltet, tűz, mennyei válasz arra, amit feltártál az Úr előtt, mennyei útmutatás, státusod megerősítése... új, jövő, jó, és veled van kapcsolatban, s az Úr tervével
-- És jön a Szentlélek is, ahogy az előbb írtam, mindazzal, ami Rá jellemző. A felvillanyozás, a bátorítás, a képessé tétel, a tűz, tűz, tűz és tűz. Lendület, erő, ajándékok... és a jövő, Vele együtt.
Hát, én fontosnak tartom a sorrendet.
Nem a menny nyílt meg előbb, hanem ami az Úr Jézuson múlt, az történt meg előbb. És utána jött a következő lépés. Mintegy "következményként", és egyúttal "nyitányként" is.
Uram, köszönöm, hogy mindent rád tekintettel cselekszünk. És várunk Téged, mikor jössz közel, mikor hívsz, hogy cselekedjünk, odaadjunk valamit, amit meg tudsz áldani, és meg tudsz látogatni bennünket, erővel, tűzzel, tovább lendítéssel. Várjuk a Te Szentlelkedet, az Ő újabb érintéseit, cselekedeteit, ajándékait, tüzét, mert Nélküle, Nélküled, Uram, nem tudunk és nem is akarunk cselekedni. Legyen, Uram, most is, ebben az időben is, legyen meg a Te hatalmas akaratod. Ámen.